Kellett ez a skandináv tündérmese – Ősbemutató a Kőszegi Várszínházban
Ölbei Lívia
Kőszeg Régen esett ennyire jól színházi előadás, mint a Manőver-ősbemutató a Kőszegi Várszínházban. Fölöttünk az ég, alattunk a macskakövek – előttünk egy szeretni való, üde nyári társulat. Bennünk meg levezetni való feszültségek, szorongások – és remények. Nevettünk sokat és a végén Gémes Antos (majdnem) meg is ríkatott bennünket. Ilyen ez a nyár – a bezártság után.
Nem mondhatni, hogy nem várjuk vissza őket nagyon (többen voltak is már, és jönnek is majd, ha következik például Az Öreghíd alatt folytatása). A „régi” nyári kőszegi színészekhez hűségesek vagyunk, hozzátartoznak a városképhez. De néha kell a váltás, a frissítés, az újítás.
És hát minden újból régi lesz egyszer (vagy mégsem) – ahogyan Göttinger Pál friss-ropogós kőszegi és „képzeletbeli skandináv” vígjátéka, a Manőver olyan fényesen példázza. Az idei, tulajdonképpen vadonatúj kőszegi társulat mindenestül kiállta a próbát (bár a csattanóban színészként is megmutatkozó Göttinger Pál lassan régi, otthonos motorosnak számít már a Várszínházban).
Nagyszerű színészek szép és szórakoztató – ráadásul váratlanul mély csöndeket is teremtő – összjátékban és mesélős, viszont egyáltalán nem elidegenítő monológokban tesznek meg mindent azért, hogy a szabadtéri közönség tényleg szabadabban lélegezzen és jól érezze magát. Nem mintha ebben a távoli tájakra vezető, ártatlan „skandináv vígjátékban” nem ismerhetnénk több tekintetben magunkra (még szép, különben nem is volna színház a színház). Mindenesetre az a tény, hogy a krimibe hajló, oknyomozó riportként is fölfogható, érzelmi hullámverésekbe sodró történet éppen egy kisvárosi napilap szerkesztőségében játszódik napjainkban, a (már rég nem tollforgató) újságíróknak persze külön nevetésekre-torokköszörülésekre ad alkalmat. Nem mintha a szerkesztőségi élet nem volna ugyanúgy modell, mint a svéd kisváros maga – vagyis a színpad. Hiszen minden a világon ott játszódik: a színpadon. A szerző ráadásul volt annyira bátor, sőt pimasz, hogy még egy „igazi” égzengést, zuhogást is belekomponált az előadásba – mi meg néha lopva az égre néztünk, hogy ugye, „igaziból” nem esik? Kutyaharapást szőrivel, védőoltás zivatar ellen. A csütörtök esti ősbemutatón bevált. És reméljük, a pénteki meg a szombati előadásokat is engedélyezik a felsőbb hatalmak.
Kár volna nem látni az úgy, ahogy van zseniális Soltész Bözsét – Sigrdi néni, aki mindenkinél régebben dolgozik a szerkesztőségben, és valahogy érezzük, hogy kulcsszerepe lesz az események menetében –, Tenki Dalmát – Astrid, a gyakornoklány, aki innen kiskacsának, onnan hattyúnak látszik –, Pálmai Annát – ő Thea, helyszíni tudósító, szélvész és lehengerlés és gyönyörűség. És persze kár volna nem látni a fiatal főszerkesztő szerepében Jenővári Miklóst: nem csodálkozunk, hogy minden beosztottja gyorsan a tenyeréből eszik. És vajon mitől olyan ismerős a középgenerációs, busafejű (meg kéne simogatni) Kasper – Gémes Antos? A zárómonológját máskor talán már-már túlcsordulónak tartanánk, de nem most. Most jól szól – és helye van a kőszegi ég alatt. A tündérmese mindig igaz.
Jó a szellős, több arcát mutatni képes díszlet, tele pici finomságokkal – Vereckei Rita –, jók a jelmezek (Sigrdi néni színes-csíkosban) – Miovác Márton, Gálvölgyi Anett – és persze a zene: Zságer-Varga Ákostól. (Mert a Manőver ugyan nem zenés-táncos, de kicsit mégis. Lásd a csodálatos nőket!) Mamma Mia, titkos norvég mintával.
forrás: https://www.vaol.hu/