Legendából válságjelenség

Népszava

Közhírré tett, majd visszavont szexuális zaklatási vád, elbocsátott művészek munkaügyi pere – ilyen ügyekkel kerül a hírekbe a hetvenes években a művészeti élet fősodrába berobbant kaposvári Csiky Gergely Színház. Mi történt?

A legendás, a rendszerváltás előtti hatalom tűrőképességét rendre próbára tevő, a legnívósabb honi teátrumok között emlegetett kaposvári színház hanyatlása 2007-ben kezdődött: ekkor jelentette be Babarczy László - aki 1978 óta irányította a társulatot –, hogy mandátuma lejárta után nem pályázza meg újra a színházigazgatói posztot. Egyúttal a fenntartó kaposvári önkormányzatnak egyértelműen megnevezte utódait: a vezető színész Znamenák Istvánt és a rendezőként már országosan elismert Mohácsi Jánost. Kaposvár vezetése azonban nem támogatta az utódlást, láthatóan sokkal nagyobb kontrollt akartak a korábbinál a színházzal kapcsolatos ügyekben – Babarczy ugyanis művészeti és gazdasági kérdésekben is gyakorta szembe ment a fenntartóval. A közgyűlés fideszes és KDNP-s tagjai – akik művészi szempontból többször is kritizálták az előadásokat –, s persze Szita Károly polgármester így aztán egy gyomorforgató pályázati hercehurca után végül csak egy évre nevezték ki a duót, ezután pedig jöhetett Schwajda György, a szolnoki színház korábbi igazgatója, a Nemzeti Színház építésének kormánybiztosa, akinek pályázatával kapcsolatban ugyan több kifogás is felvetődött, mégis elnyerte a városházi többség bizalmát.

Schwajdát sokak szerint a Csiky évek óta ígérgetett, s ekkor 4-4,5 milliárd forintra tartott felújítása vonzotta Somogyba, s első évadában úgy tűnt, együtt tud dolgozni elődeivel: Mohácsi A helytartó című darabja például méltó folytatása volt a kaposvári hagyományoknak. Az amúgy hamarosan kiderült, a felújítás bizonyosan nem valósul meg, s Schwajda 2010. áprilisi halála miatt művészi irányvonala sem teljesedhetett ki. Ő is megnevezte utódát, s a döntéshozók rá is bólintottak Rátóti Zoltán pályázatára, benne az ekkor már mintegy 7 milliárdra taksált színház-rekonstrukcióval.

„A bizalom és a nyugalom fontos a sok vihart megélt kaposvári társulat számára” – mondta a helyi lapnak kinevezése után az új direktor, aki hozzátette: fő célja, hogy „a kaposvári színház visszanyerje régi fényét, ez azonban nem jelenti azt, hogy támogatná a visszahozhatatlan Kaposvár-jelenség nosztalgikus ábrándjainak kergetését.” Amikor hat évvel később lemondott titulusáról, már egyértelmű volt: tervei közül csak a mondat második részét sikerült megvalósítania…

Az igazgatót ugyanis frusztrálta a Csiky hagyománya, a Kaposvár-jelenség, s helyette a teátrum népszínház-jellegét próbálta erősíteni. Darabválasztásai szembefordultak a kaposvári közönség által évtizedeken át megszokottakkal – regnálása alatt csaknem húszezerről 14 ezer környékére esett vissza a bérletszám –, a merész-egyedi hangvételű előadások helyett komoly jogdíjakkal járó közönségdarabokat állíttatott színpadra. A fenntartó által folyamatosan faragott büdzsében – alig fél évtized alatt nagyjából harmadával csökkent a támogatás - így egyre nagyobb lyukak keletkeztek, s a kiadási tételeket növelték az elbocsátásokat követő, elbukott munkaügyi perek – tavalyelőtt már pluszpénzt kellett kérnie az önkormányzattól, s cserében le kellett mondani egy bemutatót az évad elején… Ezek után nem meglepő, hogy a korábban állandó POSZT-résztvevő és -díjazott Csiky hosszú éveken át meghívást sem kapott a legnagyobb hazai színházi fesztiválra…

Az ígért nyugalom is elmaradt, népszerű és sikeres művészek távoztak saját, vagy éppen igazgatói akaratból: elhagyta a társulatot többek között Znamenák és Mohácsi – vele „elegánsan” a Játék a kastélyban premierjén közölték, nem hosszabbítják meg szerződését… –, Kocsis Pál, Kőrősi András – mindketten be is perelték a színházat –, Csapó Virág, Göttinger Pál, Grisnik Petra, Kaszás Gergő, Némedi Árpád, Takács Géza, Takács Kati – pedig közülük többen a sértődékenynek és bosszúállónak titulált Rátóti idején érkeztek. A megszűnő Bárkából művészeti vezetőnek Kaposvárra csábított Bérczes László is hamar visszaminősült rendezőnek, s méltatlanul ért véget Kamarell Márta művészeti titkár 1960-tól datálódó, 55 éves csikys pályafutása is.

Mindezek ellenére Rátóti a tavaly augusztusi távozásáig élvezte a kaposvári önkormányzat bizalmát. Lemondása, s főleg annak indoka - születendő gyermekére hivatkozott – sokakat meglepett, a városban azonban elterjedt, az akkor már biztosnak tűnő, s immáron kilencmilliárdos felújítás kapcsán támadt ellentét a fenntartó és a direktor között. Akit az igazgatói székben az általa Pécsről Somogyba hívott gazdasági vezető, Fülöp Péter követett megbízottként. Eredendően a tavalyi év végéig, aztán az idén szeptemberig megerősítették pozíciójában – nem tudni, ezután ki lesz a direktor, Fülöp maradása mellett szól, hogy kiváló kapcsolatot ápol a városvezetéssel, de arról is hallani, hogy Eperjes Károly is szívesen kipróbálná magát igazgatóként.

Fülöp személyében amúgy a színházi világot nem ismerő, a teátrumot csak gazdasági menedzserként néző vezetője lett a társulatnak, amely létszámában ekkorra annyira megcsappant, hogy még a Molnár Piroska által alapított Nagymama-díj kiosztási kritériumát is meg kellett változtatni: a harminc év alatti tehetségeknek járó elismerést immáron bárki megkaphatta. A művészi vonal az évad közben került Bozsik Yvette kezébe, aki sokkal inkább tánc-, mintsem klasszikus színházi szakember. Mindemellett tavaly decemberben megkezdődött a színházépület rekonstrukciója, a társulat a legoptimistább becslések szerint is 2018 végéig a helyi művelődési házba szorul, ahol nincsenek megfelelő feltételei a nagyszínpadi produkcióknak. Nem véletlen, hogy folyamatosan csökken a bérletesek száma, s nemcsak a nem megfelelő játszóhely miatt: amikor szűk három évtizede – szintén felújítás miatt – a színház az akkori Latinka művelődési házba kényszerült, a publikum nem pártolt el. Hiszen garanciaként a nívóra a kedvelt-elismert színészek, rendezők akkor maradtak.

Minden, ami ma hiányzik…

Vas András

forrás: http://nepszava.hu/