A Színikritikusok Díja kapcsán az elismerés értékéről, a kritkuscéhről és a végeredmény titkosságáról is kérdeztük Jászay Tamás kritikust, a szavazatszámláló bizottság tagját.
A Színházi Kritikusok Céhe két hónappal ezelőtt nyilvánosságra hozta a Színikritikusok Díjára esélyesek listáját, mind a tizenöt kategóriában a három legtöbb szavazatot kapott kapó várományost. Hogy kik a nyertesek, arra a szeptember 21-i díjátadó gálaesten derül fény a Budapesti Bábszínházban, ahol a színikritikusok életműdíjat is átadnak, Radnóti Zsuzsa dramaturgnak. Ugyanitt a Színházi Dramaturgok Céhe kitünteti az évad legjobb új magyar drámáját, amely idén Háy János: A halottembercímű munkája, valamint átadja a Bálint Lajos-gyűrűt, amelyet ebben az évben Török Tamara, a budapesti Katona dramaturgja érdemelt ki. Az esemény rendezője Göttinger Pál, házigazdája a Momentán Társulat.
A díjhoz egy csokoládétárgy jár, amely a korábbi, fából és üvegből készült, tortaszelet formájú díj csokimása. Mi a valódi értéke ennek a díjnak?
Jászay Tamás: A Színikritikusok Díja a legrégibb és legnagyobb presztízsű, független színházszakmai díj, amiben – és valahol szomorú, hogy ezt hangsúlyozni kell – nincs semmi politika. Vagyis kívülről senki nem szól bele semmilyen alapon, ha tévedünk, mi tévedünk, ha igazunk van, akkor nekünk van igazunk. Néhány éve váltottunk az oklevél mellé járó csokoládédíjra: úgy véltük, hogy a színházi est mulandóságát, finomságát, szóval azt a jóleső érzést, amit egy kiváló előadás vagy nagyszerű alakítás előidéz a nézőben, kézzelfoghatóvá és átélhetővé teszi a mi rendhagyó díjunk. (Valamint nem tudtuk finanszírozni a korábbi, tárgyi díj elkészíttetését. A Színházi Kritikusok Céhe állami támogatásban nem részesül, pályázatokon pénzt nem nyer, így a díjat és a díjátadót önerőből hozzuk létre. Anyagi forrását a tagok tagdíja, a pártoló tagok tagdíja, a POSZT Szakmai Tanácsában való munka honoráriuma és a díjunk létét fontosnak tartó magánszínházak, a Dumaszínház és az Orlai Produkciós Iroda támogatása, segítsége teremti meg.) A művészek egyébként értékelik a gesztust, a díjátadót követően kisvártatva megjelennek a facebookon a vígan lakmározó díjazottak fotói.
A Színikritikusok Díjára csak céhtagok szavazhatnak. Ki és hogyan lehet céhtag?
A Színházi Kritikusok Céhe elsősorban gyakorló színikritikusokat vár a tagjai sorába. Vannak formai kritériumok, mint például az, hogy legalább két éve publikálnia kell a jelentkezőnek, illetve két szerkesztőtől kell írásos ajánlást bemutatnia. Az egész színházi szakma is nagyon pici, a kritikusoké meg még annál is kisebb: szabad szemmel alig érzékelhető a mi közösségünk. A tagfelvételről a háromtagú vezetőség dönt, majd a kollégák a közgyűlésen szavaznak, érvelnek valaki mellett vagy ellen, elsősorban a jelölt beküldött írásainak minősége, illetve ha vannak, személyes munkatapasztalatok alapján.
A mai haszonelvű világban nehéz megfogalmazni, miért is jó céhtagnak lenni. A tagság lehetőség a kollégákkal való kapcsolatteremtésre és -tartásra, a hazai és kisebb részben a nemzetközi színházi közéletben való aktív részvételre, vagy arra, hogy az ember értesüljön olyan előadásokról, amik egyébként elkerülnék a figyelmét. Azokat viszont ki kell ábrándítanom, akik bedőlnek annak az ostoba lózungnak, hogy a kritikusoknak óriási hatalmuk és befolyásuk van: régóta nincs már semmink a nevünkön és a jobban-rosszabbul, de hiszem, hogy minden esetben a színház iránti olthatatlan szerelemből megfogalmazott szövegeinken kívül. Eleve kell ahhoz megszállottság, hogy valaki akár hobbiból, akár ideje nagy részében színházról szóló szövegeket gyártson, itt pedig kinek-kinek van lehetősége hódolni ennek a szenvedélynek.
Gondolkodtak azon, hogy olyan kritikusokat is bevonjanak a szavazásba, akik nem céhtagok?
A Színikritikusok Díjára ötven tagot számláló céh nagyjából egyharmada szavaz. Sok ez? Épp elég? Vagy kínosan kevés? Ezeket a kérdéseket évről évre megvitatjuk, és nem jutunk előrébb. Évi kilencven új bemutatót kell látnia a szavazóképes kollégának, ami komoly anyagi és logisztikai teher, arról nem beszélve, hogy színházban ülni estéről estére jelentős fizikai (és szellemi) terhelés. Ha vannak még a magyar nyelvterületen olyan, nyomtatott vagy online felületen publikáló kritikusok, akik ezeknek a kritériumoknak megfelelnek, buzdítom őket, hogy jelentkezzenek a céhbe.
Hányan tudják ebben a pillanatban a végeredményt?
Idén egy informatikus szakember számolta össze a szavazatokat társadalmi munkában. Egy hatalmas és bonyolult, ugyanakkor gyakorlatilag tévedhetetlen táblázatot készített, ami a mi korábbi kockáspapíros-strigulázós módszerünknek a 2.0-s verziója. Ezt követően Stuber Andrea céhelnök és én sorról sorra ellenőriztük és jóváhagytuk a számításokat. Hármunkon kívül a Színház című lap szerkesztőségének két tagja ismeri még a végeredményt, hiszen a szavazólapok és indoklások hagyományosan ott jelennek meg. Szóval, ha számot kellene mondanom, e pillanatban úgy öt, legfeljebb tíz ember tudja a végeredményt – de abban már az oklevélgrafikus és a nyomdász is benne van. Én legalább öt éve veszek részt a szavazatok számlálásában, és az egyéni kíváncsiságon túl talán a díj súlyát is jól mutatja, hogy kezdetben változatos módszerekkel próbálták belőlem kiimádkozni és -zsarolni a díjazottak nevét, de hát ilyen szempontból reménytelenül konzervatív vagyok. Szeptember 21-ig mind hallgatunk, mint a sír.
Ezek szerint maguk az érintettek sem tudják, hogy nyertek.
Tudom, hogy sokan kétlik, de a győztesek tényleg csak az idén újra a Budapest Bábszínházban megrendezett gálán tudják meg, hogy nyertek. Éveken át én voltam az egyike azoknak a kollégáknak, akik a kategóriánkénti három várományost meghívtam a gálára. Az első egy-két évben el kellett magyarázni részletesen, hogy mi ez az új rendszer, hogy miért teszünk úgy, mintha Oscar-gálára hívnánk őket, hogy miért nem adjuk át egyszerűen a legjobbnak a díjat, ahogy évtizedeken át. Aztán azon kaptam a művészeket, hogy már várták és elvárták az értesítést, vagyis megszokták és elfogadták az új szisztémát. Nekünk az volna a legfontosabb, hogy ne szorongva jöjjenek és csalódottan távozzanak, hiszen a meghívottak egytől egyig a legjobbak csapatának a tagjai, akik közül aztán egy végül megkapja a jól megérdemelt csokidíjat is.
Hogyan lett gála a „szimpla” díjátadásból?
Csákányi Eszter ötlete volt néhány éve, hogy a korábbi szomorkás és szegényes díjátadókat dobjuk fel, mutassuk meg végre egy nyilvános gálaesten, mi ennek a díjnak a valódi jelentősége. Nyissunk a nagyközönség felé is, vagyis legyen ez közös ünnep az alkotóknak, a kritikusoknak és a díjátadóra jegyet váltó nézőknek is. Az álomból sok-sok munkával, rengeteg önkéntes segítséggel végül valóság lett, és mondhatom, hogy ma már ez a Színházi Kritikusok Céhe éves tevékenységének legjobban várt eseménye.
...
A díjátadó gála szeptember 21-én, este 8 órakor kezdődik a Budapest Bábszínházban. Jegyek a színház pénztárában és a jegy.hu-n kaphatók.
forrás: http://szinhaz.hu
