“Azon belül, ami van, ez a legjobb helyzet” – Jólléti biztosunkkal beszélgetünk

Civil ügyekben aktív, ugyanakkor élvezi az elcsendesülést. Szeret a természetben sétálni, megélni az elzártság nyugalmát, ugyanakkor élőben játszana már… Boldog a magánéletében, de a nagypolitikától herótot kap. A Momentán Társulat jólléti biztosával, Várady Zsuzsival beszélgetünk. Igen, mesél arról is, hogy mi az a jólléti biztos!

ZSUZSI, A JÓLLÉTI BIZTOS

A nézők nem tudják, hogy a Momentán Társulatnak van jólléti biztosa… Mi ez a munkakör, hogyan alakult ki? És 2020-2021-ben hogy változott meg?

A Momentánnál művészileg demokratikusan működünk. Tehát nincs egy művészeti vezető, soha nem is volt, akinek az ízlése, a véleménye vagy a víziója határozza meg a társulatot. Hanem az emberek, személyiségek és ízlések sokfélesége határozza meg. Ez a színpadon egy áldás. A háttérmunkában és a hétköznapokban viszont olykor nehézséget okoz, amikor a szerteágazó személyiségeinket próbáljuk összehangolni.

És ezért pár éve van egy művészeti felelős, akit évről évre újraválasztunk. Aki együttműködik az ügyvezetőnkkel, megcsinálja a színházi beosztásokat, foglalkozik az egyedi kérésekkel, kérdésekkel művészeti szempontból: elvállaljuk-e, mi fér bele, mi nem stb. De ezt a munkakört is kettéválasztottuk két éve, mert túl sok feladata volt. És a másik feléből lett az úgynevezett jólléti biztos. Ez vagyok én.

Két dologért vagyok felelős, egyrészt a társulati tréningekért, azaz szakmai programjainkért, másrészt pedig a jóllétünkért. Ez egyfajta HR dolog: érezzük jól magunkat együtt, ha valakinek konfliktusa van, akkor legyen lehetősége, kerete, formája annak, hogy ezt hogyan, kivel beszélje meg. Én tervezem meg azt is, hogy menjünk kirándulni, hogy karácsonykor angyalkázzunk.

Szóval ez a jóllét-rész arról szól, hogy legyen dedikált idő és ember arra, hogy ne csak munkatársként, szakmai társakként jöjjünk össze, hanem annak öröméért is, hogy együtt vagyunk.

És a szakmai programok, társulati tréningek hogyan néznek ki?

Egy héten egyszer, hétfőn összegyűlünk és együtt töltünk egy bő fél napot, és tréningezünk. Ezek nagyobb része kifejezetten imprószakmai tréning: előadásokat fejlesztünk vagy valamilyen szakmai készséget; és ezt valamelyikünk tartja a társulatból. A tréningek másik része pedig egy külsős meghívottal zajlik, akit azért hívunk, hogy tanuljunk tőle valamit, ami nem konkrétan impró, de mégis gazdagít minket.

Ilyen volt tavaly Molnár Zsófi beszédtechnika tanár, előtte Bakó Gábor tánctanár, előtte Elek Ányossal színpadi verekedést, harcot tanultunk, amit be tudunk építeni az előadásokba.

Ennek a kettőnek a szervezése, logisztikája, igények begyűjtése, emberek találása az én feladatom jólléti biztosként.

Hogyan változtak a tréningek az utóbbi évben?

Az előző évadban márciusban leálltunk, megszűntek a beszédórák… Augusztusban egy intenzív háromnapos belsős szakmai tréninget tartottunk, ennyit tudtunk csinálni tavasz-nyáron. Szeptember végén pedig indult volna az újfajta képzés: pantomimeztünk volna. Ami nagyon hasznos, hiszen az imprószínpadon mi láthatatlan dolgokkal dolgozunk… De ugye a vírushelyzet ezt elmosta, ráadásul megértettük, hogy a technikai részt kell fejlesztenünk, hogy át tudjunk állni online előadásokra. És ezért most ősz óta ez van: az online előadásainkat fejlesztjük mind technikailag, mind színpadilag. Nagyon más műfaj: máshogy kell játszani, meg kell szokni, hogy kamerákba kell nézni, kisebb mozdulatokkal játszani stb. Ezért most nincs külsős fejlesztés, hanem az online formáinkon dolgozunk. Illetve pont most kezdünk valami újba, márciustól egy történelmi tematikájú impróelőadást kezdünk próbálni.

És ezt is élvezed szakmailag, vagy csak „kényszer”, amit megpróbálsz szeretni?

A külsősök által adott tréningek engem mindig nagyon inspiráltak, mert sokat tett hozzánk, hogy tanultunk valami újat. De hozzáteszem, hogy most ősz óta a technikai átállás kapcsán is tanulunk rengeteg új dolgot. Nagyon sokféle újdonságot fedeztünk fel ezekkel az előadásokkal, hogy mit lehet megcsinálni a színpadon, a képernyőn. Az elmúlt egy hónapban például a Rendezők Viadalát áttettük online-ba, azért nagyon izgalmas volt felfedezni olyan filmnyelvi dolgokat, amit online meg tudunk csinálni, egyébként élőben a nézőkkel pedig nem lenne rá lehetőség.

Tehát ez is egy tök jó tanulás, persze! De az élő együttlét örömét nem tudja megadni. Azon belül, ami van, ez a legjobb helyzet, amiben lehetünk, de azért nem ez az álomállapot…

Egy előadás, amit nézőknek játszol, az feltölt. Látod, hogy adtál, érzed, hogy örülnek, jókedvű embereket látsz, akik visszadobják neked a szeretetüket. Tehát egy energiaáramlás van oda-vissza, amivel egy jó előadás után mind a nézők, mind a játszók feltöltődve érnek haza. Egy online előadásnál furcsa és nehéz, hogy nincs visszajelzés.

Mármint persze van egy csomó pozitív impulzus a csetfelületen, köszönömök a végén, ami nagyon fontos is és nagyon jólesik. De az, amit megtanultál, hogy a színpadon érzed, hogyha tartasz egy szünetet, akkor hirtelen mindenki rád figyel, és ott megáll a levegő, vagy bemondasz egy poént és nevetnek. Tehát hogy együtt lélegzik ott egy közönség, magának a színháznak a varázsa, ami egy jelenléti műfaj… Hogy ez nincs meg, hát ez baromira hiányzik. Annyira el voltunk eddig kényeztetve, erre is megtanít ez a vírus, hogy ezt készpénznek vettük, most meg ez nincs…

És nincs bennem sem harag, sem bármi, hogy ez miért nincs, de attól még hiányzik és várom, hogy majd legyen újra persze!

Igen, értem. Mondjuk furcsa is lenne, hogyha nem várnád :)

ZSUZSI, A CIVIL

Mondtad, hogy kettős érzés van benned most. Van, ami felhúz és van, ami lehúz. A nagy társadalmi változtatási igény és ami egy kicsit ellentmond ennek, hogy a magánéletben megéled a meghittséget, nyugalmat… Hogy van ez benned? Mesélsz a „civil” szerepvállalásaidról?

Mindig volt bennem egy igény a társadalmi szerepvállalásra vagy „civilkedésre”. És valójában az történt, hogy ez megtalált most engem. Tehát nem magamtól csaptam fel aktivistának, hanem az SZFE-t elkezdték ellehetítleni, és én mint aki oda jártam, ott doktoriztam, ott tanítok, része lettem ennek a természetesen és organikusan alakuló ellenállásnak. És akkor ott egy nagy kérdés persze, hogy mennyire szippantódsz be és mennyire veszel magadra felelősséget, és én eléggé beszippantódtam. Ami persze relatív, mert azt látom, hogy vannak olyan emberek, akik fél éve napi 14 órákat ezért dolgoznak ingyen és bérmentve…

De belekerültem, és ott is maradtam, mert oda húzott a szívem. És lett ez a Sztrájk TV, amiben szerkesztő lettem. Már a sztrájkszervezésben is lelkesen benne voltam, mert ez nekem nagyon tetszett, hogy ez jogilag teljesen tiszta, és közben világosan kifejezzük az ellenállásunkat, tehát ez nekem nagyon kedvemre való forma. Ez az idealizmusomat mutatja (nevet) – semmit nem is értünk el vele, tehát konkrétan le sem ültek velünk tárgyalni…

Szóval jött a Sztájk TV, ami egy online szabadegyetem. Az egyetem tanárai nyilvános előadásokat adnak, amit mi streamelünk. És ezt szerkesztem. És akkor ezen a nehéz, mocskos, terhelt dolgon belül ez egy izgalmas, kulturális szerkesztői feladat.

Egyébként ez az SZFE csapat valahogy mindenre ezt választja – de ebben a Momentán is hasonló –, hogy nehéz helyzetben a kreativitás kapcsol be. Hogy akkor ebből mit lehet csinálni, alkotni. Így ezekből a nehéz dolgokból állandóan születik valami szép. És hát nagyon durva hónapokon vannak túl a diákok is, az oktatók is, és a munkatársak is.

Anno Pintér Béla mondta 8-9 éve, hogy: Az előző kormány pénzt adott nekünk, a mostani pedig témát… És a többi „civilkedés”?

Benne vagyok egy szivárványcsaládos csoportban. Kb. másfél éve lettem benne aktívabb, pár másik lelkes emberrel közösen párhavonta eseményeket, találkozókat szerveztünk szivárványcsaládoknak, ahol ismerkedtünk, beszélgettünk a jogi helyzetről, lehetőségekről, tapasztalatokról stb. És közben gyorsan változott a közélet: elkezdtek nonszensz megjegyzéseket tenni kormányon lévő emberek, minősíteni a melegeket, és olyan törvényt előkészíteni, ami szerint nem fogadhattak örökbe homoszexuálisak vagy egyedülállók… A jobboldali sajtó is bedurvult. Tehát olyan támadások indultak el, amire egy önvédelmi reakció volt, hogy kezdjünk el beszélgetni arról, hogy mit lehet tenni ebben a helyzetben.

És akkor az augusztusi rendezvényre odajött 30 szélsőjobbos, akik fenyegetőleg léptek fel. Te csak éled az életedet, de valahogy szembejön a közélet meg a politika, és akkor azon el kell gondolkodni, hogy hogyan tovább.

És hogyan lett tovább?

A szivárványcsaládos atrocitás ott tart, hogy voltam a rendőrségen, mert feljelentést tettünk, elindult egy ügy, de ki tudja, mikorra lesz bármi fajta ítélet. A további aktivizmustól viszont elment kicsit a kedvem, meg főleg az energiám is: merthogy mindez ugye párhuzamosan zajlik az SZFE üggyel. De szerencsére páran fantasztikusan tolják ezt, hihetetlen intelligenciával, türelemmel, kitartással, én most ebben az ügyben kicsit zárójelbe tettem magam.

Beköszön állandóan az ablakon a politika, a nagypolitika, és ezzel küzdök napi szinten, hogy mi a jó döntés: teljesen kizárni, inkább nem is foglalkozni vele, csak a saját kis békés burkomban élni...

Mert én egy olyan szerencsés helyzetben és emberekkel körülvéve élek, hogy megtehetném, hogy nem foglalkozom semmivel. Ez az SZFE kapcsán mondjuk pont nem igaz… (kicsit nevet) De úgy egyébként: hogy mi a jó arány… Engedjek is, de közben adjak is ebbe a térbe erőt, miközben nem lehet, hogy ez felemésszen. Tehát nagyon fura ez a helyzet, és nyilván sokan küzdünk ezzel…

Igen, valószínűleg… És mi a harmadik aktivista projekt, amiben részt vettél/veszel?

Az egy csodálatos felkérés volt: a Független Előadóművészeti Szövetségnek, a FESZ-nek volt egy nagyköveti kampánya, hogy a független színházakban dolgozók, elsősorban a háttérmunkásoknak induljon egy közösségi kampány (kellékesek, díszítők, öltöztetők, dramaturgok – akiknek jelen helyzetben alig van munkalehetőségük).

Én voltam az egyik nagykövet, akit felkértek. Ez egy nagyon jó kaland volt, januárban két héten keresztül vittük hírül ezt a kampányt. És csodálatosak voltak az emberek, annyira sokan segítettek adománnyal, csomóan színházi szakmából, akiknek szintén semmi pénzük… De például volt általános iskolai osztálytársam is adományozott, akiről azt sem tudom, hogy mi van vele. Sokan ott voltak, figyeltek, segítettek.

Sosem jutott eszembe pénzt kérni valamire, de másnak pénzt kérni nagyon jó érzés. Ez egy nemes ügy, aminek a szolgálatára voltunk mindannyian. Hajtott az adrenalin is, hogy minél több pénzt gyűjtsünk össze, és persze fontos a játék-jellege is. Sok pénzt sikerült összegyűjteni, nem is vártunk ennyi támogatót, ez nagy öröm. És ha már így előkerült, továbbra is lehet támogatni a FESZ Segélyalapot.

ZSUZSI, A MAGÁNEMBER

Hú, azt érzem, hogy nagyon negatív voltam az interjú alatt. És ez azt hiszem, olyan, amivel nem szívesen szembesülök, mert általában én vagyok a jókedvű, a pozitív, az üdvöske, az energiabomba, a tele vagyok tervekkel… És furcsa ezzel szembesülni, hogy most nem tudom betölteni ezt a szerepet. Persze nem is biztos, hogy dolgom mindig ezt a feladatot ellátni, valószínűleg most jutottam el idáig az önismeretben.

Érdekes, hogy a jólléti biztos pedig te vagy, ez is végül is egy ilyen feladat.

Hát én ezen már annyit röhögtem decemberben, amikor meg voltam kicsit zuhanva, hogy lehet-e úgy valaki jólléti biztos, hogy amúgy ő nincs jól...

Igen, felmerül a kérdés, hogy a saját jóllétedet hogy biztosítod?

Hm, életvezetési tippeket szeretnétek? (nevet)

Igazából egyszerű dolgokat tudok mondani. Például meditálok reggel, ez fontos és nagyon szeretem. A természet. Sokat kirándulunk. Finomakat eszünk. Többet itthon vagyok, a házimunkában felfejlődtem. (Volt honnan.)

Tanítok is, a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumnak van egy OKJ-s képzése, ott tanítok fiatalokat improvizálni. Nagyon szeretem őket, iszonyatosan energikusak, jókedvűek, szerethetőek, ez például mindig abszolút feltölt.

Március végével szabadtéren vagy valamilyen módon szeretném újrakezdeni az imprós csoportomat is. És persze a Momentán, hogy be lehet menni minden héten, együtt játszani, próbálni. Ez egy tök nagy csoda szerintem, hogy az így felállt. Átképeztük magunkat valamivé sok háttérmunkával és segítséggel: sikerül jelen lennünk. Ez nagy öröm. És büszkeség is, és kihívás is, mert annyira más dolgokat kell csinálni így a színpadon, ami jó feladat. Ez is nagy öröm.

forrás: https://momentantarsulat.hu