Nényei Pál: A politikánál is nagyobb rém fenyegeti a magyar színjátszást

A kultúrharc közepette éppen magáról a kultúráról szokás megfeledkezni, márpedig a magyar (kő)színházi világ a Fidesz és a fideszes nyomulás nélkül is válságba jutott – írja a Válasz Online-nak küldött esszéjében Nényei Pál. Író, magyartanár vendégszerzőnk szerint ebben a krízisben nincs különbség „oldalak” között: a rémség „Ascherestül, Vidnyánszkystul, Új- és Vígszínházastul” mindenkit befal. Úgy hívják: bemerevedett és belterjes sznobéria, illetve művészi válság és kifáradás. Hogyan lett a színházból a nagy filmsikerek testén élősködő parazita? Miért gyáva a legtöbb intézményvezető? Miért Pintér Béla az oázis a sivatagban? Személyes érintettséggel átitatott színházügyi vitaindító az SZFE-foglalás huszonötödik napján.

A színházi szakma forrong. Vidnyánszky Attila einstandolja az SZFE-t (is). Az oktatók felmondanak, de az utcán tanítanak, a hallgatók elbarikádozzák magukat, élőlánc, őrködés. Nemzetközi sztárok írják tenyerükbe, hogy FREE SZFE, lefényképezik, és a képet közzéteszik Instagramjukon. Az események dinamikáját és témáit elnézve úgy tűnik, mintha az SZFE-ügy tisztán ideológiai jellegű feszültség következménye lenne, miszerint jönnek a népnemzeti, konyabajszos, rittyentős, fenyőillatú darabokat és nemzettudatot erőltető, zsinórosmentés, keresztényerkölcsű hazafiak, hogy benyomuljanak a ballibsi fertőzésgócba és magyarrá tisztítsák.

Azonban Magyarországon megszokhattuk, hogy a túl egyértelműnek tűnő dolgok sosem annyira egyértelműek; főleg akkor illik gyanakodni, amikor föltűnik az „agresszív kormány kontra védekező szabadságharcosok”-narratíva. Természetesen nem gondolom, hogy ne lennének agresszív, nyomulós kormányok, és azt sem mondom, hogy az ország jelenlegi kormányzata pillogó nyuszikákból állna, akik sohasem nyomultak, sohasem voltak agresszívak. Azt sem gondolom, hogy ne lenne jogos és szívmelengető érzés szembeszállni egy agresszív, nyomulós hatalommal és egyetemfoglalással harcolni a szabad oktatásért. Csak megkockáztatom, hogy a művészet általában, így a színház is érzékenyebb és rafináltabb közeg annál, minthogy tisztán politikai jellegű válságba tudjon kerülni, és azt is mondom, hogy a magyar színházat sokkal nagyobb veszély fenyegeti, mint az ideológiai nyomulás.

Ami az SZFE körül történik ugyanis, véleményem szerint egy igen régóta mélyülő művészi és esztétikai válság egyik mellékes, de leglátványosabb tünete. A budapesti és magyarországi színházi rendszer legfőbb problémája ugyanis nem a kultúrharc, a mindent eltaposó fideszes gőzhenger vagy Vidnyánszky Attila… aki valóban nyomul, mi tagadás. És nyomul vele együtt valami furcsaság. De a Fidesz, Vidnyánszky… Fidesz, Vidnyánszky… ugyan! Ők senkik a magyar színházat lassan Vidnyánszkystul, Ascherestül, Mátégáborostul Új- és Vígszínházastul, Radnótistul, Örkényestül, Nemzetistül,

azaz az egész kőszínházi struktúrát szőröstül-bőröstül befaló, igazi rémhez képest, akit úgy hívhatunk: bemerevedett és belterjes sznobéria. De ha valakit megsértettem volna az előző elnevezéssel, akkor finomabban fogalmazok, és a rém neve legyen: múzeumillatú szalonkorszerűség.

Mert amikor kitör a kultúrharc, magáról a kultúráról meg szokás feledkezni, persze, hiszen inter arma silent musae. „Mint az közismert”, miszter Teufel.

Jobb korszakokban/ideális esetben egy színházi előadás azért születik meg, mert egy alkotóművész el akar mondani valamit, amit csak ő tud; és ahhoz, amit csak ő tud elmondani, a színpad a legmegfelelőbb kifejezési forma. Ideális esetről a színházban akkor beszélünk, amikor az alkotóművész megtalálja azokat az alkotótársakat, akikkel együtt tud dolgozni, és ebből az eksztatikus, közös munkából megszületik: Az Előadás. Az alkotóművész lehet író, vagy lehet akár rendező is, és jobb korszakokban/ideális esetben ez az alkotóművész tudja, mit akar, sőt azt is tudja, mit kell elmondania.

A költségvetésileg dotált színházban azonban általában nem így születnek az előadások. Ott meg van szabva, hogy kb. hány új bemutatónak kell lennie abban az évadban, és a színház vezetősége elgondolkodik, kit hívjon meg – például – rendezni. Jön is az ötlet: „Péter/Gábor/Sanyi, te minden évben szoktál rendezni nálunk, rendezz idén is!” Péter/Gábor/Sanyinak éppen nincs semmi ötlete, igazából csak azért rendez, mert megszokta ő is a rendezést, meg a színház is megszokta a rendezéseit, hiszen Péter/Gábor/Sanyi tekintélyes rendező, nevével a néző becsábíthatók, tehát Péter/Gábor/Sanyi kissé kétségbeesetten darabkeresésbe kezd, nagy nehezen előhúz valahonnan egy darabot, megrendezi… És?

Szüksége volt Péter/Gábor/Sanyinak mondjuk Bessenyei egy kétszáz éve porosodó művére? Nem. Szüksége volt erre az előadásra egyik vezető művészszínházunknak? Nem. Megbukott a darab? Meg. Szerették a színészek? Nem. Miért született meg ez az előadás? Csak. Mert volt rá pénz – mondhatnánk cinikusan.

Hát a magyar kultúra vesztett valamit azzal, ahogy Péter/Gábor/Sanyi nem egy kortárs drámaíró művét rendezte meg? Nem tudom. De nem is nagyon érdekel ez a kérdés. Ugyanis itt csak az a kérdés érdekel: ha a belső, kényszeres szükségszerűség hiányzik az alkotóművészből, vagy ha az elmondani vágyott dolog nem kiált színpadért, akkor miért kellene megszületnie egy színházi előadásnak?

Jobb korszakokban, ideális esetben a színház – mivel lényegénél fogva csak „itt és most” működik – kortárs jelenség. Ám abból, hogy minden színházi előadás csak „itt és most” tud létezni, nem következik az, hogy minden előadás valóban kortárs. És most előrefutok, és súlyos kijelentést teszek: sajnos a magyar kőszínházi kultúra – néhány üdítő kivételtől eltekintve – elporosodott, biztosra megy, művészileg megalkuvó. Azt is lehetne mondani, hogy gyáva.

Ha végigfutjuk a budapesti kőszínházak repertoárját, lehangoló kép fogad minket. A kőszínházi rendszerben futó előadások jelentős része újrarendezés vagy – újabban – filmadaptáció; azaz túlnyomórészt kockázatmentesen eladható darabok előadásaival vannak tele a progresszívnek tartott színházaink is. Hiszen milyen kockázatot rejt a 2010-es, ’20-as években színre vinni vagy továbbjátszani Shakespeare Hamletjét? Ezt a kockázatot nálunk két patinás színház is vállalja idén: az Örkény és a Víg. Persze érthető, hiszen a Hamlet kötelező olvasmány, ezért minden évadban új és új diákcsapatokat terelnek be a tanárok a Hamletekre, azaz a Hamlet bombabiztos befektetés. De vajon hány Hamlet, hány Shakespeare-darab futna Budapesten, ha ezt a Shakespeare nevű szerzőt elengedné a magyar oktatási rendszer? (Amit igazán nem kívánok neki.)

Igen, a Hamlet zseniális darab, ami korszakokon túl méltó a létezésre, de a rendezői koncepció és a színészi játék megcsillogtatásán túl miféle kortárs mozdulat rejtőzik 2020-ban egy Hamlet-előadásban? Vagy Molnár Ferenc, Örkény István, Ibsen vagy Schiller-darabok színpadra vitelében? Molnár Ferenc darabjait már akkor játszották, amikor ő élt. Ibsent és Örkényt is. És nem csak a bevállalós színházak.


Mi van a magyar drámaírókkal? Azokkal, akik ma, itt élnek? Nincsenek tán? Vagy nem tudnak darabot írni?

A Radnóti Színház tavaly mutatta be Franz Xaver Kroetz: A vágy című darabját Alföldi Róbert rendezésében; a bemutató újnak tűnik, pedig hát egyáltalán nem új, hiszen ezt a darabot harminc éve, 1990-ben játszotta már a Thália Ascher Tamás rendezésében. Ugyanez a színház idén Ruzante: A csapodár madárka című darabjának bemutatójára készül – Peer Krisztián átiratában! Azaz egy élő író ma Magyarországon részesülhet abban a kegyben, hogy egy 1979-ben, Miskolcon már bemutatott darab szövegét átírhatja. Ha önállóan nem tud darabot írni. Vagy tud? Akkor miért nem kérik föl írásra? Shaw A szerelmesek házai című darabját Valló Péter rendezésében játssza a Radnóti, és meg sem döbbenünk azon, hogy e művet Sartorius úr házai címen 1947-ben mutatta be a Nemzeti, azóta játszották jó sokszor, és 1947 óta Shaw művészete végleg klasszikussá érett. Tényleg Shaw – egyébként fantasztikus – művészete lenne ma a legaktuálisabb?

Játszanak a Radnótiban ezeken túl regényadaptációt (Egy piaci nap), kortárs angolt, terveznek Schillert… Egyetlen ma élő, magyar szerzőt engedett be a Radnóti jelenlegi repertoárjába: Székely Csaba 10 című művét. Ugyanezt a lehangoló képet találjuk, ha megnézzük az Örkény vagy a Katona József Színház repertoárját: a befutott klasszikusok, mint Molnár Ferenc, Jean-Paul Sartre, Arthur Miller, William Shakespeare, Henrik Ibsen, Nyikolaj Vasziljevics Gogol, Bertolt Brecht, Örkény István, Molière (ez utóbbi Parti Nagy Lajos átiratában!) darabjai mellett több „XY írásai alapján” összeállított előadás (azaz nem eredeti dráma), regényadaptáció (mint az Édes Anna – természetesen kötelező olvasmány az is, vagy a Fejes Endre regényéből adaptált Rozsdatemető, Brian Friel által Turgenyev regényéből adaptált Apák és fiúk), illetve klasszikus versekből összeállított irodalmi est mellett ott az egyetlen (kötelező?) kortárs: az Örkényben Térey János, a Katonában Bognár Péter egy-egy műve. Meg a Katonában ott van két darabbal Pintér Béla is – de róla lesz még szó.

Természetesen nem azt mondom, hogy ezek az előadások mind rosszak, sőt, ezen előadások között vannak nagyon jók is, profi rendezés, remek ritmus, pontos színészi alakítások, jól bejátszható terek stb. Arról van itt szó, hogy a tendencia – klasszicizálódó bezárkózás, biztosra menő, alig kockáztató előadások, a színház híg múzeummá válása – rémületes.

De a kőszínház mély válságát legmarkánsabban a gombamód elszaporodott filmadaptációk vetítik előre. A színházba, az „itt és most” műfajának templomába megérkeztek a mozifilmek feldolgozásai. Sajnos, már használtam a „gyáva” szót, ezért annál valami erősebbet kellene keresni. De nem találom. Vajon mi a jó szó arra a jelenségre, amikor egy független, önálló művészeti ágból, a színházból parazita lesz? A nagy filmsikerek testén élősködő kullancs, vérnyalogató bögöly? Hogy lehet az, hogy egy fiatal színész-rendezőnek a 21. században az jut eszébe, hogy színpadra teszi Chaplin 1940-ben bemutatott, A diktátor című filmjét? Miért nem vetítik le inkább a filmet? Nem merek elhamarkodottan ítélni, de el tudom képzelni, hogy abban a filmben Chaplin elég hitelesen játssza Chaplint. És Chaplint Chaplinnél hitelesebben megjeleníteni színészi eszközökkel szinte lehetetlen feladat. Szerintem csak Chaplinnek sikerülhetne – csak ő már meghalt.
A Mamma Mia! 200. előadásáról (Madách Színház)

Hadd fárasszam az olvasót a közelmúltban játszott vagy éppen futó színházas filmadaptációk hevenyészett, ám korántsem teljes gyűjteményével:
Nemzeti Színház:

Mephisto (r: Alföldi Róbert) bemutató: 2013.05.10.
Körhinta (r: Vidnyánszky Attila) bemutató: 2015.02.20.
Rocco és fivérei (r: Vidnyánszky Attila) bemutató: 2019.09.19.
Szenvedély (r: Kiss Csaba) 2016.10.15.
Vígszínház:

Kabaré (r: Béres Attila) tervezett bemutató: 2021.03.01.
Szerelmek városa (r. ifj. Vidnyánszky Attila) tervezett bemutató: 2020.12.12.
A diktátor (r: Eszenyi Enikő) bemutató: 2018.10.13.
A nagy Gatsby (r. ifj. Vidnyánszky Attila) bemutató: 2019.09.06.
Óz, a csodák csodája (r: Marton László) bemutató: 2015.10.31.
Augusztus Oklahomában (r: Eszenyi Enikő) bemutató: 2009.03.07.
Premier (r: Martin Cicvák) bemutató: 2019.03.02.
Pesti Színház:

Játszd újra, Sam! (r: Valló Péter) bemutató: 1983.11.07.
Születésnap (r: Eszenyi Enikő) bemutató: 2006.10.07.
Pesti Magyar Színház:

Hullámtörés (r: Guelmino Sándor) bemutató: 2008.
Naptárlányok (r: Tallós Rita) bemutató: 2017.09.29.
Katona József Színház:

A fehér szalag (r: Ascher Tamás) bemutató: 2019.10.12.
Madách Imre Színház:

Once/Egyszer (r: Szirtes Tamás) bemutató:2019.09.20-21-22.
Furcsa pár (r: Márton András) bemutató: 2011.10.15.
Mamma mia! (r: Szirtes Tamás) bemutató: 2014.09.26-27-28.
Mary Poppins (r: Szirtes Tamás) bemutató:2012.09.21-22-23.
Meseautó (r: Szente Vajk) bemutató: 2016.11.18.
Poligamy (r: Szirtes Tamás) bemutató: 2013.10.26-27.
Szerelmes Shakespeare (r: Szirtes Tamás) bemutató:2017.06.09-10.
József Attila Színház:

A király beszéde (r: Hargitai Iván) bemutató: 2019.10.05.
Radnóti Miklós Színház

Főfőnök (r: Anger Zsolt) bemutató: 2010.10.17.
Pécsi Nemzeti Színház

Főfőnök (r: Paczolai Béla) bemutató: 2019.02.08.
Belvárosi Színház:

A szív hídjai (r: Novák Eszter) bemutató: 2013.06.29.
Római vakáció (r: Pelsőczy Réka) bemutató: 2013.07.26.
Játékszín:

Életrevalók (r: Horgas Ádám) bemutató: 2017.02:04.
Átrium Színház:

Nők az idegösszeomlás szélén (r: Réthly Attila) bemutató: 2016.05.20.
Spirit Színház:

Closer / Közelebb (r: Bányai Gábor) bemutató: 2017.02.18.
Trafó (Orlai Produkciós Iroda, Füge)

Családi tűzfészek (r: Pass Andrea) bemutató: 2020.02.27
Maladype Színház

Metropolis (r: Fehér Ferenc) bemutató 2020.09.19

×××

A fenti listából látszik, hogy a filmadaptáció olyan fertőzés, ami nem ismer különbséget a színházak között, nem ismer külön bulvár- és művészszínházat, művészrendezőt és „poprendezőt”. És most megint nem az illető előadásokat szeretném minősíteni, csak megjegyezni, hogy

a színház mintha mostanában kétségbeesetten próbálna moziélményt adni ahelyett, hogy színház lenne; mintha kétségbeesetten próbálná megnyerni magának a mozihoz szokott nézőket ahelyett, hogy elhinné, a saját kifejezési eszközei is érnek annyit, mint bármelyik multiplex-élményt adó mozi.

Hol van a mai, kortárs színház? Valahol a függetlenek között? A Jurányiban? Az ifjúságinak nevezett előadások között? Talán a legüdítőbb jelenség Pintér Béla, aki ebben a „sivatagban” szuverén, független színházi alkotó, aki nem konzerveket nyit ki újra és újra, nem klasszikusokat rendez meg egyre kortársabbra és aktuálisabbra vagy rácsimpaszkodik a nézők filmélményeire, hanem saját, igazi kortárs műveit rendezi meg. És ezek a művek végigírt drámák. Nem „előadásszövegek” csupán, hanem szuverén műalkotások is. Nem a dramaturgja rakja össze neki könyvekből meg internetről összelopkodott mondatokból, hanem megírja őket ő.

És az is nagyon jellemző színházi közállapotainkra, hogy micsoda kritikusi ellenszélben kellett dolgoznia hosszú évekig, mennyi időnek kellett eltelnie addig, míg a szakma kénytelen-kelletlen el nem fogadta, hogy ilyen is létezik, nemcsak újraálmodott Csehov, botrányosra formált Ibsen, újrafordított Shakespeare vagy átírt Molière. És hogy van egy színházi ember, aki nemcsak kortárs német, angol meg ír drámaírók műveivel pipálja ki a kortárs igényeket, vagy szépségflastromnak használ egyes írókat, hanem saját maga ír, és művei mind igazi drámák, megírt figurákkal… és művei nem egydimenziós, politikai proklamációk, és ha Puccinit idézi, vagy írja újra, azt az előadást nézhetjük a nagy mester előtt tisztelgő főhajtásnak is, de ötlettelen utánzásnak, vagy politikai pamfletnek semmiképp.

Egy fecske csinál-e nyarat? Vagy több fecske van?

Természetesen mindezt nem írtam volna meg, ha nem lennék kellően frusztrált én is: ha annak idején nem próbálkoztam volna bejutni a kőszínházi struktúrába. És annak ellenére, hogy mindenféle babérokat learattam, végül kivetett ez a közeg. Hiába nyertem meg a Nemzeti Színház drámapályázatát 2004-ben, a nyertes darabomat sohasem mutatták be, hiába szerepeltem Nyílt Fórumokon meg ilyesmi eseményeken, egyetlenegyszer kerültem „Igazi Színház” közelébe, amikor végre eljutottam első – és azóta utolsó – bemutatómhoz a Radnóti Színházban. De hiába tetszett a darab (Mozgófénykép) a közönségnek, hiába volt jó a rendezés (Göttinger Pál), a díszlet (Horgas Péter), hiába a fantasztikus zene (Dinyés Dániel) és dalszövegek (Hajós András), hiába volt teltházas… mert aztán az egyik, akkoriban tekintélyesnek számító kritikus megírta az egyik, akkoriban tekintélyesnek számító lapba, hogy rossz az egész, nincs darab, a színészek viszont annyira jók, hogy egy telefonkönyvet is el tudnának játszani. És láss csudát! Az igazgató a cikk megjelenése után pár nappal fölhívott, szabadkozva, hogy le kell vennie a darabomat, mert nem megy jól, de nem a kritika miatt vesszük ám le! és „a kortársakat kb. különben is ennyiszer szoktuk játszani”.

Én meg csak azon gondolkodtam, hogy tényleg a kritikusok ízlése irányít?

Sajnos, én csak író vagyok, hiányzik belőlem a pintérbélai lendület, és amikor egy fontos színházi ember azt mondta: „Nagyon jó, amit írsz, de az ilyen drámáknak Magyarországon sohasem lesz piaca”, az hittem, ördögöt fest a falra.

Persze, elfogadom, a színház őrizhet hagyományokat is, és igenis lehet szükség Shakespeare-, és Molière-darabokra a színházakban, és furcsán éreznénk magunkat, ha mindenütt csak „kortársak” futnának; és igaz az is, hogy attól még, hogy egy szerző él, nem kell automatikusan darabot írnia, és hiba lenne minden kortárs darabot automatikusan színpadra tenni. Nem attól lesz jó és színpadra méltó egy darab, hogy valamikor készült. De a kísérletezéstől, új gondolatoktól, a jól bevált, biztonságos érdekkörökön kívül érkező hatásoktól való elzárkózás a klasszikusok igazi újragondolását is megnehezíti. Lehet, hogy a kissé már – ebben a cikkben is – elhasznált „kortárs” szó helyett jobb lenne itt az „aktuális” szót használni. A színháznak ugyanis aktuálisnak kell lennie, hogy tényleg az „itt és most” műfaja lehessen. És az aktuális szóval kapcsolatban nem a pillanatnyi politikai eseményekre való reagálást értem, hanem azt az intenzív és dinamikus kapcsolatot, ami egy műalkotás és a nézők között kialakul.

Mert ha a színház és a nézők viszonya egy megfáradt házassághoz lesz hasonló, a színházba járás megszokott (esetleg szükséges) tevékenység lesz, mint az evés, ivás és a salakanyagok kiürítése, és teljesen hiányzik belőle a bimbózó szerelem időszakának bizsergése, az – szerintem – nagy baj.

Végezetül megismétlem: véleményem szerint az SZFE-ügy politikai, de a magyar színházi élet igazi baja nem politikai természetű, hanem a szféra művészi válsága és kifáradása. Talán szükség lenne generációváltásra, és talán azt is újra lehetne gondolni, jó ötlet-e színészeket ültetni a színházigazgatói székekbe. Milyen jövő előtt áll ma egy színészhallgató? Híres filmszínészeket utánozhat majd?

A politikai ügy a leglátványosabb, de legfelszínesebb rétege ennek a válságnak; ez kellett ahhoz, hogy az ügy kirobbanjon, mert mostanában valahogy a politikai dimenziót tudjuk értelmezni, a művészit kevésbé. A közönség ugyanúgy megtapsolja A nagy Gatsby színpadi változatát, mint a százhetvenezredik Hamletet, és jól elvan Tasnádi Nexxxtje nélkül. Ahogy elvolt színház nélkül is a karantén alatt. Azt, hogy Fidesz meg Vidnyánszky, népnemzeti és libernyák, mindenki érteni véli. De azt, hogy hol a helye Hamletnek a mai világban, sokkal bonyolultabb kérdés.

×××

PS.: Alig várom, hogy végre színpadra kerüljön három nagyágyú: A csillagok háborúja, a Titanic meg az Avatar is. Mondjuk a Vígben. De szép lesz a plakát!
Új bemutatóink:

George Lucas: A csillagok háborúja
James Cameron: Titanic
James Cameron: Avatar

Micsoda földöntúli élmény lesz majd a nézőtér fölött lézerharcoló űrhajókat nézni! De jól fognak mutatni a kékre festett bőrű színészek liánokon lendülve az Avatar színpadi feldolgozásában! De talán a leglátványosabb mégiscsak a színpadon elsüllyedő robusztus hajótest lesz, a jéghideg vízben fulladozó utasok. És milyen jó lesz majd meglátni Leonardo DiCaprio szerepében a Víg színpadán azt a híres színészt… a… na, mondják már! Tudják… azt a jóképűt!



TÁRGYMUTATÓ.

13-as stúdió2 3k színházi fesztivál1 40 év1 42 év2 600 kilométer 100 guinness4 6szín1 7 és fél halál3 a csemegepultos naplója292 a gyáva1 a gyermek és a varázslat3 a haramiák34 a hülyéje21 a kalóz63 a kávé nekem is jár32 a kék hajú lány2 a kéz48 a kis kéményseprő2 a köpeny36 a közös többszörös40 a ló aki elvesztette a szemüvegét1 a ludovika ablakai7 a mester1 a mi osztályunk13 a néző közbeszól43 a nulladik perc135 a rádió ablakai5 a rendező közbeszól38 a színészet képes nagykönyve1 alapítvány a magyar színházakért4 alba regia szimfonikus zenekar7 aldi női futógála1 alkalomadtán1 állj bele1 aNNa29 anyám éhesnek tűnik3 anyóka emlékiratai1 apertúra38 aradi kamaraszínház3 aranytíz4 archívum4 arden1 art-színtér22 átrium24 az elvarázsolt disznó13 az ember tragédiája2 az öreghíd alatt103 az úrhatnám szolgáló11 b3224 baal2 babel sound1 bácskai juli pszichoszínháza4 baja3 balatonboglár3 balatonfüred2 balfácánt vacsorára28 bálna2 bánk bán78 bárka288 bátorságpróba6 bencs villa1 beszélő levelek7 bisb1 bivaly-szuflé54 bob herceg38 bogáncsvirág51 bohémélet108 borral oltó fesztivál1 börtönrádió3 bsi1 budaörs5 budapasta2 budapest improv show12 budapest music center1 budapesti kamaraszínház1 budapesti tavaszi fesztivál1 budapesti vonósok21 budoár kiállítás1 busz-színház12 CAFe Budapest8 caminus72 castel felice46 castel felice vizsga5 centrál3 club701 coming soon2 cosí fan tutte47 cupido és a halál30 cv1 családi játszmák59 családi játszmák 20237 családi ünnep3 cseh tamás4 cselényi nóra1 csíkszerda77 csoportterápia18 csukás-díj10 dankó rádió1 dante51 dante-jam2 danubia zenekar6 deák171 debrecen21 debreceni tavaszi fesztivál1 delila2 delta produkció9 deszka fesztivál19 dido és aeneas55 díjak elismerések1 don juan3 dráma kortárs színházi találkozó6 drámaíró verseny1 due1 duett2 dunapart6 dunaújváros156 eger2 egri tavaszi fesztivál2 egy csók és más semmi31 egy kiállítás rémei2 éhség8 éjjel-nappal momentán4 élnek mint a disznók13 előadásszámok1 elte tók vizuális nevelési tanszék2 elveszett idők3 email1 ének a három hollóhoz2 english25 énis teis44 erkel színház67 ernani4 érzékenyítő fesztivál1 és ezt így hogy1 eszínház108 eszínház fesztivál46 esztergom3 eucharisztikus kongresszus7 europa cantat7 ezek mennek16 falaink3 falstaff9 fekete-fehér150 fellegek14 fém színház31 fesz segélyalap9 fiatal írók1 fidelio színházi est3 finito16 firkin309 fischer iván lakásszínháza2 fishing on orfű1 fogság1 főfőnök1 francia sanzonest2 friss hús2 furnitur50 füge145 független előadóművészeti szövetség10 gianni schicchi30 gólem12 gödöllő5 göncz árpád alapítvány1 grecsó3 grisnik petra32 gusztinak megjött az esze1 gyerekstúdió4 gyilkosok1 gyógyír északi szélre86 győr5 győri tavaszi fesztivál3 gyulai várszínház13 ha lenne valakim46 hajmeresztő34 halál hotel24 halastó118 hangoló1 hárman a padon164 harminchárom változat haydn-koponyára103 háromszögek25 határvonalak színházi fesztivál11 hatok csoport1 hatszín teátrum203 haydn fesztivál10 hazug1 hét domb fesztivál2 hét és fél halál2 hetedik alabárdos1 hetedik mennyország15 hírek3 hírszerzők1 hogy szeret a másik105 hol4 hoppart1 hrabal-vurstli14 humorfesztivál6 hyppolit91 így tanultam meg vezetni1 imprójam6 imprómaraton3 in medias brass1 in memoriam cseh tamás4 interjú129 irodalom éjszakája7 jak2 jászberény6 jegyek1 jó kérdés13 junior príma4 jurányi98 k11 művészeti és kulturális központ4 k2 színház6 kalandra fül fesztivál2 kálid artúr1 kalucsni54 kaposvár152 katona90 keltská noc1 képek496 keszthely3 kibelátó14 kicsi szívem kávéba pottyant1 kis suttogás5 kisfaludy színházi fesztivál2 kisvárda12 kmtg1 kolibri1 kolozsvár35 koma38 komárom5 komédium2 koronavírus136 kortárs drámafesztivál15 kórusok éjszakája77 kovátsműhely1 kőfeszt1 kőszeg463 köszönet estéje-estélye1 kritika514 kritikusdíj-átadó19 kuk3 kultkikötő26 kultúrfürdő26 kurátorok9 lakott sziget19 láthatatlan állomás4 latinovits diákszínpad1 leenane szépe 201731 leenane szépe 20261 leonardo1 lev&te3 limerick-bajnokság7 líra és epika38 lírástudók2 london1 love and money73 love and money vizsga9 macskadémon35 madách színház4 madam rekamié1 madame bizsu93 madame poe7 magdafeszt6 mágnás miska13 magvető4 magyar rádió28 magyar színház149 magyar színházi társaság10 magyar zene háza156 manhattan short5 manna110 manőver43 maradunk3 margó irodalmi fesztivál7 más olvasnivaló3 másik produkció24 mellékhatás3 menház színpad27 merlin6 mesterjátszma24 mesterkurzus11 mézesvölgyi nyár4 mikor2 mikro fesztivál19 milestone1 mindenütt jó34 mindenütt nő1 mintaapák1 miskolc2 miszépmiszépmiszép54 mojo51 momentán293 momkult2 monodráma fesztivál9 monodrámák6 móra kiadó1 most fesztivál28 motto3 mozaik országos színházi találkozó3 mozart-kommandó2 mozgófénykép45 mozsár műhely6 mu6 múzeumok éjszakája1 művészetek palotája17 művészetek völgye63 nagykanizsa1 naptár1 nefelé2 négyhangú opera53 nekem a zene3 nemzeti filharmonikusok7 nemzeti színház14 nézőművészeti kft46 nézőpont színház9 nofilter4 nyílt nap4 nyinyernya30 nyíregyháza407 nyolc nő26 óbudai társaskör29 ómama2 online fordítónapok1 operabeavató540 operaház84 operajátszóház21 operamacera7 operavita13 operettszínház41 orlai921 othello gyulaházán42 ők2 ördögkatlan389 örkény1 örkény vurstli5 örömimpró4 pájinkás jános1 pannonhalma2 papp jános1 párkák45 patália2 páternoszter1 pécs50 pécsi egyetem2 pesthidegkúti művészeti fesztivál1 pesti barokk88 pesti magyar színiakadémia19 petőfi irodalmi múzeum4 petri versmaraton6 pim dia hangoskönyvek3 pinceszínház43 placcc30 pokol10 portré1 postart1 poszt64 poznan1 pozsonyi piknik6 pure voice akadémia7 ráday utcai színházi találkozó5 rádió1 rádiójátékosok3 radnóti46 ram colosseum2 régebbi havi műsorok1 regnum filmszemle5 remény10 rendezők viadala57 rév fülöp34 rögvest81 rs91 rumini8 russian indie film fesztival1 sakknovella3 semmi baj gyerekek1 sherlock holmes és a moriarty-rejtély1 shots festival1 sinaia1 skvot3 sly59 snowman6 soharóza84 sok-szín-feszt4 sokszemközt1 somló cirqsz7 song-óra1 sopron1 sorozat a vidéki operajátszásról4 spaletta1 stockholm7 stúdió k11 summa summárum1 susotázs132 szabadesés39 szabadka2 szabadtéri színházak találkozója32 szeged339 székely-könyv4 székesfehérvár2 szemes fesztivál2 szénakutyák121 szent imre1 szentendrei teátrum17 szép heléna21 szerzői munkák10 szfe21 szigetszentmiklós1 színház a város16 színház tv73 színházak éjszakája35 színházi törvény1 színházrendezői testület1 színlapok102 szívem szeret4 szkéné30 szóbanforgó4 szombathely82 szöveg4 szputnyik hajózási társaság25 talált posztok12 tárgymutató1 társasjáték2 tartalom2 tatabánya127 telefondoktor205 temesvár46 tengeren 2008107 tengeren 201974 térkép1 terminál workhouse4 teszt16 thália185 thália nyárikert33 the irish coffee56 the pocketstones16 thealter19 tilos rádió3 tivoli3 tóbiás és az angyal30 törőcsik-emlékest12 trapézon tüllben34 trefort színjátszó fesztivál1 újpalotai nyári játékok1 ütközet2 üvegcipő1 váci dunakanyar színház10 vágánybenéző11 valamikor3 van egy határ29 varázsfuvola16 városmajor39 vaskakas5 védőháló5 veled kerek1 vera214 vidéki színházak fesztiválja13 vidor fesztivál83 vigadó2 visszaszámláló1 vízkereszti gritti49 volt egyszer egy ndk3 vonalhúzás34 zalaegerszegi kvártélyház20 zeneakadémia1 zichy major1 zsámbék4 zsolnay negyed5