Játék, imádság, közösség
Szombaton délelőtt tíz órától várnak minden érdeklődőt a margitszigeti Alsó-Nagyrétre, ahol az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Családi Napját rendezik meg.
Zenészek, írók, közösségek, játékok, párkapcsolati sátor és sok más program kikapcsolódásra, elmélyülésre, találkozási lehetőségre hívja a látogatókat.
A nagyszínpadon és a kamaraszínpadon fellépő előadók, meghívott vendégek a produkción kívül beszélnek majd hitükről, Istennel való találkozásukról.
Elfogadta a szervezők meghívását mások mellett: Szalóki Ági, Lackfi János és Dr. Csókay András NEK hírnökök, Sillye Jenő, Mező Misi és az Euchariszt Együttes, a Kaláka Együttes. Hallhatják majd Hodász András atyát, Göttinger Pál színházrendezőt az Irish Coffee zenekarral és Berecz Andrást is.
A kamaraszínpadon és a sátrakban az eseményt szervező Családok Jézusban Közösség és a Katolikus Társadalmi Napok hivatásának és feladatának megfelelően két téma kap hangsúlyosabb szerepet: a párkapcsolat és házasság, valamint a tágabb értelemben vett teremtésvédelem és társadalmi fogékonyság.
A meghívott szerzetesrendek és közösségek több mint hetven sátorban mutatkoznak be és kínálnak interaktív programokat minden korosztálynak. Az érdeklődőket párkapcsolati sátor, imasátor, Meghallgatlak-sátor, kerekasztal-beszélgetés, szabadulószoba, a gyerekeknek LEGO sátor, kézműves foglalkozások, néptánc, ugrálóvár várja. Előadások hangzanak el a nap folyamán cigánypasztorációról, hivatásról, párkapcsolatról. Természetesen gyónási lehetőséget biztosítunk.
13:00 órakor egy élőképet formáznak meg a résztvevők közreműködésével: az Oltáriszentséget, benne az IHS betűkkel. Ezzel azt hirdetjük, hogy Jézus ma is jelen van a világban.
Az esemény végén egy nagyszabású dicsőítő zenélés lesz a nagyszínpadon, majd a résztvevők Székely János püspök atya vezetésével közös menetben vonulnak a Kossuth térre, az ünnepi szentmisére és az azt követő eucharisztikus gyertyás körmenetre.
További részletek a programban, a www.nekcsaladinap.hu weboldalon vagy a Katolikus Társadalmi Napok facebook oldalán olvashatók: https://www.facebook.com/katolikustarsadalminapok
forrás: https://www.iec2020.hu/