Augusztus 3-án ért véget az öt napos, immár tizenkettedik alkalommal megrendezett Ördögkatlan Fesztivál. Idén közel hatszázötven program közül válogathattak a fesztiválozók, melyeknek jó része ingyenes volt. A felhozatalban számtalan koncert, gyerekprogram, színházi esemény volt. Szubjektív élménysoroló jön.
Július 30-án délután a Narancsligetben levő színpad mellett az elő-megnyitót idén is a Wombo Orchestra tagjai prezentálták, ők „melegítették be" a közönséget a hivatalos nyitóra. Cseh Tamás, az Ördögkatlan egyik fővédnöke tíz évvel ezelőtt halt meg. Ebből az alkalomból számos programmal emlékeztek rá volt munkatársai, barátai. Szép gesztusként az idei Katlan megnyitóján felvételről megszólalt ő maga, akinek az első fesztivál megnyitómondatait hallgathattuk, majd a Wombo és a Rézangyalok, na meg a közönség előadásában felcsendült a „Csönded vagyok”. A 12. Ördögkatlan megnyitója utáni első produkcióként Bereményi Géza és Másik János szerzői estjén hangzott el számos dal tőle. A nagyharsányi Narancsligetben berendezett Cseh Tamás emlékszobában számos eredeti kéziratot, legépelt, javított dalszöveget, üzenetet és fotót lehetett megnézni, ahol egyik nap Márta István, egykori alkotótárs, barát idézte fel az alakját és osztott meg az összezsúfolódott közönséggel néhány anekdotát. Másnap pedig Víg Mihály játszott Cseh Tamás-dalokat az itt található zongorán.
A fesztivál egyik díszvendége Reisz Gábor, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan és a Rossz versek című filmek rendezője volt. (A másik két díszvendég a Hagyományok Háza és a Jelenkor Kiadó.) Az ismert alkotások mellett meg lehetett nézni a Nekem Budapest című szkeccsfilmet is, amelynek egyik szegmensét Reisz jegyzi. Természetesen élőben is lehetett vele találkozni, hiszen Veiszer Alinda beszélgetett vele, melyből a filmek és Reisz Gábor saját életének néhány kulisszatitkát is megtudhattuk, többek közt, hogy a rendező zavarban van, ha elismerést kap, és inkább már a következő feladatra koncentrálna, illetve hogy a bemutató óta nem látta a Rossz verseket, mert saját magát egy darabig még nem szeretné viszontlátni. Aki az említett filmeket látta, tudja, hogy azok zenéjét is Reisz és barátai, vagyis a VAN filmzenekar jegyzi, akiket szintén meg lehetett hallgatni a Katlanban. Ráadásul a zárónap előtti nagy viharnak köszönhetően karnyújtásnyira a közönségtől, ugyanis a Narancsliget egyik kiállítóterében léptek fel (köszönhetően a rugalmas szervezőknek), Gábor kérésére lekapcsolt lámpákkal, úgyhogy egészen különleges élmény volt. Aki esetleg lemaradt, az még a zárónapon is meghallgathatta őket, mert újráztak, szintén a kiállítótérben. És ha már film és kiállítótér, egy másik népszerű filmmel, az Oscar rövidlistáján a majdnem a legjobb ötbe bejutó Susotázs című rövidfilm alkotóival is lehetett itt beszélgetni (Tóth Barnabás rendezővel és Göttinger Pál főszereplővel).
A komolyzenei nagykoncert idén elmaradt az említett hatalmas eső miatt, azonban az operabeavatók nem, Dinyés Dániel megtöltötte a helyszíneket, például a nagyharsányi templomot, ahol Erkel Bánk bánjának megértését segítette elő az a röpke másfél órás, közvetlen hangvételű vicces, de tényszerű előadás, amelynek során három híres dal is elhangzott az operából. Szintén beavatót tartott Háy János, csak ő a magyar irodalom nagyjait vette górcső alá, és nem szobrokként, hanem valaha élt emberekként értelmezte őket. Például Ady Endrét és Babits Mihályt, akik tűz és víz voltak a szó minden értelmében. A rendhagyó irodalomórákat a Rozs Tamás által előadott megzenésített versek színesítették tovább. Népzenében és népművészetben sem kellett szűkölködni, hiszen a Villánykövesden vendégeskedő Hagyományok Háza programjai mellett immár Both Miklós immár negyedik éve hozza el az ukrán népi kultúrát az Ukrán Udvarba, idén a belorusz határ közelében levő Rokytne faluban lakó nénik és fiatal lányok mutatták meg, mit őriznek még a hagyományokból. Idén a tánc is erőteljesen képviseltette magát, a színházban látható fellépések mellett ráadásul egy tánc flashmobon is részt lehetett venni, Kovács Gerzson Péter, a TranzDanz vezetője által, Pina Bausch után szabadon betanított koreográfiát előadva. Ez volt a Szekfű-vonulás a nagyharsányi faluközponttól a focipályáig, amin a rekkenő hőség ellenére jó néhányan eltáncolták az évszakok örök körforgását, a Wombo zenei kíséretével.
Számtalan színházi élményben is része lehetett annak, aki lejött az Ördögkatlanba (és tudott sorszámot szerezni). Néhány ilyen, természetesen a teljesség igénye nélkül. A fesztivál és a Nézőművészeti Kft. közös produkciójában, a Jóéjt, szomszéd!-ban Scherer Péter és Katona László, illetve feleségeik, Mészáros Sára és Parti Nóra egy amerikai kisvárosban egymás szomszédságában élnek, és ez jó ürügyül szolgál arra, hogy megismerjék egymást, beszélgessenek egymással. A rengeteg abszurd helyzetet és kacagtató vagy megdöbbentő, esetlen párbeszédet (sőt, inkább monológot) felvonultató előadásból kiderül, hogy a kommunikáció nehéz, de azért meg kell próbálni. Válságról szól Sylvia Plath klasszikus regényének Az üvegbúrának színpadi adaptációja is. Az Örkény Színház művészei által előadott darabban egy habos-babos rózsaszín világba csöppenünk, a főhősnő álmainak helyszínére, ám itt semmi sem párhuzamos, minden ferde. Ahogy az idillinek tűnő amerikai álom szertefoszlik, a fiatal lány egyre nehezebben próbál küzdeni a társadalom által elvárt női szerepekkel, egyre nehezebben kap levegőt ebben a világban. Igazi színházi élményt kaphatott az, aki látta a Kisspista csütörtököt mond című, jobb szó híján szerzői estet, melynek egyetlen szereplője, a Csiky Gergely Színház kellékese a legjobb történeteket osztotta meg a legendás nyolcvanas-kilencvenes évek kaposvári színházi életéről, a rendezőkről, a nagy színészekről és színésznőkről, és tette mindezt saját kendőzetlenül, őszintén és rengeteg humorral, miközben őt magát és különleges tehetségét is megismerhettük. Másfajta, de ugyanúgy különleges élményt kapott az, aki a Mokos Pincészetben megnézte a Sztalker Csoport újabb előadását, akik ezúttal Shakespeare-t és a Vízkeresztet porolták le és aktualizálták, de úgy, hogy az eredeti mű szövegét is meghagyták, csak telepakolták kiszólásokkal, némi közélettel, táncbetétekkel és helyenként nagyon beteg humorral, fiatalos lendülettel (Vízkereszt, de amúgy mindegy). A Faluturistákimmár hatodik éve mutatják be az Ördögkatlan településeit és helyszíneit. A beremendi strand bejáratánál nap, mint nap szó szerint tömegek várakoztak arra, hogy a tűző napon felidézzék az elmúlt öt év legemlékezetesebb pillanatait egy kérdőív segítségével. Köles Feriek idén ráadásul egy komoly témát is feldolgoztak: a klímaváltozást, és az arra való felkészülést, természetesen a tőlük megszokott játékossággal, őrülettel.
Persze, az élményeket lehetne a végtelenségig sorolni, ezek csak morzsák a hozzávetőleg hatszázötven programból, amit az öt nap alatt meg, és át lehetett élni.
forrás: http://pecsiriport.hu
