Azért szeretem az ír és az angol színdarabokat - együtt említem őket, mert egy kultúrtérből valók, csak más-más ízűek -, mert nagyon hosszú és megszakítás nélküli színpadi hagyományból jönnek. Míg a világ más tájain, vagy mondjuk Magyarországon keletkező új színdarabok döntő többsége az irodalom irányából érkezik, és azt kell színpadivá fordítani, addig ezek a szövegek mindig a színpadi hagyományból keletkeznek. Ebből következően nagyon jók a szerepek, jól játszhatóak a helyzetek, nagyon kiegyensúlyozott fordulatok jellemzik, vagyis olyan benyomást keltenek még újonnan is, mintha már nagyon ki lennének próbálva. A választás oka tehát: egy súlyos témával foglalkozó és nagyon befogadható előadást lehet belőle elképzelni. Populárist, de a szó lehető legjobb értelmében. Ezt az előadást könnyű nézni.
Profi honlapja, Facebook oldala van a Tengerennek, onnan tudom, hogy rád óriási hatást tett a londoni ősbemutató…
Leonardo ösztöndíjasként két hónapot töltöttem szakmai gyakorlaton Londonban, nem iskolába kellett járni, hanem egy színháznál dolgoztam rendezőasszisztensként. Ott, a Young Vicben (ez sajnos sajtóhiba, valójában a Nemzeti Színházban volt Londonban a bemutató. - a szerk.) láttam a Tengeren ősbemutatóját, felszabadító érzés kerített hatalmába. Végzősként komplikált, nyomasztó, nehéz dolognak gondoltam a színházcsinálást, ott rácsodálkoztam: jé, így is lehet?! Könnyű kezű, nagyon virtuóz előadás volt, teljesen erőlködés- és forszírozásmentes, mégis a legsúlyosabb témákat feszegette.
Állandó mániám a legnagyobb témákat a legegyszerűbb szavakkal megragadni, mert a színház tulajdonképpen a költészettel tart kapcsolatot. Az emberi létezés és élet legsúlyosabb témáit taglalni a színházban, közben elkerülni a pátoszt - borzasztóan nehéz halálcsapda. Ez a színdarab viszont nagyon tudja a helyes utat. Végig önirónikus és játékos, szellemes marad, nincs benne semmi patetikus.
Már Londonban nekiálltam a fordításnak, mert ki akartam ajánlani Magyarországon valamelyik színháznak, hogy mutassák be. Vadonatúj volt a szöveg, de sikerült szereznem belőle és gyorsan neki is ültem, 40-50 oldal fordítottam le belőle.
Aztán kiderült, itthon a Vígszínház opciót szerzett a darab bemutatására, anélkül, hogy valóban be akarta volna mutatni. A Vígben régi hagyományú, erős dramaturgia üzemel, akkor épp három dramaturgjuk volt, azt hiszem; ők azonnal beszippantottak mindent, ami fontos történt a világban. Bementem hozzájuk, hogy tényleg akarnak-e valamit ezzel a művel, s fülest kaptam, hogy nem fogják bemutatni, azaz hozzá szabad nyúlni.
Akkor hívott rendezőnek a Bárka Színház, oda ezt a darabot vittem magammal, utána kezdődött az igazi munka. Megkerestük Upor Lászlót, hogy fordítsa le – remekül sikerült! –, s akkor csináltuk meg a magyar változatot. Nagyon luxus helyzetbe kerültem a Bárkában. Nem tudok elég hálás lenni Seress Zoltán igazgatónak és mentoromnak, Bérczes Lászlónak! 25 éves, kezdő rendezőként óriási dolog volt, hogy hívtak, s azt rendezhettem meg, amit akartam. Szerencsés voltam abban is, hogy elsőrangú szereposztást kaptam, Mucsi Zoltánnal a főszerepben. A Tengerennek korszakai voltak a Bárkában, 2008 és 2014 között 87-szer játszották – míg be nem zárták a színházat. A 40. előadás körül éreztem, hogy valóban életképes a mű a színpadon, az 50. után volt a gyermekkora. Hiszek abban, hogy egy előadás valójában élőlény, saját személyisége van, rossz szokásai, rigolyái, fejlődik, tanul; kamaszkora, érett középkora és bölcs öregkora is lehet.
Úgy tudom, Horváth László Attilát már régen kiszemelted a főszerepre…
Magyarországon Nyíregyháza (és a Móricz Zsigmond Színház) a második helyszín, ahol bemutatjuk ezt a színdarabot. Már évek óta közöm van ehhez a házhoz, s látom, hogy tud létezni, s ennek a kíméletlen, kegyetlen, s mégis csupa élettel átitatott főszereplőnek, Richardnak a sorsát beleláttam Lackó szemeibe.
Nyíregyházán is kiváló szereposztással állítjuk színpadra a Tengerent. Megtiszteltetés és izgalom, hogy ismét együtt dolgozhatok Kálid Artúrral, aki a bárkás előadásban Mr. Lockhart szerepét játszotta, és itt is, meghívott vendégként. Újra kell élni a darabot mindkettőnknek, ez izgalmas.
Most másképp látod a művet, mint 25 évesen? Nagyon különbözik a Bárkás előadástól? Vagy ami akkor megfogott a darabban, az ma is él?
Nem látom nagyon másképp, de már sokkal jobban tudok fogalmazni, a színészeket sokkal pontosabban tudom instruálni, szerintem rendezőként soha ilyen felkészült nem voltam. Minden mondat a helyén van. A Bárkában egész más munkamódszerrel próbáltunk, mert ott dupla annyi próba volt, ezért sokkal több tévúttal, keresgéléssel, vacakolással járt - de belefért. Most tényleg azt érzem, soha ilyen felkészülten nem mentem neki egy mű színpadra állításának, minden mondattal el tudok számolni. A nyíregyházi előadás természetesen más lesz, más hangsúlyokkal, hiszen a benne játszó színészek habitusa határoz meg egy előadást és nem a rendező szelleme – én legalábbis így gondolom. Artúr is rájött dolgokra az elmúlt tíz év alatt, van, amit teljesen másképp csinál, mint korábban a Bárkában.
A próbafolyamat – bár nyilván meg kell dolgozni egy-egy szerep felépítéséért – maga a színtiszta élvezetet. Olyan felkészültek vagyunk, olyannyira tudjuk, mi zajlik itt le, hogy veszély nélkül kipróbálhatunk bármit. Ez számomra most nagyon luxus helyzet.
Minden nap karácsony?
Igen. Olyan magabiztossággal csináljuk, hogy ha fel is merül, hogy így vagy úgy legyen valami, tudjuk, bármelyik változat jó lesz. Ráérő időben válogatunk közülük. Én most abban merek reménykedni, hogy tévedni eddig nem tévedtünk, legfeljebb nem járunk még ott, ahol lehetnénk, de van még időnk. (A beszélgetés a próbafolyamat idején készült – K.D.)
Hány előadást érhet meg itt ez a darab?
Ezt nem tudhatom. Csak a nyíregyházi közönségen múlik. A pár-darabunk a 9-től 5-ig musical lesz, amit sokszor játszanak majd a nagyszínpadon, tehát a lehetőség adott a Tengeren esetében is, a Krúdy Kamarában.
Mit vársz az előadás és a nyíregyházi közönség találkozásától?
Remélem, nem hangzik túl magasztosan, de azt a felszabadultságot várom, amit én kaptam az ősbemutatón Londonban. Tovább szeretném adni, amiben részesültem. Katarzist mondanék, ha nem csépelték volna már el ezt a szót (el van már rágva, kicsit gittes lett). Amikor az ember a színházban elkezd tartozásról, kilátástalanságról és hasonló témákról beszélni, előadást készíteni, az elképzelt néző fejében valami súlyos és nehéz néznivaló fogalmazódhat meg. Olyan jó lenne megüzenni a világnak, hogy ez egyáltalán nincs így!
Ami a szereplőkkel történik, attól egyszerűen felrepülsz. Azt várom, hogy a néző jobb emberként jöjjön ki a színházból az előadást követően, mint amilyenként beült - erre bazírozok egy kicsit.
Conor McPherson Tengeren című színdarabjának bemutatóját december 13-án, pénteken 19.30-tól tartották meg a Krúdy Kamarában.
forrás: Kováts Dénes.
A cikk szerkesztett változata a Nyíregyházi Naplóban jelent meg:
A cikk szerkesztett változata a Nyíregyházi Naplóban jelent meg:
