Annyiban a korábbi kőszegi nyári estéket idézi az idei várszínházi bemutató, hogy pont a premierre szakadt félbe a kánikulai napok szériája, az este előrehaladtával elkelt a pléd meg a kardigán, pedig mostanában már se ez, se az nem jellemző kellék errefelé sem. De a Csoportterápia nem azért lett sokszor visszatapsolt, forró siker, mert hűvös volt a premiereste az Alpokalján. Pedig nem is egyértelmű a happy end.
A Csoportterápia a Madách Színház pályázatának nyertese – a szerzőtrió Bolba Tamás, Szente Vajk és Galambos Attila -, 2011-es bemutatóval. „Mjúzikelkámedi”, ahogyan a színlap mondja. Azért jó választás a kőszegi nagyszínpadra, a várszínház saját, összesen nyolc estén át kínált bemutatójaként, mert könnyedén teljesíti mindazokat a kimondott-kimondatlan elvárásokat, amelyek a nyári színházat kísérik. Ráadásul a Kőszegi Várszínház bőven kínál az idén is mélyebb, komolyabb, nem egyestés hatósugarú, nem eldobható élményeket; szóval ez most nem az igények leszállítása, ez szórakoztatás. Van zene, tánc, könnyedség, nevetés – a mindössze hat szereplőt mozgató nagyszínpadi előadás mindehhez képes a monumentális zenés bemutató látszatát, illúzióját kelteni, ez pedig nyilván a rendezést, a koreográfiát, a díszletet (van LED-fal is!) és persze a színészeket dicséri. A rendező Mészáros Tibor, a koreográfus Katona Gábor, a díszletet Mészáros Tibor/Mészi (nem azonos rendezővel) tervezte. A jellemfestő jelmezek Cselényi Nórától valók.
Ők mindig együtt játszanak? – kérdezi valaki a premierről kifelé sodródó közönség soraiban, valahol a külső várudvaron. Nem, a nyári társulat minden évben arra a néhány hétre szerződik, amíg elkészül és kifut a várszínházi széria, aztán megy mindenki, amerre lát (a kőszegi társulatban például van sikeres vígszínházi színésznő, sikeres miskolci színész). Bár többen közülük visszatérő vendégek Kőszegen, pont ez a formáció – pont így még sosem jött létre. De az idézett kérdés magában rejti a dicséretet: Grisnik Petra, Szilágyi Csenge, Trokán Anna (ő most van először Kőszegen), Göttinger Pál, Némedi Árpád és Rózsa Krisztián egymásra hangolt játékának elismerését. Az ember meg se lepődik, hogy táncolni, énekelni is tudnak – de hát egy zenés-táncos előadásban ez elvileg alapfeltétel.
Az „engedj össze zárt térben néhány embert” régi és termékeny drámaszerzői fogás, most is működik; legalábbis, ami a hangütést, az alapszituáció megteremtését illeti. Az pedig, hogy a Csoportterápia éppen a 6-os számú teremben (és még véletlenül se a 4-esben, ott a színjátszók vannak) játszódik a közösségi házban vagy valami hasonló helyen – amint erre a tényre az előadás alaposan, többszörösen fölhívja a közönség figyelmét -, rögtön ad valamit azoknak is, akik mégis valami finomságra vágynak. A finomság látszatánál persze nem több az utalás Csehov 6-os számú kórterem című csodálatos klasszikusára, amely őrület és normalitás határait kutatja. A Csoportterápiának az égvilágon semmi, de semmi köze nincsen Csehovhoz, de – szégyen ide vagy oda – a ráismeréssel járó apró sikerélmény mégis megvan (jár a hangszóró, na). Abban meg úgyis mindig van valami őrületes, hogy a színészek időről időre dalra fakadnak a színpadon.
Képgaléria: Csoportterápia a Jurisics-várban
A nagyszabású zenés előadásokra szakosodott Madáchban nyilván kicsit másképpen szól az a szándékai szerint önironikus hang, amely a zenés-táncos műfajt fricskázza meg: egy zenés-táncos előadás által (amely nyelvezetében, megfogalmazásaiban is igyekszik kortárs módon könnyed, vicces, szellemes lenni). A kérdés csak az, hogy tényleg akar-e más – „több” vagy „mélyebb” – lenni az előadás annál, mint amit az anyag, a „mjúzikelkámedi” fölkínál. Szerencsére a kőszegi előadás nem akar. Különben is az az igazi, ha sikerül minket behúzni a csőbe.
A kőszegi nyári társulatnak mindent összevetve sikerül. A súlyos önképproblémákkal küzdő, önmagát kövérnek látó, szilfid alkatú Jetti – Trokán Anna -, a hipochonder Lajos – a kellően önironikus Göttinger Pál -, az amnézia különleges válfajában szenvedő Ervin Iván – Némedi Árpád -, a szürke életét szürreális mesékbe csomagoló, vadóc Trixi – Szilágyi Csenge -, a másképpen más operaházi táncos Sziszi – Rózsa Krisztián (talán ez a szál némiképp vitatható, de ne vitassuk: nyár van) és a valószínűtlenül magas, karcsú, unatkozó és persze attraktívan butuska szépasszonyként betipegő Natasa – Grisnik Petra – biztosan gurítják el a történetet a végkifejletig. A ragyogó szemű Natasának még egy lépcsős-operettes nagybelépő is adódik: a sarokban egymásra halmozott kultúrházi székeket mássza meg – gyönyörűen.
Hat, egymás számára vadidegen ember: három nő, három férfi – az végső soron három pár. Erre érdemes odafigyelni. De fogadásokat csak óvatosan kössünk, mert a fináléra tartogat a kőszegi Csoportterápia meglepetést is.
(A Kőszegi Várszínház saját szériája július 11-étől július 21-éig tart, legközelebb július 16-17-én, aztán 19-20-21-én láthatja a közönség.)
forrás: https://www.vaol.hu
A Csoportterápia a Madách Színház pályázatának nyertese – a szerzőtrió Bolba Tamás, Szente Vajk és Galambos Attila -, 2011-es bemutatóval. „Mjúzikelkámedi”, ahogyan a színlap mondja. Azért jó választás a kőszegi nagyszínpadra, a várszínház saját, összesen nyolc estén át kínált bemutatójaként, mert könnyedén teljesíti mindazokat a kimondott-kimondatlan elvárásokat, amelyek a nyári színházat kísérik. Ráadásul a Kőszegi Várszínház bőven kínál az idén is mélyebb, komolyabb, nem egyestés hatósugarú, nem eldobható élményeket; szóval ez most nem az igények leszállítása, ez szórakoztatás. Van zene, tánc, könnyedség, nevetés – a mindössze hat szereplőt mozgató nagyszínpadi előadás mindehhez képes a monumentális zenés bemutató látszatát, illúzióját kelteni, ez pedig nyilván a rendezést, a koreográfiát, a díszletet (van LED-fal is!) és persze a színészeket dicséri. A rendező Mészáros Tibor, a koreográfus Katona Gábor, a díszletet Mészáros Tibor/Mészi (nem azonos rendezővel) tervezte. A jellemfestő jelmezek Cselényi Nórától valók.
Ők mindig együtt játszanak? – kérdezi valaki a premierről kifelé sodródó közönség soraiban, valahol a külső várudvaron. Nem, a nyári társulat minden évben arra a néhány hétre szerződik, amíg elkészül és kifut a várszínházi széria, aztán megy mindenki, amerre lát (a kőszegi társulatban például van sikeres vígszínházi színésznő, sikeres miskolci színész). Bár többen közülük visszatérő vendégek Kőszegen, pont ez a formáció – pont így még sosem jött létre. De az idézett kérdés magában rejti a dicséretet: Grisnik Petra, Szilágyi Csenge, Trokán Anna (ő most van először Kőszegen), Göttinger Pál, Némedi Árpád és Rózsa Krisztián egymásra hangolt játékának elismerését. Az ember meg se lepődik, hogy táncolni, énekelni is tudnak – de hát egy zenés-táncos előadásban ez elvileg alapfeltétel.
Az „engedj össze zárt térben néhány embert” régi és termékeny drámaszerzői fogás, most is működik; legalábbis, ami a hangütést, az alapszituáció megteremtését illeti. Az pedig, hogy a Csoportterápia éppen a 6-os számú teremben (és még véletlenül se a 4-esben, ott a színjátszók vannak) játszódik a közösségi házban vagy valami hasonló helyen – amint erre a tényre az előadás alaposan, többszörösen fölhívja a közönség figyelmét -, rögtön ad valamit azoknak is, akik mégis valami finomságra vágynak. A finomság látszatánál persze nem több az utalás Csehov 6-os számú kórterem című csodálatos klasszikusára, amely őrület és normalitás határait kutatja. A Csoportterápiának az égvilágon semmi, de semmi köze nincsen Csehovhoz, de – szégyen ide vagy oda – a ráismeréssel járó apró sikerélmény mégis megvan (jár a hangszóró, na). Abban meg úgyis mindig van valami őrületes, hogy a színészek időről időre dalra fakadnak a színpadon.
Képgaléria: Csoportterápia a Jurisics-várban
A nagyszabású zenés előadásokra szakosodott Madáchban nyilván kicsit másképpen szól az a szándékai szerint önironikus hang, amely a zenés-táncos műfajt fricskázza meg: egy zenés-táncos előadás által (amely nyelvezetében, megfogalmazásaiban is igyekszik kortárs módon könnyed, vicces, szellemes lenni). A kérdés csak az, hogy tényleg akar-e más – „több” vagy „mélyebb” – lenni az előadás annál, mint amit az anyag, a „mjúzikelkámedi” fölkínál. Szerencsére a kőszegi előadás nem akar. Különben is az az igazi, ha sikerül minket behúzni a csőbe.
A kőszegi nyári társulatnak mindent összevetve sikerül. A súlyos önképproblémákkal küzdő, önmagát kövérnek látó, szilfid alkatú Jetti – Trokán Anna -, a hipochonder Lajos – a kellően önironikus Göttinger Pál -, az amnézia különleges válfajában szenvedő Ervin Iván – Némedi Árpád -, a szürke életét szürreális mesékbe csomagoló, vadóc Trixi – Szilágyi Csenge -, a másképpen más operaházi táncos Sziszi – Rózsa Krisztián (talán ez a szál némiképp vitatható, de ne vitassuk: nyár van) és a valószínűtlenül magas, karcsú, unatkozó és persze attraktívan butuska szépasszonyként betipegő Natasa – Grisnik Petra – biztosan gurítják el a történetet a végkifejletig. A ragyogó szemű Natasának még egy lépcsős-operettes nagybelépő is adódik: a sarokban egymásra halmozott kultúrházi székeket mássza meg – gyönyörűen.
Hat, egymás számára vadidegen ember: három nő, három férfi – az végső soron három pár. Erre érdemes odafigyelni. De fogadásokat csak óvatosan kössünk, mert a fináléra tartogat a kőszegi Csoportterápia meglepetést is.
(A Kőszegi Várszínház saját szériája július 11-étől július 21-éig tart, legközelebb július 16-17-én, aztán 19-20-21-én láthatja a közönség.)
forrás: https://www.vaol.hu
