Grisnik Petra kilométerekben méri a vágyait és az érzelmekhez köti a gasztronómiát. Lefutotta a maratont, megérezte a szerelmet a krumplis tészta fölött, mindig tart otthon Vegetát, és hosszú idő után végre újra játszik… Tartalmi partnerünk, a Borsmenta kérdezte.
“A színház az én természetes élőhelyem, és alig vártam, hogy jöjjön már e-mailben egy próbatábla, amin bosszankodhatok” – meséli Grisnik Petra.
Azt is hozzáteszi: “Nem tartoztam azok közé, akik sziklakertet építettek, kovászt neveltek vagy megtanultak ötven új jógapózt. Nehezen kezeltem, hogy nem volt, aki megmondja, hánykor hol legyek és mit csináljak. Gyerekkorom óta színházban mozgok, erre vagyok trenírozva, és biztonságban is érzem magam ettől. Most csak annyi volt az utasítás, hogy „maradj otthon”, úgyhogy ültem a kanapén, és nehezen találtam ki magamnak projekteket, tennivalót. (…) Engem zavart, hogy a befelé figyelés, az önvizsgálat projektálva lett. Nekem színészként ez a foglalkozásom, gyakorlatilag benne van a munkaköri leírásomban. Civil emberként is alapvetőnek tartom a belső folyamataink megismerését, amire időt és munkát kell szánni. Szóval, ehhez nekem nem szükséges egy világjárvány. Az viszont jó volt, hogy bár tíz éve vagyunk együtt Palival (Göttinger Pál rendező), tulajdonképpen most költöztünk össze. A munkánk természetéből adódóan még soha ennyi időt nem töltöttünk együtt, és most együtt ébredtünk, ebédeltünk és vacsoráztunk. Ez komoly tanulási folyamat volt, mert én egyébként szociomán vagyok. Imádom az embereket, és nagyon hiányoztak.”
Arról, hogy találtak egymásra Grisnik Petra úgy mesélt: “A férjemmel való kapcsolatom kezdetét is egy ételhez kötöm. (…) Kaposváron jöttünk össze, én épp egy nehéz próbafolyamatban voltam. Traumatikus élmény volt, komolyan megviselt. A délelőtti próba végén hazamentem a tizenegy négyzetméteres kis színészlakásunkba, ahol Pali várt, és megkérdezte, milyen volt a próba. Erre minden feltört belőlem, elkezdtem mesélni neki, miközben nekiálltam krumplis tésztát főzni. Pirítottam a hagymát, közben megállás nélkül mondtam a magamét, és sírtam. Potyogtak a könnyeim a lábosba, és közben kanalaztam rá a pirospaprikát. És csak kanalaztam, és kanalaztam, és kanalaztam… Cirka fél kiló pirospaprikát, amit szénné is égettem a hagymával, mert kicsit sem figyeltem. Hozzádobtam az addigra szétfőtt krumplit és tésztát. Pali ezt az egészet szó nélkül hallgatta és nézte végig. Összekevertem, kitettem az asztal közepére, és kimertem a tányérjába. Belekóstolt, és csak ette és ette. Megette. Végül befejeztem a sírós monológom, én is belekóstoltam, és azzal a lendülettel vissza is köptem a tányéromba az ehetetlen, szénné égett borzadványt. Akkor ránéztem, és azt mondtam magamban: ez a csávó szeret engem.”
Grisnik Petra arról is beszélt, vágyik rá, hogy újra elfáradjon a színpadon “Próbáljuk a félbemaradt előadásokat, hamarosan lesz egy bemutatóm, és őszig még jó pár szabadtéri előadás vár rám. Nagyon bízom benne, hogy többé nem kell nélkülöznöm a „színház szagot”, mert azt semmi sem pótolja.”
A Borsmenta interjújában beszél arról is, mennyire figyel oda, hogy mit eszik, milyen volt kezdő színésznek lenni, le lehet-e venni a lábáról ételekkel, mi az, amiért teljesen odavan és hogy a járvány tombolása idején miért futotta le a maratont.
