Igazi kuriózummal rukkolt elő az idei évben a Kőszegi Várszínház, Paul Portner Hajmeresztő című bűnügyi vígjátékával Göttinger Pál rendezésében. A darab egyáltalán nem szokványos krimi, ugyanis a nézők aktív közreműködésével zajlik a nyomozás, az ő segítségükkel göngyölődnek fel a szálak, és derül ki a gyilkos személye.
Ki ne gondolt volna arra, hogy de jó lenne nyomozónak lenni, és felderíteni egy izgalmas bűncselekményt? A Kőszegi Várszínház Hajmeresztő című zenés bűnügyi vígjátéka remek alkalom arra, hogy megfigyelőképességünk és logikai készségeink bevetésével segítsünk a rendőrségnek egy gyilkossági ügyet megoldani. A krimi mindig izgalmas, még akkor is, ha passzívan a nézőtérről követjük az eseményeket, de igazán lélegzetelállítóvá akkor válik, amikor mi magunk is beleszólhatunk. Paul Portner(eredetileg Pörtner) német író interaktív társasjátéka a krimit kedvelőket és nem kedvelőket egyaránt lenyűgözi. A kiindulópont a bűnügyi regényekből jól ismert klasszikus szituáció: a gyilkos köztünk van, már csak arra kell rájönnünk, hogy ki az.
A helyszín egy fodrászszalon a szokásos kellékekkel, hajmosó, hajszárító, tükör, telefon, lehetne bárhol, akár Kőszegen is. A fodrászüzlet éli a mindennapos életét, vendégek jönnek, hajvágást, borotválást kérnek. Tony Whitcomb, a Hajmeresztő szalon tulajdonosa (Epres Attila) rózsaszín szerelésében, átlagosnak semmiképpen sem mondható stílusával egy látszólag szokásos napnak néz elé. Barbara DeMarco, fodrászlány (Grisnik Petra) szintén nem akárhogy néz ki, kék befont hajtincseivel egyszerre kihívó és lázadó. Ő is úgy gondolja, megint egy unalmas napjuk lesz, szorgalmasan válaszol a telefonhívásokra, és várja a vendégét Mrs. Schubert szenátornét (Ullmann Mónika), aki persze késik. A vendégek között ott van Edward Lawrence, régiségkereskedő (Kálid Artúr), aki a majdhogynem kopasz fejére hajvágást kér.
Pergő, humorral gazdagon átszőtt párbeszédeket hallunk, a szöveg Morcsányi Géza fordítása. A kedélyeket Isabel Czerny háztulajdonosnő, egykori zongoraművész zongorajátéka zavarja meg. Peregni kezdenek az események, melynek végkifejleteként Isabelt holtan találják a bolt fölötti lakásban, szúrt sebekkel a nyakában.
Ettől a ponttól kezdve fordulatot vesz a darab, a nézők passzív szerepe megszűnik, ők is a játék részeseivé válnak, már nem egy előadáson vannak jelen, hanem fontos tanúk. Victor Rossetti felügyelő (Göttinger Pál, ő a színdarab rendezője is) és kollégája, Mikey Thomas (Némedi Árpád) a közönség segítségét kérik az ügy felderítéséhez. A gyilkos csakis a fodrászszalonban tartózkodók valamelyike lehet, vagy az ott dolgozók vagy a vendégek közül valaki. De ki?
Ahogy a krimikben megszokhattuk, lépésről lépésre rekonstruálják az eseményeket, újra felidézik, ki hol állt, mit mondott, mikor hagyta el a helyiséget stb., csakhogy nem mindig mondanak igazat. A közönség dolga, hogy észrevegye, ha valamelyik szereplő hazudik, vagy ellentmondásba keveredik. Mert bizony hazugságból és ellentmondásból van bőven, mindenki gyanús. Vajon képesek a nézők emlékezni az apróbb nüanszokra is, felidézni egy-egy telefonbeszélgetést? Mennyire megbízható a memóriánk? Ha valaki dührohamra vagy hisztériára hajlamos, akkor az azt jelenti, hogy akár gyilkolni is képes? A nyomozás a szünetben is folytatódik, Rossetti felügyelő, azaz Göttinger Pál szorgosan jegyzeteli a nézők észrevételeit, arra is lehetőség van, hogy egy dobozba dobják a gyilkossági üggyel kapcsolatos kérdéseiket.
A második felvonásban aztán a gyanúsítottaknak felelniük kell a kérdésekre. Rossetti felügyelő határozottan vezeti a nyomozást, hiába próbálja meg az éberségét Tony Whitcomb többször is kijátszani. A darab igazi kihívás a nézőknek és a színészeknek is. Némedi Árpád remekül jeleníti meg a kissé nehéz felfogású rendőrt, Epres Attila már a puszta megjelenésével is kacajra fakaszt, Grisnik Petra sértődött pökhendiségével, Ullmann Mónika a kényeskedő szenátorné szerepében igazi karaktereket jelenítenek meg. Kálid Artúr körül ott leng a titokzatosság, Göttinger Pál keményen tartja kezében a szálakat. A színészeknek improvizálniuk kell, hiszen ki tudja, milyen kérdésekkel hozakodnak elő a nézők. Nagyon jól feltalálták magukat, végig kitartottak mellette, hogy ártatlanok, időnként még dalra is fakadtak. Isabel viszont meghalt, valakinek meg kellett ölnie.
Az előzmények után a nézők szavazták meg, hogy ki a gyilkos, az események ennek tükrében folytatódtak tovább. Igazi kerek történet alakult ki, az éppen aktuális a gyilkossal. A következő előadáson lehet, hogy más szúrja le az idős zongoraművészt, de az is lehet, hogy ugyanaz, ha a közönség rá tudja bizonyítani. A Hajmeresztő hamisítatlan elmejáték, pedig a színdarab elfogadtatása nem indult könnyen. Paul Portner 1963-ban pszichodrámának írta a darabot, mellyel azt akarta bemutatni, hogy egy gyilkosságra való visszaemlékezés során mennyire szelektíven működik az elménk. A bűnügyi játék nem igazán aratott sikert egészen 1976-ig, amikor az Egyesült Államokban felfedezték és némiképp átalakították. Onnan viszont már sima útja volt, annyira, hogy a világ leghosszabban műsoron lévő nem musical darabjává vált. A pszichodrámába fokozatosan kezdték bevonni a közönséget, sőt aktuális médiabotrányok és helyi aktualitások is megjelentek benne. Végül interaktív játékká vált.
Menjünk el Kőszegre, töltsünk el egy fergeteges estét a színészekkel, játsszunk velük, nézzük meg, mire képes a memóriánk! És figyeljünk jól, mert a bizonyítékunk perdöntő lehet!
Szereplők:
Tony Whitcomb, a Hajmeresztő szalon tulajdonosa Epres Attila
Barbara DeMarco, fodrászlány Grisnik Petra
Mrs. Schubert, szenátorné Ullmann Mónika
Edward Lawrence, régiségkereskedő Kálid Artúr
Victor Rossetti, építőmunkás Göttinger Pál
Mikey Thomas Némedi Árpád
Zene: Némedi Árpád, Sebesi Tamás
Fordította: Morcsányi Géza
Jelmez: Cselényi Nóra
Zene: Némedi Árpád
Kellék: Kósi Gábor
Ügyelő: Szilasi Attila
Súgó: Kiss Szilvia
Öltöztető: Szőke Julika
Fény: Kehi Richárd
Hang: Bakos Zoltán
Rendezőasszisztens: Hatvani Mónika
Rendező: Göttinger Pál
