Kihirdette 2019/20-as évadának műsorát a Szegedi Nemzeti Színház

Megtartotta évadismertető sajtótájékoztatóját a Szegedi Nemzeti Színház. Barnák László főigazgató összegezte az idei évad célkitűzéseit és eredményeit, valamint ismertette a 2019/20-as műsorkínálatot, melyet az eddigi visszajelzések alapján, a nézők igényeihez igazodva, szakmai szempontok figyelembevételével, országosan, sőt világszerte elismert alkotók közreműködésével állítottak össze.

„Az idei évad kiemelt céljai közé tartozott a nézőszám növelése és a nagyobb szakmai figyelem generálása. Ennek feltétele volt a magas szakmai színvonalú előadások létrehozása, az új utak megnyitása a fiatalok felé – beleértve az ifjúsági bérletkonstrukciókat, színházpedagógiai programokat -,
a fokozottabb jelenlét a városi rendezvényeken vagy az online térben, ahol jelentősen megerősödött a követőbázisunk.” – fogalmazott Barnák László főigazgató.

Az idei évadban 14 bemutatót (3 opera, 2 balett, 1 musical, 2 mesejáték, 1 kortárs magyar és 1 kortárs orosz ősbemutató, 2 világirodalmi klasszikus, 1 magyar és 1 külföldi vígjáték) állított színpadra a teátrum a HétFü (Hétfői Függetlenek) és az Imre Zoltán Program előadásai, a filharmóniai koncertek és a vendégelőadások mellett, valamint újrapozícionálta a REKAMIÉ Fesztivált, melyen határon túli színházak magyar szerzők műveiből készült produkcióit láthatta a szegedi publikum. A jövő évad is hasonlóan tartalmasnak ígérkezik, 14 bemutatóval – köztük ősbemutatókkal – ismét izgalmas és változatos év elé néz a színház és közönsége többek között a szakmailag számos elismeréssel kitüntetett Mohácsi fivérek és az Oscar-díjas Szabó István közreműködésével.

Gyüdi Sándor zeneigazgató szerint a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szimfonikus Zenekar nagy dolgokat hoznak létre együtt, hiszen az előadásokon sokkal nagyobb számban találkoznak a nézők a zenekarral, mint a koncerteken, így a színház a szegediek számára az elsődleges fóruma a komolyzenével való találkozásnak.

Az évad egyik legkülönlegesebb ősbemutatója George Orwell 1984 című regénye alapján készült színműve lesz. Horgas Ádám főrendező, a darab rendezője az egyetlen a világon, aki az Orwell-örökösöktől megkapta a jogokat saját adaptációjának színpadra állítására. Az eredeti angol változaton kívül világszerte kizárólag Horgas Ádám feldolgozását játszhatják, melyet először Szegeden láthat a közönség.

Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója elmondta, az idei évad bizonyítja, hogy töretlen az együttműködés az együttes és a színház között, sőt ki is egészült egy újabb műfaji együttműködéssel, az IZP-vel, melynek keretében kezdő koreográfusok pályájának elindulását segítik, ezáltal bemutatják a jövő alkotóit és bővítik a jövő táncközösségét. Mivel a színháznak is fő céljai között szerepel a diákokat célzó közösségépítés, a 2019/20-as évadban táncszínházi nevelési programmal is bővül az együttműködés.

A Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője, Juronics Tamás mesés évadként aposztrofálta a jövő évadot, a társulat ugyanis a Hamupipőkét és a Coppeliát tűzi műsorra. A Hamupipőke című mesebalettel kifejezetten a gyerekeket szólítják meg, a Coppélia azonban egyértelműen felnőtteknek szól, izgalmas pszichológiai szál mentén épül fel.

A Mágnás Miska rendezője, Peller Károly érdekességként elárulta a darabról, hogy a nagymama szerepében Oszvald Marikát láthatja a közönség, aki 45 éve Szegeden, ugyanebben az operettben Marcsaként kezdte pályáfutását.

Az idei évad tapasztalatai és a sokszínű műsor alapján fokozott érdeklődésre számít az intézmény, ezért a nézőknek érdemes bérletváltással biztosítani a helyüket az előadásokra. A május 13-tól június 14-ig tartó bérletmegújítási, illetve előbérletezési időszakban 10% kedvezménnyel válthatók meg a bérletek, valamint nyereményjátékban is részt vehetnek a vásárlók.

Nyeremények:
- 10.000 Ft-os vásárlási utalvány, mely a színház bármely előadására beváltható
- páros belépő a Szegedi Szabadtéri Játékok Titanic című musical előadására
- egy 2 személyes olaszországi körutazás, a színház legújabb partnere, a Zseppelin Utazási Iroda jóvoltából

Zsebők Tamás, a Zseppelin Utazási Iroda vezetője elmondta, hatalmas öröm és megtiszteltetés számukra együttműködni a Szegedi Nemzeti Színházzal, hiszen a kultúra és az élmények közös pontok a két intézmény működésében, gondolkodásában, ezért bízik abban, hogy a nyereményjáték kapcsán felajánlott olaszországi körutazás egy hosszútávú együttműködés alapját képezheti.