Rabok közt szabadon – kezdődik az Ördögkatlan Fesztivál

A Bérczes László rendező-dramaturg és párja, Kiss Mónika szervezte összművészeti fesztiválról Törőcsik Mari mint védnök azt mondta, ez egy olyan hely, ahol összegyűlnek a „nem normális emberek”. 2008 óta Kisharsány, Nagyharsány, Beremend és Villánykövesd ad otthont a mezítlábas rendezvénynek. Erről is mesélt lapunknak a július 31. és augusztus 4. között zajló Ördögkatlan egyik szervezője, Göttinger Pál rendező, aki a Kovács Udvarház programjaiért is felel.

– Az idei videókampányban a kulturális élet meghatározó szereplői – Beck Zoltán, Háy János, Tompos Kátya, Scherer Péter – vallottak arról, miért jó ott lenni a Katlanban. Önnek mit jelent ez a néhány nap?

– A fesztivál szervezése rettenetesen komplikált, és mégis pont az érdemi rész, hogy kihozzuk magunkból a legjobbat öt napig, semmiféle erőfeszítést nem igényel. Sem tőlünk, sem a látogatóktól. Számomra ennek a minden évben ismétlődő felismerésnek az ünnepe a Katlan.

– Mi adja az Ördögkatlan báját?

– Ez a fesztivál emberek között szerveződik. A programszervezőktől a pultosokon át a szemétszedőkig ismeretségek és barátságok szövik át. A Katlanban nincs művészbejáró, nincs backstage. Vannak hagyományok, de nincsenek formaságok. Ez az emberközeliség nem kíván erőfeszítést, nem kell küzdeni érte, csak hagyni, hogy megtörténjen. Mondjuk az is igaz, hogy a Katlanból hiányzik a fesztiválipar gépezete, nincs mögötte igazi apparátus. A rendezvényünk, ha nem is dilettáns, de továbbra is műkedvelő.

– Mi az ön által vezetett kisharsányi Kovács Udvarház küldetése?

– A Katlanban számos speciális, az alkalomra készülő projekt is van, nálunk viszont az egész napos együttlét lényege, hogy az általunk megszólított művészek, alkotók, csapatok bemutassák, mivel foglalkoznak éppen. Akár opera-előadást rendezni is melléjük ülhet bárki. A kezdetek óta nem teszünk különbséget látogató és fellépő között – együtt csinálunk mindent.

– Az udvar programkínálatában a börtön, a börtönlét az egyik vezérfonal. Miért tartja fontosnak, hogy az olyan társadalmi kérdések, mint a szabadság, az előítélet, az igazságosság-igaztalanság ennyire hangsúlyosan megjelenjenek az Ördögkatlanon?

– A Katlan a mindenkiben megtalálható jóságot tette meg állítmányának az alakulásakor – ez ennél tisztábban számomra sehol máshol nem tapasztalható meg. A volt fogvatartottak, illetve a reménytelen börtönközegben dolgozó önkéntesek közössége olyan gazdag anyagot hoz minden évben, ami a legjobb színházi előadásnál is nagyobb katarzist tartogathat annak, aki velük tölt pár órát. És nem igaz, hogy nincs közünk ezeknek az embereknek a sorsához, ahogy az sem igaz, hogy ezek a dolgok csak valaki mással történhetnek meg. Emberségről, empátiáról, reményről, küzdeni akarásról szóló történeteket ismerhetünk meg, persze sok rémtörténet között.

– A színházi kínálat hogyan állt össze ebben az évben? Kik vendégeskednek az udvarban idén nyáron?

– A legfontosabbak számomra a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei, Pál András osztálya, akik nekem is tanítványaim voltak, és már elsőévesként is vendégeskedtek nálunk. A katlanozókkal együtt nőttek fel, most végzősként egy gyönyörű Liliom-vizsgaelőadást hoznak el. Mellettük a hétköznapiság, a mesterkéletlenség színházi gesztusait alkalmazó előadások szerepelnek a programban. Érkezik Makranczi Zalán Szókratész-monodrámája, Nagy Petrától egy Esterházy-szöveg, a Momentán Társulattól egy hosszú, kétszemélyes improvizációs előadás, Szabó Zoltán előadásában egy Királyhegyi-monodráma, a Dollár Papa Gyermekeitől egy szobaszínházi Ibsen-parafrázis, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháztól pedig egy gyerekelőadás.

– A fesztivál alapítójának, Bérczes Lászlónak „a Katlan a másik Magyarország”, ahol az értékrend meghatározó része az átadás, a befogadás és az átélés. Ön mit gondol erről?

– Nagyon fontos gondolatok ezek, és pont azért, mert egyszerűek, maguktól értetődők. A kezdetek óta olyan emberek társaságában töltöm a Katlant, akik között el sem hangzanak a mai közéleti viták dühödt hívószavai. Nálunk egy kisharsányi szőlőműves, napszámos és egy pesti hivatalsegéd lány egy színházi előadásról vagy irodalomról diskurál szelíd vitával. Világos, hogy ezer közös témájuk van, nincsenek rászorulva a mai közbeszéd rágós mondataira. Lassú és strapás módja ez a társadalom formálásának, de csak így lehet. Ha barbárok állnak a kapuk előtt, akkor is. A Katlan ennek a szelíd gondolatnak az edzőtábora.

forrás: https://magyarhang.org