Szerzők: Balassa Tamás, Kuslits Szonja | Megjelent a 2018. augusztus 03.-i lapszámban
29. Művészetek Völgye, 2018. július 19–28.
Kapolcs még mindig elkényeztet és elbűvöl. Próbálod összefűzni a világ legjobb programsorozatát, ekkor elkényeztet, és belecsúszol a legváratlanabb élményekbe, ekkor elvarázsol. Az emberek is átlényegülnek ebben a környezetben. Néhány nap után már az ismeretlenek is ismerősként köszönnek egymásnak a csigabuszon, és itt szövődött, pillanatnyi vagy tartós szerelmekből sincs hiány.
Közhelyből hozzuk a legütősebbet: ahány ember, annyi Művészetek Völgye, és ez így van jól. Tízezrek az apró helyszíneken nem férnének el máshogy, csak ha jelentős a színpadok száma. Így viszont az a legbölcsebb, ha a völgyben csörgedező patak módjára hömpölyögsz a célok felé. Isten akkorát nem tévedhet, hogy egy patak ne jó felé törekedjen. A temetők, templomkertek amúgy is megkapóak, a torony pedig magas, kövér árnyékot vet a fűben heverészéshez, hogy aztán Podhorszky Gábor Bachtól Balkánig ívelő klasszikusgitár-virtuozitása legyen varázslat a gazdagon freskózott, és nem utolsósorban hűvös, 235 éves kapolcsi katolikus templomban. És lehet, hogy ez inkább éltet, mint az éjszakánként mesésen megfényfestett evangélikus templomból kiszüremlő édesbús zsoltárremény.
A színes hétköznapok az igazán nyerők Kapolcson, ilyenkor a hétvégi zsúfoltság helyett kellemes közegben dolgozhatnak a Nigun klezmerdzsesszistái a legfinomabb muzsikákkal kényeztető utcavégi Harcsa Veronika udvarban. Ez itt, ne fukarkodjak a lelkességgel, mennyei közeg, nem mellesleg viceházmesterre tervezett, praktikus újrapohárral. A völgy itt-ott megjelenő törekvése azonban kevés a fenntarthatósághoz, a műanyagfogyás drámai, tényleg érdemes volna névvel ellátott poharakkal próbálkozni, mintha egy időnként érthetetlenül nagyra nőtt család tagjai volnánk egy szülinapon. Útközben a legjobb kávét a Bookline zöld buszánál vételezhetjük, ahol ki-ki a vérmérsékletének megfelelően kultúrharcolhatna is a felhozatal miatt, ha ez nem Kapolcs volna, a béke szigete.
(Műsorfolyamba programozott politikus egyébként egy tette tiszteletét, Navracsics Tibor EU-biztos a magyar kreativitás kiadványaival érkezett a Folkudvarba.) A hardcore politikát még Dopeman fellépésén sem észlelhetted a völgyben, pedig a kormányfejmozgató rapművésztől ez sem lett volna furcsa: mindezt a zseniális Momentán Társulat bázisán láthattad, a méltán telt házas csapat projektjei közül a Rögvestek módfelett szórakoztatóak, a rendező Göttinger Pál showmannek sem utolsó.
A völgytrió szélső értékei, Vigántpetend és Taliándörögd közül az utóbbi a teátrumok otthona, ahol a művelődési házban kamara-sikerdarabok mennek. Az RS9 Folyóügye című groteszkje itt-ott túlontúl ismerős jelenetekkel idézi a völgybe érkezve magunk mögött hagyott kisszerű emberi játszmákat és behajtócéggel súlyosbított szorongásokat, a Füge–Orlai-koprodukció Mi és ők című kétszereplőse a beszláni túszdrámát jeleníti meg két gyerek (László Lili és Vilmányi Benett megdolgoznak a tapsért) elbeszélésében. Magyarország egyik legjobb helye az előadás utáni bejárat, ahol kamaszok teszik föl a kérdést: mi ad feloldozást-hitelességet 370 ember utolsó óráinak művészi bemutatásához. És van már olyan mondat is, hogy „Én nem tudom, hogy a holokauszt jó vagy rossz-e”. Durva mondat, de mert van, nem kiradírozható, a nagy magyar kollektív-tudattalanság, kataklizmafeldolgozatlanság szép példája. Egy előadás erről esetleg?
Legtöbbször a véletlen sodor a legjobb helyekre: ilyen lehet egy mezőségi-szatmári táncház a Fonóban, Szalóki Ági és többek között a Zagyva Banda muzsikája után, a 82 éves ördöngösfüzesi Hideg Anna mosolygós közreműködésével. Emitt az is kiderül, hogy az inkább
akciófilmbe illő törékeny hongkongi fiatalok ügyesen táncolják a kalotaszegit, egyikük Anna nénivel szólót énekel, és ez bizony nem a Balaton-felvidéki olaszrizlinghatás.
Tíz nap Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden szinte átmossa az ember lelkét és feltölti valamivel, amiből még sokáig táplálkozhat. A vigántpetendi sátorban szó szerint tátva maradt a szája a közönségnek, olyan káprázatos mutatványokat adott elő a Recirquel Újcirkusz Társulat. A Párizs éjjel című előadásban a francia főváros harmincas évekbeli, erotikától fülledt varietévilágát idézték vissza. Méghozzá úgy, hogy néha levegőt venni is elfelejtettünk. Az egyik jelenetben magas sarkúban spárgáznak a színpadon, a másikban olyan kecsesen légtornáznak egy karikán, mintha nem létezne gravitáció, miközben folyamatos a flört, a kacérkodás. Általában három hónap a darab próbafolyamata, de ha valakinek új arcát kell megmutatnia egy másik eszközön, akkor hamarabb elkezdi a felkészülést – magyarázza Illés Renátó artista, és azt is hozzáteszi: ez akár egy év is lehet, vagyis jó előre ki van találva minden lépés. De hát szükséges is, mert folyamatosan feszegetik az emberi test terhelhetőségének határait.
Kapolcson kifejezetten kellemes minden délelőtt jógával kezdeni a napot az árnyas és gyönyörű Harcsa Veronika udvarban, ezt idén is sokan megtették. Idősek, fiatalok, pocakosok és nyurgák mind együtt hajlongtak a szőnyegen. Közülük aztán sokakkal találkozhattunk a Kaláka udvar versműhelyében is, ahol Lackfi Jánossal mindennap alkothattak azok, akik egy kis kreatív írásra vágytak. A megszületett költeményeket hallgatni is szórakoztató volt, olyan sorok születtek például, mint a „Ha szívemből stadion épülne, Minden magyar a lelátón ülne”.
Az udvarban esténként koncertekkel szórakoztatták azokat, akiknek nem kellett korán takarodót fújniuk a csemetéik miatt. Kapolcson ugyanis babákból és kisgyerekekből sincs hiány soha. Fellépett például Tompos Kátya és Hrutka Róbert is. Nem mindennapi élmény volt a koncert, Kátya ugyanis franciául és oroszul is kiválóan énekel, sőt mint elhangzott, lassan kikopott mögülük a zenekar is, olyan kreatívan használja a hangját. Megzenésített verseket és saját dalokat is hoztak a völgybe. Tompos Kátya korábban még sosem lépett fel a Művészetek völgyében, de a produkció után úgy nyilatkozott: „nagyon családias koncert volt, látszott, hogy akik ide eljöttek, azokat valóban az énekelt vers műfaja érdekli”.
A Kocsor-házban elcsípett Szokolay Dongó Balázs-Nagy János matiné, a Hangfoglalóban pimaszul fiatalon éneklő közönség a Szabó Benedek és a Galaxisokon, a dörögdi templom tövébe áthallatszó Hobo: a völgy kifogyhatatlan. Jövőre is jelen idő.
forrás: https://www.vasarnapihirek.hu
