Rák Zoltán lett az idei Nívódíjas - Gárdistából gárdakapitány lett
Nyíregyháza Város Nívódíját vette át a napokban Rák Zoltán a Móricz Zsigmond Színház évadzáró társulati ülésén. Nem ül azonban a „babérjain”: egy hét múlva a Rózsakert Szabadtéri Színpadon bemutatják a Delila című vígjátékot.
Nagyon kellemes meglepetés volt számomra, hogy átvehettem dr. Kovács Ferenc polgármester úrtól a város nívódíját – mondta.
– Tartalmas évadom volt, ami igazán nem is ért véget még: idén – akárcsak az elmúlt évben a Meseautó – van egy bemutatónk a Rózsakertben, amit szeptemberben a Delila kőszínházi premierje követ. A teátrum közösségi oldalán a látogatók ismét szavazhattak a nekik leginkább tetsző előadásra. A nagyszínpadi produkciók közül a legtöbb voksot ebben az évadban a Meseautó kapta, ráadásul ezt az előadást játszottuk legtöbbször. Ez a siker is hozzájárult ahhoz, hogy augusztus 9-én és 10-én ismét bemutatjuk a darabot a szabadtérin. Egy autószalon tulajdonosát játszom benne, aki a barátja kedvéért egyik pillanatról a másikra lézerből macsóvá változik. Szente Vajk rendező ügyesen találta ki, hogyan lehet ezt nagyon hatásosan megvalósítani. A Horváth Illés által színre vitt Macbeth-ben Lennox vagyok, egy politikus, aki mindig a széliránynak megfelelően változtatja nézeteit. Szeretem a negatív szerepeket, ezért ez egy hálás karakter számomra.
Gárdistából gárdakapitány lett
Mint népszerű művészünk – ahogyan a legtöbben szólítják –, Zocsi elmondta, a Balfácánt vacsorára! című vígjátékban Göttinger Pál rendezésében Pierre Brochant, egy kiadó tulajdonosát alakítja. Nagyon szeret a balfácánt megformáló Horváth László Attilával játszani. Amikor Gulácsi Tamással elsőévesek voltak a Pesti Magyar Színiakadémián, statisztáltak Huszka Jenő operettjében, a Bob hercegben, ahol olyan nagyságokkal lehettek egy színpadon, mint Béres Ilona és Agárdy Gábor. Akkor gárdisták voltak. Ebben az évadban a Móricz Zsigmond Színház előadásában õ gárdakapitánnyá, Tamás pedig herceggé avanzsált. Zoltán több olyan előadásban is szerepelt, amely a 2017/18-as évad után is repertoáron maradt, mert annyira szeretik a nézők. Ilyen A balek, amelyet Fehér Balázs Benő rendezett. A Sherlock Holmes is igazi kihívás volt számára, hiszen két jelentősebb alak mellett vagy 8 kisebbet is életre keltett. Felejthetetlen élményt nyújtott sokunk számára A Rózsák háborúja, amelyikben õ volt Rózsa úr, a férj. Az Arany-metszésben nemcsak játszott, de rendezte, sőt íróként is jegyezte. A produkció a Kaleidoszkóp VersFesztiválon különdíjat kapott.
Kaposváron vendégszerepel majd
– Nagy öröm az életemben, hogy a Delilában Mohácsi Jánossal dolgozhatok, aki a főiskolán az osztályfőnököm, az egyik legkedvesebb tanárom volt, ráadásul az ország talán legjobb rendezője – folytatta. – Molnár Ferenc darabjában egy szegény, szerelmes vőlegényt játszom, akinek menyasszonya szemet vet a meggazdagodott főnökére. Nem szeretném, ha faképnél hagyna, ezért nagyon féltékeny leszek. Izgalmas, igazi jó komédia. Ezt követően kezdjük próbálni Fehér Balázs Benővel a Mesél a bécsi erdőt. Kíváncsi vagyok, hogy ebből a szép, de nagyon nehéz darabból mit fogunk alkotni. Ezután a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszom majd egy főszerepet a Valaki forrón szereti című darabban, amit Verebes István rendez. Tavasszal kezdem próbálni a Móricz Zsigmond Színházban a Várj, míg sötét lesz című krimit Mészáros Tibor rendezésében. Őt még Békéscsabáról ismerem, ahol amatőrként Szente Vajk édesapjának színészstúdiójába jártunk Vajkkal, Gulácsi Tamással és vele együtt.
forrás: https://www.nyiregyhaza.hu