Nem lehet a színházat igáslóként tolni – sztárstaféta Ágoston Péterrel

Szülei az egri színházban dolgoztak zenészként, így természetes volt, hogy testvéreivel együtt ők is sok időt töltöttek ott gyerekként. Varázslat volt számára, amit ott látott, nem is volt semmi más opció a pályaválasztáskor, mint a színpad. Gyerekszínészként kezdte, és most már érti mire gondolt Ascher Tamás, amikor diplomavédésekor azt mondta neki, 30 éves koráig ne számítson semmire. 30 már elmúlt, és a jóslat is beteljesedett, fajsúlyos szerepeket játszik, az ország számos pontján. Harmóniában van magával, a világgal, nem vágyakozik konkrét szerepek után, mindennek örül, amit nyújt számára az élet. Ágoston Péterrel beszélgettünk.

Rovatunk előző alanya Alberti Zsófi volt, aki téged kérdezett: szombat 8.15?

Legyen 8.15, de reggel még üzenek, hogy milyen a forgalom. (nevet) Zsófi akkor végzett az egyetemen, amikor én harmadéves voltam, onnan ismerjük egymást. Ő Szombathelyre szerződött, így azóta szinte nem is találkoztunk. Most, hogy ő is szabadúszó lett, együtt dolgozunk Dunaújvárosban, és reggelenként együtt utazunk.

Mit próbáltok együtt?

Rögtön két színdarabot, az Illatszertárat és a Hamlear-t.

Ezeket be is mutatjátok mostanában?

Az Illatszertárral elkészültünk, de csak ősszel lesz a bemutató. A Hamlear próbafolyamata most zajlik, Gyulán mutatjuk be július 4-én, a Shakespeare Fesztiválon. De az igazi kőszínházi premierje annak is ősszel lesz.

Nagyon izgalmasan hangzik Shakespeare két legismertebb drámájának egyvelege, mesélnél róla kicsit?

Remélem, hogy a nézőknek is az lesz. A két szerző Győrei Zsolt, – aki egyébként a tanárom volt az egykori SZFE-n – és Schlachtovszky Csaba gyerekkori barátok, kamaszkorukban írták ezt a darabot. Első körben Értelmező Kéziszótár vastagságú lett. Azóta formálják és dolgoznak azon, hogy befogadható mennyiség legyen. Olykor intellektuális humorú, néha eszeveszett jutalomjáték. A vígjáték, a komédia, a bohózat elemei egyaránt vegyülnek a műben, amelyben Shakespeare két legismertebb tragédiájának szereplői zsúfolódnak először Dániába, majd Angliába és kerülnek különböző konfliktushelyzetekbe. A főhős Hamlet és Lear király összegyurmázott alakja: Hamlear, akit Nagy Ervin játszik. A szövegben ügyesen elszórt, váratlan dramaturgiai csattanók leplezik le, hogy valójában nem Shakespeare szöveget mondunk, csak valami nagyon hasonlót.

Kit alakítasz a darabban?

Hálás szerepet kaptam. Nagyon szeretem az olyan típusú színészi feladatokat, ahol a szakmámat kell gyakorolnom, ahol van dolgom. Edgar és Edmund keverékét egy személyben játszom. Ennek az alaknak rendkívül erős a kisebbségkomplexusa, amiért az apja gyerekkorában nem bánt jól vele. Emiatt gyárt magának egy másik én-t, csakhogy e kettős szereptől elkezd megtébolyodni, súlyos skizoid jeleket mutatva. Ami igazán izgalmas benne, hogy tényleg két különböző alakot kell eljátszanom, miközben mind a kettőt ugyanaz az ember irányítja.

Szereted Shakespeare-t? Olvasni, játszani?

Szerintem a shakespeare-i tragédiák azért rettentően sokrétűek és szövevényesek, mert valójában nem a történetvezetés adja a művek érdekességét, hanem inkább a szereplők közti viszonyok. És persze nem könnyű ma elsőre értelmezni ezeket a szövegeket, ha nem gyakorlott benne az ember. Bonyolultnak tűnik, de egy mondatban össze lehet foglalni az adott mű témáját. Az Othello-ban az elvakult féltékenység, a Lear király-ban a generációk közötti szakadék okozza a konfliktushelyzeteket, a Hamlet a fiú-szülő kapcsolatot feszegeti. Olvasni nagyon szeretem és játszani is, amennyire lehetőségem van rá. Persze nekem is kellett idő, hogy ide eljussak.

Az Illatszertár is egy nagyon kultikus darab, abban kit alakítasz?

Úgy alakult, hogy két helyen is rám talált ez a darab. Szegeden Árpádot, Dunaújvárosban Asztalost játszom benne. Alapvetően nincsenek szerepálmaim és nem szoktam vágyakozni karakterek után, inkább adott írók világára vágytam és László Miklós is köztük volt. Emiatt is különösen örülök ennek a két előadásnak. Szeretetről, szolidaritásról, együttérzésről, árulásról, barátságról mesélünk benne. Ezekhez az érzelmekhez mindenkinek köze van, így mindenképpen gondolkodásra késztet.

Tudatosan választottad a szabadúszást, vagy így hozta az élet?

A Vígszínházban voltam gyakorlaton még negyedévesként, de nem éreztem jól magam, eljöttem. Utána Debrecenből is. Igazságtalanság lenne, ha azt mondanám, hogy ezeken a helyeken nem értek nagyszerű dolgok is, de biztosan tudtam, hogy tovább kell mennem. Aztán Őze Áron és Göttinger Pál hívtak a Pesti Magyar Színházba, és az első bemutatóm főpróbahetén bejelentették, hogy új igazgató lesz. Akkor úgy voltam vele, hogy eddig mindenhonnan eljöttem, hagyjunk időt, nézzük meg mi lesz. Hagytam. Négy évet maradtam, ennyit talán nem kellett volna. Ezt annak ellenére mondom, hogy a társulat nagy része szinte a családommá vált, szoros kapcsolatunk volt. Teljesen természetes, ha egy intézményhez tartozol, az egyfajta kötöttséggel jár. Sokan vannak, akiknek ez a kötöttség biztonságot jelent, de én sokszor inkább röghöz kötésként éltem meg, egy idő után pedig olyan volt, mintha kényszerzubbony lenne rajtam. Abból pedig akaratlanul is szabadulni akar az ember. Ez az én problémám volt, amit kezelnem kellett. Meg is tanultam a módját, ami óriási harmóniát és szabadságot adott nekem.

Hány helyen játszol jelenleg?

Játszom a Szkénében, az RS9-ben, a Rózsavölgyi Szalonban, Dunaújvárosban, Salgótarjánban és Szegeden.

Ennek a logisztikájához szinte saját titkárság kell. Tudod követni?

Van, hogy naponta kommunikálok a művészeti titkárokkal és a rendezőasszisztensekkel. Ha túllép az ember egy bizonyos előadásszámot, akkor nagy nehézséget tud okozni mindenhol. Folyamatosan ügyelek arra, hogy ne essek ebbe a csapdába. A szabadúszásnak talán ez lehet a hátránya.

Nyáron is sokat fogsz játszani?

Ennek a furcsa szezonnak hivatalosan vége lesz, de én végig játszom a nyarat, szerencsére. Közben a fejemben folyamatosan életben kell tartanom a továbbjátszásra váró előadásaimat, ami rendkívül megterhelő szellemi feladat, nem voltam még ilyen helyzetben. A járványhelyzet alatt öt új előadást készítettünk el, amit még be sem mutattunk… Komoly logisztika vár az egész színházi szakmára, jó lenne felkötni a gatyát.

Lételemed az állandó jövés-menés, hogy bírtad ki a pandémiát?

Biztos azt hiszed, hogy viccelek, de nagyon jól viseltem. Az elején persze volt bennem félelem, elsősorban egzisztenciális okok miatt. De mindig volt valami, sokat próbáltam, szinkronizáltam. Közben elolvastam kb. ötven színdarabot és közel húsz regényt, sokat kirándultam. Korábban is előfordult elvétve, hogy főztem, most volt időm e téren is kibontakozni. Volt, hogy hajnalban csak úgy kocsiba ültem a kutyámmal és elmentünk valahova, ahol még nem jártam. Szeretek utazni, szeretek vezetni, ez mindig kikapcsol. A párommal is ebben a helyzetben ismertük meg igazán egymást, először azt sem lehetett tudni, hogy tudunk-e együtt működni, vagy egymás agyára megyünk. Azt hiszem, nem mentünk. Remélem ő is így gondolja.

Mit tanított meg neked ez a rendkívüli helyzet?

Évad elején, amikor rövid ideig lehetett előadásokat tartani, akkor azt tapasztaltam, hogy jobban játszom. Gondolom ez annak köszönhető, hogy rengeteg dolog letisztulhatott bennem. A próbák tekintetében viszont szenvedtem, mert nehezen viseltem, hogy nincs előadás. Próba közben rengeteg olyan energiát használok el, amit csak az előadásokból tudok visszanyerni. Ez kimaradt és nagyon hiányzott. És arra is rájöttem, hogy nem lehet a színházművészetet, vagy bármilyen más művészetet igáslóként tolni. Bár szeretem a feszített munkatempót, mégis veszélyes dolog a jó munkabírás. Könnyen el lehet felejteni, hogy mekkora szüksége van a szervezetnek, az agynak a pihenésre, regenerálódásra. A minőség múlik ezen.

Kitől és mit kérdeznél a következő interjúban?

Mészáros Máté barátomtól kérdezném, hogy lesz-e még valaha egy társulat tagja?

forrás: https://deszkavizio.hu