Fontos színház, nyitott színház, zárt ajtók

Aradi Hanga beszámolója és jegyzete a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói pályázatáról és a színházigazgató-jelöltek (illetve csak egy részük) szerda esti vitájáról.

Október 21-én délelőtt hallgatta meg a pécsi önkormányzat Kulturális Bizottsága a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára pályázókat. Aznap este az Emberség Erejével Alapítvány és a Jelenkor Folyóirat vitát szervezett a jelöltek részvételével. Az esti vitán végül csak Dr. Komáromi György és Bodor Johanna jelentek meg. Csányi László korábban jelezte, hogy más elfoglaltsága lesz, Lipics Zsoltnak szintén nem felelt meg az időpont. Mielőtt félhangosan felhördülnénk a szervezés szakmaiatlanságán, fontos megjegyezni, hogy a vitát majd’ két hónapos egyezetető folyamat előzte meg a jelöltekkel. Az, hogy a vita végül a Bizottság döntésének megszületését követően, csupán két résztvevővel, nagyjából 30 fős közönség előtt valósult meg, több problémát is jelez, ezek közül csak egy a szervezés hiányossága. 

A délelőtti bizottsági döntés eredményét titkosították. Ez azt jelenti, hogy amíg a Bizottság nem készíti el a Közgyűlés számára az előterjesztést (melyben a bizottsági szavazás eredményeként győztes jelöltet javasolja a színházigazgatói posztra), maguk a jelöltek sem tudhatják biztosan, az ő személyükről dönt-e majd a Közgyűlés. Komáromi György rögtön a vita elején felteszi az est legrelevánsabb kérdését: van-e pécsi civil kurázsi? Számít-e, hogy a civilek szervezésében a pécsi közönség előtt is megmérettetik magukat a jelöltek, vagy az egész vita súlytalan, céltalan és mint ilyen, gyakorlatilag teljesen felesleges is? Hiszen az is elképzelhető, hogy – a bizottsági döntés értelmében – aznap este tulajdonképpen két vesztes mérte össze rátermettségét egy feladatra, amit nem fognak elvégezni. („Szakmai alapon pályáztunk, és nagyon reméljük, hogy szakmai döntés fog születni.” – mondja Komáromi György.) Mintha a pécsi civil szféra és az önkormányzat döntéshozói (ismét) két alternatív dimenzióban léteznének. Sajnos (egyelőre) csak az egyik van hatással a város valóságára.

Komáromi György a moderátor kérdésére válaszolva azt mondja, ő a fontos színházat szereti. Bodor Johanna a nyitott színházat. A két felfogás persze nem áll szemben egymással, sőt, kiegészítik, erősítik egymást.

Egy dolog áll szemben a fentiekkel: a fontos és nyitott színház jövőjéről hozott zártajtós döntések.

A két résztvevő pályázatát ráadásul már korábban megismerhettük. Komáromiék már rögtön a leadást követően (szeptember végén) publikussá tették pályázati anyagukat, azt azóta bárki elolvashatta. Bodor Johanna szerda délután a bizottsági meghallgatást követően tette nyilvánossá a sajátját (igaz, az övéből – érzékeny üzleti adatokra hivatkozva – a gazdasági terv hiányzik). Csányi László és Lipics Zsolt pályázata továbbra sem nyilvános, tartalmukra csak a velük készült interjúk alapján lehet következtetni. Egyikük sem vett részt a civilek által szervezett eseményen.

Bodor két dolgot hangsúlyoz. Egyrészt nagyon szívesen utazik le Pécsre még egyszer, ha olyan időpontot találnak a szervezők, ami az összes jelöltnek megfelel (ennek persze nincs jelentősége, a döntés már megszületett). Másrészt elmondja, hogy ő nem vitázni jött a többi pályázóval (Komáromival), hiszen nincs vitájuk, szerinte ez csak egy beszélgetés, ők párbeszédet folytatnak. Bár Bodor láthatóan nincs tisztában a vita fogalmával, és annak jelentőségével, ha az két színházigazgatói posztra külön pályázó fél között zajlik, úgy tűnik a moderátor, Balogh Robert, a Jelenkor folyóirat munkatársa sem. Balogh kérdései inkább idézik egy kellemes író-olvasó találkozó hangulatát, és nem két, többszázmilliós fenntartási költségű és -bevételű Nemzeti Színház ügyvezető igazgatói posztjára pályázó szakmai vitáját.

Így az est gyakorlatilag teljes érdektelenségbe fullad, Balogh langyos kérdéseire a jelöltek elismétlik azt, amit pályázatuk bevezetőjébe írtak, kiegészítve néhány anekdotával, irreleváns fogalommagyarázó körrel (értjük, a népszínház sok mindent jelenthet, meg amúgy a 21. században nagyjából semmit is). Bodor Johanna hét órakor távozik (vissza kell érnie Budapestre), Komáromi /és Balogh Robert – a szerk./ kínjában felhívja maga mellé Bérczes Lászlót (a Komáromi-féle pályázó csapat öt tagjából az egyik), hogy legalább ne egyedül üljön a kanapén.

Az utolsó fél órában aztán Bérczes is csak annyit tud elmondani, lehetetlen, hogy úgy „ülünk most itt”, hogy nincs itt minden pályázó, nincs itt az önkormányzat képviselője, nincsenek itt a PNSZ társulatának tagjai, a pécsi független színházi- és színházi nevelési szcéna szakemberei, a pécsi irodalom- és drámatanárok, és gyakorlatilag már a döntés is megszületett. 

Ha a vita érdemi újdonságokat nem is hozott a felszínre, érdemes azért néhány szót ejteni a megismert, illetve nem-megismert pályázatokról. Csányi László operaénekes jövőbeli terveit teljes homály fedi, Lipics Zsolt és Vidákovics Szláven pécsi színművészek a velük megjelent interjúk alapján az utóbbi évek népszínházas vonalát vinnék tovább, ennél pontosabb terveket sajnos részükről sem ismerhetett meg a szélesebb nyilvánosság. Dr. Komáromi György pályázati anyaga csapatmunka eredménye. Elképzelésükben a Művészeti Tanács (ami papíron jelenleg is létezik, de funkciója gyakorlatilag nincs) operatív feladatokat is ellátna, ami állandó jelenlétet és folyamatos szakmai monitormunkát jelent. Tagjai: a k2 társulat vezetői, Fábián Péter és Benkó Bence, Göttinger Pál operarendező és Bérczes László rendező, az Ördögkatlan Fesztivál egyik főszervezője. Elképzelésükben a PNSZ egy fiatalos, progresszív színház lenne, a város, a régió, az ország és a nemzetközi színházi élet vérkeringésének szerves része. Terveik között szerepel a társulat bővítése a k2 társulat hat fiatal művészével (a vitán mindkét résztvevő hangsúlyozza, hogy országos viszonylatban is nagyon kicsi a pécsi társulat, ebből – és a nagyon magas előadásszámból – kifolyólag pedig rendkívül túlterhelt), valamint komplex színházi nevelési program megvalósítása tantermi- és beavató színházi előadásokkal, feldolgozó foglalkozásokkal, fiatalokat célzó színházi műhelyekkel. Város és színház szimbiózisát számos programmal, a pécsi civil- és független színházi szervezetekkel való szoros együttműködésben erősítenék. Komáromi, színházi gazdasági szakember lévén, részletes és alaposan kigondolt gazdasági tervet tett közzé, biztosítva a pénzügyi megvalósíthatóság alapjait. 

Bodor Johanna táncművész pályázatában is hangsúlyos a csapatmunka igénye. Az együttműködő szakemberek: Udvaros Dorottya színművésznő, Sebestyén Aba rendező, Keszthelyi Kinga dramaturg, Anger József operarendező és Dr. Szabó Károly gazdasági szakember. Pályázatukban szintén megjelenik a város és színház kapcsolatának erősítése, a pécsi kulturális intézményekkel való szorosabb együttműködés terve. Bodor részletesen ír a „smart színház” koncepciójáról, a digitális erőforrások kiaknázásának fontosságáról, a fenntarthatóságról, a fiatalok megszólításáról (erősen szubjektív vélemény, de mintha a pályázó kizárólag digitális úton tudná elképzelni a fiatalság megszólítását – egy színházi szakembertől ez talán kicsit cinikus előfeltevés). Bodor Johanna pályázata nagyszabású terveket tartalmaz, az együttműködési szándéknyilatkozatok sora is impozáns, mivel azonban a gazdasági terv nem publikus, és a megvalósítandó programok részletezése is viszonylag kevés konkrétumot tartalmaz, a megvalósíthatóság realitása nyitott kérdés marad.

A bizottsági döntéstől függetlenül ajánlott elolvasni a két nyilvánosságra hozott pályázati anyagot itt és itt, már csak azért is, hogy lássuk, milyen szakmai (nagyreményű, progresszív, a pécsiség értékeit szem előtt tartó) tervek születtek a Pécsi Nemzeti Színház jövőjére vonatkozóan. A döntés most nem a mi kezünkben van, ugyanakkor azok akikre bíztuk, számonkérhetőek. A számonkérhetőség alapja a tájékozottság mindkét oldalon, illetve jelen esetben annak tudatosítása, hogy színházba járni mi, pécsi színházkedvelők, fogunk. Bátran lehet beleszólni abba, mit akarunk látni a színpadon, ahogy abba is, mit akarunk látni a városban. 

A demokrácia egy tanulási folyamat. Az ország még nagyon az elején tart, és nem is teljesít túl jól. A pécsi civilek lelkesedése megvan, de se az eszközök, se a bevonás hatékonysága nem elegendő. A pécsi lakosok úgy tűnik végleg belefáradtak a sokéves apátiába, harmincnál több ember jár színházba ebben a városban.

A pécsi önkormányzat az elmúlt időszakban nem jeleskedik, ha a civilek, érintettek bevonásáról van szó. Gondolhatunk a Lakhatási Kerekasztal tavaly november óta húzódó (nem)felállítására, a ZSÖK ügyvezetői posztja körül kialakult kisebb szakmai felháborodásra, majd a minimum érdekes zárószavazásra.

Most a színházigazgatói kinevezés fog megtörténni a város, a szakemberek bevonása, a nyilvánosság nélkül.

Mi még?

Szerkesztői megjegyzés – 19.30 A jegyzetben a pécsi önkormányzat felelőssége is fel van vetve, gyakorlatilag döntéshozó szervként hivatkozva rájuk. A végső és formális döntést valóban a pécsi önkormányzat hozza meg, november 17-én a pécsi közgyűlés szavazza meg az új pécsi színházigazgató személyét. Elviekben a 9 fős bírálóbizottság javaslata alapján. Elvileg attól el nem térve, ha akarnak támogatási pénzt a kormánytól is a közös fenntartásban. A bírálóbizottság 9 tagú, ebből gyakorlatilag 5 fő a kormány képviselője, az önkormányzat két főt delegál, ebből egy fideszes képviselőt (ő az ötödik fő). A közgyűlés elé több név is kerülhetne, javasolhatnak több személyt is, akit alkalmasnak véllnek, de ehhez legalább 5 szavazat kell. A matek úgy jön ki, hogy több jelöltre is lehet szavazni, ha több pályázatot is alkalmasnak vélnek. Ha viszont valaki nem kíván, akkor csak egy jelöltre fog szavazni, ezt is megtehetik, nyilván. Magyarul az, hogy ki lesz egy állami-önkormányzati közös fenntartású színház igazgatója, azt az új rendszerben valójában, a gyakorlatban a kormány és a minisztérium dönti el a delegáltakon keresztül. /Babos Attila/

22.00 Kiegészítés Megkövetem magam. Miután értesültem a döntőbizottság tagjainak pontos összetételéről, számomra is egyértelművé vált, mennyire nem volt befolyása a bírálati és javaslattételi folyamatra az önkormányzat delegáltjainak, ezért hiba lenne minden felelősséget rájuk hárítani. Az önkormányzati közgyűlés „formális” döntési jogköre azonban továbbra is él, a végső szavazás november 17-én esedékes. Ha a pécsi önkormányzat közgyűlése nem a javasolt személyt támogatja, az állami támogatás elvesztését kockáztatja. Ez egy zsarolási helyzet, ami az Önkormányzatot gyakorlatilag sarokba szorítja. Véleményemet azonban fenntartom. Egy város vezetésének mindig, minden körülmények között a város lakóinak érdekét, valamint a város kulturális értékeinek integritását kell védenie. Mindenfajta döntési helyzetben a szakmaiságot, a demokratikus értékeket és széleskörű, nyílt társadalmi párbeszédet kell képviselnie. Hangosan, tíz körömmel. A politikai alapú, zárt ajtó mögött meghozott döntések korszakát éljük ma Magyarországon. A magát demokratikusként definiáló önkormányzatok feladata, hogy a civileket megszólítva és velük együttműködve tegyenek azért, hogy ez a korszak lezáruljon. Pécsett is ennek kellene most történnie. Ehelyett csönd van, néma csönd és… #freeSzFe, ugye, van, ami mindannyiunk ügye. Aradi Hanga

forrás: https://szabadpecs.hu