Sediánszky Nóra sokoldalú alkotó. Foglalkozását tekintve dramaturg, de szívesen rendez is, emellett fordít, ír, ha úgy adódik, televíziós műsorokat, vagy éppen hangjátékokat szerkeszt. 2016 márciusától a Móricz Zsigmond Színház művészeti tanácsadója, de ennél sokkal hosszabb ideje fűzi szoros kapcsolat a nyíregyházi színházhoz.
A színház szerelmese vagy…
Le sem tagadhatnám… Én leginkább színházi embernek mondanám magam, mert bár „hivatalosan” dramaturg vagyok, sok mindent szeretek csinálni, ami a színházzal kapcsolatos. Végzettségemet tekintve színházesztéta-dramaturg vagyok (ez a kissé fellengzős megjelölés szerepel a diplomámban), előtte pedig klasszikus bölcsészképzést kaptam, magyar-olasz szakon végeztem. A színház gimnazista korom óta nagy szerelem, nagyrészt fantasztikus magyartanáromnak, Baranyai Tibornénak köszönhetően, aki sajnos már nem él – a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban ő nevelt ki belőlünk egy kreatívan gondolkodó, a kor legjobb színházait néző, előadásokat is csináló csapatot. Izgalmas, sokszínű egyéniségek jártak oda, pl. Novák Péter, akit, gondolom, nem kell senkinek bemutatnom – érdekes, sorsfordulat, hogy Péterrel idén újra munkatársi kapcsolatba kerültünk, egy nagyon izgalmas összművészeti előadás kapcsán, amelyet ő rendez. A próbafolyamat most, sajnos, félbeszakadt, de remélem, később még be tudjuk fejezni.
Hogyan kerültél Nyíregyházára?
Koltai M. Gábor, színművészetis osztálytársam és hosszú éveken át rendezőm, 2003-ban meghívást kapott Nyíregyházára, hogy a Művész Stúdióban állítsa színpadra a Top Dogs című darabot, ami abban az évadban a színház egyik nagy sikere lett. Dramaturgként jöttem vele én is, és nagyon jól éreztem magam. Korábban számos előadást láttam az itteni társulattól, Szász János vagy Mohácsi János rendezéseit, amiket nagyon szerettem, a társulatot is nagyra becsültem, őszintén érdekelt a közös munka. 2004 tavaszán Tasnádi Csaba igazgató szerződést ajánlott nekem, mert épp megüresedett a dramaturgi státusz, én pedig örömmel mondtam igent. Nyíregyházán megtaláltam azt a kreatív együttgondolkodást, intenzív dialógust, ami a főiskola utáni években nagyon hiányzott nekem Budapesten. Nagyon szerettem az esti próba vagy előadás után a büfében folytatott beszélgetéseket. Nemcsak azért, mert az ember olyankor már lazább, kötetlenebb, hanem mert a színháznak az este az igazi napszaka. Mint gimnazista koromban vagy az egyetemen, igazi „világmegváltó” beszélgetéseket folytattunk, sok mindenről beszélgettünk – én sosem voltam ún. „asztal mellett ülő” dramaturg típus, elsősorban az emberek miatt, a kapcsolódás, az érintések lehetőségéért szeretem a színházat.
2004 táján tehát jó közösségre találtál Nyíregyházán, maradtál is hosszú éveken át. Majd szabadúszó lettél, s eközben egy-egy darab alkotójaként olykor megjelentél újra. 2016-tól a színház művészeti tanácsadója vagy. Mi hozott vissza?
Úgy gondolom, már az eddigiekből is kiderült: különleges kapcsolat fűz a színházhoz. 2016 februárjában Kirják Róbert ügyvezetői igazgató hívott ide művészeti tanácsadónak; ismertük egymást a korábbi évekből, a társulat is szeretett, bízott bennem, úgy gondolták, szívesen dolgoznának velem, ami nagyon sokat jelentett. Kicsit haboztam az elején, mert épp akkor több irányba is elindult az életem: pesti munkák, írás, utazások. De azért persze jöttem, és nem is bántam meg; igaz, a mobilitásomat megőriztem. Izgatott a lehetőség, meghatott a felém irányuló közös bizalom, úgy éreztem, ez kötelez. Tudtam, hogy lesznek konfliktusok is, ez a színházi munkában, vagy bizonyos pozíció-helyzetnél elkerülhetetlen – akár olyanokkal is, akiket a legjobban szeretek. De mindig igyekeztem a legjobb tudásom szerint dolgozni, az itteni embereket pedig nagyon sokra tartom. A művészeti tanácsadó feladata izgalmas, kreatív munka, a színház sok területét érinti. Jelenleg hárman vagyunk a csapatban, Kirják Róbert, Horváth Illés művészeti vezető és én. Azt hiszem, jól tudunk együtt gondolkodni, meg szokták hallgatni a véleményem, ami sokat jelent. Robival az évek során kialakult egy kiegyensúlyozott munkakapcsolat; Illéssel régebbről ismerjük egymást, művészként, emberként egyaránt nagyra becsülöm. De korábban Göttinger Pál főrendezőtől is sok támogatást, odafigyelést kaptam. Szerintem jól működünk együtt, izgalmas, értékes évadot hoztunk össze jövőre is – persze, a jelenlegi helyzet módosíthatja a dolgokat, most minden kicsit más, érzékeny, az újdonság erejével ér minket, de azon leszünk, hogy művészi elképzeléseink, a folyamatos működés minél kevésbé sérüljön.
Te hogyan vészeled át ezt a mostani időszakot?
Dramaturgként ez nem jelent feltétlenül nagy változást: mi általában sokat írunk, olvasunk, dolgozunk „home office”-ban, ez most is így van. A gyakorlati színházi munka, az emberekkel való együttlét az, ami nagyon hiányzik. Ráadásul én nagyon szeretek jönni-menni, utazni, hála Istennek, viszonylag gyakran volt is rá alkalmam – ennek a hiányát nehezen viselem. Azt hiszem, az átlagosnál nagyobb a mozgás- és szabadságigényem, így próbálom kora reggeli vagy késő esti sétákkal kárpótolni magam. Egész más ilyenkor a város, gondolkodni is nagyon jól lehet. És sok lehetőséget is rejt magában ez a helyzet, sokféle tanítást – befelé figyelést, alázatot, kutatást önmagunkban, amit érdemes kihasználni addig is, amíg újra visszatérhetünk a színházhoz.
Szerző: Kováts Dénes
forrás: https://szinhaz.online
