Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások.
A cikkek automatikusan (szerkesztés és kommentár nélkül) gyűlnek.
A forrásokat a bejegyzések végén lehet megtalálni.

Színházbezárás: a túlélés a tét

Az új rendkívüli intézkedések miatt szerdától a nézők előtt zárva lesznek a színházak. A társulati színészek egyelőre megkapják az alapjuttatásokat, a szabadúszók és függetlenek viszont bajban vannak. A mozik várják a korlátozásra vonatkozó szabályok hivatalos szövegét, mert egyelőre őket kifelejtették.

A túlélés a tét

Néhány perce ért véget a Thália Színház társulati ülése, ahol együtt döntöttünk a legfontosabb tennivalókról – mondta el az Indexnek Kálomista Gábor színigazgató, akit a miniszterelnöki bejelentésről kérdeztünk. – Először is tíz napra önkéntes karanténba vonulunk, tehát mindenki otthon marad, majd ezt követően minden dolgozónkat, kollégánkat teszteljük. Ha nem lesz nagy a baj, akkor elkezdjük néhány tervezett előadás próbáit. A már megvásárolt jegyeket visszaváltjuk. A tavaszi karantén miatt elmaradt előadásokat eddig igyekeztük pótolni, de arról már fogalmunk sincs, hogyan pótolhatnánk az elmaradt pótlásokat.


Kijárási és gyülekezési tilalom jön kedd éjféltől, ha a parlament megszavazza a felhatalmazást.

A tavaszi bezárás erősen megcibálta a színházak anyagi helyzetét, nekünk is vannak számaink az akkori veszteségeinkről, most újra kezdjük a matematikát.


Pontos számokat még nem tudunk, de úgy látom, hogy az idei évadot tekintve százmilliós veszteségről lehet szó.

A Thália igazgatója nem tartja magát pesszimistának, mégsem hisz igazán abban, hogy idén kinyithatnak a teátrumok.


ATTÓL NEM TART, HOGY A MAGYARORSZÁGI KŐSZÍNHÁZAK NE VISELNÉK EL AZ ÚJABB KÉNYSZERSZÜNETET, DE ÚGY LÁTJA, HOGY A MAGÁNSZÍNHÁZAK, FÜGGETLEN TÁRSULATOK ÉS A SZABADÚSZÓ MŰVÉSZEK MOST VALÓBAN KOMOLY BAJBA KERÜLTEK.

– Sok kollégával beszéltem, tudom, hogy a színházak egy része előbb-utóbb komoly anyagi megszorításokra, akár létszámleépítésekre is kényszerül, ha túl akarják élni a válságot. Az őszi-téli szezon hagyományosan a legerősebb a színházi évadban, ezért minden társulatot különösen érzékenyen érint a mostani jegybevétel-kiesés.

Mi elég jól gazdálkodtunk, ezért néhány hónapig biztosan ki tudjuk fizetni az állandó munkatársainknak járó béreket, de az ilyenkor megszokott túlórapénzek és egyéb juttatások most számukra is kiesnek. Nálunk, nem mondom, hogy örömmel, de alapvetően mindenki elfogadta az újabb színházi karantént. Szinte egyöntetűen úgy gondolják, hogy

JOBB MOST KIHAGYNI NÉHÁNY HETET, MINT KOCKÁRA TENNI A TÁRSULAT ÉS A NÉZŐK EGÉSZSÉGÉT. – ismertette a saját színházában kialakult helyzetet Kálomista Gábor.

Orlai Tibor, az Orlai Produkció igazgatója egyelőre nem tudja értelmezni a rendeletet, ugyanis ha a színházakat be kell zárni, akkor nem lehet próbálni, streamingelni stb.

Szögi Csaba, a függetlenként működő Bethlen Színház művészeti vezetője az Indexnek elmondta, a próbafolyamatok folytatódnak, hiszen készülnek a következő premierre, és remélik, a korlátozások nem tartanak tovább 30 napnál. 

STREAMELT ELŐADÁSOKAT BEFOGADÓ KISSZÍNHÁZKÉNT EDDIG NEM TUDTAK MEGENGEDNI MAGUKNAK, MERT MAGA A KÖZVETÍTÉS TÖBBE KERÜLNE, MINT AMENNYI BEVÉTELT PRODUKÁLNAK.
A jövőben próbálnak keresni olcsóbb streamszolgáltatókat.

A Pintér Béla Társulatban jelenleg nem zajlik próbafolyamat, nekik évi egy előadásuk van. A múlt héten még a minden harmadik székes verzióra kellett átállniuk, ez a mostani rendelet pedig megint új helyzetet teremt.

A legtöbb általunk megkeresett színház kivár az intézkedéseivel.

Közönségként azonban mindenképp a házi kanapészínházzal kell beérnünk, amihez jó hír, hogy novemberben már több mint tíz előadást közvetít élőben az eSzínház, többek között az Örkényből, a Katona József Színházból, a Vígszínházból és a Radnóti Színházból és a Szépművészeti Múzeum Textúra előadásait is már itt közvetítik.
A mozikat kifelejtették?

A mozik szempontjából egyelőre nem tudjuk értelmezni a miniszterelnök hétfői bejelentését a szigorításokról, hiszen egyelőre nem szerepelnek a felsorolásban a filmszínházak – válaszolta kérdésünkre Buda Andrea, a legnagyobb magyarországi mozihálózat, a Cinema City marketing- és PR-igazgatója. – Megvárjuk, míg megjelenik a rendkívüli intézkedésről szóló szabályozások teljes és hivatalos szövege a Magyar Közlönyben, majd azt követően ismertetjük álláspontunkat.






MI TÖRTÉNIK.


EZEK MENNEK.

Az időpontokat lásd itt.


TÁRGYMUTATÓ.

13-as stúdió 3k színházi fesztivál 40 év 600 kilométer 100 guinness 6szín 7 és fél halál a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kalóz a kávé nekem is jár a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös a ló aki elvesztette a szemüvegét a ludovika ablakai a mester a mi osztályunk a néző közbeszól a nulladik perc a rádió ablakai a rendező közbeszól alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála alkalomadtán állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik anyóka emlékiratai apertúra aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden art-színtér átrium az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt az úrhatnám szolgáló b32 baal babel sound bácskai juli pszichoszínháza baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bánk bán bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapasta budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti tavaszi fesztivál budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 coming soon cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi játszmák 2023 családi ünnep cseh tamás cselényi nóra csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió dante danubia zenekar deák17 debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila delta produkció deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy csók és más semmi egy kiállítás rémei éhség éjjel-nappal momentán élnek mint a disznók előadásszámok elte tók vizuális nevelési tanszék elveszett idők email ének a három hollóhoz english énis teis erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál eszínház eszínház fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek falaink falstaff fekete-fehér fellegek fém színház fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fischer iván lakásszínháza fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gólem gödöllő göncz árpád alapítvány grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház ha lenne valakim hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek határvonalak színházi fesztivál hatok csoport hatszín teátrum haydn fesztivál hazug hét domb fesztivál hét és fél halál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál hyppolit így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó estét nyár jó estét szerelem jó kérdés junior príma jurányi k11 művészeti és kulturális központ k2 színház kalandra fül fesztivál kalucsni kaposvár katona keltská noc képek keszthely kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kovátsműhely kőfeszt kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika lírástudók london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madam rekamié madame bizsu madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver maradunk margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló másik produkció mellékhatás menház színpad merlin mesterjátszma mesterkurzus mikor mikro fesztivál milestone mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál monodrámák móra kiadó most fesztivál motto mozaik országos színházi találkozó mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nekem a zene nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operavita operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum petri versmaraton pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik pure voice akadémia ráday utcai színházi találkozó rádió rádiójátékosok radnóti régebbi havi műsorok regnum filmszemle remény rendezők viadala rév fülöp rögvest rs9 rumini russian indie film fesztival sakknovella salgótarján shots festival sinaia sly snowman soharóza sok-szín-feszt sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról spaletta stockholm stúdió k summa summárum susotázs szabadesés szabadka szabadtéri színházak találkozója szeged székely-könyv szemes fesztivál szénakutyák szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház a város színház tv színházak éjszakája színházi törvény színházrendezői testület színlapok szívem szeret szkéné szóbanforgó szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság talált posztok tárgymutató társasjáték tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália thália nyárikert the irish coffee the pocketstones thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trapézon tüllben trefort színjátszó fesztivál újpalotai nyári játékok ütközet váci dunakanyar színház vágánybenéző valamikor van egy határ varázsfuvola városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló vízkereszti gritti volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsámbék zsolnay negyed

PROJEKTEK.

EGY NAGYOBB NAPTÁR IDE KATTINTVA.



UBI.


TARTALOM.


FACEBOOK.




TALÁLT KÉPEK.