Értékelés: 8/10
Tóth Barnabás rendezte meg az elmúlt évtized, de talán az egész magyar filmtörténet egyik legjobb és legszebb kisjátékfilmjét, az Újratervezést. Ez után nagyon ijesztő volt látni Az elmenetel című kisfilmjét, ami nem volt több egy dühítően suta, abortuszellenes vallási propagandafilmnél, a szó legrosszabb értelmében. De a nemrég bemutatott Van egy határ aztán újra fontos és remek dramaturgiájú film volt egy érdekes témáról (a kommunizmusban a határon átszökő magyarokról), és a Susotázs végre újra megmutatja, hogy Tóth Barnabás igenis őrülten tehetséges kisfilmrendező. Igaz, a téma most nem olyan szívszorító – vagy pontosabban: nem úgy szívszorító –, mint az Újratervezés esetében: két szinkrontolmács próbálja meg különféle módszerekkel elcsábítani az egyetlen magyart (Osvárt Andrea), aki jelen van a konferencián, amin tolmácsolniuk kell, és aki ennélfogva az egyedüli, aki a fülhallgatójában a szavaikat hallja. Ez pedig szuper és nagyon eredeti alapötlet, Tóth pedig ki is hoz belőle mindent, amit lehet, sőt, az utolsó percben kiderül, hogy nem is csak mindent, de még annál is többet. És a végig humoros hangvétel egy pillanat alatt mégis megindítóvá tud válni, hogy aztán újra nevetni lehessen. Pont ez az, ami olyan jól megy a rendezőnek: elérni, hogy a néző egyszerre akarja kiadni magából az örömét és a melankóliáját is. Valami ilyesmit írtak körül annak idején azzal a szóval, hogy katarzis: ami az Újratervezésben nagyban megvolt, az kicsiben itt is sikerül. (Kovács Bálint)
forrás: https://index.hu/
