Nevelőintézetről, színházról és kertészkedésről is mesélt Kálid Artúr
– Épp a napokban gondoltam végig, hogy milyen szerencsés is vagyok, hiszen nincs olyan előadásom, amit ne szeretnék: ajándék szerepeket játszom – mondta Kováts Dénessel beszélgetve a Bencs Villában Kálid Artúr színművész, akit a nyíregyházi közönség mostanában a Tengeren című kitűnő előadásban láthat a Móricz Zsigmond Színházban.
Fontos mondatok
– Kalandos volt az indulás – így fogalmazott a gyerekkorával kapcsolatosan Kálid Artúr, aki nevelőotthonban nőtt fel Berkeszen, de nem gyötrelemként élte meg azokat az éveket.
– A szüleim nagyon fiatalok voltak, amikor mindenféle háttér nélkül összeházasodtak, és amikor megszülettem, az édesanyám a kórházban hagyott. Sokan kérdezték, hogy tudtam neki megbocsátani.
Dönthetett volna úgy is, hogy nem tart meg, de akkor nem ülhetnék ma itt. Én nagyon szeretek élni, és mindennek megtalálom a szépségét – ennek is. Gyerekként azt éreztem, hogy nagyon szeretnek, az intézetben mindenki dédelgetett, és mert nem tudtam, milyen szülőkkel élni, nem is hiányzott. Egy család szeretett volna örökbe fogadni, de a törvény szerint nem voltam örökbe adható.
Amikor megkérdeztem az édesanyámat, hogy miért nem írta alá azt a papírt, ami ezt lehetővé tette volna, azt kérdezte: csak nem gondolod, hogy lemondok a fiamról? Számomra ez egy fontos mondat, minden benne van.
Szerencsés találkozások
– Kisvárdára jártam gimnáziumba, és nagyon szerettem a verseket, számomra teljesen egyértelmű volt, hogy színész szeretnék lenni. Nem is akartam jelentkezni a Ki mit tud?-ra, mert azt mondtam, inkább a felvételire készülök. De az igazgató és a tanáraim ezt megoldották helyettem, így kerültem be a versenybe – ez is bizonyítja, hogy milyen féltő, vigyázó szeretet vett engem körbe.
– Hiába telt el azóta harminc év, sokan még mindig úgy emlékeznek rám, hogy ott álltam katonaruhában és szépen szavaltam. A verseny sikerének azonban nem volt köze ahhoz, hogy felvettek a Színművészetire, hiszen akkor már túl voltam két rostán – mesélte.
A főiskola után jött a Vígszínház, a Bárka és a szabadúszó lét, amiről Kálid Artúr azt mondta, érdekes állapot, hiszen nem tervezhető előre az évad, de ő nagyon szereti, az elmúlt évek alatt pedig soha nem volt olyan időszak, amikor unatkozott volna.
– A magyar színészek nagy része úgy szocializálódott, hogy a társulati létet tartja az optimálisnak, és a bátortalanság sokakat visszatart attól, hogy váltson. Én egyáltalán nem bántam meg, sőt!
Amióta tavaly decemberben bemutattuk Nyíregyházán a Tengeren-t, négy felkérést kaptam, egyet vissza is utasítottam.
Jön a tavasz, dolgozni kell a kertben, akkor már a permetezés sem várhat – egyébként is azt vallom, hogy egy évadban két bemutató az ideális.
Nem akarom, hogy a nézők megunjanak, és én sem akarom megunni saját magamat, de az új előadások nélkül is hat darabban játszom, ezek tökéletesen karban tartanak. A feleségem (Murányi Tünde színésznő – a szerk.) is szabadúszó, így az életünket úgy alakíthatjuk, ahogy nekünk ideális.
– Két előadástól eltekintve nem játszottunk együtt színpadon, de tavaly tavasszal bemutattuk a Meghallgatás című kétszemélyes darabunkat, amitől az elején féltünk, de azóta kiderült: nagyon jól működik. Szerencsés találkozás volt a miénk közel három évtizeddel ezelőtt a Vígszínház Trisztán és Izolda című előadásában, a kémia és a metakommunikáció pedig azóta is tökéletes közöttünk.
Vendégmunkás vagy arab terrorista
A filmek sem maradtak ki az életéből, de azt mondta, ezen a téren van benne némi hiányérzet. Olyan színészeknek kölcsönzi a hangját, mint Will Smith, Denzel Washington vagy Jamie Foxx. Will Smithszel személyesen is találkozott, amikor az amerikai sztár Budapesten forgatott.
– Éppen olyan laza és vicces, mint a filmjeiben, és láthatóan nagyon örült, amikor megtudta, hogy magyarul én szólalok meg a hangján. Abban a pár percben, amikor beszélgethettünk, eltűntek a köztünk lévő hatalmas különbségek. Valóban figyelt rám, ezért nagy élmény volt – mondta Kálid Artúr, akit filmekbe csak akkor hívnak, ha arab terroristát, török vendégmunkást vagy roma munkanélkülit kell játszani – leegyszerűsítve csak a bőrszíne miatt gondolnak rá a rendezők – mondta és hozzátette: még nem adta fel a filmes álmait.
Forrás: Kelet-Magyarország / http://www.moriczszinhaz.hu/
