Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások.
A cikkek automatikusan (szerkesztés és kommentár nélkül) gyűlnek.
A forrásokat a bejegyzések végén lehet megtalálni.

A szinhazkritikak c. blog a Mojóról

Premierrel zárta az évadot az Orlai Produkció Iroda: 2018. június 21-én tartották a Belvárosi Színházban Jez Butterworth Mojo című gengszter-komédiájának magyarországi ősbemutatóját.

A történet 1958-ban játszódik, helyszín az Atlantic Club, amely a zenei élet legújabb üdvöskéje, Silver Johnny fellépéseinek is helyt ad estéről estére. Potts és Sweets, a szórakozóhely két alkalmazottja (egyben gengszterek) különös dolgokat sejt a háttérben, mikor a főnöküknél, Ezránál megjelenik a rivális banda feje, Sam Ross. A baj pedig másnapra meg is történik: Ezrát holtan találják a kukákban – félbevágták. A csapat rettegni kezd, hiszen a vezér nélkül ők is elveszettek, Rossnak pedig minden lehetősége megvan rá, hogy elvegyék tőlük az otthonuknak számító Atlantic Clubot.

Jez Butterworth darabját 1995-ben mutatták be a londoni Royal Court színházban. A kritikusok üdvözítően fogadták a fekete humorral bőven átitatott, mégis drámai előadást, melynek történetéből két évvel később maga a szerző készített egész estés moziváltoztatot. Butterworth neve egyébként az olyan filmek kapcsán is ismerős lehet, mint az On-lány, Az utolsó légió, az Államtrükkök, a Fekete mise vagy az idén bemutatásra kerülő Demóna 2., melyeknek a forgatókönyvírását vállalta magára. A Mojomagyarországi debütálására 23 évet kellett várni, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy megérte.

A szövegkönyv rövid, tömör, velős dialógusokból áll, a mondatok csak úgy pattognak, a szereplők gyakran egymás szavába vágva reagálnak az elhangzott dolgokra. Ez a fajta dinamikusság végig kíséri az egész előadást, és mivel hazánkban ritkán látni ehhez hasonló produkciót, kell egy kis idő, amíg a néző agya rááll erre az erős lüktetésre. Nagyjából az első jelenet alatt ez meg is történik, ahol Potts (Szabó Kimmel Tamás) és Sweets (Schruff Milán) arról beszélgetnek, hogy Ezra és Sam Ross egymással tárgyalnak, miközben Silver Johnny (Hunyadi Máté) ott ül mellettük. Mivel a két behajtó/biztonsági őr/mindenes alaposan kábítószer hatása alatt állnak, így nehezen értik meg egymást – a néző is lassan tudja csak kibontani a történet alapszituációját.

Azonban ha mindez megtörténik, megismerjük a többi szereplőt, onnantól már nincs más dolgunk, mint kényelmesen hátra dőlni, és jókat derülni a karaktereken, valamint az előadás bizarr, fekete humorán. Ez utóbbi már az első percektől kezdve áthatja a darabot, aki fogékony az ilyen fajta komédiákra, annak garantáltan teli találat lesz a Mojo.

A színészeknek igazi jutalomjáték a darab, a karakterek egytől-egyig remek lehetőséget adnak a bizonyításra. A premier előtti sajtóbemutatón Sweets karakterét Schruff Milán helyett maga a rendező Göttinger Pál játszotta el, ugyanis Schruff a főpróbán rosszul lett, ételmérgezéssel kellett kórházba szállítani. Szerencsére a két nappal későbbi bemutatón már jelen tudott lenni, és ami öröm az ürömben, hogy nézőként tanúi lehettünk Göttinger kiváló beugrásának, remek színészi játékának. Szabó Kimmel Tamással együtt jó párost alkottak: mindketten zseniálisan hozták a kívülről keménynek látszani akaró, ám mégis, félénk bandatagokat, akik nem csak a rivális csapattól, hanem saját feljebbvalójuktól is rettegnek, ez is sok humoros fordulatot szül.

Velük ellentétben Lestyán Attila Skinnyje (kvázi mindenes a klubban) gyávaságát nem akarja álcázni, bár titkon feltehetőleg szeretne ő is a „nagyok” közé felkerülni, miután Ezra meghal, a főnök jobbkezén keresztül. A három „bandatag” játékos rivalizálása, egymás ugratása, hol valóban csak megjátszás, idővel azonban véresen komollyá válik. Mickey-t, Ezra helyettesét Csőre Gábor alakítja kifinomult eleganciával, titokzatossággal, elsőre ő tűnik az egyedülinek, aki a helyzet magaslatán áll.

Habár mindegyik színész kiválóan teljesít, öröm nézni, ahogyan eggyé válnak a szerepükkel, mégis Nagy Dániel Viktor az, aki messze kimagasló teljesítményt nyújt a színpadon. Ez köszönhető részben annak is, hogy Baby a darab legérdekesebb figurája, kvázi főszereplője, egyfajta felnövés-történetként is tekinthetünk az ő szálára. Az elkényeztetett, az élet dolgait magasan letojó srácból szinte semmilyen érzelmet nem vált ki, hogy apját feldarabolva találták meg a kukákban. Beceneve tökéletesen jellemzi karakterének kezdetlegességét: mint egy kisgyerek, úgy hisztizik azon, hogy Skinny ugyanolyan nadrágot és cipőt hord, mint amilyet ő, ha valami nem úgy történik, ahogyan ő elgondolta, nehezen teszi túl magát rajta. A második felvonásban azonban jön egy nem várt fordulat, amely arra készteti, hogy felnőttként álljon a csapat élére, végül ő hozza meg legracionálisabb döntést az este folyamán – még úgy is, hogy a befejezés nyitott kérdés marad.

A Mojo első blikkre könnyed, nyáresti kikapcsolódásnak tűnik, de a humorral és a különc figurákkal átszőtt réteg alatt mégis egy kőkemény dráma található. Azt a helyzetet mutatja be, hogyan reagálnak a beosztottak a főnök halálára: hiénákként marakodnak a csontokon, mindenki igyekszik hasznot húzni a tragikus eseményekből, előtérbe kerül az önös érdek, a feljebbjutás lehetősége, amivel hőseink igyekszenek élni. Az egymással való rivalizálás árulásra, széthúzásra kényszeríti azokat, akiknek családként kellene együttműködnie, ez pedig most is éppúgy aktuális, mint ahogyan volt az 1995-ös londoni premier idején.

Göttinger Pál rendezése a szövegkönyvvel együtt telitalálat: minden a helyén van, minden szónak, mozdulatnak, mimikának jelentősége van, így a Mojo – szemben sok más komédiával – még a tapsrend után sem engedi el a nézőt. Bár könnyesre nevetjük magunkat a poénokon, még napokkal később is ott motoszkál bennünk a történet, a zárójelenet drámaisága. Szórakoztat és elgondolkodtat – pont úgy, ahogyan egy gengszter-komédiának tennie kell.

Író: Jez Butterworth
Fordította: Zöldi Gergely
Dramaturg: Sediánszky Nóra
Jelmez: Cselényi Nóra
Díszlet: Ondraschek Péter
Producer: Orlai Tibor
Rendező: Göttinger Pál

A bemutató időpontja: 2018. június 21. - Belvárosi Színház

A cikk a 2018. június 20. napján, 19 órakor kezdődő sajtóbemutató alapján íródott






MI TÖRTÉNIK.


EZEK MENNEK.

Az időpontokat lásd itt.


TÁRGYMUTATÓ.

13-as stúdió 3k színházi fesztivál 40 év 600 kilométer 100 guinness 6szín 7 és fél halál a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kalóz a kávé nekem is jár a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös a ló aki elvesztette a szemüvegét a ludovika ablakai a mester a mi osztályunk a néző közbeszól a nulladik perc a rádió ablakai a rendező közbeszól alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála alkalomadtán állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik anyóka emlékiratai apertúra aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden art-színtér átrium az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt az úrhatnám szolgáló b32 baal babel sound bácskai juli pszichoszínháza baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bánk bán bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapasta budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti tavaszi fesztivál budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 coming soon cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi játszmák 2023 családi ünnep cseh tamás cselényi nóra csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió dante danubia zenekar deák17 debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila delta produkció deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy csók és más semmi egy kiállítás rémei éhség éjjel-nappal momentán élnek mint a disznók előadásszámok elte tók vizuális nevelési tanszék elveszett idők email ének a három hollóhoz english énis teis erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál eszínház eszínház fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek falaink falstaff fekete-fehér fellegek fém színház fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fischer iván lakásszínháza fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gólem gödöllő göncz árpád alapítvány grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház ha lenne valakim hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek határvonalak színházi fesztivál hatok csoport hatszín teátrum haydn fesztivál hazug hét domb fesztivál hét és fél halál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál hyppolit így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k11 művészeti és kulturális központ k2 színház kalandra fül fesztivál kalucsni kaposvár katona keltská noc képek keszthely kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolibri kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kovátsműhely kőfeszt kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe 2017 leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika lírástudók london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madam rekamié madame bizsu madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver maradunk margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló másik produkció mellékhatás menház színpad merlin mesterjátszma mesterkurzus mikor mikro fesztivál milestone mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán momkult monodráma fesztivál monodrámák móra kiadó most fesztivál motto mozaik országos színházi találkozó mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nekem a zene nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operavita operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum petri versmaraton pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik pure voice akadémia ráday utcai színházi találkozó rádió rádiójátékosok radnóti ram colosseum régebbi havi műsorok regnum filmszemle remény rendezők viadala rév fülöp rögvest rs9 rumini russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia skvot sly snowman soharóza sok-szín-feszt sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról spaletta stockholm stúdió k summa summárum susotázs szabadesés szabadka szabadtéri színházak találkozója szeged székely-könyv szemes fesztivál szénakutyák szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház a város színház tv színházak éjszakája színházi törvény színházrendezői testület színlapok szívem szeret szkéné szóbanforgó szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság talált posztok tárgymutató társasjáték tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália thália nyárikert the irish coffee the pocketstones thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trapézon tüllben trefort színjátszó fesztivál újpalotai nyári játékok ütközet váci dunakanyar színház vágánybenéző valamikor van egy határ varázsfuvola városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló vízkereszti gritti volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsámbék zsolnay negyed

PROJEKTEK.

EGY NAGYOBB NAPTÁR IDE KATTINTVA.



UBI.


TARTALOM.


FACEBOOK.




TALÁLT KÉPEK.