Szeretem a beszélő embereket

Új bemutatóra készülnek a Móricz Zsigmond Színházban, Göttinger Pál a saját krimijét rendezi.

Egy váratlan és különleges utazás, egy távoli kopár sziget és egy elképesztő kaland, tele titkokkal, kétségekkel, rémisztő felismerésekkel. Akinek e mondat – amely egy bemutatásra váró előadás végletekig lecsupaszított váza – úgy hat, mintha egy skandináv krimi szüzséje volna, talán nem is téved nagyot. Persze, hamisítatlan nordic noirról nincs szó, de ez a történet is kietlen, vigasztalan vidékekre röpít a hideg északon, műfaját tekintve ugyancsak krimi, ugyanakkor izgalmasan többrétegű elbeszélés. Írója nem más, mint a Móricz Zsigmond Színház korábbi főrendezője, a szerzőként is meglehetősen aktív – mostanság szabadúszó – Göttinger Pál.

Olasz kisváros a ködben

A népszerű író-rendező Bogáncsvirág című új darabjának hősnője Fiona, aki váratlanul mindkét szülőjét elveszíti. Rémes gyászának közepette, apja holmijait rendezgetve egy nap arra ébred, hogy birtokot örökölt valahol a világ végén. Csak később ismeri fel – mely felismerés végül majdnem az életébe kerül –, hogy az új helyzet egész eddigi életét felülírja, eltemetett titkokra és hazugságokra derítve fényt.

– Ma már nehéz megmondanom, mikor és hogyan szökkent szárba bennem ez a történet, hiszen a fabulák jönnek-mennek, és nekem is – mint a szerzőknek általában – valóságos történetarzenál rejtőzik a számítógépemen, megvalósulásra várva. Ami a darab történelmi valóságmagját adja, arról évekkel ezelőtt hallottam. A helyszín a Külső-Hebridák egyik távoli szigete, és először az ragadta meg a képzeletemet, hogy az ottani szigetcsoport apróbb tagjai közül a 20. század során több is teljesen elnéptelenedett. Nem volt gazdaságos rajtuk fenntartani az életet, így mára ott csupán omladozó falakat találni. De akadt más furcsa, apró részlet is: Skócia legészakibb, legeldugottabb részén egy olasz hadifogolytábor létesült. Nem szokás róla beszélni, pedig elképesztően abszurd. Az odahurcoltak tudták, hogy egyhamar nem szabadulhatnak, ezért létrehoztak egy aprócska olasz települést, még saját kápolnát is emeltek. Egy olasz kisváros a hidegben, a ködben! Meglehetősen szürreális kép. Megpróbáltam kideríteni, mennyi igaz mindebből. Persze, találtam eltúlzott történeteket, de a tábor létezése tény. Időben tőlünk mindez ma már meglehetősen távoli, hiszen a nagyszüleim is csak fiatalon élhették át a háború időszakát, de úgy éreztem, mégsem eléggé távoli ahhoz, hogy ne mérgezné a jelenünket is. Az egykori családi történetek igazságaira, elhallgatásaira gondolva rájöttem, mindehhez személyesen is van közöm.

– Így jutottam el az én kicsit introvertált főszereplőmhöz, aki elutazva erre a távoli szigetre, olyan sebeket tép fel, amiről már senki se hitte, hogy léteznek. A történet egyfelől dráma, már a helyzet az, amibe a lány önmagát sodorja, és neki kell azt lélekjelenléttel, empátiával, interakcióban megoldania. Ugyanakkor krimi, hiszen valami olyat akar kideríteni, amiről sokan nem szeretnék, hogy kiderüljön. Természetesen igyekeztem a műfaj szabályainak is megfelelni, vagyis lesz nyomozás, felismerés, gyilkos és elfogás, de erről többet nem mondhatok – szögezte le Göttinger Pál.

Szoros szövetségben

S hogy miért éppen most került elő ez a történet? – A színház szeretett volna egy olyan műfaji darabot, amely középiskolás bérletben is játszható. Nem vagyok az örökkévalóságnak dolgozó író, műfaji közegben komfortosabban érzem magam, mint szerzőiben. Számomra a szövegkönyv csupán egy az előadás számos összetevői közül. Nekem az egész sztorit látnom kell előre, tudnom kell, mi lesz a vége, mielőtt egy sort is leírnék. Ez ettől még nem filmes látásmód, nálunk muszáj a szereplőknek minden olyasmit elmondani, amit a film megold néhány vágóképpel. Az én hősöm azt hiszi, hogy nem csupán egy távoli szigetre, de egy édenkertbe érkezett. Majd gyorsan kiderül: az ott maga a földi pokol, ahonnan nem nagyon lehet kijutni élve. Ezt mind el kell mondanunk, de szeretem a beszélő embereket, és soha meg nem unom őket – magyarázta az író-rendező.

– A szereposztást Horváth Illéssel, a színház művészeti vezetőjével állottuk össze, a műsortervet is figyelembe véve, de alapvetően szövetségeseket kerestem, rájuk írva a karaktereket. Munka közben is előttem volt az arcuk, ezért ez afféle bizalmi játék is egyben. Fodor Boglárka vendégművészt kértük fel Fiona szerepére. Nem titok, hogy Tóth Károly vagy Illyés Ákos színészetét nagyra tartom, és Pregitzer Fruzsinával is egyre szorosabb szövetségben dolgozunk, amiért nagyon hálás vagyok neki. Viszont szerettem volna egy olyan alkotótársat is, egy „újoncot”, akit még nem ismerek. Így esett a választásom a színházban gyakorlatát töltő Tar Dániel egyetemi hallgatóra. Igyekeztem mindenkinek egyenrangú, jó szerepet írni, olyasmit kitalálni, ami számukra komfortos és rendhagyó is egyben. Helyzeteket, amiket úgy kell megoldaniuk, hogy olyasmit még nem láthattunk tőlük. Egyébként fél évvel ezelőtt még én se tudtam, ki lesz a gyilkos, a történet ugyanis bárkivel jól működött volna. Azóta persze választottam valakit – tette hozzá.

Így lesz a halálból élet

Nem mehettünk el szó nélkül a címadás mellett sem. Mint kiderült, a bogáncs Skócia címernövénye, de szimbolikus jelentősége miatt is rá esett a választás. – A szigetlakók úgy tartják, ha valaki meghal, azon a helyen szárba szökken a bogáncsvirág. A lány megérkezve azzal szembesül, hogy ez a virág szinte beborítja az egész szigetet. Évezredek óta mutatja, hogyan lesz a halálból élet, és ugyanezt valamiképpen az érkező személyébe is belelátják a helyiek – hallhattuk.

Amikor Göttinger Pál leadta a szövegkönyvet, még úgy hitték, húsvét után már játszható lesz a darab. Ma már senki se biztos semmiben. A tervek szerint április 16-án este egyszer bemutatják Kirják Róbert igazgató és Horváth Illés művészeti vezető előtt, de aligha ez lesz az a nap, amikor a színház „felvonhatja a zászlót”. – Nekem ez már a hatodik bemutató nélküli bemutatóm, és a többieknek is a sokadik. Online előadást bizonyosan nem csinálunk belőle. Most az a fontos, hogy senki se betegedjen meg, s ha máskor nem, a következő évadban hús-vér, nézőtéri közönség előtt is megmutathassuk.

Forrás: Matyasovszki József, Kelet-Magyarország