"Jó, ha a plakátról egy-egy ismert arc pillant le az emberre" - interjú Csáfordi Lászlóval

A színházi előadások a plakátokon keresztül már jócskán a bemutatójuk előtt elárulnak a jelmezekről, a díszletekről és az egész hangulatról valamit. A nézők döntését pedig, hogy jegyet vásárolnak-e egy-egy új produkcióra, a különféle reklámanyagok, előadásplakátok is befolyásolhatják. Egy ismerős színész arcának látványa, egy frappáns megoldás, vagy a rendező, szerző, főszereplő neve is lehet húzóerő. Csáfordi Lászlóval, az Orlai Produkciós Iroda grafikusával, a plakátok tervezőjével beszélgettünk a munkafolyamatról és arról is, milyen részletekre is kell odafigyelni.

Mióta dolgozol az Orlai Produkciós Irodánál?

2012 óta. A Radnóti Színháznak készítettem plakátokat, és a különféle reklámanyagokat, amikor (Orlai) Tibor megkeresett, hogy látta a munkáimat, tetszettek neki, és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem beszélni vele. Kíváncsi volt arra, ki vagyok, mit csinálok, és mint kiderült, azért, mert új grafikust kerestek. Az első közös munkánk „A szív híjai” volt Udvaros Dorottya és László Zsolt főszereplésével. Pont nemrég számoltam össze, és már több mint 100 előadáshoz készítettem anyagokat, de nem emlékszem minden produkció részleteire.

De megvan mindegyik?

Archiválva minden fájl megvan, bármikor elő tudom keresni, ha kell. Egyébként szükség is lehet rájuk, mert előfordulhat, hogy egy régi előadást újra műsorra akar tűzni a színház, akkor ahhoz kérhetik a régi anyagokat.

Kinyomtatva nincs meg egy-kettő?

Plakátot nem igazán tartok meg, ellenben a szórólapokat igen, megvan szerintem ötven-hatvan előadásé.

Hogyan néz ki munkafolyamat, kezdjük talán azzal, hogy mi a legelső dolgod?

Mivel az Orlai Produkciós Iroda egy üzleti vállalkozás és fontos, hogy minél korábban el tudják kezdeni reklámozni az előadást, ezért a bemutató előtt akár már öt-hat hónappal korábban is elkezdünk dolgozni a plakáton. Tibor megkeres, elmondja, hogy milyen új darab lesz, miért ezt választották és melyik játszóhelyen fogják bemutatni. Annyit szokott csak kérni az elején, hogy fotós plakát legyen, amin rajta vannak a szereplők arcai, vagy grafikai. Ezután elküldi nekem a nyersfordítást, amit elolvasok és felveszem a kapcsolatot a rendezővel.

Mitől függ, hogy mikor döntötök a fotós és mikor grafikai plakát mellett?

Hiszünk abban, hogy a színészeknek, vagy az arcuknak meg kell jelennie a plakátokon, mert ez vonzza be igazán a nézőket a színházba. Ha látják akár Hernádi Juditot, akár Szabó Kimmel Tamást, és van is benne valami, mert amikor nem teszünk rá portrékat, hanem grafikával oldjuk meg, akkor megosztó tud lenni.

Reklámzaj van, utcára, hirdetőoszlopra plakátot kitenni szerintem kevésbé eredményes. Színházi magazinokban, programfüzetekben érdemes hirdetni, illetve metróban és megállókban, ahol elidőznek az emberek, de úgy gondolom, a legjobb kommunikációs felület a színházak bejárata, portája. Ha elsétálnak az emberek az épület előtt, és felkelti valamelyik a figyelmüket, akkor a többit is végignézik, és tényleg jó, ha a plakátról egy-egy ismert arc pillant le az emberre.

Mennyire szólnak bele a rendezők abba, mi kerüljön a plakátra?

Azok a rendezők, akikkel most Tibor dolgozik, már ötletekkel tele jönnek a megbeszélésre. Tényleg érdekli őket, és van elképzelésük arról, hogy mi kerüljön a plakátra. A rendezőkkel általában a találkozó során egy óra alatt kitaláljuk, hogy milyen legyen a plakát. Például Pelsőczy Rékának vagy Göttinger Pálnak már jó előre vannak elképzeléseik, azelőtt rám csörögnek, hogy felhívhatnám őket (nevet).

Sok olyan rendezővel dolgoztam már együtt, aki azt mondta, ő a darabot rendezi, csináljuk a plakátot mi magunktól. Ilyenkor mindig azt mondom, hogy a néző viszont a plakáttal, a reklámanyagokkal fog találkozni, és ez alapján is dönt arról, megnézi-e az előadást.

A nézők egy részét a színészek vagy a rendező neve vonzza be, de sokan döntenek az alapján, mennyire keltette fel az érdeklődésüket a plakát. Sok színház próbálja most nagy erőkkel bevonzani a fiatalokat, szélesíteni a nézőközönséget. Kell nyitni a fiatalok felé, és őket egy-egy jó, ötletes plakáttal meg lehet fogni.

A rendezővel közösen kitaláltátok a plakátot, mi a következő lépés?

Felvázoljuk a tervet Tibornak, és ha ő rábólint, és fotós plakátot találunk ki, akkor amilyen hamar csak lehet, megszervezzük a fotózást. Minél több színészt kell egyeztetni, annál nehezebb. Tibor háttércsapata intézi, hogy a fotózáson ott legyen a sminkes, a fodrász, minden kellék, amire szükség van, és ilyenkor próbál ott lenni a stábból is, aki tud, dramaturgtól a rendezőasszisztensen át a jelmeztervezőig mindenki.

Az elkészült képeket a fotós retusálja, majd kiválasztunk belőlük többet is, amik a különféle sajtóanyagokba, a honlapra kerülnek. Ezekből van egy, a preferált, ami felkerül a plakátra is, és elsősorban ezzel megy a kommunikáció. De ha ez a kép nem működik mondjuk fekvő formátumban, és valahol csak így tudna megjelenni, akkor választunk az elkészültek közül egy másikat erre a célra.

Az Orlai Produkciónál a Fanatics Filmmel dolgozunk már évek óta, és annyira bejáratott az egész folyamat, hogy nem is kell szólni senkinek a csapatból, ahogy készek a fotókkal, már küldik is. Ezután megkapom a szövegeket, amik felkerülnek a plakátra és a szórólapra, és ha elkészültem, akkor körbeküldöm minden stábtagnak, aki részt vesz a produkcióban. Ha mindenki jóváhagyta, akkor küldjük a nyomdába.

A kész plakátokat, molinókat ezután kihelyezzük a Belvárosi Színház hirdetési felületeire, felkerülnek a honlapra is a képek és az információk, és beindul a sajtókampány.

Ez így mennyi idő? Attól számítva, hogy Tibor szól neked, addig amíg felkerülnek az anyagok a honlapra, a színház portájára?

Nagyon változó, és függ attól, hogyan sikerül megszervezni a fotózást. Előfordult, hogy csak egy hónappal későbbre tudtuk egyeztetni a színészeket, de volt olyan is, hogy egy héten belül készen lettek a fotók. Ha ilyen gyorsan összejön, akkor egy hónap alatt is le lehet játszani egészen a nullától a kész plakátokig. Ilyenre is volt már példa. Nagyon feszes, de meg tudtuk csinálni, szerencsére Tibor körül tényleg egy jó csapat állt össze.

Egy előadáshoz több plakát is készülhet?

Igen, például „Az oroszlán télen” első plakátja grafikai lett, amin van egy szék, és rajta három oroszlán, de készítettünk hozzá egy B verziót, ugyanis született egy nagyon szép előadásfotó, amin Hernádi beleomlik Gálffi László karjába, de ilyen fotók fél évvel a bemutató előtt ugye még nincsenek. Ezért van az, hogy a fotóspróbán készült képek közül kiválasztunk párat és a premier után ezekkel is kommunikálunk tovább.

Az „élet.történetek” színházi sorozathoz is grafikai plakátot készítettetek. Az ujjlenyomat a te ötleted volt?

Hacsak a rendezőnek nincs eleve egy markáns elképzelése, amit aztán nekem csak formába kell öntenem, akkor általában minden grafikát én találok ki. Amikor Tibor megkeresett ezzel, akkor azt mondta, hogy ebben a sorozatban különböző sorsokat mutatnak majd be, azt hogy kinek hogyan alakult az élete. Ennek mentén kezdtem el gondolkozni, és mint vizuális elem, a labirintus ugrott be.

Mennyire sok lehetőség van egy ember életében, van, aki az egyszerű utat választja, és van, aki hosszabb, fáradtságosabb utat jár be. Először egy labirintusba próbáltam elhelyezni embereket, de ilyesmit már annyira sok helyen használtak, hogy elvetettem. Amikor újragondoltam, mit lehetne, eszembe jutott, hogy Tibor az elején úgy jellemezte ezeket a történeteket, hogy mind egyedi. És erről ugrott be az ujjlenyomat. Átküldtem Tibornak egy fotót, aki azonnal rábólintott, majd megmutattuk (Pelsőczy) Rékának, a sorozat művészeti vezetőjének, és amikor kiderült, hogy neki is tetszik, akkor nagyon örültem, hogy lett egy jó vizuális kulcs. De mivel ez egy sorozat, így habár ugyanaz az ujjlenyomat van mindegyik szórólapon, valahogy el kellett különíteni, ezért tettük különböző formákba, és a színekkel is játszottunk.

Amikor megtudod, hogy lesz egy új előadás, akkor annak már megvan a végleges címe, vagy csak munkacímmel dolgozol?

Nem mindig van meg a végleges, munkacím van, ami általában meg is marad. Ha a címet utólag javítjuk, az néha komolyabb beavatkozást igényel, és ez az utolsó fázisban nem annyira szerencsés a dizájn szempontjából, de Tibor nagyon alapos, helyesírási hibák, vagy tévedések, téves információk nincsenek.

Téves információk?

Hacsak nem Tibor számára írnak egy darabot, akkor azokat általában ügynökségektől vásárolják. A többségnél pedig vannak olyan kitételek, amik megszabják, hogy mekkora betűmérettel lehet írni a plakáton a szereplők, a rendező nevét, melyik nem lehet nagyobb a másiknál… Van, ahol százalékosan meg van adva, hogyan kell a címrendszert megalkotni. Úgy a darabok egyharmadánál veszik ennyire szigorúan.

Szerintem az lehet az oka, hogy bár nem az ügynökség csinálja meg az előadást, minden plakát számukra is egy kommunikációs felület, a saját címüket, szerzőik nevét így „reklámozzák”. Visszakapcsolva az előző kérdésedre, van, ahol a cím se lehet akármi, azt is meghatározzák a jogok. Az egyik nyári bemutatónk a „Nóra II” lesz. Ibsen „A babaház” című művének egy amerikai srác megírta a folytatását, és mivel nálunk a Nóra épült be a köztudatba, így ezzel a címmel fog futni, római számmal írva a kettest.

Hat egyébként a plakátra a díszlet?

A legritkább esetben, ugyanis amikor a plakát megszületik, akkor még nincs díszletterv sem. A „Nóra II” mellett a másik új nyári bemutatónk a „Varsói melódia” lesz, ennél például már volt információm arról, milyen lesz a díszlet és nagyjából ahhoz hasonló lett a plakát.

Egyébként itt is a rendező a döntő, mert van, aki szerint ne legyen köze a plakátnak és a díszletnek egymáshoz, más pedig szeretné, hogy legyen valami kis áthallás a kettő között, és én is azt mondom, hogy ha olyan a díszlet, akkor miért ne jelenhetne meg valahogyan a plakáton? A „HERNÁDI pont”-ban az előadásban ki van rakva Hernádi Judit neve világító betűkből, és ez azután alakult ki, hogy a plakátot megcsináltam. Pedig ha ezt tudom, valahogy biztosan rátettem volna. Így Hernádi tévéken ül a plakáton, tök vicces fotózás volt egyébként.

forrás: http://deszkavizio.blog.hu/