Prológus a Tengeren elé
Ez itt már a végnek vége. Véglények egy lepusztult házban, közel a tengerhez, csak egy rövid séta a kikötőhöz, ott a végtelen nagy víz – nincs tovább. Richard, a báty, nemrég megvakult, most whiskey-k és sörök közt esik-bukik, már amikor mozdulni bír, kifúrja magát saját ürülékéből, de azt is csak azért, hogy remegő kézzel kitapogassa a következő poharat. Eleget látott már, nincs mit nézni a világon, elég azt cinikus humorral és bölcsességnek tetsző, menthetetlen közönnyel elviselni, és óbégató Lear királyként, kicsinyes zsarnokként uralkodni tenyérnyi trágyadombján. Öccse, Sharky, végigjárta útját, hazatért, talán végleg. Túl családon, otthonon, szeretőn és pökhendin odavetett, alkalmi melókon, túl mindennapos, véres bunyókon, talán gyilkosságon is, túl az utolsó utáni, milliomodik újrakezdésen: és most némán, makacs, konok, kataton-tevékeny zártságban nem akar már semmit, csak nem inni végre – és perszehogy inni fog. És eljön érte az ördög. A titokzatos és hűvös humorú Mr Lockhart, aki maga sem veti meg az italt, emlékezteti Sharky-t: egy kártyajátszma még hátravan. Karácsony van máskülönben, és a kártyasztalnál ülőket elnézve lemondón legyintsünk hozzá: a szeretet ünnepe. A vaksi Richard és a teszetosza, jámborságban bűnös, pápaszemét nem lelő Ivan együtt csak-csak kitesznek egy kártyást. Utóbbi kapkodva próbál mindenkinek megfelelni: feleségnek, gyerekeknek, cimboráknak, egyszerre mond igent és nemet, hogy semmiből semmi ne következzék, folyvást csak menekül, „én nem vagyok itt”, tagadja le magát, hogy újra a pohár után nyúljon, mindezt egészen addig, talán épp mostanáig, amíg csak senki nem keresi. Nicky nem nagy játékos, inkább csak kisszerű szélhámos, jó lenne nyerni, de inkább csak nem veszíteni, átcsúszni mindenen és kis stiklikkel megúszni az életet. Járnak a lapok, hol itt, hol ott gyűlnek a pénzek, de Sharky tudja, nem ez a tét. Nem bírja tovább, felhajt egy pohárral, aztán többel. Tudja, hogy az ördög nyer. Nyernie kell, hisz Sharky bűnös. És kitől várhatna megbocsátást: a felesége ágyába járó, nyegle kis pöcstől, Nickytől?, a folyamatos önmentésben magát saját hajánál fogva rángató, kedves szerencsétlentől, Ivantől?, vagy tőle, a sötétség birodalmában trónoló, kíméletlenül önző Richardtól, a bátytól, aki érzéketlenül dirigál, és tör-zúz, hisz úgyis mindegy?! Már csak a lapjárás marad – és igen, az utolsó, döntő játszmában kezében egy négy nyolcasból álló póker...
Mr Lockhart lerakja négy tízesét. Sharky feláll, indulásra kész. Ez volt az otthona: lerohadt falakkal, szaros-huggyos szőnyeggel-padlóval, évszázadokon át koptatott, sánta asztallal, hektoliternyi Guinnessekkel és whiskey-kkel... Nicky üres zsebbel ingyen fuvarra pályázik, Mr. Lockhart még az ajtón innen, de gondolatban már kinn, a tengeren, Ivan boldogan kajabál, mert brunyálás közben meglelte pápaszemét. Richard megszólal.
Állnak, várnak, menthetetlen alakok. Embertársaink.
És újra megnézik a lapokat.
Karácsony van.
Bérczes László
(eredetileg megjelent a Hajónapló 2008/5. számában)