Színházi esték a Városmajorban
A velencei kalmártól A tizennégy karátos autóig
Nyáron is kell színház. Igaz, a bársonyos éjszakákhoz egy kicsit másmilyen. A legfontosabb, hogy idén is lesz Városmajori Színházi Szemle, amelyhez a darabokat zsűri válogatta a vidéki és a határon túli színházak előadásai közül. A Tatabányai Jászai Mari Színház társulata Guelmino Sándor rendezésében A kutya különös esete az éjszakában című megható történetet hozza el. Láthatja a budapesti közönség a Mohácsi-testvérek egyik legnagyobb szakmai és közönségsikert hozó bemutatóját, A velencei kalmárt a Miskolci Nemzeti Színház előadásában. Egy Agatha Christie-krimit, a Váratlan vendéget a Győri Nemzeti Színház előadásaként nézhetjük meg. Két különleges előadást láthatunk a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában, Pirandello IV. Henrikjét, és Kokan Mladenovic rendezését (Hattyúk tava újratöltve). Ezután két magyar klasszikus következik. A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szép Ernő tündéri történetét, a Lila ákácot, a Nagyváradi Szigligeti Színház pedig Heltai Jenő bohózatát, a Naftalint adja elő. Ugyancsak a nagyváradiak előadása A mizantróp, Novák Eszter rendezésében.
A nyáresti színházi programokról ezen a varázslatos helyszínen többen is gondoskodnak. Az Orlai Produkciós Irodánál tudják, hogy a nyár kulturális, színházi kínálatának meghatározó helyszíne a Városmajor, ahol olyan darabokat kell játszani, amelyek a közönség minőségi szórakozási igényét elégítik ki. Ennek megfelelően választották ki óriási kínálatukból azokat a darabokat, amelyek ezen a nyáron láthatóak lesznek. A bemutató óta levehetetlen Hernádi Judit és Kern András főszereplésével a Valódi hamisítvány. Sikerdarab a Kaktuszvirág Ötvös Andrással és Kovács Patríciával. Az Egy apró kérés Szávai Viktóriával, Járó Zsuzsával, Debreczeni Csabával és Mészáros Mátéval Rába Roland rendezésében ugyancsak közönségkedvenc. Ezen a helyszínen lesz a bemutatója a pandémia miatt elmaradt két darabnak. A Határátlépéseket Dömötör András rendezi, a Hogy szeret a másik című színművet Göttinger Pál állítja színpadra, többek között láthatjuk ebben Ötvös Andrást és Ullmann Mónikát is.
A Játékszín is sikerdarabokkal érkezik. A Menopauza túl van a századik előadáson, s még további sikerszéria elé néz a négy fantasztikus színésznő: Hernádi Judit, Náray Erika, Szulák Andrea és Tóth Enikő, Pap Janó fantasztikus jelmezeiben a Naptárlányokat is jegyző Tallós Rita rendezésében. Ugyancsak levehetetlen a műsorról az Életrevalók igaz története, Horgas Ádám rendezésében Hirtling Istvánnal és Vadász Gáborral a főszerepben.
Idén először a Rózsavölgyi Szalon parányi teréből nyolcszáz néző elé lépnek a szereplők. Látható lesz az Amazonok – Három év múlva (Györgyi Anna, Náray Erika és Auksz Éva), majd a Végszó, Gálvölgyi Jánossal a főszerepben. Valamint a Romance.com, amely varázslatos mai mese, amiben két nagyszülő unokáiknak adva ki magukat, szerelmi kapcsolatba kerülnek. Mindez nem lenne annyira élvezetes, ha nem Molnár Piroska és Jordán Tamás játszaná.
A különleges színházi produkcióknak ezzel még nincs vége. Lesz Soharóza-Halas Dóra-Nagy Fruzsina-Bartha Márk-Fekete Ádám: Az ügy, és rá következő nap a Tabu kollekció. Tavaly a tavaszi fesztivállal együtt indította a TRIP a koncertszínházi sorozatot Magács László ötlete alapján, akinek a Budapest Bárról idén Rejtő Jenő klasszikusa, A tizennégy karátos autó jutott az eszébe. Keresztes Tamás rendezi az előadást. Mint mondta, azért, mert Keresztes komplexen gondolkodik a színházról, mint színész, mint zenész és mint rendező. Ez lesz az első nagyszínpadi vállalkozása. A dalokat, a zenéket Szűcs Krisztián, Kollár-Klemencz László és a Budapest Bár jegyzi. Telitalálat, hogy Rejtő briliáns humora találkozik a Budapest Bár zenéjének szellemességével.
forrás: https://art7.hu/