Szemenyei János: nem vagyok az a szelfizős, posztolós fajta

Az elismert színész-zeneszerző az idei POSZT-on a legjobb férfi mellékszereplő díját érdemelte ki, és beválogatták A kultúra 50 arca című kiadványba is.

Szemenyei Jánost beválogatták azok közé, akik 2017-ben a saját területükön olyat alkottak, amitől „megáll az idő egy pillanatra”. A szakmai körökben és a közönség szemében is elismert, kedvelt művésszel, két kisgyermek édesapjával a Magyar Idők készített interjút.

A szakma ismeri és elismeri. Széles körben mégsem hívószó a neve.

A hírnév mint olyan nem nagyon érdekel. Egy színész kollégám szerint hazudik az a színész, aki azt mondja, hogy nem érdekli a siker. Hát persze, hogy a siker érdekel, és örülök annak, ha valami jól sikerül, és pozitív visszajelzést kapok, de például a közösségi oldalakról is leszedtem magam, illetve jószerével fent sem voltam.

Nem vált részévé az életemnek, nem vagyok az a szelfizős, posztolós fajta. Saját magam reklámozására, menedzselésére nem fordítok időt, energiát.

Nemrég készült el a honlapja…

Három év után… és most akarom igazán beizzítani. Tulajdonképpen egy portfóliót szeretnék, egy teljesen letisztult honlapot, amelyiken meg lehet találni a szerepeimet képekkel és főleg a zenéimet, mert rengeteg helyre írok zenét, és szeretném, hogy ezeket is meg lehessen hallgatni. Ha valaki kér tőlem zenét, itt tudjon tájékozódni.

Azt állítja magáról, hogy egyáltalán nem sértődékeny. És az esetleges negatív kritikák mennyire találnak célba?

Az más, a negatív kritika az szíven üt mindenkit, de hála Istennek szakmai szempontból kevés negatív hatás ért, és akkor mindig elgondolkodtam, hogy a szubjektív és egyetlen kritikus mondta el a véleményét.

Ádám Ottó, a Madách Színház szép emlékű igazgatója mondta volt, hogy a tehetségnek két dologra van szüksége: az örök bizonytalanságra és a rendíthetetlen magabiztosságra. Hogy áll ezekkel?

Teljesen egyetértek. Mind színészként, mind zeneszerzőként folyamatosan bizonytalan vagyok, hogy az, amit csinálok, jó-e. Színészként, mikor elkezdek egy próbafolyamatot, olyan, mintha elölről kezdeném a pályát, és próbálok nem a rutinhoz vagy a megszokott dolgokhoz nyúlni, hogy lehessen valami újat csinálni. Ez persze múlik a rendezőn is, hogy hogyan tudunk együtt dolgozni. Zeneszerzőként más, mert nem abban a pillanatban kell megfelelni.

Színészként nagyon kiszolgáltatott vagyok, mert mond valamit a rendező, és rögtön ott a gondolat, hogy meg tudom-e csinálni vagy sem, de utána meg az, hogy ugyan ne foglalkozzak azzal, hogy mit mond, hiszen tudok már dolgokat… de mégsem. Zeneszerzőként még van idő kitalálni.

Eredeti bemutatójának 35. évfordulója alkalmából az István, a királyt, Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját hangverseny-változatban tűzte műsorra a Bartók Plusz Operafesztivál. A Miskolci Nemzeti Színházban 2018. június 11-én megrendezett koncerten Szemenyei János énekelte Laborc szerepét. 

De színészként még van lehetőség jobbítani, előadásról előadásra…

Zeneszerzőként is és jó esetben a premierre elkészül olyannak a zene, amilyennek szeretném. Pontosabban azért mindig tudnék még rajta változtatni. Meg a zeneszerzés az más, mert ha ott vagyok a stúdióban a hangmérnökkel meg a barátommal, akivel együtt dolgozom, ha szükséges, még tudok maradni egy órát hajnali kettőtől háromig, nincs az a kötöttség, mint színészként. De a kettő jól kiegészíti egymást.

Melyiket szereti jobban?

Azt szeretem, ha egyikből ugrálhatok a másikba. Én színésznek tartom magam, aki zenét is ír, de a zeneszerzéshez nincs végzettségem.

A Színművészeti után sikeresen felvételizett, aztán mégsem vették fel a Zeneakadémiára. Miért is nem?

Utánanéztek, hogy én már aktív színész vagyok, és benne volt a pakliban, hogy nem tudom fizetni a tandíjat vagy halasztok. Rosszulesett, de évekkel később rájöttem, hogy nem is tudtam volna járni, mert az egész embert kívánt volna, nekem viszont akkor a Vígszínházzal volt szerződésem, és ott is reggeltől estig bent voltam.

A Zeneakadémiát nem lehet félvállról venni.

Később indult alkalmazott zeneszerző szak, ha korábban is lett volna, azt talán össze tudom egyeztetni, mert zeneszerzés terén mindig is a színházi zene érdekelt, de most már, hogy két pici gyerekem van, nem vágnék bele.

A kecskeméti színház 2018. február 9-én tartja a Kőműves Kelemen premierjét.

Szörényi Levente és Bródy János rock-balladájában Szemenyei János játssza Kelemen ellenlábasát, a racionalitást képviselő Boldizsárt. Fotó: szemenyeijanos.com

Musical szakon végzett, mégis prózai színházba szegődött.

Akkoriban a zenés színházak úgy működtek, hogy aki oda leszerződött, az beskatulyázódott, és nem tudott másfelé mozdulni, engem pedig mindenféle munka érdekelt. Én nagyon szeretem a prózai színházat, de nem vetem meg a zenés darabokat sem. Most már van átjárás, nem annyira kötött. A Kecskeméti Katona József Színház tagja vagyok 2011 óta, de most is próbálok a Madách Színházban egy zenés darabot, játszom az Operettszínházban és több független produkcióban is, mint például az István, a király vagy a Vámpírok bálja.

Ha egy CD-re vagy DVD-re össze kellene gyűjtenie a kedvenc szerepeit, melyeket választaná ki?

Gyűlölöm a haknikat, azt értem ezen, amikor musicalekből összeszednek dalokat, és azokat előadják. Mert a musical, de az operett, sőt az opera is olyan, hogy önmagukban is persze megélnek a számok, de a dal egy nagy dramaturgiai ív része, és én szerepet szeretek játszani.

Kérdezem másképp: melyek azok az előadások, amelyeket szeret?

Nagyon szeretem például a Sakkot, de abban is azt leginkább, hogy nagyon magas a hang, és kihívás úgy megformálni a szerepet, hogy ne tűnjön fel a nézőnek az erőlködés, olyan természetességgel előadni, mintha csak egy prózai szerep lenne. Mindegyiket másért szeretem. Az Into the Woods fantasy musicalt én hoztam be Magyarországra, amikor a Pesti Magyar Színház zenei vezetője voltam. Vadregény címmel futott, Babszem Jankót játszottam benne, és van neki egy dala, ami önmagában is nagyon megállja a helyét, de hát mégiscsak az egésznek van igazán értelme.

Ami még a kedvencem: Amadeus a Mozartban, amit Kecskeméten játszottam. Eléggé populáris darab, de megvan egyfajta mélysége, amiért érdemes játszani.

Vagy azok a Shakespeare-szerepek, amelyek mindenki álma, például III. Richárdot játszottam nagyon fiatalon, 24-25 évesen. Most is jókat játszom, nem panaszkodom. Amit most a Madáchban próbálok, a Rocksuli, az is nagyon jó. Ősszel lesz a bemutató, zenére tanítok benne gyerekeket, így a zeneszerzői ambícióimat is tudom kamatoztatni.

Nekem is vannak kedvenceim, az egyik a Sztárcsinálók. Ön játszotta Nérót. Nem is egyszer.

Az volt az első szerepem, még színművészetis voltam, IV. éves, egy egész évadon át játszottam Veszprémben, azután évekkel később a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, majd Óbudán, a Zichy-kastély udvarán. Nagy kihívás volt, nagyon nagy énekelni való, és fiatal színészként egy olyan lehetőség, amit muszáj volt megragadni. Akkor ismerkedtem meg Várkonyi Mátyással, akivel azóta is sokat dolgozom együtt, erre a szerepre kaptam az első díjamat, abszolút kedvenceim között van a pályám elejéről.

A kecskeméti Katona József Színház által színre vitt Csárdáskirálynõben Kaucsiánó Bonifác grófot alakító Szemenyei János, miután átvette a legjobb férfi mellékszereplõnek odaítélt díjat a 18. Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT) díjátadó gáláján a pécsi Kodály Központban 2018. június 16-án. MTI Fotó: Sóki Tamás

Sok rendezővel dolgozott együtt. Kivel szeret a legjobban, kivel egyáltalán nem?

A legjobban Bagó Bertalannal, egyértelműen. Vele már a főiskolán is dolgoztam együtt, néhány vizsgát rendezett nekünk, ő hívott Zalaegerszegre, és a barátság azóta is megmaradt. Keressük azokat a pontokat, ahol együtt tudunk dolgozni. Most például a Mennyei hangot rendezte a Játékszínben, és ott tudtunk találkozni. Ő látta bennem azt, amikben ki tudok teljesedni a színpadon, azokat hozta előtérbe, de felszínre hozott olyanokat is, amik mélyebben voltak. Hogy kivel nem? Nem igazán van olyan. Különböző emberekkel dolgozom, és ahogy elmondtam, én nagyon szeretem azt a változatosságot, hogy egyik nap musicalt játszom, másnap prózai darabot. Nem tudom letenni a voksomat kizárólag egy műfaj mellett, azt hiszem, belefásulnék, ha csak egyfélét kellene csinálnom.

Zeneszerzésben is törekszem arra, hogy mindig más és más műfajban próbáljam ki magam: rockzene, klasszikus zene, dzsessz…

És a „nagy mű”? Mikor és milyen stílusban, műfajban várható?

Nem tudok válaszolni, mert szerencsére folyamatosan érkeznek felkérések, és arra, hogy az ember ilyesmivel tudjon foglalkozni, idő kell, el kell vonulni valahová, művészi magányra lenne szükség. De ha sor kerülne rá, akkor biztos, hogy ötvözném a stílusokat, műfajokat. Ami könnyen megy, az nyilván a musical, abban otthon vagyok, illetve a rockzene, de én mindig keresem a keveredést a műfajok között, és igyekszem magamat képezni, fejleszteni.

A Színművészeti előtt stúdiós volt a Madách Színházban, kis túlzással mindig elkésett, ezért a viszonya Kerényi Imrével nem volt felhőtlen, így Ön nem az általa vezetett prózaosztályba jelentkezett, hanem musical szakra. De „megszívta”, mert cseréltek, és Kerényi lett az osztályfőnöke.

Ez a történet közismert, de mindig vigyázok, hogy meglegyen a vége is, mert ő nekem nagyon jó tanárom volt. Kerényi Imre szakmaisága abszolút egyedülálló volt, átadta a tudását, és én egyáltalán nem bántam meg, hogy az ő osztályába kerültem. Hosszú éveken át eljött az előadásaimra, még vidékre is, Veszprémbe, Kecskemétre, és azt is elmondta, ha valami nem tetszett vagy többet várt volna tőlem abban a szerepben.

Sokat dolgozik Mundruczó Kornéllal is…

Virtuális tagja vagyok a Proton Színháznak, zenéket írok, több szerepet is játszom a darabokban, amikkel megyünk külföldre is, ami egy nagyon jó dolog.

Járt már úgy, hogy megunt egy szerepet?

Elég hamar megunom a szerepeket egyébként, tíz előadás után már nagyon kell keresnem azokat a pontokat, amiért tudom szeretni ezeket. Valójában soha nincs kész egy szerep, de onnantól, hogy bejön a közönség, már nem lehet túl sokat variálni. Egy idő után próbálom keresni azokat a színeket, amiket még bele lehet csempészni; vagy kitolni annyira a határokat, ami még belefér a rendezésbe. Ez is abból fakad, amit már mondtam, hogy nem bírnám ki, hogy két hónapig folyamatosan ugyanazt a musicalt játsszam. Külföldön azt szokták csinálni, és most már Magyarországon is egyre többször van ilyen, hogy blokkosítják az előadásokat. Én jobban szeretem, ha szét vannak szórva.

Ön nem dolgozni szeret a színpadon, hanem jól érezni magát a szerepben.

Hát az jó, az nagyon fontos, hogy az ember ne úgy menjen be a színházba, hogy jaj, már megint játszanom kell! De próbálni, azt nagyon szeretek!

Rövidesen, augusztus 11-én az Agria Nyári Játékokon Egerben, a Líceum udvarán Tündöklő csillagok címmel lesz egy ünnepi gálakoncert, amelyen a Messiás.ma rockoratórikus passióból is hangzanak majd el részletek. Ön játssza a Messiást.

Händelt rockosítani nagyon veszélyes vállalkozás, egy crossover nagyon pengeélen tud táncolni, de szerintem ez az előadás megugrotta ezt a mércét, Várkonyi Mátyás nagyon érzékenyen bánt Händel zenéjével, és úgy tette hozzá azt a pluszt, ami a régi Rockszínházból maradt meg. Azért is örültem ennek a felkérésnek, mert engem komolyan érdekel a klasszikus zene, de ez nem úgy működik, hogy bekopogok, hogy üdv, szeretnék operát vagy bármilyen klasszikus zenei szerepet énekelni. Jók az ilyen lehetőségek. Például az is, hogy a Mennyei hangban Florence Foster Jenkins, „a világ legrosszabb operaénekesnője” zongoristájának, Cosme McMoonnak a szerepében klasszikust kell zongoráznom.

Két évet bírt ki a Vígszínházban. Miért jött el onnan?

Mert pont az a beskatulyázás fenyegetett, amitől óvakodtam a diploma után. Nagyon rám akarták erőltetni a vicces, ügyefogyott, tutyimutyi figurákat. Nem tett volna jót a karrieremnek, ha csak ilyen szerepeket játszom. Zalaegerszegen pont ebből billentettek ki, hogy ne csak olyan szerepeket kapjak, amik evidensek. Ezért kaphattam meg később Kecskeméten a focista Brick szerepét a Macska a forró bádogtetőnben. Lehet, éppen azért jutottam Zsótér Sándor eszébe, mert előtte olyan szerepeket játszhattam, amikben nemcsak ezt az egysíkú, hülyegyerek karaktert kellett kamatoztatni.

Az idei POSZT-on a legjobb férfi mellékszereplő díját érdemelte ki.

A Csárdáskirálynőben Bóni gróf szerepével. A sors fintora, hiszen az operett volt az, amivel ki lehetett volna űzni a világból.

Mi okozza mostanában a legnagyobb fejtörést?

Bőven vannak felkéréseim, egy évre előre látom a dolgaimat, és az okoz gondot, hogy úgy egyeztessem össze a munkáimat, hogy tudjak otthon is lenni a feleségemmel és a gyerekeimmel. Mert az nagyon fontos. Mert miért vannak az embernek gyerekei, ha nem tud velük foglalkozni?

forrás: https://www.feol.hu/