“EZ EGY OLYAN PILLANAT, AMIKOR BÁTORNAK KELL LENNÜNK” – INTERJÚ KEREKES-KATZ PETRÁVAL

Bombaként robbant a hír, miszerint december elejétől a Hatszín Teátrumot Földvári Péter és Kerekes-Katz Petra vezetheti. A korábbi alapító-igazgató, Gálvölgyi Dorka szeptember közepén mondott le. Azóta kiderült, hogy munkáját a VI. kerületi önkormányzat által működtetett Eötvös 10 kulturális központ vezetőjeként folytatja. 

Földvári Péter és Kerekes-Katz Petra korábban a Karinthy Színházban dolgozott együtt. Karinthy Márton halálát követően azonban vita támadt az új tulajdonosok között, így Földes Eszter művészeti vezető távozása után Földvári és Kerekes-Katz is elköszönt a teátrumtól. Hamarosan elindították a Stellatus nevet viselő művészeti ügynökséget, mostantól pedig a megújuló 6színt igazgatják. 

Hogyan kaptátok meg a színház vezetését? 

Néhány hónappal ezelőtt a Hatszín Teátrum tulajdonosai meghívásos pályázatot írtak ki a színház működtetésére és másokkal együtt felkérték Földvári Pétert is, hogy pályázzon. Péter megkeresett, hogy velem szeretné megvalósítani a tervét. Bár még soha nem csináltunk ilyet, de sikerült egy tartalmas pályázatot beadnunk.

Aztán néhány hete, egy péntek este egyszercsak jött a telefon, hogy ránk esett a választás. 

Kiderült valami számotokra arról, hogy az előző vezetés miért állt fel? 

Nem tudom, hogy mi állt Gálvölgyi Dorka döntése mögött. Nagyon hálásak vagyunk neki, hogy egy ilyen jól bejáratott színházat vehettünk át.

Tudjátok, mibe vágtatok bele? Mostanában nem könnyű független színházat csinálni itthon, amit ráadásul a Covid-helyzet csak még inkább megnehezít.

Ismertük a helyet, a Karinthy két előadását is játszottuk itt korábban. Izgalmas a tér, sok mindenre használható. Láttunk benne fantáziát. A pályázat beadása és az eredményhirdetés között eltelt két hónap alatt persze volt sok-sok hullámvölgy. Hogy nem jól döntöttünk, lépjünk vissza, hogy biztos nem mi nyerünk, de legalább megpróbáltuk, hogy akármi történik is, büszkék lehetünk magunkra. Az a péntek esti telefonhívás tényleg olyan volt, mint derült égből a villámcsapás. Fura ez az év. Furcsa, hogy pont így fejeződik be. Nekünk ez boldogság. Péter azt mondta: üzenem Pubinak (Petra férje, Kerekes József színművész – a szerk.), hogy a család többé nem lát. Mondtam, oké, de te mondod el neki. (nevet)

Mi volt a motiváció? Miért akartatok saját színházat?

Egy magán színházban, a Karinthyban dolgoztunk. A Marci halála után kialakult nézeteltérések és konfliktusok miatt mindkettőnk munkája hirtelen félbemaradt. Péternek nyolc, nekem öt évem volt benne. Azt gondoltuk, ez egy olyan pillanat, amikor bátornak kell lennünk és belevágni valami teljesen új dologba. Fontosnak tartom hangsúlyozni, csak üzemeltetők vagyunk. A színház nem saját, nem a miénk.

Mi a koncepció? 

Egy közösségi teret szeretnénk létrehozni, ami nem csak színház, hanem egy kulturális összművészeti helyszín, ahol párhuzamosan történnek dolgok a színházteremben, az előtérben, a büfében. Szerencsés véletlen, hogy ebben az épületben van a Móra Könyvkiadó, hogy a házon belül van egy könyvesbolt, sőt egy egészség központ is. Ezeket a lehetőségeket mind ki szeretnénk aknázni. 

De néhány utcányira ide van a már jól bejáratott Eötvös 10, amit épp Gálvölgyi Dorka visz most tovább, és ami a kezdetek óta hasonló szellemben működik. Egy kerületen belül mit tudhat adni az egyik, amit a másik nem?

Az előadások után koncerteket tervezünk, szeretnénk visszahozni a klasszikus éjszakai kabaré műfaját is.

Egy olyan művészeti bázist akarunk kialakítani, ahova akár késő este is meg lehet érkezni, beszélgetni, találkozni, együtt lenni. A vírus után reméljük, hogy hiánypótló tud lenni mindez és tényleges mentális gyógyírt jelenthet a szakmabelieknek és a civileknek egyaránt. És szerintem eljön az az idő is, amikor Dorkával együtt fogunk majd működni. Mi nyitottak vagyunk.

Milyen típusú színházban gondolkodtok?

Nyilván belénk égett mindaz, amit Marcitól tanultunk a színházcsinálásról. Ez természetesen befolyásolja a gondolkodásunkat. Alapvetően marad a befogadó színházi vonal, ahogy eddig és mellette megpróbálunk létrehozni saját produkciókat is. Az első ilyen a Bödőcs Tibor Meg se kínáltak című könyvéből készülő előadás lesz Thuróczy Szabolccsal, Keresztes Tamás rendezésében. Különlegességeket, unikális dolgokat és szórakoztató előadásokat egyaránt műsorra tűzünk majd. Tárgyalunk a régi partnerekkel: Orlai Tiborral, a Zichy Színműhellyel, az Opera beavatót működtető Kövesd Zsuzsával és persze új kapcsolatokat is keresünk. De annyira friss még az egész, hogy épp csak elkezdődtek a beszélgetések. Hozzáteszem, hogy azért szerencse a szerencsétlenségben, hogy a pandémia miatt nem egy működő színházat kell átvenni egyik napról a másikra. Van időnk tervezni. Ma még senki sem tudja, mikor nyithatnak ki a színházak. 

Földvári Péterrel a Karinthyban találkoztatok.

Igen, sajtósként dolgozott ott. Amikor jelentkeztem a marketinges álláshirdetésre, ő mellettem tette le a voksát, de Marci az első körben nem engem választott. Bár tetszettek neki az elképzeléseim, tartott attól, hogy két kisgyerekkel nem tudnék száz százalékosan a feladatra koncentrálni. Aztán egy fél évvel később megkeresett, hogy mégis jöjjek. (nevet) Fantasztikus öt év volt. Péter a Karinthy mellett egy ügynökségben dolgozott, ahonnan most nyáron kivált és elindította a Stellatust, ahová engem is vitt magával. 

Mi az, amiben ilyen remekül kiegészítitek egymást, mitől tudtok jól együtt dolgozni?

Teljesen máshogy gondolkodunk. Imádom, ahogy Péter kommunikál – nekem azt még tanulni kell. Ő meg azt szereti bennem, hogy két lábbal a földön járok. Visszahúzom a valóság talajára, amikor az álmai messzire repítik.

Jó, hogy őszintén meg tudjuk mondani egymásnak a véleményünket, és hogy képesek vagyunk el is fogadni azt. Szerintem azt is kedveli bennem, hogy bármit kér, megcsinálom. Tulajdonképpen nincs számomra lehetetlen. Kevés olyan dolog volt amire azt mondtam, nem bírom, nem tudom.

Egy ügynökséget elindítani a hazai piacon… Bátor vállalkozás. 

Valóban kicsi a magyar piac, ezért amikor Péter önállósodott, azt tervezte, hogy maximum huszonegy fővel fog dolgozni és most ötven valahánynál járunk.

De mennyire lehet mindenkit jól képviselni? Mit vállal a Stellatus? Nem tudhat 50 embernek munkát szerezni.

De igen, próbálunk. Az ügynökség ezen kívül képviseletet biztosít és tárgyal, intézi a szerződéseket. Nagyjából egyébként ez a mostani létszám a lélektani határ. Azt, hogy ki csatlakozhat hozzánk, Péter dönti el, ő vezeti az ügynökséget én csak a mindennapi ügymenetben segítek neki.

Az ügynökség mellett egy színházat igazgatni nagy vállalás. Maximális erővel, energiával, odafigyeléssel vinni nem lesz egyszerű.

Beszéljünk róla egy fél év múlva. Izgalmas és félelmetes. De menni fog. Mi nagyon szeretjük a mostani helyzetet, borzasztóan boldogok vagyunk. Sokszor kell hirtelen döntéseket hozni – abban jó vagyok -, de hogy egy döntés jó-e, csak később derül ki. Mindenesetre most olyan a csillagállás, ami nekünk kedvez. Talán nem véletlen, hiszen a Stellatus csillagokkal körülvettet jelent magyarul. (mosolyog)

Mindig nagyon érdekel és izgat, miért módosít valaki pályát – hiszen magam is ezt tettem. Te is színészként indultál. Mi kellett ahhoz, hogy egyszer csak jelentkezz egy marketinges állásra? 

Mielőtt bekerültem a Shakespeare Színművészeti Akadémiára, ahol zenés szakon végeztem, a Kereskedelmi- és Vendéglátóipari Főiskolára jártam, mert édesapám azt mondta: kell egy rendes szakma is. A gazdasági háttér tehát megvolt, a szervezés pedig már óvodás koromtól jelen volt az életemben. Amikor megláttam a hirdetést, épp otthon voltam két kisgyerekkel. Játszottam a Holdvilág Kamaraszínházban Koltai Jucinál, néhány előadásom volt havonta, szerettem ott lenni, de valahogy többre vágytam, vonzott az új kihívás. Vicces volt egyébként, mert még azt se tudtam, hogyan kell önéletrajzot írni – egy barátnőmet hívtam fel, hogy segítsen. Az igazi belépőm a PURIM fesztivál szervezése volt. Mindössze két hónapom volt rá. Hét nap alatt huszonegy előadást tartottunk, párhuzamosan ment a nagyszínpad, a stúdió, az előtérben pedig koncerteket tartottunk. Tulajdonképpen ez a fesztivál a Karinthynak is nagy lépés volt: budapesti és vidéki előadások jöttek, monodrámáktól a sokszereplős produkciókig. És ennek köszönhetően olyan nézőket találtunk meg, akik még életükben nem jártak nálunk. 

Nagyon nagy szeretettel beszélsz Marciról és azt mondod, sokat tanultál tőle. Mi mindent?

Az intelligenciát, a kultúrát, a művészetet, a színházat – mindent lehetett tőle tanulni. Egy fantasztikus ember volt. Imádott beszélgetni a gyerekekkel is. Luca lányom a mai napig emlegeti, hogy amikor a lépcsőn ülve nézett egy-egy előadást, mindig mellé ült Marci és megkérdezte a véleményét. Kíváncsi volt arra is, hogy ők hogyan látnak dolgokat. 

Az elválás a Karinthytól nagy fájdalom volt? 

Nem igazán szeretek erről beszélni.

Magamban szépen elrendeztem, nehéz volt, sok meló volt vele. De tulajdonképpen kapóra jött a karantén: online tanulás a gyerekekkel, Pubi eltörte a lábát (nevet), nyolc hétig fekvőgipsze volt… szóval nem igen volt időm mélységeiben foglalkozni ezzel az egésszel. És hiszek abban, hogy minden valamiért van. Lehet, hogy azért, amiért most itt ülünk a 6színben… Ki tudja?

Biztos benne van az is, hogy olyan családból származom, akik tudtak újra kezdeni és nehéz helyzetekből felállni. A nagypapám az Amfora Kereskedelmi Vállalat vezérigazgatója volt huszonöt éven át, majd amikor a rendszerváltáskor felszámolták a céget, neki mindent elölről kellett kezdeni. A szüleim is csődbe mentek és mindent maguk mögött hagytak, de együtt fel tudtak állni. És ez a legfontosabb: együtt sok mindenre képesek vagyunk. Fontos, hogy otthon legyen egy stabil háttér, egy biztonságos sziget, ahol az ember el tudja rendezni magában az ilyen ügyeket. Úgyhogy ezúton is köszönöm Pubinak, hogy bár gipszben, de lelkileg végig mellettem volt a nehéz időszakban, ahogy most is. Hálás vagyok a türelemért és a megértésért. 

Pubi teljesen mellszélességben kiáll melletted és segít, amiben tud? 

Azt mondja, mindig ámulva-bámulva hallgat, amikor mondjuk telefonálok vagy ügyintézek, és hogy imádja, ahogy ezt csinálom. De nagyon értékeli a logisztikai és szervezőkészségemet, hogy egy hétre előre össze tudom állítani a családi mindennapjainkat, úgy, hogy a gyerekeink is sérülésmentesen éljék az életüket és legyen anyukájuk és apukájuk. Tegnap például tök hosszú napom volt, de még edzésre is eljutottam. Na még ezt is hozta nekem a pandémia, hogy elkezdtem focizni. 

Hogyan? Miért? 

Ábel focizik és le kellett vinnem egy sportorvosi vizsgálatra a pályára. Ott találkoztam egy anyukával, akivel korábban együtt legeltettük a játszótéren a gyerekeket, ő hívott. Mondtam, oké. Ez a Budaörsi Sport Club női felnőtt csapata. Baromira élvezem, nagyon szeretnek, és nem hiszik el, hogy soha nem fociztam. Mondjuk sporttagozatos voltam általánosban, ott azért ragadt rám valami. Azóta Luca is kedvet kapott. Mindenki focizik most már, kivéve Pubit… 

Tőlem mindig megkérdezik, most végre én is megkérdezhetem: nem hiányzik a színpad, a színészet? 

Verebes Pista is mindig ezt kérdezi, ha találkozunk. (nevet) Nem, mert maximálisan önmagam tudok lenni ebben a szakmában, teljesen ki tudok teljesedni.

Rémes volt az utolsó időszak, amikor ülsz az öltözőben, ki vagy festve, rajtad a szép ruha, a paróka, de közben ott a laptop, nézed az üzeneteket, a telefonodat, millióan hívnak, persze nem tudod felvenni… Ez azért nem normális. Az ember nem ezért színész. Azt éreztem, hogy így már nem szabad tovább csinálni.

Szerencsés vagy, mert csupa olyan dolgot csinálhatsz, ami a szívügyed, amik a szerelmeid voltak/vannak.

Lehet, hogy szerencsés csillagzat alatt születtem, de az is lehet, hogy az emberből sugárzik az a pozitív energia, ami miatt olyan dolgok találják meg, amikkel öröm együtt lenni és együtt dolgozni. Nem tudom meddig tart ez, remélem életem végéig. (nevet)

2020 nehéz év volt sokunk számára. Te is sok mindenen vagy túl, mégis, ez most egy jó pillanat. Hogy érzed magad? 

Szeretem, amiben most vagyok. Ez egy nagyon-nagyon érdekes év. Csomó változást hozott a magánéletemben is: a kisfiam elkezdte az iskolát, a lányom pedig iskolát váltott. Erős váltásnak éltem meg a Karinthyt, aztán azt, hogy Péter hívott a Stellatusba, de a leginkább azt, hogy idehozott. Nagyon köszönöm neki. Igen, mi úgy zárjuk az évet, hogy mégsem volt olyan szörnyű, hogy 2020 nekünk jót is hozott.

Túllépve a személyes ügyeken, mi az, ami bánt, ami zavar állampolgárként? 

Nem szeretek és nem is tudok politizálni, de az nagyon fáj és dühít, hogy mindent meg lehet velünk csinálni. Hogy nem merünk kiállni saját magunkért és másokért. Hogy fásultak vagyunk.

Kiálltam az SZFE mellett – bár négyszer jelentkeztem és soha nem vettek fel -, mert úgy éreztem, nem lehet ezt megtenni a jövő generációjával: nem lehet elvenni a hitüket, megkérdőjelezni a tisztaságukat, a tehetségüket.

Beszélnünk kellene egymással és meghallgatni a másik felet. A Covid pedig teljesen szétzilálta a társadalmat. Nem tudom, hogy mentálisan a világ mikor fogja tudni begyógyítani a sebeit. 

A váltásról megkérdeztük Gálvölgyi Dorkát, a Hatszín Teátrum alapító-igazgatóját, aki annak idején kitalálta, felépítette és elindította a színházat. Mint mondta, irányítása alatt – a 2017. április 24-i indulás óta – a Hatszínben 774 előadást tartottak, amire 142.000 néző váltott jegyet. Gálvölgyi Dorka sok sikert kíván az új vezetésnek, és bízik benne, hogy az általuk lerakott alapok és szellemiség mentén működik majd továbbra is a teátrum.

Az interjút Spilák Klára készítette

forrás: Színház Online https://szinhaz.online/