Október 3-án mutatja be a Terminál Workhouse társulata a #cafe.desire című előadást, melyet Kosztolányi tárcanovelláiból és mai kordokumentumokból állítottak össze. A darabban Gerlits Réka is játszik, aki ettől az évadtól a független társulat művészeti vezetője. Stílusosan kávézás közben beszélgettünk a kávéházi történetekre épülő bemutatóról, a Terminál Workhouse múltjáról, jelenéről és a színházi világ jövőjéről.
A #cafe.desire már a címében is Kosztlányi kortárs újrafogalmazását sejteti. Mire számíthatnak a nézők?
Dancsecs Ildikó íróval, a Terminál Workhouse alapító tagjával, Kosztolányi tárcanovelláinak gyűjteményét vettük alapul a #cafe.desire előadáshoz. Megkapó a budapesti millenniumi időszak, amikor berobbant a mozi, a repülőgép, a telefon az autó és a kávéházak. Ildikó megmutatta mik azok a novellák, amik ma is aktuálisak lehetnek. Olvasgatva rájöttünk, hogy nemcsak aktuálisak, de lényegében teljesen tükrözik a mai kor problémáit, dilemmáit és kérdéseit. Ezek közé a novellák közé illesztettük be a saját generációnk reflexióit, dilemmáinkat és kérdéseinket: úgymint globális felmelegedés, COVID-19, metoo mozgalom, online és social media, férfi és női egyenjogúság, okostelefon és a mozi; olykor élő zenével, dalokkal vagy improvizációs etűddel támogatva.
A történetet egy budapesti kávéházban játszódik, a szocializáció egyik főhadiszállásán, ahol a nézők egy kis történelmi időutazásban – amikor a történelem legnagyobb vívmányai uralták a levegőt – megtalálják a maguk jelenét is. Nagyon izgalmas anyag lett belőle és nagyon jó játszani.
Az előadásban Molnár Gusztávval játszom, énekelek, rappelek együtt, és aki minket kísér ebben az utazásban zongorán, az Pagonyi András. Az megjelenő zenéket és dalokat mind ő írta, a dalok szövegét pedig közösen.
Mit jelent számotokra Terminal Workhouse név? Miért ezt választottátok?
A miénk egy projektalapú műhely, ahol sok generációnkbeli fiatal dolgozhat, kísérletezhet, gyakorolhat szabadon – innen a Workhouse. Ahogyan egy Terminálban az utasok, mi is valóban várakozunk a közös művészeti terünkben, azonban nem hajóra vagy repülőre, hanem a jelen lehetőségeire, ötletekre, amikre felszállhatunk.
Mióta létezik a csapat, kik tartoznak a műhelyhez?
A társaság hat éve dolgozik együtt, öt éve pedig jogilag is megtapadt a független színházi térképen. Az alapító tagokból Dancsecs Ildikó, Géczi Zoltán, Kálóczi Orsolya, Molnár Gusztáv és Göttinger Pál ma is oszlopos tagja az alkotó közösségünknek. Persze a legtöbben már korábbról ismerjük egymást, Gusztival azóta vagyunk barátok, hogy osztálytársak voltunk Kaposváron – még a Vidnyánszky éra előtt. A csapatot minden évadban bővítjük és fejlesztjük. Új felszálló tagok Andruskó Marcella (színművésznő, bábművész és rendező), Mészáros Piroska (színművésznő, író), Molvay Norbert (filmrendező, operatőr) és Váradi András (fénymester és technikai guru).
További utazótársaink előadásainkban: Balogh Zsuzsanna, Dömötör Tamás, Elek Ányos, Herczeg Tamás, Fazakas Júlia, Mészáros András, O. Horváth Sári, Pagonyi András, Rozs Tamás, Sebastián Cortés, Bach Zsófia, Jászter Fanni, Hajdú Fanny, Szőke Zsuzsanna, Lázár Dániel, Bodor Panna, Kovács Brigitta, Oberczián Kinga, Dr. Lénárd Katalin, Szakál Tamás, Valcz Péter és Zöldi Z. Gergely.
Hol találkozhatnak a nézők a Terminál előadásaival?
Jelenleg két futó előadásunk van és három bemutatót tervezünk a 2020/21-es évadban.
Két futó előadásunk van a Szkéné Színházban, Dancsecs Ildikó: M/Ámor, vagy amit akartok, Dömötör Tamás rendezésében, amit már négy éve játszunk telt házak előtt, valamint Daniel Bānulescu műve alapján O. Horváth Sári: Szeretett vezérünk című előadásunk, Valcz Péter rendezésében, amit a múlt év szeptemberében bemutatott ősbemutatónk.
Az évadban első bemutatónk a már említett #cafe.desire Kosztolányi tárcanovellái alapján készült, alter zenés-, irodalmi est. Időutazás a millenniumi Budapesten és a kor kávéházi életében. Kávéházakban szeretnénk játszani, hiszen a kávéház az emberek reggeli, nappali és esti szocializációjának egyik központi helyszíne úgy ahogy ez az 1900 években is volt. A régi nagyok is ide jártak. Itt írtak, beszélgettek és szórakoztak. Karinthy, Kosztolányi, Füst, Rejtő.
A mi kávéházunkban a női alakokat jómagam, a férfit Molnár Gusztáv alakítja, a zenéért pedig Pagonyi András zongorista zeneszerző a felelős. A bemutatót október 3-án tartjuk az Óvóhelyen, a tavaly indult Bartók Béla úti játszóhelyen.
A 209. oldal című második bemutatónk egy színházi nevelési előadás a Terminál Workhouse és Cortés Sebastián rendező, valamint a tatabányai Jászai Mari Színház együttműködésében jön létre. A produkció keretét a jelenlegi ifjúsági korosztály körében töretlen népszerűségnek örvendő, ugyanakkor mélyen az emberi viszonyrendszerekről szóló toposz, a vámpír figurája adja, és olyan, a fiatalokat közvetlenül érintő problémákról kíván beszélni, mint a magány, az iskolai zaklatás, az önazonosság keresése. Az előadásban Bach Zsófia, Jászter Fanni, Kálóczi Orsolya játszanak.
Gond-os-kodó munkacímű projektünk a harmadik produkciónk az évadban, amely egy szórakoztató, korosztályosított előadás a verbális abúzusról, illetve annak felismeréséről és kezeléséről szól. Mit jelent, hogy korosztályosított? A verbális bántalmazás jelen van társadalmunkban kicsi gyerekkortól, kisiskolás, gimnazista és a felnőttkorban egyaránt. Minden korosztályt máshogyan kell megfogni és együtt dolgozni a felismeréstől kezdve, a megoldáson át, a szemlélői segítségig.
Másképpen kell kezelni a „digi-dagi-daganat” csúfolódását, és a „csinos vagy szívem, de picit azért még fogynod kéne ehhez a ruhához” megjegyzését. Ez egy olyan probléma, ami bárkit, bármilyen korban érinthet.
Amitől még inkább különleges az előadás, hogy a próbafolyamatot végig kíséri Dr. Lénárd Katalin pszichológus, aki tréninget tart az alkotókkal a verbális abúzusról és annak kezeléséről. Ezt a zenés, interaktív, improvizációs, feldolgozó előadást a Bejárat, családi közösségi térben mutatjuk be jövő januárban és főleg utazó előadásnak szánjuk iskolai intézményekbe, fesztiválokra országszerte. Két alkotóval, dolgozom együtt a Terminál Workhouse Gond-od-kodó előadásában Elek Ányossal és Molnár Gusztávval.
Ettől az évadtól a Terminál művészeti vezetői feladatait is vállaltad. Milyen kihívásokat tartogatszámodra a következő időszak?
Elmúlt az az idő, amikor a színésznek az az egy feladata van, hogy játsszon. Korábban munkáról munkára sodródtam, de valahogy ugyanazon a sinus-cosinus görbén. Szükségem volt arra, hogy materiálisabb rétegekben is képes legyek mozogni. Érdekelt a szervezés, az adminisztráció, a pályázás. Ez mind magasabb szintre emelte bennem az önmegvalósítást és az önkifejezést.
Egyre több szervezési feladatot igyekeztem ellátni a Terminálnál, amit a többiek is hálásan fogadtak. Az első projekt, amit elejétől a végéig én vittem végig, az tavaly a Vajdahunyad Várban rendezett Drakula estünk volt, ahol egy nagyon izgalmas összművészeti, mozgószínházi előadást hoztam létre a Terminál társulatával. Több mint 3000-en látták és a visszajelzés is remek volt. Ami érdekel, hogy építhessek valami olyat, aminek hiszem, hogy tényleg van értéke, hogy emelje a független szféra színvonalát. Tisztelem és becsülöm a klasszikus színházat, de azt hiszem ez a luxus maradjon a kőszínházaké és
hiszek abban a színházban, ahol a negyedik fal ledől és 3D-s színház helyett 4D-s közösség jön létre a nézőkkel. Ahol a néző érezheti, hogy nem csak részese az előadásnak, de az előadás kíváncsi rá és vele együtt építkezik.
Tanulom még ezeket a folyamatokat. Nem könnyű függetlennek lenni. Ám sokkal több értelmet adott eddig, mint bármilyen szerep. Szerencsénk, hogy a Manna ernyőszervezetként a kezdetektől kezdve mögöttünk áll és támogat minket mindenben, és több előadásunk létrehozásában koprodukciós partnerként is jelen voltak.
Beleférnek más feladatok is az idődbe, energiádba, vagy most csak a Terminálra koncentrálsz?
A Terminál művészeti vezetői feladataiba boldogan vetettem bele magam évad elején, de az itteni munka mellett játszom még a Karinthy Színházban és nem utolsó sorban két kicsi gyermek édesanyja vagyok.
Az időm nagy részét azonban a családom mellett most Terminál útjának egyengetése és kijelölése tölti ki.
A színház mai helyzete globálisan olyan kihívások elé állította a szakmát, amiben kevés esélye van egy olyan kicsi társulatnak vagy munkaközösségnek akár a fennmaradásra is, mint a miénk. Lehet, hogy az a színház, amelyben tapasztalatilag eddig léteztünk talán soha, vagy még sokáig nem térhet vissza. Így nyitottnak kell lenni és alkalmazkodni az új lehetőségekhez.
Elvégeztem a Manna hiánypótló szakmai képzését a tavaszi kényszerpihenő alatt, ami megismertette velünk a színházi élet mögötti adminisztratív és kreatív tervezési folyamatokat. De továbbra is fontos számomra, hogy képezzem magam, úgyhogy októbertől a KortársPR csapatának PR és marketing képzésben is részt veszek.
A te színészi pályádon mit jelent ennek a független társulatnak a tagjaként jelen lenni?
Az Alföldi vezette Nemzeti Színház tagja voltam, ami szakmailag fantasztikus volt, mert olyan legendákkal állhattam egy színpadon, mint Garas Dezső, Törőcsik Mari, Molnár Piroska, Hollósi Frigyes, Udvaros Dorottya, Kulka János. Majd véget ért ez a Nemzeti, Molnár Gusztáv pedig hívott, hogy legyek tagja egy formálódó, új, alternatív, független csapatnak. Izgalmasnak tűnt és hiányzott a műhelymunka. Azt gondoltam, hogy nem is lesz más feladatom, mint megtanulni a szöveget és játszani. Tévedtem. És akkor beleszerettem a független színházba.
Minden nehézsége és akadálya csak még magasabb érdemet tulajdonított a tapsnak, amit az előadás után kaptunk.
A szabad szó és kifejezés, a munka intimitása, és az, hogy a színpadon lévő díszlet minden csavarjához személyes közöd van, hisz te magad tekerted aznap este a helyére, csodálatos.
forrás: https://szinhaz.online/
