Kényszerpályára kerülhet az Orlai Produkciós Iroda a taotámogatások eltörlése miatt. Orlai Tibor szerint ameddig nyereségesen tudják működtetni, játsszák a repertoáron lévő előadásokat, de a nagy kérdés az, hogy miből lesz anyagi forrás az új bemutatókhoz. Sorozatunkban a magánszínházak kilátásait vesszük sorra a tao utáni világban.
Független magánszínházként mint támogatásra, egyedül a taóra számított az Orlai Produkciós Iroda, amelynek három állandó budapesti játszóhelye van, emellett a produkcióik körbeutazzák az országot. Az 1997-ben létrehozott magánproduceri irodából 2006-ban lett repertoárszerűen működő színház, a nagy üzleti és közönségsikert hozó első önálló előadás, a Hat, hét, hat táncután. Orlai Tibor saját befektetésből, szponzorációból építette fel az ország egyik leginkább sokarcú, mégis egységes teátrumát. Évről évre fontosabbnak tartja az igényes bulvárdarabok mellett a művész- és rétegszínházi produkciók, monodrámák, nagy színpadi előadások, a társadalmi ügyeket – az autizmustól a másságon át a rasszizmusig – felvállaló darabok bemutatását. Ez a kultúrmisszió éppúgy veszélybe kerülhet a tao eltörlésével, mint a vidéki közönség minőségi színházi élményhez juttatása.
hvg.hu: Politikai megállapodás született a kőszínházak támogatására a főváros és a kormány között. A magánszínházak és a függetlenek helyzete továbbra is bizonytalan. Milyen szándékokat lát a hatalmi függőjátszma mögött?
Orlai Tibor: Nem tudok a hatalom fejével gondolkodni. Egy ideig azt kommunikálták, hogy a csalások megszüntetése miatt vezették ki a taót. Úgy gondolom, hogy más módon, az ellenőrzés és a bűnüldözés eszközeivel kellett volna kiszűrni a csalókat, a sikkasztókat, a nem elvégzett munka utáni adóforintokat megszerzőket.
Profán hasonlattal élve, tudjuk, hogy sokan csalnak áfát, mégsem az áfát szüntetik meg.
A tisztességesen dolgozó színházak zöme pontosan tudta, hogy melyek azok a nagy tao-felhasználók, akiknél nincs a felvett pénzek mögött teljesítmény. Egyértelmű volt, hogy bizonyos mértékű korrekciót igényel a tao-rendszer, de úgy szüntették meg, hogy nem alakítottak ki helyette egy átfogó ártámogatási rendszert a magánszínházakra, a függetlenekre, a kőszínházakra és az egyéb előadó-művészeti ágazatokra vonatkozóan. Egy korrekt rendszer csak egy egységes tárgyalási folyamat eredményeként jöhetne létre, amiben senki nem vesztes, és mindenki a befektetett munka szerinti elszámolásban részesül. Mindez egy-másfél éves egyeztetés-sorozatot igényelne. Abban az esetben, ha a normatív támogatási rendszer csökken, a piac működésének a hatása bizonyos gazdálkodó szervezetekre szűkül, a centralizáció tere növekszik. Erre utaló jeleket látok a jelenlegi helyzetben, és ennek komoly következményei lesznek. Az elmúlt években a kulturális és a színházi élet elképesztő módon felpezsdült, az előadó szervezetek által óriási kínálat lett Budapesten, másrészt jelentősen feljavult a vidék minőségi kultúrával ellátottsága. És ez most veszélyben van.
hvg.hu: A színházi szakma már korábban is szorgalmazta a szakmai kuratóriumot, az egyeztetést a döntéshozókkal. Az Orlai Produkciónak volt stratégiai javaslata a korábbi struktúra megreformálására?
O. T.: Mint Orlai Tibor vagy Orlai Produkció önmagában nem vagyok mérvadó. Itt rendszer szinten kell gondolkodni. Valóban voltak bizonyos önszerveződési folyamatok, a magánszínházak, a függetlenek is próbáltak közös ajánlatokat tenni. Mindenképpen párhuzamos rendszerekkel lehetett volna megvalósítani a kulturtao átalakítását, a normatív ártámogatás mellett pályázati rendszer beépítésével.
hvg.hu: Mit jelent az Orlai Produkció működésében a tao megszűnése?
O. T.: A működésünk létfontosságú alapját, költségvetésünk negyven százalékát jelentette a tao. 2018-ban 658 előadásunk volt, ebből 262 vidéken, a többi a budapesti játszóhelyeinken, a Belvárosi Színházban, a Hatszín Teátrumban és a Jurányi Házban. Két szempontból is nagyon súlyosan érint minket a tao eltörlése. Rengeteg színházi előadás veszteséges, amennyiben nincs mögötte valamilyen normatív ártámogatás. Különösen igaz ez a művészszínházi előadások jelentős részére. És miután az Orlai Produkció 37 repertoáron lévő előadásának közel a fele művészszínházi előadás, ennek következtében sok előadásunkat súlyosan érinti.
A működésünket úgy építettük fel, hogy az operatív költségeket gyakorlatilag ki tudtuk termelni a tényleges jegybevételből, viszont a tao alapozta meg annak a lehetőségét, hogy egy évben hány bemutatót tudunk tartani. Vagyis a taopénzeket az új bemutatókra fordítottuk. Ennek eredményeként az elmúlt években évadonként tíz feletti bemutatónk volt, míg a tao előtti időszakokban kettő, maximum három. Az Orlai Produkció esetében az is fontos szempont, hogy a tao adta lehetőségeket nem arra használtuk fel, hogy újabb és újabb széles közönségrétegnek szóló szórakoztató előadásokat hozzunk létre, hanem hogy minél több művészszínházi produkció jöjjön létre az égiszünk alatt.
Az Egyasszonytól az Egy őrült naplóján át A hullaégetőig, a Dühöngő ifjúságtól a Kételyen át a Vőlegényig, az Őszi szonátáig egyik előadásunk sem született volna meg tao nélkül.
A legsúlyosabb problémát a vidéki előadások jelentik. Sok esetben egy színház éves előadásszámával érnek fel a tájelőadásaink, amelyeknek a nyolcvan százaléka normatív ártámogatás nélkül veszteséges. Ha vidékre utazunk egy produkcióval, annak a költségei nem termelhetők ki a jegybevételből, illetve a művelődési házak sem tudják biztosítani ennek az összegét. Azt is lényegesnek tartom, hogy az előadásainkkal minőségi színházi kultúrát kapnak, nem pedig haknit. A tao nélkül soha nem tarthattunk volna tizennyolc előadást vidéken a tizenvalahány szereplős Vőlegényéből.
hvg.hu: Mekkora összegtől estek el a 2018-as évre visszamenőleges visszavont taóval?
O. T.: Remélem ez csak úgy igaz, hogy eshetünk el. A tavalyi működésünkkel több, mint 300 millió forint taóra lennénk jogosultak. 2018-ban az előadó-művészeti szervezetek az érvényben lévő jogszabály szerinti taopénzekre számítva működtek, hoztak létre bemutatókat, vállaltak vidéki fellépéseket. A tao megszüntetése egy tollvonással olyan, mintha 2018 novemberében hoztak volna egy törvényt, hogy utólagosan megemelik 27 százalékról 35 százalékra az áfát, és mindenki köteles befizetni a különbözetet a hatóságnak.
Ezt valamilyen formában kompenzálni kell, mert jogi értelemben is támadható utólagos intézkedés történt.
A színházak a szeptembertől június végéig tartó évadokban gondolkodnak, tervezik a műsort, vállalnak bérletes kötelezettségeket, szerződnek a vidéki partnerekkel. Számtalan olyan aláírt keretszerződésünk és meghirdetett bemutatónk van, amit nagymértékben érint az utólagos intézkedés. Kényszerpályára kerülhetünk. Azt csinálhatnánk, hogy közöljük a vidéki partnerekkel, nem tudjuk betartani a szerződésben vállalt kötelezettségeinket, de ezzel önmagunk alatt vágnánk a fát, levesszük a műsorról normatív ártámogatás nélkül veszteséges előadásokat, jegyárat emelünk. Húsz százalékban emeltük a színházjegyek árát, most ott tartunk, hogy a veszteséges és sokszereplős előadásokat átmenetileg szüneteltetjük vagy véglegesen levesszük a műsorról. Ide tartozik az Őszi szonáta, a Vőlegény, a Kétely, az Élettörténetek.hu sorozat, a művészszínházi produkciók. Ezek nagyon fájdalmas döntések.
hvg.hu: Együtt, szabadon jelszóval nemrég alkotóközösség jött létre, amely évi két bemutatót biztosít az Orlai Produkcióhoz leszerződött művészeknek. Ez a formátum is veszélybe kerül?
O. T.: Sajátos helyzetben vagyunk, mert kevés olyan magánszínház vagy független produkciós iroda létezik, amelyik úgymond társulattal rendelkezik. Nem szeretem a társulat szót használni, mert mást jelent egy kőszínház esetében, mint a mi esetünkben. Egy szoros alkotó közösségről van inkább szó olyan művészekkel, akik alapvetően az Orlai Produkcióval állnak jogviszonyban, emellett vendégként természetesen másutt is játszanak.
Az előadásszámok és az új bemutatók csökkenése komoly egzisztenciális kérdés nemcsak a színészi alkotóközösségbe tartozó 15 művésznek, hanem éppúgy a rendezőknek, a műszaknak, a színházi háttérdolgozóknak. Onnantól kezdve, hogy csak teltházas előadásokat hirdethetünk meg, drasztikusan, mintegy a felére, csökken az előadásszám, és ennek a vidéki befogadó helyszínek a nagy vesztesei. Ameddig nyereségesen tudjuk működtetni, játsszuk a repertoáron lévő előadásokat, de a nagy kérdés az, hogy miből lesz anyagi forrás az új bemutatókhoz. Nyilvánvaló, hogy a közönségnek is szüksége van arra, hogy folyamatos vérfrissítés legyen a repertoárban. Egyelőre megpróbáljuk biztosítani a tisztességes körülményeket, hogy ne sérüljenek a személyes érdekek. Mindenkiben van szorongás, félelem a jövőtől, hiszen a jelenlegi helyzet sok előadó-művészeti szervezetet érint, a menekülési utak is nagymértékben beszűkülnek, de bízunk benne, hogy a magánszínházak számára is elfogadható működésüket hosszú távon biztosító megoldás születik.
forrás: https://hvg.hu/
