A Magyar Rádió gyerekstúdiójától Kőszegig
A Kőszegi Várszínház idei saját produkciója Paul Portner Hajmeresztő című zenés bűnügyi vígjátéka, melynek Göttinger Pál a rendezője. Mire olvasóink e sorokat olvassák, - kegyes időjárás esetén - már három nem mindennapos, de remélhetőleg telt házas színházi előadáson is túl vannak.
Figyelemfelkeltő és sokat ígérő a műsorfüzetben megfogalmazott beharangozó, mely a művet a téma komolysága ellenére könnyed, a játékba a közönséget is bevonó darabnak határozza meg. A krimikben általában mindjárt az elején elhangzik a felügyelő szájából, hogy innen senki egy tapodtat sem mehet sehová, mert a gyilkos közöttünk van. A vaslogikájú vizsgálat aztán mindenkit górcső alá vesz, aki ott van a helyszínen. Keresztkérdések és felismerések, titkok és hazugságok, őszinteségi rohamok és indulatos dühkitörések váltogatják egymást, és nem hagyják a néző figyelmét lankadni. Annyira nem, hogy gyanúja lassan a legkevésbé gyanús szereplőre irányul. Mármint a krimikben általában. De nem ebben a darabban! Ugyanis ezúttal nem dőlhetünk nyugodtan hátra, hogy a felügyelő majd felgöngyölíti az ügyet, mi meg passzívan tudomásul vesszük a végeredményt. Nem, nem! Ugyanis a kalandos bizonyítást ezen az estén a nézőnek magának kell elvégeznie. Megfigyelnie, belekérdeznie, ellentmondásokra bukkannia, hazugságokat lelepleznie. Nyilván a színészek mindent megtesznek, hogy ártatlannak tűnjenek, a felügyelő mindent megtesz majd, hogy a néző figyelmét az apró részletekre irányítsa. Amikor kigyúlnak a fények a darab kezdetén, és elsötétül a nézőtér, még senki nem tudja, ki a gyilkos. Sem a színészek, sem a nézők. A darab tulajdonképpen nem is darab, hanem egy gondosan kidolgozott játékszabály-gyűjtemény. Improvizáció, emberismeret, empátia és oldott társasjáték nagyszerű színészekkel. Az előadásban Epres Attilát, Grisnik Petrát, Ullmann Mónikát, Kálid Artúrt, és magát a rendezőt, Göttinger Pált is láthatjuk. A zenét pedig most is Némedi Árpád és Sebesi Tamás biztosítja. A rendezővel beszélgettünk róla magáról, és a darabról.
-Budapesten nőttem fel, Budán. Ott jártam iskolába és gimnáziumba is. Tíz éves koromban kerültem a Magyar Rádió Gyermekstúdiójába, ahol az akkor már nem virágzó, de még létező hangjátékgyártáshoz képeztek gyerekszínészeket. Vadász Gyula, Papp János, Varsányi Anikó, Zoltán Gábor, Zsurzs Kati, Andai Kati voltak a tanárok. Volt szerencsém olyan nagyágyukkal a mikrofon előtt állni, mint Gábor Miklós vagy Tolnay Klári, és sokan mások. Az egész délután bent töltöttük a stúdióban, gyerekkoromban ezzel telt jónéhány év. Gondolom, a színházi fertőzés is innen eredhet. Sok színész- és rendezőkollégával, akik nálam pár évtizeddel idősebbek, és akikkel ma nap mint nap találkozom, már dolgoztam valójában, csak ők alig emlékezhetnek, mert kicsi voltam.
-Gimnázium után rögtön felvételiztem a Színház– és Filmművészeti Egyetemre színész és rendező szakra is, végül utóbbira vettek fel, itt végeztem 2007-ben.
-Főleg szabadúszóként dolgoztam eddig, bár hosszab-rövidebb időre kötődtem azért helyekhez, a Merlinhez, a Bárka Színházhoz, utóbbihoz le is szerződtem később. Utána Kaposvárra kerültem. Nagy próbatétel volt, mert ez volt az első tartós szerződésem az otthonomtól távol. Bár nagyon sok jó barátság köt oda, és a feleségemet, Grisnik Petrát is ott ismertem meg, mégis azt éreztem, hogy mennem kell tovább. Ezután a Pesti Magyar Színház következett, és vele párhuzamosan az Orlai Produkciós Iroda és a Momentán Társulat, mindkét csapattal a mai napig rendszeresen dolgozom. Most elsősorban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznál vagyok főrendező, de a régebbi szövetségeimet is próbálom őrizni, nagyon sokat utazom, de egyáltalán nem bánom. Bár az is igaz, hogy most, 35 éves koromban érzem úgy, hogy ideje lenne kilépnem ebből a kollégista életformából, és elkezdenem családi otthonban gondolkozni. De ez a nyár sem erről szól még, most mutattuk be az Orlainál a Mojo című darabot, pár napra rá már kezdődött is Kőszeg. Amit rögtön a nyári fesztiválok követnek majd, szervezőként már tíz éve dolgozom az Ördögkatlan Fesztiválnak, illetve általában érintett vagyok a Vidor Fesztiválban is Nyíregyházán. Mire ezek lemennek, már kezdődik is a színházi évad, vagyis nincs szabadság idén se.
-A Hajmeresztőre rátérve, nagyon ravasz írásmű, olyan játékhagyományból keletkezett, mely nálunk nem annyira ismert, bár egyre népszerűbb. A stand up-nál kicsit följebb van, de a színházasdinál kicsit lejjebb. Egy comedy clubot kell elképzelni mondjuk egy kocsma különtermében, ahol játszani szokták az ilyesmit. A lényeg: a nézők inspirációja befolyásolja a történet kimenetelét. Ennél a játéknál nem kell attól félni, hogy a nézők tönkreteszik „beszólásaikkal”, kérdéseikkel, javaslataikkal az estet, mert a játszók boldogan reagálnak minden váratlan történésre. Maga a szerző is számos variációt és befejezést megírt, de ő maga sem ragaszkodik hozzájuk. Mindenképpen el fogunk érni valamilyen végkifejletet, de hogy melyik este melyik variáció lesz, azt mi sem tudjuk az előadás kezdetén.
-A színészeknek minden pillanatban nagyon résen kell lenniük. Koncentrációs játék és improvizáció is csúszik bele. Nagyon fontos, hogy a szereplő a karakterből fogalmazzon, mondatokat, gesztusokat, mindent. Mindent fejben kell tartania, hogy a szereplője mit tudhat, mit láthatott. Ha ügyesen csináljuk, a közönség felpiszkálódik, elkezd figyelni, hogy téved-e valaki, hiszen van köztünk egy gyilkos, valaki hazudik. -Attól nem kell tartani, hogy „elmegy” a darab. Ki van az találva, hogy mire kérdezzen rá a nézőtéren ülő. A krakéler típus, aki úgy ül be a nézőtérre, hogy keresztbe tegyen nekünk, a valóságban nagyon ritka. Az emberek jól akarják érezni magukat, játszani akarnak, mintha katonásdit játszanánk a várudvaron. Kislétszámú szereplőgárdával csináljuk a darabot, de a lehetséges variációk és kombinációk miatt így is nagyon nehéz összetartani az egészet. A legfontosabb, hogy teljes bizalmunk legyen egymás iránt, hiszen az előadás igazi vakrepülés. Lehet hátat fordítani a másiknak, bízni kell abban, hogy jön a segítség, ha kell.
- Hogy én hogyan válogatom össze a szereplőgárdát? Elsősorban a Pócza Zoliék ajánlanak részint azok közül, akik megfordultak itt korábban, részint akikre jobban kíváncsiak, s közülük válogatok, illetve azért én is javaslok. A nyári munkára a színészegyeztetés nagyon komplex feladat. Abból, hogy a színészek az anyaszínházukból elszabadulnak nyárra, nem következik az, hogy jobban ráérnek, ellenkezőleg. Forgatások, más szabadtéri előadások, fesztiválok esnek erre az időszakra, közben nem állnak le a szinkrontstúdiók sem. Szinte az összes szereplőnek utaznia kell a próbafolyamat közben egy-egy estére valahová, más helyszínre.
- A műsorfüzetből ugyan nem derül ki, de enyém a felügyelő szerepe, én tartom a közönséggel a kapcsolatot, én moderálom az előadást. Ez olyan, mint egy színészi feladat, de igazából nem az. Van jó sok megírt mondatom is, de a dolgom mégis az, hogy mederben tartsam a nyomozást és vele az estét, a történetet teljesen át kell látnom. Az asztal melletti munka még ideérkezésünk előtt elkezdődött, a bemutatóig pedig húsz napnyi próbával készül el az előadás Kőszegen.
-Még pihenés nem nagyon volt, de ebben a képeslap szépségű városban felüdülés még így is a munka. Nem beszélve arról, hogy a feleségemmel együtt lehetünk itt, együtt csinálhatjuk, amit annyira szeretünk, ilyen barátságos, vendégszerető emberek társaságában – ez maga a nyaralás!
Kiss János
forrás: https://koszeg.hu/
