Egy héttel a tízezres tömeget megmozgató élőlánc után újabb eseményt szervezett az Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata. Most azonban egy jóval kisebbet és családiasabbat. Nyílt napot, mivel sokszor éri az egyetemet az a kritika, hogy az egy zárt közösség, meg az is, hogy ideológiai képzést kapnak a hallgatók.
Ne egy klasszikus egyetemi vagy iskolai nyílt napot képzeljünk el, hiszen a barikád és a járványhelyzet miatt most csak az egyetem polgárai léphetnek be az épületbe, na meg az oktatás sem kezdődik el, mind a tanárok, mind pedig a diákok ellenállása miatt. Inkább volt ez egy utcafesztivál, egy családi piknik. Családias nemcsak azért volt az, mert kevesebben voltak – egyszerre legfeljebb talán ezren, de inkább kevesebben –, mint egy hete, hanem azért is, mert rengeteg gyerekprogram is volt, bábozás, különféle játékok. Alapvetően azonban azért a fókusz a nagyobbakon volt, vagyis a felnőtteken vagy majdnem felnőtteken, az egyetem oktatói és hallgatói egy kis betekintést engedtek az egyetem életébe, méghozzá elég sokféleképpen. Piknik meg azért volt, mert végig volt egy asztal, rajta keksz, gyümölcs, kenyér és üdítő.
A program meglehetősen erős volt, már ha csak a programokat tartók névsorát végigvesszük. Csak pár példa: Enyedi Ildikó, Hajdu Szabolcs, Ascher Tamás, Dargay Marcell, Bagossy László, Novák Eszter, Zsótér Sándor, Dinyés Dániel, Fekete Ádám, Mélyi József vagy éppen Horváth Csaba.
A helyszín alapvetően az egyetem Vas utcai épülete előtt volt, itt alakítottak ki „színpadokat”, a legnagyobbat a bejáratnál, egy másik nagyobbat a szomszédos Stáhly utca felőli parkolóban, egyet nagyjából a két utca sarkán – bár ez inkább csak pár összetolt pad volt –, még egyet az egyetemmel szembeni menzán és egyet a Szentkirályi utcai épületnél, ahová bevallom, nem is sikerült eljutnom.
Elég sűrű volt ugyanis a program, és így is nehezen tudtam dönteni, melyiket is nézzem meg, bele-bele hallgatni pedig nem volt túl jó ötlet. Hogy csak egy példát említsek: miközben Hajdu Szabolcs a bejáratnál A minket körülvevő valóság újrateremtése címmel azt mutatta be „élesben”, kamerával, mikrofonnal, színészekkel, hogyan is épül fel egy filmes jelenet, mennyi rengeteg dologra kell figyelni közben, mit célszerű elkerülni és a többi, addig Dargay Marcell a zene motívumok kezeléséről tartott előadást magyar filmek (egyebek mellett a Szindbád és a Valahol Európában) zenéin keresztül. És nem csak ez a két program volt, hiszen egy harmadik helyszínen, ahová be se fértem, a talán a legtöbbek által most már a YouTube-csatornájából, a Tajgetosz Show-ból ismert dramaturg-rendező, Fekete Ádám tartott Hazugság-workshopot, egy negyediken az eddig a Színházművészeti Intézetet vezető Bagossy László beszélt A mesterséges intelligencia színházáról, egy ötödiken pedig Forgács Péter tartott színészgyakorlatot. Ez mind egyszerre volt 11-től 11:45-ig.
11-től egyébként egészen délután 3-ig voltak az órák: Enyedi Ildikó az E.T. példáján keresztül mutatta be, hogyan teremthetünk szerethető hőst, Dinyés Dániel Mozart Don Giovanniját elemezte, ahogy azt tőle már megszokhatták azok, akik az Ördögkatlanon nyáron, évközben pedig mostanában leginkább a Hatszín Teátrumban énekesekkel, valamint Göttinger Pál rendezővel kiegészülve az Operabeavatókon látták. Megint sokan voltak rajta, és megint szórakoztató volt.
Interjú Dinyés Dániel zenei vezetővel operáról és arról, csak a művészvilágban létező probléma-e a szexuális zaklatás.
Egy képzeletbeli „egyetemi sétát” tartott Jákfalvi Magdolna, az SZFE-n oktató történész, ő Termek, történetek című előadásában az egyetem történetének legfontosabb oktatóiról beszélt, anekdotázott. Hogy kik azok, azt onnan lehet tudni, hogy kikről van terem elnevezve az épületekben: Ódry Árpád, Nádasdy Kálmán, Várkonyi Zoltán, Hevesi Sándor. Illetve például arról, hogy az egyetem történetével nagyjából egyidős az a panasz, hogy nincs elég helyük (és az Ódryra járó színházlátogatók jó példákat látnak az előbb említett termekben, kicsik is, és nem egyben a szoba közepén oszlopok tartják a plafont.)
Ascher Tamás a sydneyi Ványa bácsi rendezéséről beszélt. Ez így nem feltétlen tűnik érdekesnek, de akkor már inkább – és az is volt –, ha hozzátesszük ebben a darabban volt a színésze Cate Blanchett, aki most már kétszer is kiállt az SZFE mellett, egyszer a kezére felírt „free SZFE” felirattal, egyszer egy #freeszfe-s felsőt viselve. Blanchett nemcsak a színésze volt ott Aschernek, hanem a munkaadója is, hiszen ő vezette akkor férjével a színházat, a Sydney Theatre Companyt. És ennek a kapcsolatnak köszönhetően van a színésznőnek frissebb emléke a budapesti egyetemről, és az Ódry Színpadról, mint sokaknak azok közül, akik most az egyetem tanárait, hallgatóit kritizálják (már ha egyáltalán van bármilyen emlékük is róla).
Blanchett ugyanis pár éve, karácsony után ide utazott családjával, itt töltötték a szilvesztert, és ekkor megnézték az Ódry Színpadon a Diótörőt, amelyet az akkor még ott tanuló ifj. Vidnyánszky Attila és osztálya adott elő.
Azok közül, amiket láttam, Zsótér Sándor órája tetszett a legjobban. Ő – ahogy Hajdu egy filmjelenettel – egy drámarészlettel mutatta be, vagy játszadozott el azzal, hogyan is lesz egy drámából színdarab. Főként a saját másodéves hallgatói segítségével kezdett el dolgozni Bertolt Brecht Állítsátok meg Arturo Uit! című drámájának egy részével. Ez a darab Adolf Hitler hatalomra jutásáról szól, szimbolikusan, mert a darab cselekménye Arturo Ui és gengszterbandájának chicagói felemelkedését mutatja be. Egyrészt nagyon érdekes volt látni, Zsótér mennyire energikusan dolgozik, mennyire együtt él a darabbal, azt gondolom, nagyjából fejből tudhatja a szöveget, mert lehetett látni, ahogy motyogja, másrészt a darabválasztás egyáltalán nem lehetett véletlen, és nem csak azért, mert szórakoztató. Ő egyszer már megrendezte ezt a darabot, még 2009-ben az Örkény István Színházban, akkor a Fideliónak adott interjút, ahol a történetet így foglalta össze:
Arturo Ui egy gengsztervezér, aki mindenáron be akar kerülni a zöldségtrösztbe. Védelmi pénzeket követel a tröszt vezetőitől. A szándékai a saját szempontjából tisztességesek – legalábbis én onnan közelítem meg –, mindenkinek fölajánlja, hogy működjenek együtt. Természetesen úgy gondolja, hogy aki nincs mellette, az ellene van, a következményekért pedig nem vállal felelősséget. Tények és erkölcs nincs, ez az alapállapot.
Mint előbb már írtam, Ui Brechtnél Hitler, és egészen könnyen találunk a mai magyar színházi életben, vagy még szűkebben fókuszálva a Színház- és Filmművészeti Egyetemnél, akinek Uit meg lehet feleltetni.
Akit érdekel az egyetem, a színház- vagy a filmművészet, azoknak ez egy remek vasárnapi pár óra volt, mert betekintést nyerhettek olyan dolgokba, amibe azért nem mindennap lehet: alkotási folyamatokba, gondolkozásokba, elemzésekbe.
Igaz, most ez a rendezvény az intézmény zárt mivoltát bíráló kritikákra adott válasz volt, de jó lenne, ha ebből egy évente megrendezett hagyomány indulna ki.
forrás: https://24.hu/
