„A színház egy olyan szerelem, amiből nem lehet kiszeretni. Egy életre szóló elkötelezettség, önmagát gerjesztő folyamat” – vallja Orlai Tibor, aki élvezi, hogy magas művészi színvonalú és sokszor bizony tabukat döntögető előadásokkal, szabadon szerveződő alkotóközösségével estéről estére gondolatokat közvetíthet, tükröt tarthat a néző elé, s hogy képesek formálni a közgondolkodást. A producerrel többek között az Orlai Produkciós Iroda egy komolyabb szintre emelt együttműködési struktúrájáról és az új évad bemutatóiról beszélgettünk.
Mozgalmas évad van az Orlai Produkciós Iroda mögött – hét bemutatót láthatott a közönség az elmúlt szezonban a Belvárosi Színházban, illetve a Jurányi Inkubátorházban. Melyek voltak azok a produkciók, amelyeket kimagaslóan nagy érdeklődés övezett?
O. T.: Az előző évadunkban a legmeghatározóbb bemutatónk kétségkívül az Egy őrült naplója volt, melyben Keresztes Tamás brillírozik, és amely nemzetközi szinten is nagy érdeklődésre tart számot, hiszen jó pár külföldi fesztiválon jártunk már vele, s még fogunk is. Nagyszínpadi bemutatónk közül kiemelendő a Szentendrei Teátrummal közösen színpadra állított, egy év alatt hatvan előadást megért, Daniel Glattauer művén alapuló Párterápia. Ladislav Fuks A hullaégető című regényéből készült, a rasszizmus kialakulásáról szóló előadásunkat is nagy érdeklődés övezte. Fontos kiemelni Az étkezés ártalmasságáról című nagymonológot, valamint Édouard Louis Leszámolás Eddyvel című bestsellerének színpadi monodráma változatát, a Leszámolás velem című előadást is, melyet Rába Roland rendezett, és Nagy Dániel Viktor főszereplésével látható a Jurányi Inkubátorházban.
Együtt, szabadon – ezek a hívószavai a produkciós iroda egy komolyabb szintre emelt együttműködésének. Pontosan miféle együttműködésről van szó, és mit „profitálhatnak” ebből a színészek, alkotók?
O. T.: Eddig kizárólag produkciós alapon gondolkodtunk, előadásokra szerződtetünk színészeket, mostantól viszont egy új, színészek, rendezők, tervezők és más alkotók egy részéből megalakult struktúrát igyekszünk felépíteni. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az Együtt, szabadon nem kőszínházi értelemben vett társulati szerveződés, hanem egy szabadon szerveződő alkotóközösség, amelyben emberek szívesen dolgoznak együtt laza szövetségben, összetartozásban, s amely megfelelő biztonságot ad a művészeknek és az Orlai Produkciós Irodának is. Mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy ötletekkel álljon elő, s amennyiben van köztük olyan, amelyik belefér a műsorpolitikánkba és passzol az arculatunkhoz, azt színpadra visszük.
Sűrű nyár van mögöttetek, hiszen gyakorlatilag ilyenkor készítitek elő a következő évadot.
O. T.: Így van! És fennállásunk óta talán most nézünk az eddigi legsűrűbb szezon elé – tizenhárom bemutatót tervezünk. Júniusban debütált a Belvárosi Színházban a Göttinger Pál rendezte Családi játszmák, júliusban a Vőlegény Novák Eszter rendezésében, Kovács Patríciával és Szabó Kimmel Tamással a főszerepben, a Szentendrei Teátrummal együttműködésben. Az élsport világát célkeresztbe állító, tabutémát érintő Tagadj, tagadj, tagadj! című darabunkat először a balatonföldvári közönség láthatta – az előadást Lovas Rozi, Sztarenki Dóra, Ullmann Mónika, Nagy Dániel Viktor, Ficzere Béla szereplésével Pesten a Hatszín Teátrumban játsszuk szeptembertől, majd következik az Ördögkatlan Fesztiválon és a Kultkikötőben nyáron bemutatott Kétely Udvaros Dorottyával és Fekete Ernővel a főszerepben. Ugyancsak nyáron indítottuk útjára a Lengyel Nagy Anna újságíró igaz történetein alapuló, érzékeny előadásokból és monodrámákból álló Élet.történetek.hu elnevezésű sorozatunkat – terveink szerint negyedévente jövünk ki egy-egy újabb történettel, melyet minden alkalommal más rendező állít színpadra Pelsőczy Réka művészeti vezetésével. A szó szoros értelmében vett évadot a Love, love, love előadással nyitjuk, melyben Péter Kata és Schruff Milán játszik – a történet a hatvanas évektől indul, és napjainkban, a Brexit idején fejeződik be; a szereplők a néző előtt válnak huszonévesekből ötven-hatvanéves felnőttekké. Ezt követően lesz látható Szikszai Rémusz rendezésében, Hernádi Judit és Gálffi László főszereplésével Az oroszlán télen, majd jön a Dühöngő ifjúság Szabó Kimmel Tamással, Kovács Patríciával, Ötvös Andrással és Járó Zsuzsával, Znamenák István rendezésében, s ezt követi a kétszereplős Heisenberg Ullmann Mónikával és Benedek Miklóssal. Dömötör András az improvizáción alapuló Second Life-ot rendezi. A rendhagyó előadás arra keres válaszokat, hogy mi lett volna, ha a hat Máté Gábor-osztályban végzett színész nem a színészi pályát választja. Végül – terveink szerint – színpadra állítjuk Szántó T. Gábor A zsidó kutya című monodrámáját is.
Mind a közönség, mind pedig a szakma elismerését kivívtad az elmúlt tíz év alatt, ráadásul az előadások anyagilag is sikeresek. Ezek szerint tudsz valamit, amit más színházcsinálók nem?
O. T.: Szerintem nincs recept. Nálunk is van kevésbé sikeres produkció, amit hat-nyolc előadás után leveszünk a repertoárról, de a kulcs talán az, hogy alázatosnak kell lenni a közönséggel és a szakmával szemben. Partnernek kell tekinteni a közönséget, de nem kiszolgálni. Nem helyezhetünk gazdasági, anyagi szempontokat a művészi szempontok elé, mondom ezt annak ellenére, hogy magánszínház vagyunk. Folyamatosan keressük a tabutémákat, nyitottak vagyunk olyan darabokra, melyek magvas gondolatokat tartalmaznak, reflektálnak a korra, amelyben élünk, s amelyekkel széles közönségréteget érünk el.
A reklámra is nagy hangsúlyt fektetsz.
O. T.: Nézd, egy előadás sikeréhez legalább olyan mértékben hozzátartozik az, hogy mi terjed el róla, mint az, hogy mekkora összeget költünk a reklámozására. A művészi produkciók mára ugyanolyan árukká váltak, mint egy póló a ruhaboltban vagy egy asztal a bútorüzletben. Mindegyiknek meg kell tervezni az életpályáját, s hozzárendelni a marketinget.
Közgazdász foglalkozásod váltottad professzionális produceri munkára. Mi az, ami egy évtized után is rendületlenül motivál a színházcsinálásban?
O. T.: A színház egy olyan szerelem, amiből nem lehet kiszeretni. Egy életre szóló elkötelezettség, önmagát gerjesztő folyamat. Magába szippant, és a kitölti a napom huszonnégy óráját. Élvezem, hogy magas művészi színvonalú és sokszor bizony tabukat döntögető előadásainkkal estéről estére gondolatokat közvetíthetünk, hogy tükröt tudunk tartani a néző elé, s hogy képesek vagyunk formálni a közgondolkodást. Volt polgári foglalkozásom, de ma már nem tudnék élni színház nélkül. Nekem maga a színház a motiváció.
forrás: http://www.pm.hu
