Az Újratervezés sikere után most itt a Susotázs, ami felkerült az Oscar-jelölt rövidfilmek shortlistjére. A tolmácsok világába kalauzoló vígjáték rendezőjével beszélgettünk.
Tóth Barnával még egészen a pályánk kezdetén sodort össze az élet, 1998-ban, korai jeleneteim egyikét adták elő Fenyő Ivánnal egy tévéműsorban, amelybe a Humorfesztivál egyik győzteseként hívtak meg. Szó volt egy közös kabarétársulat létrehozásáról is. Ez utóbbi sajnos nem valósult meg, de azóta is figyelemmel kísérem a pályáját.
A Rózsaszín sajt és az Újratervezés után újabb rövidfilmet készített, a Susotázs egymás után nyeri a fesztiváldíjakat, és bekerült a 10 rövidfilm közé, amelyik esélyes az Oscar díjra.
- Mesélj kicsit a film létrejöttéről!
- Maga az ötlet alighanem egy konferencián jutott eszembe. A film ugyanis a szinkrontolmácsok világában játszódik egy szakmai konferencián, ahol a magyar fülkében a két tolmács rájön, hogy csak egyvalaki hallgatja őket, a magyar csatornát. Amikor kitaláltam, hogy erről fog szólni a filmem, elkezdtem tanulmányozni a tolmácsok világát, beszéltem szakemberekkel, elmentem konferenciákra, és ez alapján írtam meg a forgatókönyvet. A vígjáték maga 16 perc.
- Ha jól tudom, a film címe is egy tolmács szakkifejezés.
- Így van. A susotázs szó, ellenőriztem, magyarul, angolul és franciául is használatos, különböző írásmóddal. A chuchotage francia szó eredetileg, és azt a technikát takarja, amikor a tolmács az alany mellett ülve a fülébe súgja a hallottakat, például egy vacsoraasztalnál.
– Mikor mutattátok be, és milyen volt a fogadtatása?
- A film márciusban, a Friss Hús fesztiválon debütált.
Azóta negyvenkét fesztiválon szerepelt, kereken húsz díjat szerzett, és a nézőknek mindenütt tetszett.
Sokszor kiemelik a férfi főszereplőt, Göttinger Pált, aki már két díjat is nyert. Pirisi László szerezte a zenéjét, Másik Szőke András az operatőr, és persze állandó alkotótársam a feleségem, Lisztes Linda. A további főszereplők pedig Osvárt Andrea és Takács Géza. A producerek pedig Kuczkó Andrea, Rajna Gábor, Sipos Gábor és Tóth Lajos.
- Mi kell ahhoz, hogy egy rövidfilm pályázhasson az Oscar-díjra?
- Ahhoz, hogy egy rövidfilm kvalifikálhasson az Oscar-díjra, vagy el kell nyerni bizonyos díjakat bizonyos fesztiválokon, vagy pedig az szükséges, hogy egy Los Angeles-i mozi legalább egy héten keresztül műsorra tűzze. Ez utóbbit teljesítette a Susotázs, ezért beneveztem. Három hónapig teljes csend volt, és néhány napja jött a hír, hogy a száznegyven kvalifikált filmből a legjobb tízbe jutott a film. Január 22-én tovább szűkítik a listát ötre, és az az öt már hivatalos Oscar jelölt, ami azt jelenti, hogy mindenki mehet a gálára. De erre csak ötven százalék esélyünk van.
- Mekkora a respektje annak, hogy egy kisfilm az Oscar shortlistre kerül?
- Sokkal nagyobb, mint gondoltam. Igaz, filmesként én is figyelemmel követtem, hogy ki került shortlistre, de hát nekem a film a szenvedélyem. De meglepően sokan felfigyeltek a dologra. Évente harmincezer kisfilm készül a világon, abból kerültünk bele a legjobb tízbe.
- Úgy érzem, Magyarországon az Oscar kicsit lenézett díj, egészen addig, amíg nem magyar nyeri, mert abban a pillanatban a világ legrangosabb díjává válik. Te hogy látod, mi a valós presztízse az Oscarnak a magyar filmes szakmában, és Te személyesen mit gondolsz róla?
- A filmes szakmában szerintem nagyon nagy a presztízse, bár a közgondolkodásban kicsit amortizálódott. Az például nagyon érdekes, hogy a magyar sajtóban mindenütt ez a hír, hogy Nemes-Jeles László filmjét nem választották be, nem az, hogy a Susotázs bekerült a TOP 10-be. És ez annyira tipikusan magyar dolog: az a fontos, hogy mi nem sikerült. Van, ahol meg sem említik a cikkben, hogy mi bejutottunk. Ez amerikai gondolkozásmóddal és megközelítéssel felfoghatatlan. Egyébként a Szeretlek Magyarországnak hálás vagyok, mert azt, hogy az Újratervezés több mint egymillió megtekintésnél tart, sőt, lassan eléri a kettőt, az nem kis részben nekik köszönhető. Egy pozitív lap, amelyik többnyire a jót keresi.
De visszatérve arra, hogy én mit gondolok erről a díjról... Számomra ez óriási dolog, én amúgy is mindig nézem éjszaka az átadókat. Nekem kicsit vallásos jellege van. Nyilván én is látom, hogy sokszor megkapják arra méltatlannak tűnő filmek is, de azért egészen más a helyzet nagyobb díjaknál.
A legjobb film, rendező, vagy a színészek díjazásánál nagyon erősen számít a pénz, ott a filmlobbi diktál. A kisfilmnél viszont tényleg az van, hogy fogtam, borítékba raktam, elküldtem. Igazi amerikai történet.
Sokkal demokratikusabb, kiegyenlítettebbek az esélyek.
- Mit gondolsz, az befolyásolja bármilyen irányba az esélyeket, hogy nem olyan rég magyar nyerte a díjat?
- Valamilyen szinten talán igen, majd a jelölés után kiderül. Én is most tanulom az egészet, és egyre bonyolultabbnak tűnik. Néha az az érzésem, eddig eljutni volt a könnyebbik fele, pedig a józan ész szerint most már semmit nem kéne tennem.
- Woody Allen azt mondta, ha ő írja, rendezi és játssza, az nem háromszor nehezebb, hanem háromszor könnyebb, mert nem kell megküzdenie a színésszel és az íróval. Te hogy vagy ezzel?
- Bár a legtöbb korai kisfilmben én játszottam, és a Rózsaszín sajtban is én voltam a főszereplő, azóta egy kockát sem forgattam magamról. Mások filmjeiben szerepeltem, és szeretek is játszani. Hogy könnyebb vagy nehezebb? Két oldala van a dolognak. Egyfelől való igaz, hogy jó egy olyan színész – én magam –, akit száz százalékig tudok kontrollálni, legalábbis azt hiszem. Viszont nem látom kívülről a képet, tehát vagy mindig visszanézem, amivel lassítom a munkát, márpedig egy forgatásnak minden perce méregdrága, vagy egyszerűen nem látok dolgokat. Mindenesetre most nincs is olyan tervem, amiben én szerepelnék, bár azért nem is zárom ki, hogy a jövőben lesz ilyen.
- Te amúgy szereted visszanézni a filmjeidet vagy az alakításotokat?
- Bevallom, igen. Sosem értettem azokat az alkotókat, akik nem nézik vissza a filmjeiket, vagy egyenesen utálják őket.
Lehet, hogy a filmjeim nem tökéletesek, de a hibáival együtt szeretem őket, mint a gyerekeimet.
Erről jut eszembe, most készítettem egy nagyjátékfilmet, Akik maradtak a címe. F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyvét adaptáltuk forgatókönyvre Muhi Klárával közösen. A lényeg, hogy összevágtam egy kis klipet a filmből az első napok anyagából, elvittem a főszereplőknek, és megkérdeztem, szeretnék-e megnézni, de egy emberként hördültek fel, hogy dehogy.
- Meg lehet Magyarországon élni abból, hogy valaki filmeket készít? És most nyilván nem a zsebedben akarok turkálni, de kívülről nézve ez az egész egy óriási lutrinak tűnik.
- Nagy lutri, jól látod. Nem is kizárólag ebből élek. A Momentán Társulat alapító tagja vagyok. És a filmnek is van egy alkalmazott művészeti oldala. Reklámfilm, sorozatok, van, hogy asszisztens vagyok külföldi filmben, de például Mi kis falunkat is forgattam a nyáron. Tehát végül is meg tudok élni belőle, de ez korántsem azt jelenti, hogy mindig azt csinálok, amit szeretnék.
- Az országban zajló kulturkampf jegyében az utóbbi időben sokan bírálták a Filmalapot és Andy Vajnát, többek között azért, mert nem készül elég magyar történelmi film. Erről mit gondolsz?
- Szerintem ezek fölösleges, igazságtalan támadások. Elég sok történelmi film készül, most is forgatnak egy többmilliárdos projektet. Ez valami személyes csata Vajna ellen, vagy valamilyen politikai érdek húzódik a háttérben. Szerintem egy szánalmas politikai játszma. De abból a szempontból eredményes, hogy ha jól értem a fejleményeket, mostantól két filmablak lesz, tehát mint alkotó, duplára nő az esélyem. Sajnos a Filmalap eddig nem bízott meg bennem eléggé ahhoz, hogy támogassa a filmtervemet. Egyetlen kapott csak írásra támogatást, de azt is leállították. Nagyon remélem, hogy egy nap látnak fantáziát egy leadott tervemben. Úgy látom, hogy a magyar film helyzete nem rossz, szerintem előremozdulás történt az elmúlt öt-hat évben.
- Majdnem minden interjúban elmondod, hogy nem színész vagy, hanem improvizáló színész. Én viszont arra emlékszem, hogy amikor együtt dolgoztunk, Fenyő Ivánnal ketten imádtatok szívatni, és tulajdonképpen azt adtatok el nekem, amit akartatok, mindent elhittem nektek, mert olyan hitelesen adtátok elő, márpedig ez nagyon is színészet.
– Lehet, hogy ez álszerénykedésnek tűnik, de az biztos, hogy egészen más színészi képességeket igényel az improvizálás, mint az, hogy megírt szöveget adj elő. Nekem sokkal nagyobb rutinom van az előzőben. Kisgyerek korom óta improvizálok Földessy Margit színi stúdiójában, és 15 éve csinálom a Momentánban is.
Ha megírt szerepet játszom, és a szerep nagyon kívül esik a komfortzónámon, akkor nem biztos, hogy ki tudom hozni magamból a maximumot.
De ha olyan szerep, ami közel áll hozzám, akkor azért működik. Most a közelmúltban szerepeltem egy amerikai és egy indiai mozifilmben is, és a rendezők elégedettek voltak velem. December 7-én mutatták be az Aaron című indiai filmet. Körülbelül 5 millió nézőt várnak, az alatt csalódottak lennének.
- Betörsz Bollywoodba?
- Nem, ez nem bollywoodi film. Habár ez is Mumbaiban készült, de független film.
- Egyébként a filmjeidben nem adsz teret az imprózásnak?
- A próbafolyamat során használom. Amikor leülünk, átmegyünk a szövegen, de sokszor nincs is még megírva, aszerint írom meg, hogy a próbán mit rögtönöztek a színészek. Például a Susotázsban is van egy jelenet, egy nagymonológ, amit Göttinger Pali próbán elmondott szavai alapján írtam meg. De a forgatáson már nincs improvizáció, mert nincs rá idő.
- Egyszer Badár Tomit kérdeztem arról, mi van akkor, ha egy trükk nem jön be, ha elrontja. És azt mondta, hogy ha el is rontja, azt csak ő tudja, a közönség nem veszi észre. Nálatok ez hogy van? Mert azért a Momentán is tulajdonképpen egy nagy bűvészmutatvány.
- Nálunk a közönség nagyon szereti, ha hibázunk. Ugyanis tudja, hogy ez improvizáció, ezért nem csak megbocsájtják a hibázást, hanem támogatják.
Ez pont olyan, mint hogy a cirkuszban is megtapsolják azt az artistát, akinek a lába lecsúszik a kötélről.
Ráadásul az okos, tapasztalt és tehetséges kollégák, ha rálépnek egy hibára, erényt kovácsolnak belőle. Mivel ez egy jól láthatóan tényleg ott született improvizáció, duplán humoros. Az improvizációnak van egy sajátos humor mechanizmusa. Ha leírok egy improvizációs jelenetet, amin fetrengtek a nézők, és utána eljátsszuk, az már nem működik. Mint ahogy ha az impró előadás közben elsütsz egy szóviccet, az sem, vagy ritkán. Más a humora. Nálunk nem kimunkált poénokat várnak, hanem a pillanat varázsát.
- Ha valaki most értesült csak a Susotázs létezéséről, hol tudja megnézni?
- Most nagyon eldugtuk a producerekkel, nagyon vigyázni kell mindennel, mert nagyobb a tét. Keresünk világforgalmazót, ezért jelenleg nem tudom mutogatni. De amint lehet, azonnal jelezni fogom és megosztom.
- Akik maradtak?
- Hivatalosan januárban lesz kész, valamikor január-februárban lesz egy házi bemutató, és mivel a főszponzor a Médiatanács volt, ezért a Duna tévén lesz valószínűleg a tévés premier. Utána pedig meglátjuk, mi lesz a sorsa.
- Van alternatív programod február 24-ére, amikor az Oscar gála van?
– A Momentánnal aznap este a Rendezők Viadala nevű estünk lesz az Ó utca 4-ben, az Impró színházban. Oscar díjátadó gálát rögtönzünk. Ha nem kerülök be a legjobb ötbe, akkor ott fogok fellépni. Ha jelölik a filmet Oscarra, akkor feleségemmel együtt igazoltan hiányozni fogunk erről az előadásról.
