KIÉ LESZ A KÖVETKEZŐ MAGYAR OSCAR? – FIATAL FILMESEK ÚJ GENERÁCIÓJA A FRISS HÚS FESZTIVÁLON

Higgyétek el, a rövidfilm az egyik legjobb műfaj – olyan, mint a novella. Lehet vele hatalmas igazságokat mondani, lehet csak egy hangulatot vagy életérzést bemutatni, szórakoztatni és elgondolkodtatni, csattanóra kihegyezni, vagy új formákkal kísérletezni – viszonylag kis kockázattal. Úgyhogy minden évben nagy lelkesedéssel várom a Friss húsfesztivált, a magyar rövidfilmesek szemléjét, ami mától április 8-ig várja a filmbolondokat a Toldi moziban. Idén erős a női filmes vonulat, de van külön LMBTQ-szekció, és először látható az Oscar-díjas Deák Kristóf és a Berlinale-díjas Bucsi Réka új munkája is. Kiválogattam párat közülük, ezeket szerintem vétek lenne kihagyni. Gyárfás Dorka írása. 

Grosan Cristina: Átalakítás folyamatban

Egy hatvan körüli, megviselt arcú, önbizalomhiányos nő érkezik a csillivilli rendelőbe – mint később kiderül, egy szépészeti klinikára – a férjétől kapott ajándékutalvánnyal. „Ajándék mindkettőnknek” – ismétli a férj köszöntő mondatát, amivel az a szülinapi borítékot átnyújtotta, és kiderül: egy ráncfelvarrás volt a „kedves” meglepetés. A hölgy (Takács Kati – a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan felejthetetlen anyafigurája) idegenül, feszengve foglalja el hálóhelyét, kémleli az ágyszomszédját, és ugyanígy mozog a számára ismeretlen közegben, ahol elvileg modern, vonzó nőt faragnak belőle pár nap alatt. Figyeli az öntudatos személyzetet, a fiatalodni vágyó pácienseket, még egy udvarlója is akad. 

De minden olyan, mintha a Marson járnánk: miféle abszurd, sőt groteszk világ ez?!

Miért akarnak az emberek másnak látszani, mint amilyenek valójában?

Miért tesznek meg ezért bármit, és miért hisznek még a kóklereknek is? Miért csinálunk magunkból hülyét? – teszi fel a kérdést a Grosan Cristina filmje – nem véletlenül. Alkotói szinte mind fiatal lányok és nők: a rendezőn kívül az operatőr, a producer, a vágó és a gyártásvezető is a saját jövőjébe kíván bepillantani, és mond rá határozott nemet. „Na, ezt ne!” Ne hagyjuk, hogy bárki elhitesse velünk, ezen múlik a boldogság, miközben egy ajtóval odébb ott a keserű valóság. 

Kis Hajni: Last call

Egy másik fiatal rendezőnő (még nem is igazán az, csak rendezőhallgató a Filmművészeti Egyetemen), Kis Hajni szintén az öregedés témakörével foglalkozik, csak egészen más megközelítésből. Főhőse, Anikó hatvanas, leharcolt nő, de az utolsó dolog, ami érdekli, a külseje. Ezer fontosabb dolga van, gyakorlatilag egy perce sincs megállni és gondolkodni. A film elején épp a nyelvvizsgájára rohan, ahol fogát összeszorítva próbálja teljesíteni a szintet, és ignorálni a megaláztatást, onnan a Kormányablakhoz igyekszik, hogy papírokat intézzen, majd a volt munkahelyére, hogy ajánlólevelet szerezzen – és mindenütt a jól ismert magyar trükkökkel próbálja az érdekeit érvényesíteni: ügyeskedéssel, protekcióval, ha kell, zsarolással. 

Anikónak ugyanis küldetése van: pillanatokon belül kiköltözik a lányához Angliába, hogy segítsen az unokája nevelésében. Pedig egyáltalán nem jó a viszonyuk, és ő sem nyelvileg, sem lelkileg nincs felkészülve arra, hogy feladja az életét, mégis eltökélten lohol egyik helyről a másikra, hogy mindent elrendezzen. Minél tovább követjük őt az útján, annál jobban átérezzük a kétségbeesését, a kiszolgáltatottságát, az egész nyomorult életét és annak csődjét, és annál jobban meghasad a szívünk, hogy ez a generáció így járt, nekik ennyi perspektívájuk maradt.

Nemcsak az Anikót alakító Zsurzs Kati zseniális (nem túlzok) játéka miatt, hanem Kis Hajni bámulatos érzékenysége, profizmusa és érettsége miatt is azt mondom: kihagyhatatlan filmélmény. Látlelet a mai Magyarországról. 

Tóth Barnabás: Susotázs 

Ne ijedjetek meg az idegen szótól, nem kell ismerni a jelentését! (Egyébként a film elején kiírják.) Inkább Tóth Barnabás nevére kell figyelni, és arra beülni, hiszen aki valamennyire is követi a magyar rövidfilm pályáját, az már jó pár szellemes darabját láthatta, sőt, volt egy olyan kisfilmje is, ami jócskán túllépett ezen a szűk kis körön.

Miután megnyert egy berlini rövidfilmfesztivált, az Újratervezés című 12 perces filmje (Pogány Judit és Kovács Zsolt főszereplésével) felkerült a netre, és több mint egymillióan látták.

(Ilyenre azóta sem volt példa magyar rövidfilm esetében.) A díjért kapott összegből egy évvel később elkészítette az Elmenetel című filmjét, idén pedig újra egy szatírával jelentkezik. 

Tóth Barnabás filmjeinek egyik legnagyobb erénye a humor, ami ebben a műfajban valamiért ritkaságnak számít. A rendezők kilencven százaléka társadalmi drámákkal és elhallgatott problémákkal foglalkozik, ő pedig megmaradt játékos alkotónak, aki mindenből viccet csinál – de csak a jó ízlés határain belül. Van például egy korai munkája, az Egy szavazat, amit választások idején – vagyis most – mindig elő kellene venni, nagyon jót tenne a népléleknek. Az idei filmje cselekményét azonban szándékosan kerülgetem, nehogy lelőjem a poénját – elég legyen annyi, hogy a szinkrontolmácsok titokzatos világába kalauzol, és Osvárt Andreát hozza mulatságos helyzetbe. Annyi remek kisfilm és egy korai zsengének tekinthető játékfilm után most már egyértelmű: Tóth Barnabás szakmailag is megérett arra, hogy ezután nagyobb fába vágja a fejszéjét.

Simán megcsinálhatná az első magyar francia típusú, magyar témájú vígjátékot.

Csáki László: Vendégszeretet

Egy olyan filmre számítsatok, amire garantáltan összegyűlik a nyál az ember szájában, és szinte érzi is a tömény olajszagot, ami a balatoni strandok elengedhetetlen tartozéka. A film főszereplője ugyanis a tejfölös-sajtos lángos, ami nélkül nem múlhat el nyár, mert a balatoni létezés esszenciája. Mint azt a Fehér Béla novellájából készült kisfilm elmeséli: a lángos ráadásul már nemcsak a nemzeti kincsünk, hanem lassan országimázsunk szimbóluma is, mivel a lángosért messze földről zarándokolnak a turisták és külföldiek.

Nagyjából ennyi, és nem több ennek a kis gyöngyszemnek a tartalma és üzenete, de Csáki László hibátlan stílusérzékével kiegészítve, amit már rengeteg reklámban és néhány kisfilmben is megcsodálhattunk. Mivel eredetileg képzőművész, nála a látvány mindig több, mint eye-candy (kényeztetés a szemnek): mögötte egész világok, rendszerek, életérzés és korrajz bújik meg.

Ha szeretnéd megmutatni valakinek, mit jelent a balatoni strandolás a magyaroknak (ami valahogy képtelen levetkőzni a szocialista korszak örökségét), ezt a hat percet vetítsd le.

Schwechtje Mihály: Aki bújt, aki nem

Minden filmfesztiválon kell, hogy legyenek szociális témájú alkotások, amiket nehéz nézni, mert szembesítenek minket a valóságunkkal, akkor is – vagy különösen akkor –, ha a tükörbe nézés kellemetlen és fájdalmas. Schwechtje Mihály filmje ezzel a szándékkal készült, nem is könnyen felejthető élmény. Egy borsodi-, nógrádi-, vagy ki tudja, melyik országrészben lévő faluban járunk (mindegy is), ahol nincs semmi, csak a szegénység és a kilátástalanság. Bújócskával szórakoztatják magukat a gyerekek, de azt sem veszik komolyan, itt még a játékot sem lehet rendesen csinálni, nincs értelme. 

Egyszer csak vadonatúj, méregdrága dzsip jelenik meg a cigánysoron, mint a mesében, és ismeretlen sofőrje nem veszi semmibe a gyerekeket, épp ellenkezőleg: őket jött elkápráztatni. Ahogy bepattannak mellé egyenként, hogy furikázzanak a faluban, és ahogy ujjonganak a boldogságtól – a mi gyomrunk egyre jobban összeszorul.

Világos, hogy csak valami rossz történhet, ezen a helyen nincs jótékonykodás egymással.

Nem árulom el, hová fut ki a sztori, nézzétek meg. Nem dajkamese, és nem hollywoodi hatásvadászat. Ez is itt zajlik, a hazánkban. 

Deák Kristóf: A legjobb játék

Na, jó, mégiscsak van még egy magyar rövidfilm, amit több mint egymillióan láthattak: természetesen az Oscar-díjas Mindenki az. Deák Kristóf első rövidfilmjében az volt a jó, hogy nagyon magyar környezetben játszódott – mi jól ismertük a kulturális kódjait –, de a története, és főleg az üzenete mindenütt a világon érthető. Új filmje szintén Magyarországon készült és magyar nyelvű, de bárhol játszódhatna, nem feltétlenül a Keleti pályaudvar aluljárójában. Egy univerzális sztori arról, hogy mi, emberek nem hagyhatjuk, hogy a gépek átvegyék felettünk a hatalmat. 

Cselekménye – a rendező habitusából fakadóan – pozitív végkifejlet felé menetel. Azt állítja, hogy a kreativitás, a lelemény és az összefogás túljárhat a mesterséges intelligencia eszén, és együtt visszaszerezhetjük azt a humánus világot, ami hibákkal együtt, de mégis csak a miénk. Tulajdonképpen hasonló tanulságot sugall, mint a Mindenki. Csak A legjobb játék már úgy néz ki, mint egy amerikai rövidfilm. Az összes beállítása, ízlése, stílusa arra enged következtetni, hogy ez a fiú Hollywoodba tart, csak előtte még itthon élesítgeti a körmeit. 

A Friss hús Budapest Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon összesen 34 versenyfilm szerepel – a felsoroltakon kívül még rengeteg izgalmas darab –, lesz egy nemzetközi szekció az A kategóriás filmfesztiválok díjazottjaival, és egy különleges horror és horrorvígjáték-válogatás is.

Gyárfás Dorka

forrás: https://wmn.hu/