„A forradalom gyermeke vagyok” - FERENCZY ORSOLYA MUSETTA SZEREPÉRE KÉSZÜL

Sűrű évad vár Ferenczy Orsolyára, a Szegedi Nemzeti Színház Erdélyből indult fiatal magánénekesére, akit legközelebb októberben Musetta szerepében láthat a közönség Göttinger Pál nagyszínházi Bohémélet-rendezésében. Novemberben Belinda, decemberben Konstanze, márciusban Donna Anna szerepében lép színpadra, az évad végén pedig a Marica grófnő Lizáját alakítja.

– Hogyan került kapcsolatba Erdélyben a zenével?

– Székelyudvarhelyen születtem 1989 decemberében, ezért azt szoktam mondani, a forradalom gyermeke vagyok. Művészeti iskolába jártam, zongorával kezdtem, kilencedik osztályban mentem át ének szakra. Annyira imádtam zongorázni, hogy igazából sohasem hagytam abba, ami ma is nagy hasznomra válik énekesként.

– A családjában akadt példa valamelyikre?

– Mindenki énekelt. Az apai nagyapámat Kolozsvárra hívták operaénekesnek, de nem ment. Anyai nagyapám pedig operaénekes akart lenni, de őt pedig elhurcolták Szibériába. Édesanyám Kolozsváron az Opera színpadán többször megfordult énekkari tagként, és édesapám is énekelt kórusokban. Úgy érzem, a két nagyapám tehetsége egyesült bennem, és már ötéves korom óta tudom, hogy énekesnek kell lennem. Érettségi után mégis ki akartam hagyni egy évet, mert elbizonytalanodtam, nem tudtam eldönteni, sebész, régész vagy énekes legyek. Hiszek az égi jelekben. Váratlanul kaptam egy telefont egy nagyváradi énekesnőtől, aki hallott korábban énekelni, hogy ne hagyjak ki egy évet, menjek el hozzá tanulni. A nagyváradi román egyetem ugrás volt a mély vízbe, mert nem beszéltem addig románul. Gyorsan meg kellett tanulnom. Jó élmény volt, mert nagy szeretettel fogadtak, és semmilyen hátrányom nem volt a magyarságomból az ottani négy év alatt. Én tanítottam a román tanáraimat magyarra. Nem hiszek a románok és a magyarok közötti viszálykodásban, én mindig az embert nézem önmagában.

– Hogyan került Magyarországra?

– A mesterszakomból másfél évet Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végeztem Andrejcsik István növendékeként. Utána visszamentem, hogy Nagyváradon is befejezem az ottani mesterképzést. Szerettem volna még tanulni, ezért jelentkeztem Szegedre. Andrejcsik István személyében megtaláltam az ideális tanárt, vele görcsök nélkül tudtam dolgozni. Nem mindenkivel volt ez így, mert nagyon rebellis természetem van. Hiszek abban, hogy énekesként csak az jó nekem, ami a testemnek is jó. Ha egy tanár olyat kért, amit nem éreztem a magaménak, egyszerűen nem csináltam meg. Akartak már altnak, mezzónak átképezni, és bár megoldottam, nem éreztem az én hangfajomnak egyiket sem. István olyan tanácsokat adott, amelyek minden szempontból bejöttek, szabadon tudtam az útmutatásai alapján énekelni. A szegedi mesterszak elvégzése után véletlen volt, hogy megtanultam a Bánk bán Melindáját. Miután Gyüdi Sándor akkori színigazgató Pál Tamás karnagy úrral karöltve meghallgatott, rögtön megkaptam a szerepet, mert épp előtte adta vissza egy másik énekesnő. Meghatározó élmény volt, hogy 2016-ban épp egy magyar nyelvű szereppel debütálhattam Szegeden.

– Volt példaképe Melindaként?

– Kolonits Klára. Már csak azért is, mert az ősváltozatot mutattuk be Szegeden, nem pedig a gyakrabban játszott, nagyon meghúzott Nádasdy-féle verziót, amit egy lírai szoprán is el tud énekelni, és amiből több felvétel is készült. Az ősváltozat sokkal nehezebb, Kolonits Klára előadása volt az etalon.

– Milyen feladatok várják Szegeden ebben az évadban?

– A Bohéméletben Musetta szerepét éneklem októbertől. A nyáron az Újszegedi Szabadtéri Színpadon már bemutatkozhattam Konstanze szerepében, ami óriási kihívás volt, és örülök, hogy decemberben majd a nagyszínházban is elénekelhetem. Igazából zenei vezetőnknek, Dinyés Dánielnek köszönhetem ezt a szerepet, aki jobban hitt bennem, mint én saját magamban. Novemberben a Dido és Aeneas című Purcell-operában Belinda szerepét énekelem majd. A márciusi opera-bemutatónkban, a Don Giovanniban Donna Anna szerepét kaptam meg, az évad végi Marica grófnőben pedig Liza leszek majd.

– Marton Évától Rost Andreáig több nagy énekes mesterkurzusán is részt vett már. Mit tanult ezekből?

– Szeretek sok mindent kipróbálni, mert a sok tapasztalatból áll össze végül, hogy mi a legjobb nekem. Vannak olyan énekesek, akik egyetlen tanárral csinálják végig a pályájukat, én viszont úgy érzem, mindenkitől tudok valamit tanulni. Nagyon szeretek régi nagy énekeseket is hallgatni lemezről vagy a YouTube-ról, de amikor egy konkrét szerepre készülök, akkor nem szoktam mások felvételeit hallgatni, hogy ne befolyásoljon semmi. Szeretem Caballé puhaságait, Callas drámaiságát, Anna Netrebkót imádom, de a régi nagyok közül említhetném még Renata Scottót és Tebaldit is. A fantasztikus énektechnikájukból el lehet csenni sok mindent.

– Mit csinál, amikor épp nem énekel?

– Jógázom. Elvégeztem egy jógaoktatói tanfolyamot is. Nagyon érdekelnek ezek a dolgok, ráadásul a légzéstechnikát is fejleszti a jóga, és a munkánkkal járó stresszt is kiegyensúlyozza. Elkezdtem festeni is, elsősorban tájképeket. Monet a kedvencem, de nagyon szeretem Leonid Afremov művészetét is. Olvastam Sass Sylvia csodaszép könyvét, aki ugyancsak az énekesi pálya mellett kezdett festeni, ráadásul jógázott is. Nem vagyok tipikus konyhatündér, de a pandémia alatt elkezdtem főzni, és megtaláltam abban is az alkotás örömét. Rengeteget olvasok, a nagy klasszikusok mellett különösen Eckhart Tolle és Deepak Chopra könyveit szeretem.

– Humorát, víg kedélyét kitől örökölte?

– Anyukám volt ilyen kacagós. A pozitív életszemlélet már sokszor kihúzott a bajból.

– Operában a hagyományos vagy a modern rendezéseket kedveli inkább?

– Kompromisszumkész vagyok, szeretem a modern rendezést is, ameddig nem megy a zene rovására. Ha valami nagyon vad dolgot kér a rendező, amivel nem értek egyet, akkor kikönyörgök legalább egy kis finomítást.

– Szegedet megszerette már?

– A pezsgőbb Budapest kompatibilis volt a hiperaktív karakteremmel, de mostanra nagyon megszerettem Szegedet. Otthon érzem itt magam.

– Milyen gyakran jár haza Erdélybe? Maradtak ott kapcsolatai?

– A húgom él még ott, a nagynéném, más rokonok, ismerősök, barátok és egy unokatestvérem, akivel két éve, édesapám halála után kerültünk szorosabb kapcsolatba. Édesanyám akkor halt meg, amikor még egyetemista voltam. Tizennyolc éves korom óta önálló vagyok, mindig egyetlen bőrönddel indultam útnak. Hozzászoktam a nehéz helyzetekhez. Soha nem félek semmitől, mert tudom, a legmélyebb vízből is partra tudok úszni. Ugyanakkor időnként hátrányként élem meg, hogy hiányzik belőlem a diplomáciai érzék, és emellett az igazságérzetem is elég nagy. Ebben a szakmában sokan nehezen viselik a szókimondást.

– Musetta szerepében mi a legizgalmasabb?

– Szerintem Musetta a Bohémélet talán legérdekesebb figurája. A másodiktól a negyedikig minden felvonásban más arcát mutatja. Soha nem képzeltem el magam Musetta szerepében, mindig Mimit énekeltem, Nagyváradon azzal is államvizsgáztam. Imádok meghalni a színpadon, valahogy ezek a szerepek a zsigereimben vannak. Amikor Dinyés Dániel rám osztotta Musetta szerepét, kicsit meg is ijedtem. Jézusom, hogy tenyésszem ki ezt a könnyedséget és a könnyűvérűséget magamból?! Most zajlik a próbákon a tenyésztés időszaka, ezért vörösre festettem a körmöm és feltűnő rúzst használok, hogy folyamatosan átéljem Musetta ledérségét. Megszerettem ezt a pszichológiailag összetett, személyiségváltó figurát. Sokkal érdekesebb karakter számomra, mint Mimi.

Hollósi Zsolt

forrás: http://tiszatajonline.hu