Idehaza nem rendez többet, új könyvében önmagával beszélget

Bérczes Lászlónak, a kaposvári Csiky Gergely Színház egykori művészeti vezetőjének, az Ördögkatlan Fesztivál megálmodójának régi vágya, hogy végre egyszer ne szervezőként „fontoskodjon” e színes rendezvénysorozaton, hanem látogatóként vegyen részt a kiválóbbnál kiválóbb programokon. A Jászai Mari- és Hevesi Sándor-díjas rendezőt, dramaturgot, tanárt, szerkesztőt Kaposvárról és az általa a budapesti Nemzeti Színházban rendezendő Törőcsik Mari-emlékestről is kérdeztük.

Amikor néhány évvel ezelőtt a Somogy Megyei Önkormányzat dísztermében faggattuk Tháliáról, mesterségről, életérzésről, istenkeresésről, azt mondta: „Én amolyan kóválygó-tekergő-kérdező-kereső ember vagyok.”

– Most miként aposztrofálná magát? Jelenleg is sajátja e jelzőnégyes, vagy öt év után érez valami változást így, hetvenévesen? – kérdeztük a határon túli színházakban is ismert rendezőt.

– Az életkorom változott, a helyzetem, a magatartásom nem. Ugyanaz a kóválygó-tekergő-kérdező-kereső ember vagyok, mint mindig is voltam. Az ember nem változik. Katolikusnak születtem, ehhez nincs közöm, de a végtelen, kiismerhetetlen világ újra és újra tudatja velem, hogy porszem vagyok, és hogy van valami-valaki, aki-ami több mint én. Szavam nincs rá…

– A kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti vezetője volt egy időben, s az Ön nevéhez fűződik egyebek mellett a Vaknyugat, a Bányavakság és Hrabal Szigorúan ellenőrzött vonatok című műve, melyben Csonka Ibolyának, illetve az általa formált szereplőnek „klimaktériuma” van… Nem hiányzik Kaposvár?

– Boldogság, hogy ott lehettem; nyugodtan mondhatom, hiányzik Kaposvár. Egyes emberek különösképpen hiányoznak. Példaképem, Szalai Jóska, segítő haverom, Kisspis­ti, barátom, Kalmártomi… és sokan. De hát minden hiányzik az ember életéből, ami nincs már. Visszahozni nem lehet.

– Számos kaposvári kötődésű vagy innen induló művész lép fel idén is a társával, Kiss Mónikával a közösen megálmodott és létrehozott, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden zajló Ördögkatlan Fesztiválon augusztus 3–7. között. Elég, ha Tompos Kátyára, Dánielfy Gergőre vagy Fándly Csabára utalok. Mi adja a legnagyobb örömet Önnek az Ördögkatlan Fesztivál kapcsán?

– Csakis mások öröme. Ez egyúttal az Ördögkatlan ellentmondása számomra a kezdetek óta. Egyetlen programot sem tudok végignézni, -hallgatni. Csak ügyintézek, szervezek, fontoskodok. Szóval, amire vágyom: látogatóként részt venni egy általam-általunk szervezett Ördögkatlanon. De mivel erre nincs mód, beérem mások örömével.

– Cseh Tamással készített beszélgetőkönyve után megjelent a Törőcsik Mariról szóló végtelen, ám rendkívül mély, közvetlen beszélgetésfolyam. A nemzet színésze már égi körhintában pörög, és azt várja, cinkosan összekacsintva a nézőkkel: „Vajon milyen emlékműsort rendez neki a Bérczes szeptemberben a Nemzeti Színházban”. Mit árul el ebből nekünk, akiknek megadatott, hogy a kaposvári színházban térjen vissza az életbe a sokáig kómában fekvő színészlegenda?

– Egy Törőcsik-idézettel tudok válaszolni, ami az emlék­est mottója is lesz: „Hiányzik belőlünk a nagyvonalúság. A felülemelkedés képessége. Boldogító érzés, amikor ezzel mégiscsak találkozik az ember.” Azt remélem, legalább ezen az esten felül tudunk majd emelkedni kicsinyes acsarkodásainkon, a művészethez, a színházhoz képest lényegtelen, politika által meghatározott mindennapjainkon.

– Újabb beszélgetőkönyv jött ki a nyomdából; tavaly jelent meg a kötet Mucsi Zoltánról. Ki lesz a következő? Csak a művészvilág jelesei jöhetnek szóba, politikus nem?

– Nem lesz következő, politikus meg eleve kizárva. Újabb könyvemben magammal fogok elbeszélgetni, ha megjelenik, ha nem…

– S milyen rendezései lesznek?

– A Szkéné Színházban a közelmúltban bemutattuk Háy János új darabját, az Elem című drámát. Ezzel befejeztem magyarországi rendezéseimet. Vár egy kanadai munka 2022-ben, azt talán elvállalom, talán nem, és levonulok a pályáról. Jöjjenek a fiatalok!

Kereső embernek lenni sem olyan vészes

Bérczes László egy korábbi kerekasztal-beszélgetésen azt mondta: „Még ha nem is érzem azt, hogy hiszek, ez nem jelenti azt, hogy nem is keresem Istent. Irigylem azt, aki hisz, aki úgy nőtt fel. Énnekem ez nem adatott meg. Kereső embernek lenni sem olyan vészes… A végtelennek van olyan része, amit nem tudok felfogni. Idáig jutottam.”

Még egy kaposvári a Szkénében is

A Szkéné Színház „lemerülő játéka” Háy János az Elem című novellája nyomán készült. Bérczes László rendezésében egy idős házaspár hétköznapjaiba pillanthatunk be: mindennapos, sokszor mulatságos zsörtölődéseikbe, fel-felbukkanó emlékképeikbe, a fiatalság fájdalmas elvesztésébe, a fenyegető, rájuk ereszkedő halál közeledésébe, az elmúlás abszurd, felfoghatatlan tényébe. A nőt a somogyi kötődésű, egykori kaposvári táncsicsos diák, Kerekes Éva Jászai Mari-díjas érdemes művész játssza, a férfit Mucsi Zoltán alakítja.

forrás: https://www.sonline.hu/