A Hajmeresztő az az előadás, amelyet próbálni se nagyon lehet közönség nélkül

Ölbei Lívia

A Hajmeresztő az az előadás, amelyet igaziból próbálni is csak közönség jelenlétében lehet. Különben hogyan dőlhetne el, hogy ki a gyilkos? A Kőszegi Várszínház saját kiállítású premierje július 12-én, csütörtökön 20.30-kor kezdődik. De már a hétfő esti fotós próbán is jól szórakozott az alkalmi közönség. És döntött: Barbarát választotta.

BArbara DeMarco ragyogó fiatal nő, a Hajmeresztő nevű szalonban dolgozik, vele indul a színpadi történet. Különben is lehetetlen nem odafigyelni rá, és nem csak azért, mert Grisnik Petrára – ő kapta Barbara szerepét – csodálatos, súlyos és kék hajkoronát álmodott a jelmeztervező, Cselényi Nóra. Korán eldőlt az is, hogy Petra alaptermészete szerint flegmának képzeli-játssza Barbarát: hogy ez lesz az alaphangnem. És persze amikor fény derül a bűntényre – és mindenki egyre gyanúsabb –, akkor Barbara bőrébe bújva Petrának is egy feladata lesz: tagad, tagad, tagad. Megvonja a vállát, és kész.

Az már más kérdés, hogy résen van-e a közönség. A fotós próbán – ahogyan a mellékelt felvételek minden kétséget kizáróan bizonyítják – résen volt, sőt kifejezetten jól érezte magát. És bár a színészek – Epres Attilától Kálid Artúrig és (na jó) Ullmann Mónikáig – előbb-utóbb, hosszabb-rövidebb időre mindannyian gyanúba keveredtek, végül ezen az első estén Barbara vitte el a pálmát. Tényleg: ez győzelem?

Megkérdeztük a színészeket, hogy sikerként könyvelik-e el, ha a nézők bűnösnek kiáltják ki őket; pontosabban a szerepüket: a figurát, akit megformálnak éppen. Hát, nem feltétlenül. Vagy – ki tudja.

A régiségkereskedőt játszó Kálid Artúr például azt mondja, hogy tudomása szerint a Hajmeresztő színpadi praxisában Edward Lawrence viszonylag gyakran hagyja el bűnösként a terepet. Ő nem gyúr erre, jobb a békesség. Hogy benne támadnak-e bűnös szándékok, amikor valaki már megint azzal a régi-régi Ki mit tud?-dal jön elő, szelíd mosoly a válasz. A 80-as évek végén tényleg egy ország drukkolt neki: kiskatona volt, verset mondott a tévében. Mostanában már ritkán adódik versmondásra alkalom, bár a Tercina Régizene Együttessel föl-föllép: akkor is jellegzetes, szép beszédhangjára van szükség.

Milyen érdekes: az idén két olyan színész van a Kőszegi Várszínház társulatában, akit „színészkora” előtt ismertünk meg. Ullmann Mónika most is pont olyan, mint az a hajdani bűbájos kislány, aki írt a bátyjának egy dalt – és főleg Piroskát játszotta Az égig érő fű című filmben. Égig ért a fű a pesti udvaron.

A színésznő azt mondja, gyakran megkapja, hogy „semmit nem változott”, de szerinte inkább arról van szó, hogy aki őt a réginek látja, saját fiatalsága után vágyakozik, az ő arcában azokat a régi időket látja viszont. Így működik az időtükör. Ulmann Mónika Kőszegen szenátornét játszik Paul Portner darabjában (fordította Morcsányi Géza). De hogy bűnös-e?

forrás: https://www.vaol.hu