Hamvay Péter
Van, aki a pénzénél maradt, és van, aki egy fillért sem kapott a színházi tao-pénzek megszüntetése után. A minisztériumban meghozott döntések alapján a politika játékszerévé vált a támogatási rendszer: vannak nagy nyertesek, és emelt fővel távozni készülő vesztesek.
Bár az új évad elkezdődött, számos színház nem tudja, mennyit is kap a visszaélések miatt érthető módon, de puccsszerűen megszüntetett tao-bevételek pótlására. Pedig nem lett volna túl nehéz az elosztás, hiszen hosszú hezitálás után a tavalyi tao-felajánlásokkal megegyező, 37,5 milliárdos összeget valóban elkülönítette a kormány erre a célra. A kulturális államtitkárságnak mindössze annyi feladata lett volna, hogy kiszűrje a kifejezetten csalásra alapított vállalkozásokat – ezt egyébként sikeresen meg is tette –, és odaadja a korábban a taóból szerzett támogatást a becsületesen működő színházaknak, táncegyütteseknek, zenekaroknak. A felszabaduló összegből – ami becslések szerint a teljes összeg negyede, vagy akár harmada is – pedig látványos fejlesztéseket indíthatott volna.
A minisztérium azonban nem építette be az eddigi tao-pénzeket a színházak költségvetésébe, de nem volt ínyére az sem, hogy a pénzt pályázati formában ossza szét – talán azért, mert ez esetben világos szabályrendszer alapján kellett volna eljárnia. Ehelyett
alázatos kérvényt írtunk a magasságos minisztériumnak hogy adja vissza azt a pénzt, amire jogosultak voltunk, amire a tárca kegyesen eldönti, hogy megteszi-e
– fogalmazott az egyik színházvezető. A döntést pedig nem szakmai, inkább politikai alkuk motiválják.
A budapesti színházak – Tarlós István választási kampányának részeként – megkapták a tavalyi összeget, sőt összesen félmilliárddal többet is, a vidéki kőszínházak szintén nagyjából a pénzüknél vannak. Kivéve az ellenzéki vezetésű Szeged teátrumát. A gyengén muzsikáló, de jó haverok által vezetett műhelyek esetében a hiányzó jegyárbevételt a tao-alapból pótolták ki, így a Nemzeti Színház vagy a Pesti Magyar Színház ötszörösét kapta annak a pénznek, amely a korábbi jegyeladásai alapján megillette volna. Más – jellemzően közéleti kérdésekkel is bátrán foglalkozó – teátrumok viszont kevesebbet vagy semmit sem kaptak.
A HVG összesítése szerint a rendelkezésre álló pénz alig több mint feléről, 20,3 milliárd forintról született eddig döntés. S ha a tárca ígérete szerint lesznek is további tematikus pályázatok – a zenekarok támogatási pályázata augusztus végén jelent meg –, nagy a valószínűsége, hogy a 37,5 milliárdos összeg papíron marad, s a jövő évi költségvetésbe csak ez a 20 milliárd körüli forrás kerül be.
Kísérletezésre nincs pénz
A tao-pótlás legnagyobb vesztesei a függetlenek és a tisztességesen működő magánszínházak. A Jurányi Házat is működtető, mintegy tíz független teátrum jegybevételeit kezelő ernyőszervezet, a FÜGE Produkció például eddig még egyetlen fillért sem látott az igényelt 270 millió forintból. Helyette viszont kapott vizsgálatot az Állami Számvevőszéktől. A kért dokumentumokat a múlt héten adta le, s ismerve az ÁSZ lassan őrlő malmait, pozitív eredmény esetén is legjobb esetben év vége lesz, mire a tárcánál eldöntik, kap-e a FÜGE, s ha igen, mennyi tao-kompenzációt.
Rozgonyi-Kulcsár Viktória igazgató szerint a bizonytalanság a leginkább idegőrlő, hiszen nekik már a jövő évi szerződéseket kellene megkötniük. Ráadásul ha a Jurányi Házat ütik, az a független szcéna nagy részének is fáj, hiszen legalább harminc kisebb-nagyobb társulat számára kínál próba- és játszóhelyet. Évente tíz saját és legalább ennyi befogadott bemutatója van, illetve négyszáznál több előadást tartanak a Jurányi utcai egykori iskolaépületben. Az igazgató szerint decemberig képesek az eddigi terveiknek megfelelően működni, ami annak köszönhető, hogy a tao megszüntetése óta tovább húzták a nadrágszíjat. Ám a hároméves bérleti szerződésük lejárta után nem valószínű, hogy tao-pénzek nélkül az eddigi struktúrában tovább tudnának működni.
Lehet, hogy jobb emelt fővel távozni!
– mondja keserűen Orlai Tibor, az Orlai Produkció tulajdonosa, aki a bizonytalanság miatt (a FÜGE tagjaként ők sem kaptak még hírt a tao-pótlásról) egyelőre az új évadot sem hirdette meg. „Megtehetnénk, hogy visszamegyünk a kezdetekhez, amikor évente egy-két bulvárdarabot mutattunk be.” De úgy érzi, „mára igényes repertoárt építettünk fel, és nem akarjuk kihajítani mindazt, amit az elmúlt évtizedben elértünk, és visszalépni a kezdő mezőbe”.
A társulat számos díjat nyert például Gogol Egy őrült naplója című előadásával, de nem riadt vissza a kényelmetlen társadalmi problémákat – a családon belüli erőszakot, a melegség elfogadását, a holokauszt emlékezetét – feszegető daraboktól sem. A nézők egyelőre nem sokat látnak a változásokból, hiszen a nyári bemutatók most érkeznek állandó játszóhelyükre, a Belvárosi Színházba, és folynak a korábban leszervezett októberi premier próbái is.
Sokkal inkább hallatják a hangjukat a tao kivezetésének melléktermékeként szintén „levadászandó” Átrium színház vezetői, akiknek a 218 millió forintos támogatás helyett mindössze 50 millió forintot ítélt meg a tárca. Kénytelenek voltak elbocsátani a teljes stábot, „amivel a színházi műhely megszűnt” – mondja Ugrai István produkciós vezető. A közönségük hűséges maradt, telt házzal mennek az előadások, az idén két ízben is 10-15 százalékkal megemelt jegyárak ellenére.
A meghirdetett gyűjtésből is befolyt 15 millió forint, mégsem tudnak új bemutatót tartani az idén. Pedig korábban sem szűkölködtek a kreatív eszközökben: befektetőket vontak be egy-egy produkció létrehozásába, legutóbbi bemutatójuk, a Fehér nyuszi, vörös nyuszi című darab pedig egyetlen színész rögtönzésére épül, így nem kell próba, díszlet és jelmez sem. Ugrai szerint ha nem áll helyre a támogatásuk, illetve nem sikerül szponzori, mecénási pénzhez jutni, és nem tudnak új bemutatókkal előrukkolni, akkor „a színház múzeummá válik, ami maga a halál”.
A Centrál Színház tulajdonosa, Puskás Tamás is így gondolja, épp azért – tartalékainak köszönhetően – nem vesz vissza a bemutatók számából. „Nem értem, miért nem sorolt az önkormányzat a budapesti teátrumok közé bennünket is (azok megkapták a taóból kiesett pénzüket), hiszen kiemelt színház vagyunk, közhasznúsági szerződésünk van, és 170 ezres közönséget szolgálunk ki.” A Centrál a tavalyi jegyárbevétele alapján igényelhető 550 millió forint helyett csupán 200 milliót kapott.
Puskás, aki két éve vásárolta meg a fővárostól a színházat üzemeltető céget, abban bízik, hogy az önkormányzati teátrumok és a Centrál finanszírozása közötti igazságtalan különbség csökkenni fog. Ők is takarékoskodnak, elsősorban a fellépti díjakat csökkentették, illetve sokakat kiszerveztek a stábból, és áremelésre is rákényszerültek. „Arra ügyeltünk, hogy azokat a munkatársakat, akik 250 ezer forint nettó alatt keresnek, ne érintsék a megszorítások” – mondja az igazgató-rendező.
Utolsó szalmaszál
Egyetlen reményt az nyújt a megkárosított színházaknak, hogy a Fekete Péter vezette államtitkárság tematikus pályázatokat ígér. Az első 2,5 milliárd forintos keretösszegre kiírt pályázat már le is zárult. A benne szereplő 22 téma között számos progresszív található, így a független színházak támogatása, romaprogramok, hátrányos helyzetű gyerekek és fogyatékosok színházi élményhez juttatását támogató projektekre lehetett pénzt kapni.
A hó végéig újabb négy témára – egyebek mellett határon túli turnékra – lehet pályázni (a keretösszeg itt már csak 450 millió forint), ám ezek nem sokat segítenek azokon a teátrumokon, amelyeknek az alapfinanszírozása hiányzik. „Nehéz is olyan pályázatra jelentkezni, amit »a jelen valóságra a humor és a szépség könnyed eszközeivel reflektáló« előadásokra írtak ki, anélkül hogy ne tűnnénk cinikusnak” – mondja Ugrai, hozzátéve:
Örkény-egypercesben érezzük magunkat, csak már kényelmetlenül hosszú ideje tart.
A tárca által alkalmazott módszer arra mindenképp alkalmas, hogy a színházakat a kézből etetés módszerével rövid pórázon tartsák, a hitegetéssel pedig lehalkítsák a méltatlankodók hangját. Hiszen azt nem lehet tudni, milyen pályázatok, és mekkora keretösszeggel jönnek még, ahogy azt sem, hogy a tao-pótlás jelenlegi szisztémáját átmeneti vagy tartós megoldásnak szánja-e a kulturális kormányzat.
forrás: https://hvg.hu
