Évadzáró a Móricz Zsigmond Színházban – Videós tartalom az évadzáró társulati ülésről



A bérletesek, a nézők, és az árbevétel folyamatos növekedéséről, a legkedveltebbnek szavazott előadásokról, nyári programokról és jövő évi tervekről tájékoztatták a kőszínházi évadzáró résztvevőit a Móricz Zsigmond Színházban. Göttinger Pál után az új művészeti vezető a színész-rendezőként ismert Horváth Illés lett, a Móricz-gyűrűt Gulácsi Tamásnak szavazta a színház társulata.



Öt nagyszínpadi és négy kamarabemutató, illetve három gyerekelőadás született az elmúlt színházi évadban. Volt Táncfarsang és számtalan vendégelőadás, mások mellett az Állami Operaház két alkalommal is szerepelt a Móricz Zsigmond Színházban. Egy facebookos nézői szavazás alapján a Meseautó és az Oscar, valamint a Kis hableány lett az esztendő három legkedveltebb előadása.



Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója elmondta:


A nézőink a mostani évadot is nagyon szerették. Még többen jöttek, még többet áldoztak a színházra, a kultúrára. Én a szakmai meghívásokat, fesztivál meghívásokat és a kritikákat is egyértelműen úgy minősítem, hogy egy sikeres évadon vagyunk túl.

A 2013-14-es évadhoz képest 44 százalékkal nőtt a bérletesek száma, de a tavalyi évhez viszonyítva is 15%-os az emelkedés. 7560 bérletese és közel 104 ezer nézője, illetve 10 százalékkal gyarapodó bruttó bevétele volt idén a színháznak. Többek között kisbusszal, új ügyelői rendszerrel és bayreuthi függönnyel, korszerű nézőtéri világítással gazdagodott az intézmény. 

Ide mindig jó érzéssel jövök és jó érzéssel megyek el, mert mindig jó a hangulat – fogalmazott köszöntőjében a polgármester.



Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere kiemelte:


A görögkatolikus teológia és a Vasvári Gimnázium között szemmel látható, egy kulturális negyed épül a színház köré, aminek fontos eleme lesz a színház szomszédságában a Kállay Kúria, melynek a közbeszerzési eljárása folyik, illetve nemsokára indul az úgynevezett HEMO. Mindkettő szervesen kapcsolódik majd a színházhoz és a színházat szerető közönséghez.

Új szerepben mutatta be a társulatnak a leköszönő Göttinger Pál helyére lépő művészt a színház igazgatója. A nálunk színészként és rendezőként is bemutatkozott Horváth Illés lett a művészeti tanácsadó.

A Bencs Villában folytatódik a Többszemközt beszélgetős sorozat. Három meghívásra Kisvárdára, Veresegyházra és Szarvasra utazik pl. az Oscar stábja. A kis hableány a pécsi Családi Fesztiválra. Az ünnepség fénypontja most is a díjátadó volt. Demeter Anna rendezőasszisztens a Hátsó Színpad Alapítvány díját és az Aranyceruzát nyerte. Az Alapítvány Kósáné Tóth Beáta női szabót jutalmazta, aki emellett a műszaki dolgozók Arany kalapácsát is elnyerte. Az évad nézője Kovács Tiborné lett . A Kelet színésze Tóth Zolka, Nyíregyháza Város nívódíját Rák Zoltán kapta.



A Móricz-gyűrűt, a társulat titkos szavazata nyomán Gulácsi Tamás, akik Szűcs János volt a Meseautóban, Bob herceg a Bob hercegben, Oscar az Oscarban, a Delilában Virág Lászlót alakítja a Szabadtéri Színpadon. Kétségtelen, ez az ő éve volt.


Egy ilyen díj – sablonokat tudok mondani -, mindig nagy öröm, hiszen a társaim, a kollégáim gondolnak rám. Általuk kapom meg ezt a díjat. Tudni kell azt, hogy a jelen pillanatnak szól. Aki ezt megkapja, tudnia kell, hogy ugyanúgy dolgozni kell tovább. Visszajelzés nyilván arra, hogy jó helyen van most a társulaton belül, meg egyáltalán.

- nyilatkozta Gulácsi Tamás, a Móricz-gyűrűvelé jutalmazott színművész.

Kirják Róbert bemutatta a jövő évad műsortervét is. Mint közismert, már előkészületben a Delila és a Színházi bestiák. Itt lesz a Tanár úr kérem, a Mesél a bécsi erdő, az Úri muri, a Sógornők, egy krimi, és újabb gyerekelőadások, köztük a Piroska és a farkas.

A legfrissebb hír szerint a VIDOR EFFE tag lett, vagyis bekerült Európa legrangosabb 700 fesztiválja közé.