Pataki Ferenc színművész: Szeged mindig egy ékszerdoboz marad a szívemben

Két évtizedet töltött a szegedi deszkákon, több mint hetven szerepet játszott, a közönség a tenyerén hordta, negyvenegy évesen mégis úgy döntött, tovább lép – szabadúszó lett és nem bánta meg. Jelenleg Orlai Tibor társulatában játszik legtöbbet, filmez, szinkronizál. Mindig szívesen jön vissza Szegedre.

– Remélem, néhány embernek továbbra is én vagyok itt, Szegeden a Pataki Feri, de igazából már nem szegedi színész vagyok. Debrecenben születtem, és a színművészeti főiskola elvégzése után Korognai Károlynak, a színház akkori igazgatójának hívására jöttem Szegedre. Mindenképpen vidékben gondolkodtam, mert itt sokkal többet lehet tanulni, sokkal több féle feladatot eljátszani, mint Pesten. Azután igazgatók jöttek, mentek, de mindegyik bízott bennem és én itt maradtam tizenkilenc évet.

– Debrecenre nem is gondolt? Nem szeretett volna hazamenni?

– Oda is hívtak, de én úgy éreztem, nem biztos, hogy szerencsés lenne, ha visszamennék oda, ahonnan eljöttem. Inkább ki akartam magam próbálni távol a szülővárosomtól, hogyan tudok helytállni.

– Korábban járt Szegeden, ismerte a színházat?

– Egyszer voltam itt, amikor a Vígszínházban gyakornokoskodtam, és egy szegedi színházi találkozóra elhoztunk egy előadást. Alig ismertem a várost mielőtt ide szerződtem.

– Akkor mégis miért döntött Szeged mellett?

– Korognai Károly igazgatósága alatt akkor egy teljesen új csapat épült itt, Szegeden, akik közül több embert is ismertem, ez motivált arra, hogy ideszerződjek. Így, két évtized távlatából visszatekintve azt kell, mondjam, abszolút megérte, hogy Szegedet választottam.

– A társulat vezető színészeként tizenkilenc évet töltött Szegeden. Nagyon változatos és jó szerepeket kapott, a közönség is a tenyerén hordta, mégis úgy döntött 2018-ban, hogy elmegy. Miért?

– Valóban ellehettem volna még sokáig Szegeden, de azon is elgondolkodtam, ez vajon nem pusztán a szakmai kényelmemet szolgálja-e. Nem új keletű dilemma volt ez, korábban is megfordult a fejemben. Azután jött az igazgatóváltás, és nem folytathattuk a megkezdett műhelymunkát Keszég Lászlóval. Nekem ráadásul Máté Gábor volt az egyik tanárom a főiskolán, húsz év után végre vele is együtt tudtam dolgozni Szegeden, mint vendégrendezővel a Kazamatákban. Úgy volt, hogy rendszeresen jön majd Szegedre rendezni, mert rajtam kívül négy frissen végzett tanítványa is ideszerződött. Az igazgatóváltás után kiderült, hogy nem jön többet. Az a szakmai munka, amit nagyon a sajátomnak éreztem, megszakadt, és ezt veszteségként éltem meg. A kialakult helyzet csak segített meghozni a döntést.

– Munkálta egyfajta megújulási kényszer?

– Lehet. Tulajdonképpen ez az egész vezetőváltás csak arra volt jó számomra, hogy kibillentsen egy korábbi kényelmes helyzetből és továbblépésre inspiráljon. Az is adott egy lökést, hogy megbomlott a csapat, sokan elszerződtek, közben a lányunkat felvették a Táncművészeti Egyetemre. Szóval, sok minden mutatott abba az irányba, hogy lépjek, és felköltöztünk családostul Budapestre.

– Jól döntött?

– Utólag azt tudom mondani, hogy nem bántam meg ezt a döntést.

– Nem félt, hogy nem fog csörögni a telefonja, nem hívják?

– Én csörgettem mások telefonját. Amikor úgy döntöttem, hogy eljövök Szegedről, elkezdtem puhatolózni, hogy hol, milyen lehetőségek vannak. Ekkor adódott az Orlai Produkciónál a Férjek és feleségek, először még csak egy darabról volt szó, de kezdettől fogva azt éreztem, hogy egy nekem való csapatba kerültem. Azóta több közös munkán is túl vagyunk már.

– Az Orlai egy kicsit a Máté-tanítványok gyűjtőhelye is...

– Nagyon jó olyan emberekkel együtt dolgozni, akiknek ugyanazok voltak a mesterei, mint nekem. Gyorsan megértjük egymást.

– Nem hiányzik az állandó társulat, a biztonság?

– Kezdetben én is azt kerestem, melyik társulathoz csapódhatnék, de három hónap után kiderült, hogy sokkal jobb helyzet az, ha szabadúszó maradok. Az Orlai Produkciónál egyébként is kicsit olyan, mintha egy társulat tagja lennék, többségében ugyanazokkal a kollégákkal dolgozunk együtt. Orlai Tibor remek csapatot hozott össze, beleteszi szívét-lelkét, nagyon sokat köszönhetek neki! Most élvezem ezt a zsizsegést, az is jó, hogy nagyrészt én rendelkezem a saját időmmel, ez a forgatások szempontjából is ideális.

– Másfél év alatt négy filmben is szerepelt.

– Szegeden teljesen kimaradt az életemből a filmezés és a szinkron, a kötöttségek miatt nem tudtam például castingokra járni. Most ezek is az életem részei lettek. Manapság nagyon sok sorozat forog, készülnek játék és tévéfilmek, és élvezem ezeket az újfajta munkákat.

– Hetek óta fut a tévében a Bátrak földje című telenovella, amiben egy papot alakít. Hogy került a sorozatba?

– Castingon választottak ki. Ma minden szerepre be kell jelentkezni, meg kell mérettetni, és legfeljebb azt mondják, hogy most nem ilyen fazont keresnek. Egy castingon az is nagyon fontos, hogyan néz ki az ember, megfelel-e a rendező elképzeléseinek. Először engem is az apaszerepre, Torzsa Mihályra hívtak be, amit végül Csőre Gábor kapott meg, később viszont visszahívtak és így lettem Péter atya.

– Mennyiben más filmezni, mint színpadon játszani?

– A kamera előtt teljesen másként kell létezni, mint színpadon, teljesen más játékot kíván, sokkal minimálisabbat. Ez a nyolcvan részes sorozat nagyon jó kameragyakorlat is volt számomra, mert ekkora léptékű filmben még soha nem szerepeltem.

– Hogyan zajlott a forgatás?

– Áprilistól október végéig folyamatosan dolgoztunk, legtöbbet nyilván a főszereplők. Én körülbelül negyven napot forgattam olykor reggeltől estig. A nagytétényi kastélyban és a Skanzenben még tavaly leforgattuk az összes részt, a tévében pedig csak januárban indult el a sorozat. Nagyszerű csapat jött össze, élveztem minden pillanatát!

– Melyik a vonzóbb: a színpad vagy a filmezés?

– Nincs ilyen, de most nagyon élvezem, hogy filmeket forgathatok, nagyon inspirál ez a munka is, mert eddig szinte teljesen kimaradt az életemből.

– Milyen a sorozat visszhangja?

– Eddig csak pozitív vélemények jutottak el hozzám. Azt érzem, hogy szeretik a nézők. A szerep miatt is egyre többen megismernek a pesti utcán, de volt már, hogy egy színházi szerepem miatt gratuláltak, mert előző este látták a Férjek és feleségeket.

– Woody Allen átiratát decemberben Szegedre is elhozták, milyen érzés volt visszajönni?

– Egészen elképesztő, előtte másfél évig nem voltam a szegedi színházban. Nagyon furcsa volt visszajönni Szegedre vendégként. Különös érzés volt úgy lépni ezekre a deszkákra, hogy már nem vagyok itthon.

– Figyeli a szegedi kollégái munkáit?

– Előadást még nem tudtam megnézni, de azért szemmel tartom, mi történik a színházban. Az az igazság, hogy nagyon keveset vagyok Szegeden, pedig az egész család szeret itt, élvezzük ezt a nyugalmat.

– Mit csinált az elmúlt másfél évben, mióta elment Szegedről?

– Dunaújvárosban játszottam a Jégtörő Mátyásban és az Olivérben, az Orlainál a Férjek és feleségek mellett a Vadmézben, a Szemünk fényében, és most próbáljuk Pass Andreával Tarr Béla Családi tűzfészekjét. Az évadban lesz még egy másik bemutatóm is, a Hogy szeret a másik, amit Göttinger Pál rendez.

– Milyen karakter vagy szerep a legkedvesebb?

– Mindenevő színész vagyok. Szegeden nagyon sokféle szerepet játszottam: drámát, színdarabot, vígjátékot. Mostanában több olyan darabban is szerepet kaptam, amit idehaza még nem játszottak, nagyon élveztem, hogy egy szerepet én szólaltathatok meg először magyarul.

– Úgy tűnik, szereti a kalandos dolgokat. Eredetileg nem is színésznek, hanem kamionsöfőrnek készült...

– ...volt ilyen vágyam, mert édesapám egy időben kamionozott, és elmentem vele néhányszor. Tetszett ennek a munkának a szabadsága, de azt is láttam, hogy az nem egyszerű életforma, akadtak egészen kemény dolgok is útközben. Így azután később győzött az irodalom és a színészet.

– Mire jut még idő a színház mellett?

– A családra mindenképpen és az olvasásra is mindig szakítok időt, ez nálam már függőség.

– Kritikát is olvas?

– Természetesen. Kétféle színész létezik, aki beismeri, hogy olvas kritikát és az, aki nem, de a szakmában mindenki figyeli, hogy mit írnak róla. Az egész mesterségünk folytonos visszajelzésből áll: a próbák során a rendező, a kollégák jelzéseire figyelünk, amikor megszületik az előadás, akkor már a kritikusok és a nézők véleménye lesz fontos.

– A közönségé mennyire?

– Nagyon, hiszen nekik játszunk. 

– Nyolc Dömötör-díjat is kapott Szegeden. Szerette a közönség...

– ...igen, és ez nagyon jó érzés volt, de most az Orlainál is szinte állandóan telt házak előtt játszunk. Tetszik a közönségnek, amit csinálunk, pedig Pesten rengeteg színház van, óriási a kulturális pezsgés.

– Hogyan emlékszik vissza a szegedi éveire?

– Nekem a szülővárosom után Szeged lett az igazi otthonom. Nem véletlen rágódtam sokáig azon, hogy elmenjek-e innen vagy sem. Jó ideig nem is voltam képes visszanézni, csak előre tekinteni. Most, amikor lassan két év távlatából visszagondolok a szegedi évekre, csak szép dolgok jutnak az eszembe. Szeged nekem mindig is egy ékszerdoboz marad a szívemben, és örömmel jövök ide vissza.

Rafai Gábor

forrás: https://szeged.hu/