Nyíregyháza – Mély bugyrokba kellett ásniuk, hogy közel kerüljenek a szerepükhöz.
Aki látta a Móricz Zsigmond Színházban a Leenane szépe című előadást, olyan élménnyel gazdagodott, amilyen nem adatik meg minden nap: a két főszereplő, Pregitzer Fruzsina és Kuthy Patrícia kitűnő alakítását nehéz elfelejteni. Mind a ketten olyan személyiség bőrébe bújnak, amilyenek a színpadon kívül nem lennének: gonoszak, őrültek, zsarnokok.
– Vannak szerepek, amelyek – színházi berkekben így mondjuk – pofán csapják az embert. Olyankor a karakter és a szereplő annyira közel állnak egymáshoz, hogy ugyanazt érzik és teszik, ugyanazt gondolják: nem is igazán lehet szétválasztani a színészt és azt, akit alakít. Hát, Maureen szerepe nagyon nem ilyen, sőt – mondta lapunknak Kuthy Patrícia és hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy a tőle távol álló karaktereket könnyebb vagy nehezebb lenne eljátszani, hiszen minden szerepnek megvan a maga izgalma, szépsége és nehézsége. – Ahhoz, hogy közel kerüljek Maureenhez, olyan vizekre kellett eveznem, ahol még nem jártam, és olyan mély bugyrokba ástam le, ahol a mindennapokban soha nem kutakodom. De a visszajelzések alapján azt gondolom, megérte.
Pregitzer Fruzsina is hasonlóképpen állt a szerepéhez. – Számomra annyira taszító az anya viselkedése, illetve jelleme, és a mindennapokban annyira távol állnak tőlem a játszmák, hogy a próbafolyamat elején nem is tudtam a szövegre koncentrálni. Jó néhány napra szükség volt, amíg elkezdett bennem élni a szerep, ebben pedig sokat segített a rendező, Göttinger Pál. Nem voltam benne biztos, hogy a köztünk lévő életkori különbségből fakadóan megérti-e majd a belső vívódásaimat, de ahogy haladtunk előre, minden kétségem elszállt. Felkészült volt, jól osztotta be az energiáinkat, nem volt sem késés, sem kapkodás, nagyon jó hangulatban érkeztünk meg a premierhez. Ez nagy dolog, mert akárhány szerep és előadás is van a hátunk mögött, a színész minden egyes próbafolyamat elején újrakezdi a szakmát, hiszen régi kulccsal nem lehet új ajtót kinyitni – mesélte. – Nagyon ritka, hogy egy sokhetes próbafolyamat után az ember azt érzi: szomorú, amiért véget ér, itt pedig erről volt szó – mondta Patrícia, akinek sokat jelentett, hogy a rendező bízott bennük és folyamatosan biztatta őket.
Szembenézésre késztet
A tragikus végkifejletről azt mondják, nincs egyértelmű felelős, nem egyikük vagy másikuk viselkedése okozta: a szituációt közösen hozzák létre, a saját poklukat maguknak teremtik. Bár a függöny legördülte előtt a valódi feloldozás talán elmarad, de a célját eléri az előadás: a néző felsóhajt és azt gondolja, milyen jó, hogy neki nem így kell élnie!
– A Leenane szépe szembenézésre késztet, és arra, hogy megfogalmazzuk a saját problémáinkat – mondta Patrícia, aki egy dologra nagyon kíváncsi. – Szeretném tudni, hogy vajon a nézők hogy értelmezik az utolsó jelenetet, azt, amikor beleülök az anyám székébe. Nincs sem leírva, sem kimondva, hogy mi lesz a sorsom. Az egyik olvasat szerint a saját anyámmá válok, de van ott egy bőrönd, ami azt is jelentheti, hogy elindulok a saját utamon – jó lenne tudni, ki mit képzel erről.
KM-SZA
