Tóth Barnabás: "Olyat akarok csinálni, amit szívesen néznek"

Íróval, rendezővel és a Fiú a vonaton főszereplőjével beszélgettünk

A legnézettebb magyar rövidfilm, az Újratervezés rendezője, emellett forgatókönyvíró, társproducer, szinkron-, színházi- és filmszínész, alkalmanként fesztiválokra is előválogat. Tóth Barnabás az egyik legaktívabb tagja a magyar kultúrközegnek: első nagyjátékfilmje, a Rózsaszín sajt után elkészített egy tucatnyi rövidfilmet, többedmagával megalakította a Momentán Társulatot, Magyarországon forgó, nagy költségvetésű sorozatokban tűnik fel színészként, miközben mindig a következő projektjére készül. Most éppen egy magyar-amerikai koprodukcióban játszik hálás szerepet: Roger Deutsch Fiú a vonaton című filmjében titokzatos karaktert alakít, aki félelmetes utazásra invitál egy Budapesten tartózkodó dokumentumfilm rendezőt. Tóth Barnabással a drámai szerepről, az amerikai temperamentumról, Hajdu Szabolccsal való közös munkájáról és a következő két filmtervéről is beszélgettünk.

Filmhu: Utoljára a nagyjátékfilmedben, a Rózsaszín sajtban játszottál főszerepet. Hogyan lettél a Fiú a vonaton egyik főhőse?

Tóth Barnabás: Lichter Péter kollégám, kísérleti filmes, ő ajánlott be még 2014-ben Roger Deutschnál, aki akkor már Pesten élt. Látta a (terep)SZEMLE című kisfilmemet, ahol egy akaratos rendezőt játszom, és elküldte a forgatókönyvet. Elolvastam, tetszett a karakter és a történet, lényegében meg is kaptam a szerepet. Egyébként járok castingokra, de csak külföldi produkciókra megyek és ott mindig csak egy-két napos munkákat ajánlanak.

Filmhu: Miért csak külföldi filmekre jelentkezel?

T.B.: Ha magyarba hívnának, akkor is elmennék, de a hazai rendezők és casting-irodák adatbázisában nem vagyok benne színészként. Ez nem is baj, mert magamat sem annak tartom elsősorban.

Filmhu: Minek tartod magad?

T.B.: Írónak és rendezőnek.

Filmhu: Ha felkérnének magyar főszerepre, elvállalnád?

T.B.: Ha érdekes a film vagy a szerep, akkor igen. Jó dolog színésznek lenni, pláne a rendezéshez képest, mert ott sokkal nagyobb a felelősség és a stressz. Színészként ugyanúgy a hierarchia csúcsán vagy, maximális a kiszolgálás, csak magadért és a partnereidért felelsz és alapvetően játék az egész. Nyilván van olyan szerep, ami megdolgozza a színészt, de más fajta felelősség van rajta, mint a rendezőn.

Filmhu: János karakterében mi tetszett?

T.B.: A sokrétűsége. Meg volt írva a múltja, amiből sokkal több derült ki róla, mint ami bekerült a filmbe. ‘Edgy’ karakter, fura ruhában, azt is viszonylag korán kitaláltam, hogy szakállas legyen. Egy kicsit kocka, madarász, az úttörővasútnál volt – ezek a tulajdonságok berakták őt egy bizonyos dobozba, ami érdekelt. Színészként vonzó eljátszani egy ilyen karaktert, aki végre nem értelmiségi, tengő-lengő bölcsész, hanem fenyegető, thrillerbe illő alak. A ruhája is megragadott, örültem a jelmeztervező választásának, mert pont ilyesmire gondoltam, amikor olvastam a könyvet.

Persze az is mellette szólt, hogy együtt dolgozhattam James Eckhouse-zal. A Beverly Hills 90210-ben ő játszotta az egyik apukát, én pedig az egyik főszereplő szinkronhangja voltam. Le is vetítettem neki VHS-ről egy ‘96-os epizódot és teljesen elborzadt a szinkrontól, szerintem életében nem halott még ilyet. A másik, ami miatt elvállaltam a filmet, az a vonzalmam és tiszteletem a művészmozi iránt. Egyedülálló az a hozzáállás, ahogy Roger Deutsch eladja a saját lakását és ebből a pénzből összehoz egy filmet. Társproducerként vagyok mellette, és segítem, amiben csak tudom.

Filmhu: Nem lehet, hogy azért is tiszteled ennyire, mert te magad is csináltál filmet semmi pénzből?

T.B.: Igen, biztosan benne van ez is. Ilyen szempontból sorstársak vagyunk, de ennyire bátor talán sosem voltam, hogy zsebből kifizetem a teljes költségvetést. Dallasban fődíjat nyert a filmmel, de az eddigi munkásságából kiindulva nem valószínű, hogy vissza fog jönni belőle a pénz.

Filmhu: Mit gondolsz arról, amit a film állít, hogy a dokumentumfilmes belenyúlhat az alapanyagába, manipulálhatja a történetet a saját szempontjai szerint?

T.B.: A tavalyi CineFesten volt egy beszélgetés a vetítés után, ahol valaki feltette a kérdést, hogy a (terep)SZEMLE rendezőjeként hogyan állok hozzá a Fiú a vonaton történetéhez. Én a kettőt elkülönítem egymástól, mert az a filmem egy önreflektív vicc volt, amit két színész csinált, senkinek sem játszottunk, még neveket sem mondtunk benne. Kende János mondta a főiskolán, hogy ő személy szerint azért nem szereti a dokumentumfilmeket, mert látja, hogy egy beteg, öreg néni fel akar venni egy kabátot és tisztában van azzal, hogy közben öten ülnek a kamera mögött és nézik, ahogy szenved. Nyilván sarkított példa, de pont az a jó a mostani filmben, hogy felteszi ezeket a kérdéseket és hagyja, hogy te gondolkodj el a válaszokon.

Filmhu: A főszereplő egyértelműen Roger Deutsch alteregója, a nevük is ugyanaz, külsőleg is hajaznak egymásra, a saját filmjéből is belerakott archívokat. Miben hasonlítanak és miben különböznek egymástól?

T.B.: A filmbeli Roger sokkal megfontoltabb, mint az igazi Roger. Ő nem lenne ilyen nyugodt, sokkal aktívabb és energikusabb a fiktív karakterénél. Cameózott is benne egyet, de végül kivágta, mert elégedetlen volt önmagával, viszont hangban mindig megjelenik, saját maga narrálja a filmjeit. Ők, a szereplő és a rendező az életben amúgy unokatestvérek, megcsinálhatta volna azt is James, hogy sértődés nélkül kiparodizálja Rogert, de nem ez volt a cél.

Csodálatos volt James-szel dolgozni, húsz napot töltöttünk együtt teljesen egyenrangú viszonyban. Sokat beszélgettünk, kíváncsi voltam a hollywoodi forgatásaira és ő el is mesélt mindent. Végtelenül türelmes, kedves ember, egy rövid időre szinte a testvérének éreztem magam.

Filmhu: Az amerikai temperamentum és tempó egész más, mint az európai. Milyen volt két amerikaival együtt dolgozni?

T.B.: Mivel mindig hármasban próbáltunk, ezért nagyon szoros, intenzív munkakapcsolatban voltunk, állandó pozitív visszajelzéssel. Utána nehéz volt visszacsöppenni a kissé depresszív magyar hangulatba, vissza kellett szokni hozzá. James is mondta, hogy menjek ki Amerikába, mert van egy nagyjátékfilmem, amit mozik forgalmaztak, DVD-n is megjelent, fesztiválokon szerepelt – egy ilyen névjegykártyával, egzotikus európaiként szerinte összejöhetne valami odakint. Kint azt, aki ír, rendez, játszik és még saját színtársulata is van egyszerre, azt értéknek, tehetségnek és főleg potenciális pénzcsinálónak tekintik. Az első kérdés itthon, amit mindig megkapok, hogy hogyan és főleg miért csinálok ennyi mindent egyszerre. Ez itt inkább hátrány, gyanús, komolytalan. Erre már rájöttem, megszoktam, és alkalmazkodom hozzá.

Filmhu: Nehéz angolul játszani?

T.B.: Nehéz, de önbizalmat adott, hogy a karakterem magyar volt és ezzel legitimálta a kiejtésemet. Rájöttek, hogy néha rosszul hangsúlyozok angolul, ezért egyenként átmentünk a mondatokon, hogy ne legyen papírízű, ahogyan kimondom a szöveget, emiatt persze pont olyan lett. Legutóbb a The Crown-ban volt egy kétnapos szerepem, ezekben általában franciákat játszom, akik angolul beszélnek, vagy angolokat akik franciául beszélnek. Ha ilyet keresnek, ezt általában megkapom Magyarországon, mert ilyesmit egyedül én tudok itt.

Filmhu: A tény, hogy te is rendező vagy, Roger instruálását mennyiben befolyásolta szerinted? Kikérte a tanácsaidat?

T.B.: Ami nem az én asztalom, arról nem kérdezett, én meg nem akartam beleszólni. De mivel végig benne vagyok és minden jelenet hozzám kötődik, ezért javasoltam pár dolgot. James-szel együtt gondolkodva változtattunk néhány szövegrészleten, ami teljesen normális. Ezt egy érzőbb, nyitottabb színész általában így csinálja, egy kicsit a saját képére alakítja a figurát.

Filmhu: Specifikusan magyar, történelmi dolgokban se segítettél?

T.B.: Nem, de ő elég furán kezeli a magyarságot, egy időutazás az egész – a 60-as éveket idézi a hangulat, a ruhák, a cigi, az arcok és a tájak, minden lepattant egy kicsit. Inkább a csúnyát kereste, szándékosan egy stilizált Magyarországot és Kelet-Európát mutat be. Ehhez nem nagyon tudtam és nem is akartam hozzászólni, az ő dolga volt. Szervét Tibort én ajánlottam, mert nagyon szeretem a vásznon, Wéber Katát pedig Roger hívta meg.

Filmhu: Amellett, hogy önreflektív a történet, mindenféle zsánerek keverednek a filmben. Egyszerre thriller, karakterdráma, közben komikus is.

T.B.: Egy interjúban azt mondta, hogy három filmet akart csinálni: egy thrillert, egy road movie-t és egy komédiát, de aztán rájött, hogy ennyi pénze nincs, ezért egybe gyúrta a hármat. Én is szívesen csinálnék thrillert, adtam is be a Filmalaphoz pályázatot, és fantasyra is, sajnos eredménytelenül, de már készül a horror tervem. Érdekel a zsánerfilmezés, szuper lehet, mert élvezet csinálni. Roger is élt ezekkel az elemekkel és színészként is jó ilyet játszani.

Filmhu: Neked milyen élmény volt rendezőt rendezni? A Van egy határ főszereplője Hajdu Szabolcs volt.

T.B.: Nagyon jó volt, alázatosan, nyugodtan viselte a forgatást, pedig nem volt könnyű – télen, sok éjszakai külsőt forgattunk. Kicsit tartottam tőle az elején, pláne mert teljesen mások a filmjeink, de egyértelmű volt, hogy neki kell eljátszania a Magyarországról menekülő, bátor, határozott apát. Elsőre az embert vettem meg, arról csak az Ernelláék után győződtem meg, hogy milyen jó színész. Ha valaki elég intelligens és normális, akkor más rendezőhöz kerülve empatikus, kollegiális színésszé válik. Tudja, hogy mekkora felelősség és stressz a rendezés. Látta, hogy határozott elképzeléseim vannak, a színészek ezt szeretik, mert nekik is könnyebb. Kapott például egy aranyfogat, jó volt a smink, a haj, jó volt a csapat. Fegyelmezett, jó stáb volt, ha te jó hangulatot biztosítasz, akkor meghálálják, ezért kell a színésszel is mindig a legnagyobb tisztelettel és szeretettel bánni. Nem hiszek abban, hogy kínozni kell a színészt, mert az meglátszik a végeredményen. Eljuthat a film nagy fesztiválokra, de látszik a vásznon, hogy nem élvezi, nem öröm neki a játék. Engem ez nem vonz.

Filmhu: Rá kellett őt beszélni? Csak saját filmjeiben szokott szerepelni.

T.B.: Ismert engem, szerintem rokonszenvezett is a filmjeimmel. Őt megkapni volt nehéz négy folyamatos napon át, mert folyamatosan utazik, színházban van, de megoldottuk. Elolvasta előtte, de nem volt szüksége győzködésre, csak egyeztetnünk kellett.

Filmhu: Rendezel, színészkedsz, szinkronizálsz, a Momentán társulatban is szerepelsz. Hogyan tudod ezeket összeegyeztetni?

T.B.: Az elmúlt tíz évben viszonylag könnyen ment, mert a szerepek csak pár hetet jelentenek, egy rövidfilm forgatása is csak néhány hónapot vesz igénybe és a Momentánból is el tudok jönni pár hétre, ha kell. Most először alakult úgy, hogy erre az évadra döntenem kellett, és kértem egy évadnyi szünetet, mert párhuzamosan rendezek egy nagyjáték- és egy rövidfilmet. Mindig sok tervem van egyszerre kint különböző producereknél, pályázatoknál, bizottságoknál, alapoknál és tévéknél. Állandóan pecázgatok és most bejött kettő is, plusz producerként még két projekt, tehát eszméletlen sűrű év vár rám filmesként, a színházat félre kellett raknom.

Filmhu: Mi lesz ez a készülő nagyjátékfilmed?

T.B.: Egy MTVA-s tévéfilm, a munkacíme Akik maradtak, F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve alapján készül. A háború utáni Magyarországon játszódik, két ember barátságáról, szeretetéről, egy erős emberi kötelékről szól. Egy gyászoló, 42 éves férfi és egy 16 éves lány, akik szép lassan visszaadják egymásnak a hitet és a boldogságot az életben, de nem szerelmi történet. 1948 és '51 közt játszódik, a holokauszt borzalmától a vörös terrorig, de a történelem csak kulissza lesz, a lényeg az, ami kettőjük közt zajlik.

Filmhu: És a kisfilmed?

T.B.: Végre egy vígjáték, amire a Csokonai Művelődéi Ház pályázatán nyertem támogatást. Ennyi nyomor után most egy kicsit arra vágyom, hogy kiengedjek, mert lassan hozzám nő - a Van egy határ és az Elmenetel is drámai volt, én viszont szeretem a könnyűt, általában hiányolom a magyar palettáról. Ebben a történetben két szinkrontolmács furcsa flörtbe keveredik egy száraz szakmai konferencián, ahol angolról magyarra tolmácsolnak.

Előzsűriként válogatok már pár éve néhány fesztiválra, de valahogy mindig túl sok a fajsúlyos, komolyabb témájú film. Én olyat akarok csinálni, amit az emberek szívesen néznek. Az, hogy rövid vagy nagyjátékfilmet rendezek, igazából mindegy is. Sláger vagy album, novella vagy regény – az írás, az alkotás a lényeg, nem a hossz. Vállalom a hosszút és a rövideket is, mert mind ugyanolyan lelkesedéssel készültek.

forrás: http://magyar.film.hu