Nekem maga a színház a motiváció

„A színház egy olyan szerelem, amiből nem lehet kiszeretni. Egy életre szóló elkötelezettség, önmagát gerjesztő folyamat” – vallja Orlai Tibor, aki élvezi, hogy magas művészi színvonalú és sokszor bizony tabukat döntögető előadásokkal, szabadon szerveződő alkotóközösségével estéről estére gondolatokat közvetíthet, tükröt tarthat a néző elé, s hogy képesek formálni a közgondolkodást. A producerrel többek között az Orlai Produkciós Iroda egy komolyabb szintre emelt együttműködési struk­tú­rájáról és az új évad bemutatóiról beszélgettünk. 

Mozgalmas évad van az Orlai Produkciós Iroda mögött – hét bemutatót láthatott a közönség az elmúlt szezonban a Belvárosi Színházban, illetve a Jurányi Inkubátorházban. Melyek voltak azok a produkciók, amelyeket kimagaslóan nagy érdeklődés övezett?

O. T.: Az előző évadunkban a legmeghatározóbb bemutatónk két­ség­kívül az Egy őrült naplója volt, melyben Keresztes Tamás brillírozik, és amely nemzetközi szinten is nagy érdeklődésre tart számot, hiszen jó pár külföldi fesztiválon jártunk már vele, s még fogunk is. Nagyszínpadi bemutatónk közül kiemelendő a Szentendrei Teátrummal közösen színpadra állított, egy év alatt hatvan előadást megért, Daniel Glattauer művén alapuló Párterápia. Ladislav Fuks A hullaégető című regényéből készült, a rasszizmus kialakulásáról szóló előadásunkat is nagy érdeklődés övezte. Fontos kiemelni Az étkezés ártalmasságáról című nagymonológot, valamint Édouard Louis Leszámolás Eddyvel című bestsellerének színpadi monodráma változatát, a Leszámolás velem című előadást is, melyet Rába Roland rendezett, és Nagy Dániel Viktor főszereplésével látható a Jurányi Inkubátorházban. 

Együtt, szabadon – ezek a hívószavai a produkciós iroda egy komolyabb szintre emelt együtt­mű­kö­désének. Pontosan miféle együttműködésről van szó, és mit „profitálhatnak” ebből a színészek, alkotók?

O. T.: Eddig kizárólag produkciós alapon gondolkodtunk, előadásokra szerződtetünk színészeket, mos­tan­tól viszont egy új, színészek, rendezők, tervezők és más alkotók egy részéből megalakult struktúrát igyekszünk felépíteni. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az Együtt, szabadon nem kőszínházi ér­te­lem­ben vett társulati szerveződés, hanem egy szabadon szerveződő alkotóközösség, amelyben emberek szívesen dolgoznak együtt laza szövetségben, összetartozásban, s amely megfelelő biztonságot ad a művészeknek és az Orlai Produkciós Irodának is. Mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy ötletekkel álljon elő, s amennyiben van köztük olyan, amelyik belefér a műsorpolitikánkba és passzol az ar­cu­la­tunkhoz, azt színpadra visszük. 

Sűrű nyár van mögöttetek, hiszen gyakorlatilag ilyenkor készítitek elő a következő évadot.

O. T.: Így van! És fennállásunk óta talán most nézünk az eddigi legsűrűbb szezon elé – tizenhárom bemutatót tervezünk. Júniusban debütált a Belvárosi Színházban a Göttinger Pál rendezte Családi játszmák, júliusban a Vőlegény Novák Eszter rendezésében, Kovács Patríciával és Szabó Kimmel Tamással a főszerepben, a Szentendrei Teátrummal együttműködésben. Az élsport világát célkeresztbe állító, tabutémát érintő Tagadj, tagadj, tagadj! című darabunkat először a balatonföldvári közönség láthatta – az előadást Lovas Rozi, Sztarenki Dóra, Ullmann Mónika, Nagy Dániel Viktor, Ficzere Béla szereplésével Pesten a Hatszín Teátrumban játsszuk szeptembertől, majd következik az Ördögkatlan Fesztiválon és a Kultkikötőben nyáron bemutatott Kétely Udvaros Dorottyával és Fekete Ernővel a főszerepben. Ugyancsak nyáron indítottuk útjára a Lengyel Nagy Anna újságíró igaz történetein alapuló, érzékeny előadásokból és monodrámákból álló Élet.történetek.hu elnevezésű sorozatunkat – terveink szerint negyedévente jövünk ki egy-egy újabb történettel, melyet minden alkalommal más rendező állít színpadra Pelsőczy Réka művészeti vezetésével. A szó szoros értelmében vett évadot a Love, love, love előadással nyitjuk, melyben Péter Kata és Schruff Milán játszik – a történet a hatvanas évektől indul, és napjainkban, a Brexit idején fejeződik be; a szereplők a néző előtt válnak huszonévesekből ötven-hatvanéves felnőttekké. Ezt követően lesz látható Szikszai Rémusz rendezésében, Hernádi Judit és Gálffi László főszereplésével Az oroszlán télen, majd jön a Dühöngő ifjúság Szabó Kimmel Tamással, Kovács Patríciával, Ötvös Andrással és Járó Zsuzsával, Znamenák István rendezésében, s ezt követi a kétszereplős Heisenberg Ullmann Mónikával és Benedek Miklóssal. Dömötör András az improvizáción alapuló Second Life-ot rendezi. A rendhagyó előadás arra keres válaszokat, hogy mi lett volna, ha a hat Máté Gábor-osztályban végzett színész nem a színészi pályát választja. Végül – terveink szerint – színpadra állítjuk Szántó T. Gábor A zsidó kutya című monodrámáját is.

Mind a közönség, mind pedig a szakma elismerését kivívtad az elmúlt tíz év alatt, ráadásul az előadások anyagilag is sikeresek. Ezek szerint tudsz valamit, amit más színházcsinálók nem?

O. T.: Szerintem nincs recept. Nálunk is van kevésbé sikeres produkció, amit hat-nyolc előadás után leveszünk a repertoárról, de a kulcs talán az, hogy alázatosnak kell lenni a közönséggel és a szakmával szemben. Partnernek kell tekinteni a közönséget, de nem kiszolgálni. Nem helyezhetünk gazdasági, anyagi szempontokat a művészi szempontok elé, mondom ezt annak ellenére, hogy magánszínház vagyunk. Folyamatosan keressük a tabutémákat, nyitottak vagyunk olyan darabokra, melyek magvas gondolatokat tartalmaznak, reflektálnak a korra, amelyben élünk, s amelyekkel széles közönségréteget érünk el.

A reklámra is nagy hangsúlyt fektetsz. 

O. T.: Nézd, egy előadás sikeréhez legalább olyan mértékben hozzátartozik az, hogy mi terjed el róla, mint az, hogy mekkora összeget költünk a reklámozására. A művészi produkciók mára ugyanolyan árukká váltak, mint egy póló a ruhaboltban vagy egy asztal a bútorüzletben. Mindegyiknek meg kell tervezni az életpályáját, s hozzárendelni a marketinget.

Közgazdász foglalkozásod váltottad professzionális produceri munkára. Mi az, ami egy évtized után is rendületlenül motivál a színházcsinálásban?

O. T.: A színház egy olyan szerelem, amiből nem lehet kiszeretni. Egy életre szóló elkötelezettség, önmagát gerjesztő folyamat. Magába szippant, és a kitölti a napom huszonnégy óráját. Élvezem, hogy magas művészi színvonalú és sokszor bizony tabukat döntögető előadásainkkal estéről estére gondolatokat közvetíthetünk, hogy tükröt tudunk tartani a néző elé, s hogy képesek vagyunk formálni a közgondolkodást. Volt polgári foglalkozásom, de ma már nem tudnék élni színház nélkül. Nekem maga a színház a motiváció.

forrás: http://www.pm.hu