…hőseink a szó szoros és átvitt értelmében is zsugáznak egymással; az idegekkel, a tűrőképességgel, a toleranciával, az empátiával; a kierőszakolt szeretettel.
Család ellen nincs orvosság, kezdhetnénk a közkeletű közhellyel, mert hiszen a Belvárosi Színházban bemutatott vadonatúj Orlai-produkció szerzője is egy családi perpatvar kellős közepébe kalauzolja el a nézőt. Sam Holcroft színművében nem máskor történik a krach, mint a szeretet ünnepén, azaz karácsonykor, amikor is összegyűlik a szétszóródott egykori család; két testvér a párjával, az anya, később a nagybeteg apát is betolják tolószékben. Hőseink annak rendje és módja szerint előbb kedélyesen cseverészni kezdenek, felelevenítve közös múltjuk apró-cseprő történeteit, majd felszínre kerülnek lappangó konfliktusaik, végül ölre mennek, s duhaj módon kergetőznek az asztal körül, felborítva az ünnep rituáléját, s az önmagukra parancsolt jólneveltség álidilljét. Röpülnek a tárgyak, s a gondosan előkészített karácsonyi pulyka is, mert a felbőszült anya odavágja a sarokba az egész ünnepi cugehőrt, gyermekei legnagyobb örömére és megdöbbenésére.
A kortárs angol szerző, Sam Holcroft drámája, amely 2015-ben nagy sikert aratott Londonban, afféle jól megcsinált, fordulatos, pörgős komédia, könnyű poénokkal, mulatságos gegekkel. A színjáték legnagyobb erőssége a leleményes, ám kissé mégis kimódolt poéntechnikára épülő társalgási stílus, a laza cseverészés, amelynek minden kezdő és záró etapja egy-egy poént villant meg. A verbális poénokat vizuális megjelenítéssel is megspékelik az előadásban: a szereplők megszólalásakor a háttérben látható tévéképernyőkön megjelenik egy-egy felirat, amely azt hivatott tudatosítani, hogy hősünk, azaz az épp megszólaló figura mit igyekszik elleplezni vagy kompenzálni éppen. Matthew (Ötvös András) történetesen azt, hogy akkor hazudik, ha leül, később, ha eszik, stb. Gyűlnek, gyűlnek a feliratok egymás mellé a képernyőkön, később villogó piros betűkkel is nyomatékosítják az újabb és újabb információkat, a néző meg önfeledten kuncoghat közben, mert hiszen ő már tudja, amit az adott szereplő nem tud vagy leplezni próbál. Aztán, ha elkalandozik a figyelem (a melegben könnyen megesik), néhol már hajlamosak vagyunk elveszíteni a fonalat, s csöppet eltévedni a feliratok sűrűjében.
Testvérpár áll a cselekmény középpontjában; az ügyvéd Matthew a barátnőjével, a színésznő Carrie-vel (Réti Adrienn) érkezik az összejövetelre, a hajdani krikettjátékos Adam (Szikszai Rémusz) a feleségével, Sheenával (Járó Zsuzsa) s tinédzser gyermekükkel, akiről végig csak beszélnek a játékban, végül az utolsó jelenetben lép majd színre. Carrie azt reméli, hogy párja végre „hivatalosan” is megkéri a kezét, s a legjobb alkalom az ilyesmire a karácsonyi összejövetel. Matthew azonban vonakodik, kéreti magát, eleinte nem tudjuk, miért, majd a nagy lelepleződések idején egyértelművé válik, hogy jó ideje belezúgott testvére feleségébe, s órákig szoktak diszkréten beszélgetni telefonon. Végül persze minden kiderül, mert ez itt most a lelepleződések ideje.
A szerteszét szakadt családot természetesen az anya, Edith (Kútvölgyi Erzsébet) próbálja összetartani. Olyan asszony ő, akiről a zsörtölődő, rigorózus, tisztaságmániás, de szeretetre méltó anyák szobrát mintázni szokták. Minden megszólalásával nevelni próbálja szertelen gyermekeit, jótékonyan, féltékenyen megfegyelmezve a hozzájuk kapcsolódó nőket. Az elég vázlatosan megírt figurát Kútvölgyi pompás alakítása tölti meg igazi élettel, bölcs mindentudással, vérbő humorral. Nincsen család, amelyben az anya vagy a nagyanya ne viselné eme karakterjegyek némelyikét – a néző pedig magára ismerhet, s szeretteire, a zsémbes, szigorú anya figuráját látva.
A néhol csak nagyjából felskiccelt alakokat a színészi alakítások alaposan feldúsítják. Ötvös András szenvedélyesen adja a nagyhangú, méla, önmagának való, az elvárásoknak megfelelni próbáló férfit, aki persze nem igazán sikeres, nem is igazán sármos, csak annak próbál látszani. Partnere, a színésznő Carrie Réti Adrienn megformálásában bohókás, elvarázsolt lélek, aki mindig túlteljesít, mindig gemütlichnek, vidámnak próbál látszani, pedig gyakran csak ürességét leplezi a szüntelen akciózással, a mutatványokkal.
Az előadás legsokoldalúbb figuráját Szikszai Rémusz formálja meg: szerepe szerint gyakran eltorzított hangon, negédesen, mindenféle társadalmi konvenciót kifigurázva, szarkasztikusan adja a viharvert, cinikus, megperzselődött, érett férfit, aki eleget látott már a világból, a kiégett kapcsolatból, s nincsenek illúziói. Szikszai Adamként csúfondárosan ironizálja a jó fiú szerepét, a gügyögő mama-kedvencét, akin már csak kacagni lehet. A feleséget, Sheenát szilaj tűzzel lobogó, elszánt asszonyként formálja meg Járó Zsuzsa, aki csöndesen piálgat, miközben egy jottányit sem hajlandó feladni erkölcsi elveiből. Felcsattanva veri vissza a férfiak élceit, öntudatosan védi autonómiáját. A figurák galériáját a kataton tehetetlenségbe zuhant, tolókocsiba kényszerült apa koronázza meg: Papp János apája összefüggéstelenül hörög, harákol, de hangosan göcög, miközben fiacskája a fejére olvassa, hogy gyűrte maga alá anno a titkárnőket. A nagybeteg férfi beszélni már nem tud, de elszántan cibálja a fiatal Carrie-t, mintha nem is egy leendő családtaghoz közeledne.
A második felvonásban hosszadalmas kártyapartiba nyerünk bepillantást (ami végtelenül elnyújtottnak tűnik), hőseink a szó szoros és átvitt értelmében is zsugáznak egymással; az idegekkel, a tűrőképességgel, a toleranciával, az empátiával; a kierőszakolt szeretettel. Miközben ott tocsognak valamennyien a szétdúlt ünnepen öncsalásuk állóvizében, s mindannyian igyekeznek valamiféle erkölcsbajnokoknak mutatkozni. Látszat és valóság ordító ellentéte frenetikus hatást vált ki Göttinger Pál rendezésében, mert hát nem tragédia, hanem komédia, amit látunk. Könnyű, s feledhető karácsonyi vircsaft, vidám balhé, aminek a végén megjelenik a házaspár tinédzser gyermeke, Emma (Csikász Ágnes), s hüledezve nézi, csak nézi a felnőttek kakaskodásait, a feltépett sebeket, az eltagadott viszonyokat, a hazugságokat.
Nagy kérdés: követi-e majd felmenői családi mintáit? Mert az efféle perpatvar tulajdonképpen belefér a begyakorolt karácsonyi rituáléba. A hazugságok s a színlelések éppúgy, mint a szemétbe hajított ünnepi étek.
forrás: http://szinhaz.net/
