Szeged kulturális kitüntetésével díjazták az operaénekest
Derűs véletlen sodorta Cseh Antalt a magánénekesi pályára. A Szegedi Nemzeti Színház operaénekese Pécsett, Debrecenben, Győrött, Miskolcon és a Magyar Állami Operaházban is rendszeresen fellép. Színészi tevékenysége mellett több mint tíz éve népszerűsíti az operát az ifjúság körében önzetlenül.
– Mint minden átlagos kiskamasz fiúnál, anno számomra is a foci és a számítógép körül forgott a szabadidő
– mondta el Cseh Antal, a Szegedi Nemzeti Színház makói születésű operaénekese. Nagy kamaszként kezdett gitározni, énekesi tehetségére az akkor még makói kántorként tevékenykedő Busa Tamás figyelt fel először, akivel azóta már számos operaelőadásban szerepeltek együtt vidéken és a fővárosban is. Tanácsára kezdett zongorát tanulni, és komolyabban foglalkozni az énekléssel.
A sorsfordító kupé
Az operaénekesi hivatás felé terelő, második nagy lökést egy véletlen találkozás adta a víg kedélyű, akkor húszéves fiatalember számára.
– Budapestre kellett utaznom. Makóról elbuszoztam Szegedre, felültem a vonatra egy üres kupéba. Rövidesen egy hölgy ült le velem szemben, aki az ölébe vette a szintetizátorát, és fülhallgatóval elkezdett gyakorolni. Akkor már hobbiból zongorázgattam és énekelgettem. Mikor befejezte, viccesen rákérdeztem, hogy szintén zenész?
– mesélte nevetve. Kiderült, hogy az ismeretlen hölgy Temesi Mária, a Bartók Béla Művészeti Kar Magánének tanszékének tanszékvezetője volt, aki beszélgetésük során arra biztatta Cseh Antalt, hogy felvételizzen az intézménybe.
Lépésről lépésre
2005-ben diplomát is szerzett az SZTE Zeneművészeti Karának magánének szakán Andrejcsik István növendékeként, egy évvel később pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operaénekesi szakán.
A Szegedi Nemzeti Színház közösségének 1999 óta tagja, a ranglétrát a legalsó lépcsőfoktól kezdve járta végig: kisegítő, félállású, majd főállású kórustagból lett először félállású, majd főállású szólista. Elmondta, sosem elégedetlenkedett, mindig örömét tudta lelni aktuális pozíciójában.
– Ha mindvégig megmaradtam volna kórustagnak, akkor is boldogan telnének a napjaim. Édesanyám műtősnő, édesapám mezőgazdasági gépszerelő volt, szóval egyáltalán nem voltam e hivatásra rendelve. Számomra hatalmas dolog volt, hogy Makóról bekerülhettem a Szegedi Nemzeti Színházba. Már akkor nagyon boldog és elégedett voltam, mikor az énekkar tagja lehettem. Minden apró, további lépés szintén hatalmas büszkeséggel töltött el. Az első egymondatos szerepeim afféle csodaszámba mentek számomra
– részletezte.
Az elmúlt két évtizedben több mint száztíz különböző színházi szerepben láthatta a közönség, évek óta Szeged mellett Pécsett, Debrecenben, Győrött, Miskolcon, Szolnokon és a Magyar Állami Operaházban is rendszeresen fellép, kedvencei a vígoperák. Saját bevallása szerint igazi lokálpatrióta, így soha nem fordult meg a fejében, hogy végleg elhagyja a napfény városát.
Önzetlenül, lelkesen
Színpadi munkássága mellett szívén viseli az opera népszerűsítését az ifjúság körében.
– Több mint tíz éve dolgozom együtt Dinyés Dániellel és Göttinger Pállal az Operabeavató sorozatban országszerte, hogy felélénkítsük az operaéletet. Koránt sincs nagy baj, de fel kell építeni egy új korosztályt. Kitartóan, szívvel-lélekkel dolgozunk, hogy az óvodások, iskolások, fiatalok is meglássák a műfaj gyönyörűségét, hogy közelebb hozzuk hozzájuk. Jóllehet tudjuk, hogy a munkánk babérjait jó eséllyel majd az utánunk következő művésznemzedék arathatja le. Ám ez hol érdekel, ha ilyen nemes a cél?
– fogalmazott.
A szegedi kulturális élet előmozdításáért és népszerűsítéséért végzett tevékenységét a városvezetés Szeged Kultúrájáért díjjal ismerte el a magyar kultúra napján.
forrás: https://www.delmagyar.hu