A helyszínek, a hangulat és a programok együtt tették feledhetetlenné ezt a néhány napot. Szubjektív élménybeszámoló.
Harmadjára iktattam be az Ördögkatlant a nyári fesztiválnaptáramba, és most lettem egészen biztos benne, hogy hosszabb távon is kötelező program marad számomra.
Igaz, a "meglátni és megszeretni" effektus már az első alkalommal is megvolt, de akkor azért még eléggé az akklimatizációról és a helyismeret megszerzéséről szólt a lent töltött 3 nap.
Tavaly már sokkal otthonosabban mozogtam, és végül idén jutottam el oda, hogy itt is rám tört az a fajta hazatérés-élmény a megérkezéskor ("basszus, de jó újra itt lenni"), amit a Művészetek Völgyében és a Fishing on Orfűn is mindig érzek.
Több összetevője volt ennek. Egyrészt a programhelyszínek, amelyeknél különlegesebbeket ilyen arányban egy másik fesztivál se tud felmutatni. Vegyük akár az elképesztő panorámájú Vylyan-teraszt, akár a beremendi strandot, ahol a medencéből lehet hallgatni az épp aktuális fellépőt, akár a nagyharsányi faluközpont árokpartját, vagy a villánykövesdi pincesort, mindnek megvan a maga külön atmoszférája.
A másik összetevő a hangulat: nem véletlenül emlegetik "mezítlábas fesztiválként" a Katlant, extra közvetlenség uralkodik mindenhol.
A két főszervezőbe, Bérczes Lászlóba és Kiss Móniba gyakorlatilag bárhol bele lehet botlani, de a fellépők közül is sokan elvegyülnek a forgatagban.
És a mezei látogatók is irtó jó fejek, annak a felhígulásnak, amit a Völgyben tapasztaltam az utóbbi pár évben, itt nyoma sincs.
A fentiekhez nagyban hozzájárult, hogy idén volt eddig a legtöbb ismerősöm a fesztiválon: olyanok is jó páran felfedezték maguknak a Katlant, akikkel eddig Kapolcson és Taliándörögdön lógtam együtt, most viszont vagy mellette, vagy helyette eljöttek ide (is), átmentve az ottani különleges flow-t, éjszakai örömzenélésekkel és minden mással együtt.
Ami a programokat illeti: a Völgy nagyjából stabil állandóságával szemben (ami egyébként egyáltalán nem negatívum) itt kifejezetten nagy a rotáció a fellépők között, két kezemen se tudnám megszámolni azokat az előadókat, akiket tavaly meghívtak valamelyik helyszínre, idén viszont nem, és viszont.
Persze itt is vannak kötelező elemek, például a Wombo Orchestra, egy őrült francia rezesbanda, akik minden évben végig itt vannak, naponta más helyszínen adnak koncertet, sőt napközben véletlenszerű helyeken is simán össze lehet futni velük.
A Quimby szintén állandó fellépő, ahogy a 30Y, vagy a Cseh Tamás gyerekeit soraiban tudó – de teljesen más műfajt képviselő – Újzenekar is.
A színházi vonal engem kevésbé mozgat meg, de sokaknak teheti szerethetővé a Katlant, hogy itt olyan darabokat nézhetnek meg a már említett "mezítlábas" körülmények között, például egy iskolai tornateremben, vagy épp a beremendi kovácsműhelyben, amiket egyébként csak komoly kőszínházak dísztermeiben, ennek megfelelő öltözetben.
Persze bejutni itt se könnyű: a sorszámos rendszer a szervezők elmondása szerint sem tökéletes, de ennél jobb megoldást egyelőre nem találtak ki. Idén nyolcszoros(!) túljelentkezés volt minden sorszámos előadásra, így minimum kétséges a siker (nekem eddig egyszer sem jött össze, amikor megpróbáltam). Próbálkozni ettől még persze érdemes, vagy csak simán odamenni kezdés előtt, abban bízva, hogy mégiscsak akad hely valahogy.
Az árak egyáltalán nincsenek elszállva, akár 1000 forintnál kevesebből is jól lehet lakni a nagyharsányi árokpart köré koncentrálódó bódék kínálatából. A többi helyszínen is inkább a street food jellemző, a kapolcsi Kék Abroszhoz hasonló kezdeményezés – vagyis hogy helyiek főznek és árulnak helyi ételeket – itt furcsamód nem alakult ki.
Italfronton viszont a villányi borvidék annál erősebben hozzáteszi a magáét. Nagyon jó borokat lehet kifogni kirívóan alacsony árakon, akár literenként 4-500 forintért, vagyis annyiért, amibe például a Szigeten egy deci kerül.
Ráadásul megtartották azt a jó szokást, hogy a nagyharsányi focipályát leszámítva sehol nem ellenőrzik a táskákat, így a programok nagy részére is mindenki azt visz be, amit szeretne.
Az időjárás idén elég hektikusan alakult: alapvetően kánikula volt, de többször is bekavart egy-egy nagyobb vihar. A legnagyobb gondot péntek este okozta, bár csak alig egy órán át esett (és nem is főműsoridőben), de ez több színpad technikáját is annyira hazavágta, hogy utána sem lehetett megtartani az oda tervezett programokat.
A legnagyobb szabású elmaradt esemény a beremendi Megbékélés-kápolnához meghirdetett Háry János koncert volt, de például a Felső Tízezer és Takáts Eszter sem tudott fellépni az Árokpart Bárban.
Máshol azért szerencsésebben alakultak a dolgok: a Besh o Drom kisharsányi és a Wombo Orchestra nagyharsányi buliját is áttették fedett helyre, mindketten óriási bulit csináltak a "sok jó ember kis helyen is elfér" mottó jegyében.
Az utolsó napra sajnos már nem tudtam maradni, de így is az egyik legjobb idei fesztiválélményem volt az Ördögkatlan. Hallani a komoly anyagi nehézségekről, amit a kulturális tao eltörlése okozott, azonban a szervezők állítják: akárhogy is alakul, mindenképp folytatják jövőre. Én pedig mindenképp ott leszek, ahogy Orfűn és a Völgyben is – már nem tudnék preferenciasorrendet felállítani a három között.
