Miért nem voltunk a múlt héten normálisak?

Avagy a 12. Ördögkatlan Fesztiválon jártam, és csodálatos volt (Szubjektív élménybeszámoló)

2019. augusztus 07.

Sziasztok,

a hónap vége körüli bejegyzésekben már volt említettem, hogy a hónapfordulót most az Ördögkatlan Fesztiválon töltöm, és a fesztivál alatt folyamatosan arra gondoltam, hogy ebből szeretnék nektek is adni valamit. Meg jó volna megőrizni is ezt a sok szeretetet és csodát, amit az Ördögkatlanon töltött öt nap jelentett. És ez a bejegyzés most ennek szól. A csodának, amit szerintem mindenkinek át kellene élnie, és amiből mindenkinek szeretnék adni egy picit.

Szóval az Ördögkatlan. Nagyon nehéz erről nem csodálattal beszélni, így meg sem próbálom. Ez egy szuper fesztivál, amit idén tizenkettedszer rendeztek meg néhány Baranya megyei kis faluban, ahol egyébként semmi sem adott, hogy egy fesztivált megszervezzenek. És egy picit olyan is. Olyan, ami megtartja az amatőr báját tíz éven keresztül, miközben mindent megoldanak azonnal, és minden jól működik. Mert ezt a fesztivált nagyon jó emberek nagyon akarják. És ettől egy picit olyan, mintha csupa jó ember összejönne és találkozna a nyári dögmelegben, hogy összedobjanak valami közöset a hozottból, amit fáj majd itthagyni, de tudod, hogy a fesztivál úgyis vigyázni fog rá.

Vagyhát én ezt tapasztaltam a negyedik katlanom után is. Eddig különböző helyeken szálltam meg: Van közös camping. Ez azért jó, mert közvetlenül a fesztivált támogatod a pénzeddel, akik úgyis visszapörgetik. De én nem ott szoktam megszállni, hanem magánudvarban. Így általában több lehetőségünk van, kapunk kávét, hűtőt, bár én nem használtam, de a mi udvarunkban Wifi is volt, és arányaiban több az egy főre eső konnektorlyuk. A második naptól már zárkózott léted ellenére is megismered azokat, akikkel együtt laktok, beszélgettek, viccelődtök, barátkoztok, és nagyon jó hangulatú együttélések tudnak kialakulni olyan emberekkel, akik aztán visszateszik a fóliát a sátradra, ha leszakad az ég.

A faluk közötti közlekedést kaltanbusszal lehet megoldani, amik óránként indulnak, és nagyon kényelmes ülésekkel és légkondival várják a fesztiválozókat, akiket teljesen esetlegesen színészek is szórakoztatnak, például a Vuk főcímdalának közös éneklésével vagy szépirdalmi szerzők pajzán verseivel. A másik lehetőség a stoppolás, aminek itt nagy kultúrája van, és nagyon rugalmasan és gördülékenyen működik. Ültem idén őskatlanozók kocsijában is, és szegedieknél is vendégeskedtem néhány kilométer erejéig. Ilyenkor megbeszéljük, hol voltunk, honnan jövünk, hányadik katlanunk a jelenlegi, és ezzel gyakorlatilag véget is ér az út. És igen, van egy bája a negyedik napon is ezekről beszélni idegeneknek, de ők az ő tök érdekes katlantörténetüket éppen úgy negyedik napja mesélik el, most épp pont neked, lelkesen, szóval figyelj, és mesélj te is, merthogy ez a normális. Mert a katlan egy picit olyan, mintha a világ normális lenne, visszamosolygunk egymásnak az utcán, beszélgetünk a buszmegállóba, és kölcsönadjuk a kanalunkat valakinek, aki már napok óta szemez a jégkrémmel a kisboltban.

És mi ott mégsem vagyunk normálisak. Csak mert ez az egész fesztivál mottója, ami nagyon sok mindent megragad abból, amit itt leírtam. Törőcsik Mari és Cseh Tamás a fesztivál védnöke, és amikor az ötödik fesztiválra lejött Törőcsik Mari, azt mondta, Nem vagyunk normálisak. Arra gondolt, hogy lejönni ide, ennyire falura, ekkora utat megtenni, és talán arra is, hogy pont itt egy ekkora fesztivált csinálni nem normális dolog. Szóval nem voltunk normálisak. Mert a katlanon úgy szokás. És bár nem maxoltam ki igazán idén a fesztivált, nem voltam sok programon, csak egy nagykoncerten vettem részt, azért idén is büszkén gondolom, a múlt héten nem voltunk normálisak.

Mutatom is, hogy milyen nem normális programokon vettem részt helyette:

1. nap

Katlan Nyitány

Szóval, ha kezdetben volt az ige, akkor a katlan is úgy kezdődik, hogy megnyitják. Először Bérczes László és Kis Móni felmennek a színpadra. Ők a főszervezők és a fesztivál igazi arcai. Ők találták ki, és tőlük lesz ilyen csodás. Nem mondanak nagy beszédet. Bérczes felidézi, ahogy az első Katlan előtt bekopogott a nagyharsányi polgármesterhez, aztán jól meglepődik, hogy mennyi ideje is már annak, és hogy milyen sok ember tesz ezért a fesztiválért. Nekik mindig megköszöni. Kis Móni nem beszél, bár a kilencedik megnyitón mondott pár szót. De Kis Móni általában csak áll. Ő szép. Gyönyörű. Mint Afrodité. És békés. Utánuk kis műsorral készülnek a katlan új és visszatérő fellépői közül néhányan. Ez mindig nagyon sokszínű. Most például volt K2-reklámbemutató, mindig vannak ukrán nénik, akik egyébként az egész fesztiválon énekeltek, és volt olyan feladat is, hogy egymásramosolyogjunk. Mert úgyis azt csináljuk majd egész héten. Aztán elénekeljük Cseh Tamás Csönded vagyok dalát. Együtt. Ez is mindig szép. A fesztivál következő programja rá is emlékezett.

„Keresztbe Jégeső” – Bereményi Géza és Másik János estje

Szóval Cseh Tamás. Nem igazán tudom, mit jelent ő nekem. Azt hiszem az van, hogy még nem ismerem eléggé a munkásságát, de amit ismerek, azt szeretem. És most egy picit közelebb kerültem hozzá. A színpadon Cseh Tamás zeneszerzője és dalszövegírója ült, énekeltek, verseket, prózákat olvastak fel, és klassz volt az egész. Szerettem. Sok dalból maradtak meg részletek, azokat azóta hallgatom, és azt hiszem egyre közelebb kerülök ahhoz a hatalmas életműhöz, amit Cseh Tamásnak tulajdonítunk és mindannyiunké. Például ez a dal nagyon elkapott:

2. nap

Palackba zárt üzenet – Beszélgetés a megbocsájtásról

Az INDIT Közalapítvány Alternatíva Ifjúsági Irodája idén másodszor van kint önálló katlanhelyszínként egy régi, állományból kivont dézsmapincében, a Batthány Pincében, és nagyon izgalmas kiállításokkal készültek idén is a függőségről, a kapcsolaton, családon belüli erőszakról illetve az alkoholkultúra különböző érdekes vonatkozásairól, így akár a nők vagy meseszereplők alkoholfogyasztási szokásairól, vagy akár a magyar történelemben is jelen lévő szesztilalomról is olvashattak az érdeklődők.

Nekem személyesen nagyon sokat jelent az Alternatíva Ifjúsági Iroda, nagyon sok időt töltöttem ott középiskolásként és nagyon sokat tanultam tőlük, ezért az első délelőtt elmentem hozzájuk beszélgetni, megnézni, hogy velük mi van, mi történt az elmúlt években mióta nem voltam, és ha már ott voltam, részt vettem egy megbocsájtás témájú workshopon. Ez egy nagyon tanulságos együtt tanulós egy óra volt, ahol beszélgettünk a megbocsájtásról és a bocsánatkérésről, arról, hogy van-e különbség a továbbélés, a felülemelkedés és a megbocsájtás között. Az is szóba került, hogy bocsánatot kérni vagy megbocsájtani nehezebb-e, megbeszéltük, hogy ha valaki bocsánatkéréssel tartozik nekünk, akkor általában elfelejtjük azt feltételezni róla, hogy jó ember, vagy jó ember akar lenni, de szóba került a bosszú is, aminek kapcsán Ludas Matyi elégtétele is, és egy ponton még Döbrögi gyermekkoráról, a kis Döbiről is elmélkedtünk. Az egész beszélgetést egy tényleges palacküzenet elkészítése zárta, és jól esett az egész. Egy klassz beszélgetéssel lettünk gazdagabbak, és a megbocsájtás lehetséges narratíváit is megtanultuk, amiről talán egy jó könyv esetén még itt is olvashattok majd, mert tanulságos volt. ;)

Szűcsinger – Szálinger Balázs és Szűcs Krisztián koncertje

Szálinger Balázs csodálatos kortárs költő és Szűcs Krisztián, az egykori és szintén csodálatos Heaven Street Seven énekesének közös koncertje ez, ami elsősorban laza és vicces. Egy picit mindketten belekapnak egymás munkásságába, nyilván teljesen dilettáns módon, húzzák egymást, Szálinger a koncert bármelyik részén képes kiinteni valamelyik épp észrevett ismerőseinek. És látszik rajtuk, hogy nagyon érzik egymást, élvezik a színpadon töltött időt és a közös munkát... És csak jó volt hallgatni, meg néha felnevetni, vagy szélesebbre húzni a szokásos katlanmosolyt.

Rájátszás

Ez a projekt hozta létre a Szűcsingert is. Alternatív zenészek, mint Beck Zoli, Szűcs Krisztián, Kollár-Klemencz László... és költők, mint Szálinger Balázs, Erős Virág, Grecsó Krisztián... hozta létre ezt a felállást. Nagyon jó csapat ez, verseket zenésítenek meg és meglévő dalokra írnak új szöveget, és közben nagyon szeretik egymást. Az idei Katlanban az egyik legjobb koncertélményem volt ez, aura volt körülötte és nagyon szerették. A koncert közben felolvasott Kemény István is, akit két mögöttem álló lány kibeszélt, de nagyon találóan és szeretettel tele, szóval ezt most is közlöm:

Most figyelj, fel fog jönni. De már úgy jön fel, hogy minek. Hogy minek olvasna fel ezeknek. Fapofával. Minek van itt hangszínnel. Mindig a Keményzsófit piszkálják, hogy egy hangszíne van, de az azt is az apjától örökölte. Felolvas, békés. Ha bárki életét élhetném, Kemény István szeretnék lenni.

És amúgy nagyon mosolyogtam, mert egyébként minden szava igaz, és olyan szeretettel heccelte a költőfejedelmet a beszélő, hogy jó volt hallgatni, pont ahogy Kemény Istvánt is jó, mert amúgy zseni, ahogy ír és felolvas. Nyilván. Csak bájos, ahogy Kemény István létezik. Ahogy bájos az egész. :)

Nehezen választottam dalt, de ebből azt hiszem átjön az egész randomsága, még akkor is, ha a dalszöveget adó verset az általam kevésbé kedvelt Háy János jegyzi:

Ég és föld gyermek

Ez egy zenei, színházibb előadás volt egy intim kis pajtában. Egy madárról mesélt, aki szépen énekelt, de a király befogta, hogy mindig hallgathassa a dalát, a madár azonban ezután nem énekelt. A király próbálta vigasztalni, és kint az erdőben a madár egy asszonnyá, feleséggé vált, majd egy földi létre ítélt, de égbe vágyó gyermekük született. Szép előadás volt, a két szereplő közül az egyik nagyon kellemes előadói hangon szólaltatta meg a mesét, a másikuk pedig nagyon széles és izgalmas zenei eszköztárat hozott, viszont a hangi adottságai korlátokba ütköznek, és ennek megmutatása nem volt a legszerencsésebb. Egy inkább jó előadás volt ez, de nem lett a kedvenc programom, pedig bátor előadás volt, sokmindenből merített, izgalmas volt, működött, de nem talált meg annyira.

Péterfy Bori & a Love Band

Szóval nagyon sok emberrel vitatkoztam erről a fesztiválon is, de nekem Péterfy Bori egy istennő. Esküszöm. Egyrészt a dalok szövege nagyon bátrak, líraiak, másrészt egy olyan szexualizált ösztönlényt állít színpadra, akiért nem lehet utolsó sejtedig rajongani. Hatalmasat partiztam ismét Borira, és bár a végét elverte a vihar, így is a legjobb estémet zárta a koncert. Meg amúgy ez volt az a nap, aminél a programfüzetbe belenézve már tudtam, hogy valahogy így fog kinézni, és azt is tudtam, hogy ez ennyire csodálatos lesz. Boritól ezt a friss dalt ajánlom most nagyon, mert a koncerten Saiid részét is ő csinálta, és szétadtam. :D

3. nap

Erős nők – Roma hősök workshop

Szóval úgy volt, hogy erre beugrom a Jelenkoros kötetbemutatók előtt. Aztán kiderült, hogy ez egy hosszú workshop, amiről meg akartam lógni. Aztán nem lógtam, de ne rohanjunk ennyire előre. 

A workshopot a Független Színház tartotta a Roma hősök projektjükkel (Van blogjuk is, itt, ha minden igaz, hamarosan lesz szó a mi műhelyünkről is rajta.). A műhely első felében négy roma monodrámát beszéltünk át aszerint, hogy a főszereplők mennyiben hősök. Milyen krízist élnek át az életükben, milyen döntések szerint hogyan cselekedtek, és ez a cselekvés milyen változásokhoz vezetett. Mi egy spanyol monodrámát néztünk meg jobban, amiben az első spanyol roma akadémista, és az első roma boldoggá avatottról, Boldog Ceferinóról beszélt, más monodrámákban azonban találkoztunk sokkal személyesebb történetekkel is, menekülésről az elrendezett házasság elől, vagy csak a telepről való kitörésről. A műhely ezen első részének legizgalmasabb kérdése, hogy hős-e az, aki saját magát menti meg, és hogy mit mondd el a világunkról az, ha az önfelvállalás önmagában hőssé tehet valakit, miközben a világban (a monodrámák főszereplői megmutatták) van hely azoknak a dolgoknak, amiket szeretnénk.

A műhely második részében arról beszélgettünk, hogy kik a mi személyes hőseink, és hogy mi miért lehetünk hősök. Én a saját hőstettemnek azt a slam poetry előadást mondtam el, amiben előbújtam és arrról meséltem, hogy édesanyámnak nem mondhattam el, de beszéltünk családon belüli erőszakról, a melegség és a vallásosság témájáról, és mélyszegénységből való kikerülésből is. Nagyon erős történetek voltak ezek, és nagyon erős élmény az, hogy ülsz egy terembe, ahol körülötted mindenkit hősnek tartasz. Ez a legerősebben üzenet, amit a katlanon kaptam idén, és azóta is a fejemben van, remélem marad is.

Az elmondott hőstörténetekből kettőt kiválasztott a csoport, amit valamilyen művészi eszközzel feldolgoztunk. Mi egy fordított végrendeletet írtunk egy lány nevében, aki a bántalmazó apját ápolta jóval azután, hogy sikerül kiszakadni tőle. Nagyon jó volt csoportban dolgozni, végigbeszélni, hogy kinek mi izgalmas ebben a történetben, és alkotni valamit ebből a csendes hősségből. A másik történet, amin a csapat másik fele dolgozott, az enyém volt, és nagyon örülök és hálás vagyok, hogy továbbviszik a slam poetrym történetét. Ők a lényegét ragadták meg az előadásomnak, a vallomást egy halott rokonhoz, akinek nem mondtak el valamit. Mindenki két haikut írt, és nagyon megrázó volt azt érezni, hogy mindenkinek van valami ilyen bevallani valója, és ez valahogy tovább kovácsolt minket, úgy érzem. És én nagyon hálás vagyok ezért. Szóval köszönöm.

A kaméleonlány

Szintén a Független Színház előadása, amiről korábban már nagyon sok jót hallottam, és nagyon örülök, hogy sikerült végre megnéznem. A darab egy monodráma. Lovas Emília adja elő. Egy roma lányról beszél, aki okos, gyorsan átlátja a helyzeteket, és nagyon érzékeny, képes arra, hogy magát másokhoz hasonlóvá tegye, és érzékenyen figyeli mások gondolatait. A dédnagymamája nem ért haza egy munkatáborból. A nővére nem tudja begyújtani a gáztűzhelyet, pedig egyetemen tanul. A másik nővére már családanya. Egy Papagájnak nevezett roma tanára szerint nem lenne szabad megtagadni a romaságát. A romaságát, mert a cigány az külső elnevezés. Papagáj a kaméleonlány keresztanyja. Ő nevezte el. És a kaméleonlány azóta is próbálkozik az identitásokkal, táncol, játszik miközben a darabban az iskolai nevelési tanácsadóval beszél. Szép színdarab ez. Nagyon sok problémát mozgat a színpadon a kinyitott lehetőségek és a számos lehetséges életút között, de ez végig a személyes síkon marad. Kérdez, és ad egy talán végleges választ egy olyan lánytól, aki ha tovább játszik, akkor nem a végleges válaszok életútját fogja járni. Ha pedig mégis, akkor az az ő döntése lesz, és azzal sincs baj. De persze ez csak spekuláció. A lényeg, hogy a darab fantasztikus, ha lehetőségetek adódik, nézzétek meg.

Rokokó Rosé

A Rokokó Rosé a világ legbájosabb garázszenekara evör, akik nagyon szeretik a saját zenéjüket. Én középsuliban találkoztam velük először, egy nagyon random este, a hosszúhetényi Rocktalicskán, ahol ők eléggé kilógtak a folkos alternatív hangzásukkal, mégis nagyot partiztunk nem szomjasan a hájderittára, ami egy fantasztikus dal, a címben jelölt szöveggel. És azóta is ennyire amatőrök és cukik, nincs igazi kisugárzásuk, alig tartják a kapcsolatukat a közönséggel, de nagyon felszabadító, ahogy ők jól érzik magukat együtt. Nem ajánlom igazán őket, érdekesek, de nem annyira egyediek vagy relevánsak, én mégis azt szeretem bennük, hogy ezt tudják magukról és beérik ennyivel.

4. nap

Romano Drom

A koncert, amit elmosott az eső, de mégis megtartották, teljesen másként. Egy nagyobb színpadon lett volna a koncert, ehelyett a villánykövesdi pincesor legtetején volt, gyönyörű kilátással, lemenő nappal egy nagyon intim akusztikus koncerttel. A magyar oláh roma zene egy régi, 20 éve létező zenekara adott elő testközelből, és ez hatalmas élmény volt. Csináltam néhány képet a helyszínről:

Tánc – Egy darab belőlem

A darabot egy idősebb és egy fiatalabb táncos adta elő, és valószínűleg a legnagyobb sikernek értékelik a fellépésüket, pedig mindenki a "Rossz versek" vetítésre ült be, csak csúszott a program. Bár nem értek igazából a tánchoz, de egy elég random műfajkeveredés lehetett ez a darab, szinte élvezhetetlenül önkényes és esetleges díszlet, tér és eszközhasználattal. Az előadás apropója az volt, hogy a két művész és a rendező szeretett volna valamit hozni a Katlanra, talán élet és halál motívumokkal dolgozott, de igazából a cím által előfeltételezett semmitmondás és érvénytelenség a darab utáni űr legjelentősebb összetevője is volt. Az egyetlen dolog, amit őszintén bánok a fesztiválon.

„Rossz versek”

Reisz Gábor rendező az Ördögkatlan egyik idei díszvendége volt, ez alkalomból levetítették a legfrissebb filmjét, amely, mivel a legtöbb programot elmosta az eső, az egyik legígéretesebb esti programnak tűnt. És igazából nem tudom, hogy mit gondolok a filmről. Vannak benne nagyon jó meglátások, és egy generációs filmje is tud lenni a nálam picit idősebbeknek. Erősen reflektál a Szomszédok szocialista idilli világára, miközben kis herceg szerűen járjuk be a különböző életszakaszok jövőképeit, hogy egy ponton mindez összeálljon. És közben nagyon erősen reflektál a filmszerűségre is. Érdekes és okos anyag, de nagyon kényelmetlen volt egy tömött teremben törökülve nézni, és 20 percnél már azzal foglalkoztam, hogy le tudnám vágni a lábam, anélkül, hogy ebből bármit éreznék. Egyszer még biztosan újra lesz nézve.

5. nap

Esélykikötő

Hát ezt nagyon sok helyen lehetne kezdeni. Szóval. Szombaton már nagyon fáradt voltam, és bár akadt néhány program, amit kinéztem magamnak, nem voltam túl produktív. Ugyanakkor az esélykikötő mindenképpen tervben volt. Az esélykikötő az Ördögkatlan Civilek utcája, vagy Civilfaluja, ahol különböző civil szervezetekkel lehet megismerkedni. Alapvetően nekem ez fontos volt, mert Pécsen még mint ifjúsági szervezeteknél, mint a helyi LMBT szervezetnél sokat önkénteskedtem, és megmaradt az érdeklődésem a pécsi civil élettel szemben. Ezzel együtt idén nem igazán voltak sokan kifejezetten Pécsről, de így is jókat beszélgettem a kitelepült szervezetekkel. Az Amnesty Intenational egyik koordinátorával emberjogi totót töltöttem ki, ahol telitalálatom volt (mondom, hogy sok dolgom volt a civil életben) és beszélgettünk arról, hogy Szegeden is be fog indulni az Amnesty, A Város Mindenkié Mozgalom pécsi képviselőivel arról beszéltünk, hogy milyen nem látható munkát végeznek például emberek hajléktalanná válásának megelőzése érdekéven, a Fridays For Future Hungaryvel a klímasztrájkról beszélgettünk, és arra jutottunk, hogy egy nagyon erős megmozdulás, az Uccu – Pécsroma szervezet önkéntesével a saját félvérségéről beszélgettünk, ami egyfajta lakmuszpapírja a kisebbségi helyzetnek, mert megtapasztalja, hogy hogyan élnek a nagyszülei, miközben ő már nem ebben él, és beszélgettünk a képzettségéről is, ami segít neki visszakerülni és dolgozni más emberekért, de kérdés számára is, hogy mennyire tud ennek a kultúrának a hangja lenni. Ez most summázva nagyon furcsán hangzik, pedig eskü nagyon tanulságos beszélgetés volt. Nekem is gyakran felrótták aktivistaként, hogy egy kvázi védett városi közegből beszélek a melegségről, és érdekes volt látni, hogy ez máshol is létező felvetés. Végezetül beszélgettem a Diverse Youth Network & PeMeL aktivistájával. Ők egy pécsi szervezet, akiken belül a PeMeL pécsi LMBTQ közösség egy külön munkacsoportként dolgozik, a szervezet maga pedig sokkal általánosabban foglalkozik a kisebbségi helyzettel. Aztán amikor eleredt az eső, megismerkedtem a Mr. X barkóba szerű, ám annál sokkal idegesítőbb társassal is, amit a felsorolt szervezetek önkénteseivel játszottunk. Jó volt, olyan katlanosan laza és mégis tartalmas. Mutatom, milyen kitűzőket szereztem:

Halott nők

Terék Anna Halott nők cím kötete az egyik legsötétebb és legjobb dolog, ami a kortárs fiatal lírában történt. A délszláv háborúban járunk a Vajdaságban, szerb és magyar nők, kislányok és anyák között, akiknek az apjuk vagy férjük emigrált, a gyermeküket találat élte, az anyjukat nem lehet magára hagyni, az öccsüket pedig egy gránát tépte szét. Ezeknek a nőknek nem feltétlenül értékvesztés a halál. Van, aki önmaga dönt róla például. Nagyon kemény sorsokról beszél, többször olvastam már a kötetet, és mindig kegyetlennek tartottam, de soha nem rendeltem arcokat ezekhez a történetekhez, és ezt a kötet illusztrációja is engedi. Ezt viszont a Szentesi Diákszínjátszók nem tudják és nem is akarják kikerülni. Miközben nagyon erős szimbólumokat használ, fehér és piros, véres gyöngyöket, kisbaltát újszülöttek és halottak helyett. Vizes lufit, ami úgy robban szét, ahogy egy akna tép szét egy embert. Egy báttyat, aki arról álmodozik, hogy egyszer eltűnik anélkül, hogy bármit magával vitte. A színjátszók egy fantasztikus szöveganyagból dolgoztak, és olyat hoztak létre, ami pont annyira tépett szét, mint a könyv az első olvasásakor. Érzékeny volt, és örülök, hogy láthattam. 

Kubalibre

A Halott nők jegyszedő lánya azt mondta, hogy a Kubalibre koncert fantasztikus lesz, és igen, ez lett. Egy nagyon felszabadult állat koncert volt ez, amik még egyszer kihozták az ösztönös szórakozni akarást az emberből. Nagyon jó koncert volt ez, fogok még Kubalibrét hallgatni, és azt hiszem, hogy hallani is fogunk még róluk alternatív közegben. Az utolsó programom volt a fesztiválon, és nagyon jó volt zárásnak. Egészségünkre! :D

Aztán vasárnap reggel hazajöttem a busszal. :) Szóval ez volt az Ördögkatlan idén számomra. Ez volt egy picit az otthon, ahol normális nem normálisnak lenni, ahol rá lehet mosolyogni a szembejövőre, és ahol csak örülünk, hogy vagyunk. :) És igen, innen mindig egy krízis elmenni, de vasárnap hajnalban megint megígértem, hogy visszajövök, és jövőre ugyanitt, majdnem ugyanekkor. Addig meg már csak ki kell bírni. 

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, remélem érdekes volt a beszámoló számotokra is, bízom benne, hogy többeteknek meghoztam a kedvét a fesztiválhoz, vagy legalább ahhoz, hogy utánanézzetek, olvassatok. :)

Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok bátran hozzászólást, igyekszem gyorsan válaszolni, ahogy igyekszem majd a következő bejegyzéssel is, amiben végre már igazi könyves tartalmat olvashattok. :)

Ha nem szeretnétek róla lemaradni róla, kattintsatok a jobb felső sarokban található követés gombra, keressetek facebookon háttértartalmakért is, vagy lessétek meg az instagram profilomat, ahol néhány katlanos történetet is találhattok. :)

És semmiképp ne feledjétek a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

forrás: https://melegkonyvek.blog.hu/