Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások.
A cikkek automatikusan (szerkesztés és kommentár nélkül) gyűlnek.
A forrásokat a bejegyzések végén lehet megtalálni.

NYARALÁS ÉS SZÍNHÁZ EGYSZERRE

5 NYÁRI SZÍNHÁZI CSEMEGE VIDÉKEN
HEKLER MELINDA
A Szegedi Szabadtéri Játékok alapítását Juhász Gyula vetette fel 1928-ban, ezért talán neki köszönhetjük, hogy ma ilyen magas színvonalon és az ország egész területén láthatunk nyári színházi előadásokat. A gazdag kínálatból öt olyan előadást választottunk ki, amikért megéri útra kelni.

Évről évre egyre több szabadtéri előadásra van igény, és a számok növekedésével a műfaji paletta is szélesedik. Míg egy-két évtizeddel ezelőtt még főleg vígjátékokat játszottak a nyári estéken, ma már több komoly hangvételű előadással is találkozhatunk a műsornaptárakban. Ékes példája ennek a szegedi Dóm tér, ahol idén egy Shakespeare-tragédiát is megtekinthet a több ezer fős közönség – igaz a műfaj legismertebb művéről van szó: a veronai szerelmesek történetéről, a Rómeó és Júliáról.

SHAKESPEARE: RÓMEÓ ÉS JÚLIA

Szegedi Szabadtéri Színház // Rendező: Hegedűs D. Géza // 2018. július 27., 28., 29.

Hegedűs D. Géza több szegedi főszerep után idén rendezőként is bemutatkozik a nagy múltú nyári játékokon. A szereposztás fantasztikusnak ígérkezik, és a „Rómeó és Júlia lájkolják egymást” című YouTube-videó után abban is biztosak lehetünk, hogy végeredményként egy fiatalok számára is érthető és aktualizált előadás várható. Egyes Dóm téri előadásokhoz jobban, másokhoz kevésbé illik, hogy végig egy templom áll a díszlet hátterében. A Rómeó és Júliaesetében ennek nagy jelentősége és meghatóan szép jelentése lehet, amennyiben a rendezői koncepcióban ez helyet kap. Kíváncsian várjuk. Szerencsére a Dóm tér akusztikája prózai előadások játszására is kiválóan alkalmas.


MOHÁCSI ISTVÁN: FRANCIA RÚDUGRÁS

Nagyerdei Szabadtéri Színpad, Debrecen // Rendező: Mohácsi István // 2018. augusztus 13.

Ha garantált szórakozásra vágyunk, amolyan 21. századi Feydeau-bohózatra, a Francia rúdugrás remek választás lehet. Egy szextett, vagyis három pár története a szexuálpszichológusnál fonódik össze. Kár tagadni, az előadás témája végig a szex körül kanyarog: itt férfi és nő végre nyíltan beszélnek érzéseikről, buja vágyaikról, nincsenek tabuk. Ez az előadás évek óta nagy sikerrel fut a Centrál Színház műsorán – már bizonyított. Tabukat döntöget, és megtanítja, hogy a szexualitásról is szabad, sőt szükséges beszélgetnünk párkapcsolati, baráti szinteken.

FRANCIS VEBER: BALFÁCÁNT VACSORÁRA

Káptalan utcai szabadtéri színpad, Pécs // Rendező: Nagy Viktor // 2018. augusztus 9., 10., 11.

Unatkozó gazdagok versenyt rendeznek. A különleges megmérettetésre egy balfácánnal lehet nevezni. Akinek sikerül elhoznia a legnagyobb formátumú hülyét a vacsorára, nagy jutalmat kap. Igazi humorforrás, ha az emberi butaság megfelelni akarással párosul. Pécs legnépszerűbb színészeinek ez a darab igazi jutalomjátékot jelent, az elegáns jelmezek és a kitűnő, ötletes díszlet pedig csak tovább fokozzák az élményt. Az egyik legnépszerűbb francia vígjátékszerző komédiájából Dilisek vacsorája címmel film is készült.


LEONYID ZORIN: VARSÓI MELÓDIA

Kultkikötő, Balatonföldvár // Rendező: Kocsis Gergely // 2018. július 19.

Az Orlai Produkciós Iroda idén több nyárra időzített bemutatóval is megajándékozza a színház szerelmeseit. A Varsói melódiát először 1968-ban mutatták be Törőcsik Mari és Sztankay István kettősével a Katona József Színházban. Bár Törőcsik Mari ezzel az előadással tört be a színházi világ elitjébe, és a Varsói melódia annak idején szenzációszámba ment, a színházi szakma jó sokáig pihentette az orosz szerző politikai felhangoktól nem mentes darabját. A történelem viharai miatt egymástól elválasztott szerelmespár történetének mai aktualitását emeli ki az előadás színlapja: napjainkban országhatárok helyett ideológiák és elvek választanak el minket egymástól.

PAUL PÖRTNER: HAJMERESZTŐ

Kőszegi Várszínház // Rendező: Göttinger Pál // 2018. július 13., 14., 17., 18., 20., 21., 22.

A Kőszegi Várszínház 1982-ben alakult, és kezdetben magyar szerzők történelmi drámáit játszotta, majd a közönség igényeihez igazodva elkezdtek vígjátékokat, bohózatokat is műsorra tűzni. A Hajmeresztő nemcsak azért tűnik jó választásnak, mert az amerikai színháztörténet legsikeresebb darabjáról van szó, hanem mert az interaktivitás korában minden jó, ha a közönség beleszólhat, és aktívan részese lehet az előadásnak. Klasszikus krimiszituáció, ahol a Cluedo társasjátékból ismerős módszerekkel kell rájönnie a nézőnek, hogy ki a gyilkos. Minden este más öl, a színészek sem tudják, hogy aznap éppen kicsoda.






MI TÖRTÉNIK.


EZEK MENNEK.

Az időpontokat lásd itt.


TÁRGYMUTATÓ.

13-as stúdió 3k színházi fesztivál 40 év 600 kilométer 100 guinness 6szín 7 és fél halál a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kalóz a kávé nekem is jár a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös a ló aki elvesztette a szemüvegét a ludovika ablakai a mester a mi osztályunk a néző közbeszól a nulladik perc a rádió ablakai a rendező közbeszól alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála alkalomadtán állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik anyóka emlékiratai apertúra aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden art-színtér átrium az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt az úrhatnám szolgáló b32 baal babel sound bácskai juli pszichoszínháza baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bánk bán bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapasta budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti tavaszi fesztivál budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 coming soon cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi játszmák 2023 családi ünnep cseh tamás cselényi nóra csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió dante danubia zenekar deák17 debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila delta produkció deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy csók és más semmi egy kiállítás rémei éhség éjjel-nappal momentán élnek mint a disznók előadásszámok elte tók vizuális nevelési tanszék elveszett idők email ének a három hollóhoz english énis teis erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál eszínház eszínház fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek falaink falstaff fekete-fehér fellegek fém színház fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fischer iván lakásszínháza fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gólem gödöllő göncz árpád alapítvány grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház ha lenne valakim hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek határvonalak színházi fesztivál hatok csoport hatszín teátrum haydn fesztivál hazug hét domb fesztivál hét és fél halál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál hyppolit így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k11 művészeti és kulturális központ k2 színház kalandra fül fesztivál kalucsni kaposvár katona keltská noc képek keszthely kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolibri kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kovátsműhely kőfeszt kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe 2017 leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika lírástudók london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madam rekamié madame bizsu madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver maradunk margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló másik produkció mellékhatás menház színpad merlin mesterjátszma mesterkurzus mikor mikro fesztivál milestone mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán momkult monodráma fesztivál monodrámák móra kiadó most fesztivál motto mozaik országos színházi találkozó mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nekem a zene nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operavita operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum petri versmaraton pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik pure voice akadémia ráday utcai színházi találkozó rádió rádiójátékosok radnóti ram colosseum régebbi havi műsorok regnum filmszemle remény rendezők viadala rév fülöp rögvest rs9 rumini russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia skvot sly snowman soharóza sok-szín-feszt sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról spaletta stockholm stúdió k summa summárum susotázs szabadesés szabadka szabadtéri színházak találkozója szeged székely-könyv szemes fesztivál szénakutyák szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház a város színház tv színházak éjszakája színházi törvény színházrendezői testület színlapok szívem szeret szkéné szóbanforgó szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság talált posztok tárgymutató társasjáték tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália thália nyárikert the irish coffee the pocketstones thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trapézon tüllben trefort színjátszó fesztivál újpalotai nyári játékok ütközet váci dunakanyar színház vágánybenéző valamikor van egy határ varázsfuvola városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló vízkereszti gritti volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsámbék zsolnay negyed

PROJEKTEK.

EGY NAGYOBB NAPTÁR IDE KATTINTVA.



UBI.


TARTALOM.


FACEBOOK.




TALÁLT KÉPEK.