Sándorom, barátom!
Majdnem azzal kezdtem, hogy zseniális isteni Sandrikám, de hát visszafogom magam, ha már az irodalomtörténetben úgy szerepelek, mint szerény, mértéktartó férfiú, akinek nincsenek szerelmes versei, nem iszik, nem dohányzik, csak költ. Most éppen egyik költőtársamról írok neked, ugyanis, Sándor, most sem tudtam veled találkoznií! Pedig rémlik, mintha láttam volna (termetesnek egyáltalán nem mondható) alakodat, amint szabadságittasan futottál át a megyei könyvtár és a templom közötti térkövezett parkolón, kezedben egy, ha jól láttam, három gömbös vanília fagylalt, miközben én reménytelenül viaskodtam az elém tornyosuló egyik biztonsági őrrel, aki mindenáron autogramot akart kérni tőlem, mondván, a fiacskája most lépett a hatodik osztályba, s kézjegyemet szívesen megmutatná majd osztályfőnökének, a búsképű Lovag János tanár úrnak, a portfólióvédését sikeresen abszolváló, immáron Pedagógus II-be sorolt nevelőnek, hátha jobb kedvvel tanítaná Miklós és Bence halhatatlan kalandjait. Szóval, mire leráztam az őrt, hogy a nyomodba eredjek, már sehol se voltál!
Egyetlen Sancikám, így nem maradt más számomra, mint elkutyagolni a MŰvész Stúdióba, hogy részt vegyek a gyerekek számára író Gáti István programján. Bizony mondom, nagyon élveztem, s gondoltam saját gyermekeimre, Juliskára és Lacira, mennyire élvezték volna ők is Gáti pazar rímeit! A Béres Tamással folytatott interaktív beszélgetés nem csak a szerzőről szólt: Nyakigláb Nyuszi, Tök Magda, Sütőtök Aladár, Patisszon Szonja, Tök Ödön, Cukkini Dorisz és Kaprosi Tilda is jó ismerősöm lett. A rendkívül ötletes, főleg 3/2/3 osztású sorokban megszólaló, tíz éves kora óta verselő, egykor kertészeti szakközépiskolában érettségizett, azóta könyvesbolti eladóvá lett szerző a műsor végén a rajzolgató kicsik számára dedikált egy-egy példányt új kötetéből. Gondoltam, kérek egyet én is, Arany Lászlónak, de aztán elálltam a tervtől, nehogy még azt higgye, ugratom.
A bájos verseken felvillanyozódva utam a Kossuth tér irányába vettem: az egyik utcasarkon furcsa dologra lettem figyelmes. Két masszív security-s állt körül egy bizonytalan, alaktalan valamit. Rápillantottam: egy csont sovány, piszkos, kortalan nőalak fetrengett a földön. A biztonságiak tették a dolgukat. Telefonáltak. Ki lehetett ez a teremtés? Hogy került oda, a koszos aszfaltra? Ott hevert, mint egy összeaszott rongydarab, az év legvidámabb hetének végén, anélkül, hogy tudta volna, vidornak kellene lennie.
Barátom, Sándor, megvallom, elment a kedvem a koncertektől, így inkább csak nézelődtem még, sokáig, a narancsos fényben, ahol a pantomimesek és a bohócok ruganyos léptekkel, arccal a lenyugvó napnak, igyekeztek a színház felé, hiszen hét óra hétkor kezdődik az előadás.
Igaz barátod
Arany János
—————————
Miska, kedves barátom!
Meghatottan olvastam leveled, amelyben beszámolsz vidoros tapasztalataidról! Élveztem minden sorodat, stílusod fényes kanyarulatait, szellemed csillámló sziporkáit, ellenben, édes Miskám, áruld már el nekem, tudatlannak, ki az a Rejtő Jenő, meg Kosztolányi, illetve Hegedűs Géza? Ki ezek, amennyiben te emlegeted, minden bizonnyal nemes férfiak, akik oly szépeket írtak? De félre a tréfával, tudom én, hogy ők az utánunk jövő írógeneráció jelesei, nemde?
Nos, Miska, engedd meg, hogy ma én csak egyetlen élményemről beszéljek. És minő furcsa: nem irodalomról szólok, hanem zenéről. Tegnap este, igaz, immár némileg elcsigázva, s a Fanfare Ciocârlia rézfúvósainak iszonyú hangerejétől szédelegve, elbúsongva lehullottam a kisszínpad előtti lócák egyikére, miközben a tűzzsonglőrök szemkápráztató attrakcióiba feledkeztem. Ám nem sokáig tehettem, mert rázendített a The Irish Coffee zenekar. Az öttagú csapat Göttinger Pál vezetésével pillanatok alatt fantasztikus hangulatot varázsolt a térre. Az ír zenét játszó együttes testet, lelket, elmét mozgósító hatású muzsikájának vérpezsdítő akkordjai hallatán sokan táncra perdültek, a sörárusok nem kis örömére. A virtuóz módon furulyázó és szuggesztíven éneklő Göttinger mellett, édes Miskám, a zenészek között szólásra emelkedett András atya is. Igen, jól olvasod! András atya, a kispesti Nagyboldogasszony templom káplánja elmondta: ő olyan számot fog előadni, amelyet még akkoriban kedvelt igazán, amikor szerelmes volt egy szőke hajú lányba, akinek holnap lesz az esküvője. „Isten áldja meg” – tette hozzá, majd rázendített a lírai dalra…
Így van ez, édes Miskám, a te lantodra való rege ez, balladás történet, teli homállyal. Írd meg, kérlek! Te, református lelkészként, bizonyára belülről is látod a balladákat…
Abban a reményben búcsúzom, hogy hamarosan olvashatom a versedet!
Barátod
Arany János
forrás: http://www.avorospostakocsi.hu
