Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások.
A cikkek automatikusan (szerkesztés és kommentár nélkül) gyűlnek.
A forrásokat a bejegyzések végén lehet megtalálni.

MEGTARTOTTA ÉVADNYITÓ TÁRSULATI ÜLÉSÉT A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ

A mai társulati üléssel hivatalosan is elindult a Szegedi Nemzeti Színház 2021/2022-es évada. A színfalak mögött és a Szegedi Szabadtéri Játékokon nyáron is intenzív munka folyt, a társulat most mégis újult erővel, nagy lelkesedéssel várja, hogy a nézőtéren üdvözölhesse a közönséget.

„A világjárvány nem csak a testünket, minket magunkat, a szeretteinket támadja – de a kultúránkat is. Nem járhatván színházba, múzeumba, koncertre, társaságba… A vírus oda sújtott le, ami miatt jó volt európainak lenni. Ami meghatároz minket” - idézte Göttinger Pált évadnyitó beszédében Barnák László főigazgató, és kifejtette, Szegednek és a világnak egyaránt szüksége van színházra, kultúrára.

Ezt támasztotta alá dr. Kozma József, a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnöke, aki úgy fogalmazott, csak az a közösség tud fennmaradni, amelynek van színháza. A szegediek szeretik a színházukat, óriási hiányérzet volt bennük, amíg nem lehetett előadásokra járni. Éppen ezért magasra helyezik a várakozást és biztosak lehetnek benne, hogy a teátrum munkatársai felül is múlják az elvárásokat.

A színházban nyáron sem állt le a munkavégzés, a társulat tagjai közül többen dolgoztak a 90 éves Szegedi Szabadtéri Játékok produkcióiban is. Az, hogy összesen 28 előadást láthatott 66 000 néző, körülbelül 1500 ember munkájának köszönhető. A siker közös, a közönség kultúra iránti szomja és a Szabadtéri utáni vágya pedig a város identitásának szerves része, a turizmus generátora, kultúrstratégiailag is kiemelt helyszín és intézmény.

A Szegedi Nemzeti Színház az elmúlt évad végét követően is folyamatosan üzemelt, a műszaki és művészeti ügykezelés, a titkárság és a gazdasági hivatal biztosította a napi ügymenetet a Szabadtéri Játékok lebonyolítása és az új évad előkészítése érdekében, valamint bérléseknek, külsős előadásoknak (THEALTER) is helyszínt biztosított az intézmény. Mindemellett a színház épületében folytak a Szabadtéri Játékok próbái, melyeken a művészeken kívül a színházi ügyelők, asszisztensek, súgók, műszaki dolgozók: díszítők, kellékesek, világosítók, öltöztetők, fodrászok többsége részt vett, végigdolgozva ezáltal az egész nyarat. A teátrum művészeit a Szöktetés a szerájból, a Scapin furfangjai és a West Side Story előadásaiban láthatta a Szegedi Szabadtéri közönsége.

A biztonságos munkavégzés és színházlátogatás feltételeinek biztosítására maximális figyelmet fordít az intézmény: a dolgozók nagy része túl van a második oltásán vagy akár a harmadikon is, az eddiginél is több kézfertőtlenítő állomás található az épületben, illetve előadások előtt, alatt és után folyamatos fertőtlenítés végez a takarítószemélyzet.

Augusztus 24-től a Nagyszínházban és a Kisszínházban egyaránt a teljes társulattal elindult 4 produkció próbafolyamata: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog, Bohémélet, A padlás és továbbjátszásként 1984, melynek szeptemberi előadásaira már szinte alig kaphatók jegyek.

Kállai Ákos drámapedagógus ismertette a Kooperáló terveit az új évadra: Visszajátszó elnevezésű ingyenes programjukkal segítik a diákokat az egymásra hangolódásban és abban, hogy megtalálják a tanévkezdéshez szükséges dinamikát. Pedagógusok számára is készülnek egy dráma- és élménypedagógiai módszerekre épülő workshoppal Tanári értekezlet címen, valamint továbbjátsszák tantermi előadásaikat, új osztálytermi produkciót hoznak létre, és feldolgozó foglalkozásokat tartanak egyes előadásokhoz.

A Szegedi Kortárs Balett új bemutatói, a The Black Paintings/Blue október 1-től a Kisszínházban, a Concerto/Csodálatos mandarin november 26-tól a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével a Nagyszínházban, a Danza pedig február 25-től a Kisszínházban látható. Táncművészként az idei évadtól Kiss Réka, Francesco Totaro és Diletta Ranuzzi, gyakornokként pedig Horváth Léna és Hegedűs Luca csatlakozik a társulathoz.

Horgas Ádám főrendező elmondta, sűrű, tartalmas, nehéz évad előtt áll a prózatagozat, az új bemutatók mellett sok felújítópróbával is számolni kell, de hatalmas szakmai tudással és hittel bír a társulat, lázas játszani akarást érez a színészekben, ő pedig nagyon büszke arra, hogy itt lehet.

Dinyés Dániel zenei vezetője ismertette a operatagozatot érintő változásokat, bemutatta az új tagokat:

Tötös Roland – magánénekes
Ferenczy Orsolya – énekkari énekművészből magánénekes
Lévai Léda Hanna – énekkari tag
Mozetic Adrián és Bajusz Krisztián Dániel – énekkari tag
Kis Kármen – tánckari tag
Jónás Dzsenifer – tánckari tag

Az operatagozat a vidéki színházak közül egyedülállóan sok bemutatóval, köztük Donizetti Stuart Mária című magyarországi ősbemutatójával, klasszikus és modern feldolgozásokkal készül az új évadra. Dinyés Dániel szerint egy rendkívül társulat épül a színházban, tele fiatalos energiákkal, lendülettel, ami megerősítheti a szegedi operajátszást.

Barnák László főigazgató köszöntötte a jubileumukat ünneplő munkatársakat:

Kerek Mónika személyi titkár, protokoll referens 25 éve a Szegedi Nemzeti Színház tagja.

A műszaki dolgozók közül vezetőként Burján Zsolt 27 éve, Stadler Ferenc 27 éve, Szabó György 33 éve, munkatárként Dancsó Kovács Krisztián 28 éve, Horváth László 25 éve, Kocsis László 29 éve, Liszi Ferenc 29 éve, Molnár Béla 26 éve, Tóth Szilárd pedig 25 éve erősíti a teátrum csapatát.

A Szegedi Nemzeti Színház hagyományosan minden évben a Pro Theatro, a Színházért-díjjal köszöni meg egy-egy civil, nem színházi, de hozzá kötődő nézők-barát áldozatos, anyagi ellenszolgáltatás nélküli segítő tevékenységét, jelenlétét. Az első alkalommal Hevesi Zoltán önkéntes vezető, tavaly dr. Iván László fül-orr gégész kapta a díjat, míg idén Kerek Attila zeneszerző, karmester, nyugalmazott vezető főtanácsos kapta a díjat.

A főigazgató azzal zárta az évadnyitó társulati ülést, hogy az intézményben mindannyian várják a nézőkkel való találkozást, erre készülnek teljes erővel, hogy az új évadban is a Szegedi Nemzeti Színház legyen a nap fénypontja.






MI TÖRTÉNIK.


EZEK MENNEK.

Az időpontokat lásd itt.


TÁRGYMUTATÓ.

13-as stúdió 3k színházi fesztivál 40 év 600 kilométer 100 guinness 6szín 7 és fél halál a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kalóz a kávé nekem is jár a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös a ló aki elvesztette a szemüvegét a ludovika ablakai a mester a mi osztályunk a néző közbeszól a nulladik perc a rádió ablakai a rendező közbeszól alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála alkalomadtán állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik anyóka emlékiratai apertúra aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden art-színtér átrium az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt az úrhatnám szolgáló b32 baal babel sound bácskai juli pszichoszínháza baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bánk bán bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapasta budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti tavaszi fesztivál budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 coming soon cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi játszmák 2023 családi ünnep cseh tamás cselényi nóra csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió dante danubia zenekar deák17 debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila delta produkció deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy csók és más semmi egy kiállítás rémei éhség éjjel-nappal momentán élnek mint a disznók előadásszámok elte tók vizuális nevelési tanszék elveszett idők email ének a három hollóhoz english énis teis erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál eszínház eszínház fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek falaink falstaff fekete-fehér fellegek fém színház fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fischer iván lakásszínháza fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gólem gödöllő göncz árpád alapítvány grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház ha lenne valakim hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek határvonalak színházi fesztivál hatok csoport hatszín teátrum haydn fesztivál hazug hét domb fesztivál hét és fél halál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál hyppolit így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó estét nyár jó estét szerelem jó kérdés junior príma jurányi k11 művészeti és kulturális központ k2 színház kalandra fül fesztivál kalucsni kaposvár katona keltská noc képek keszthely kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kovátsműhely kőfeszt kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika lírástudók london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madam rekamié madame bizsu madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver maradunk margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló másik produkció mellékhatás menház színpad merlin mesterjátszma mesterkurzus mikor mikro fesztivál milestone mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál monodrámák móra kiadó most fesztivál motto mozaik országos színházi találkozó mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nekem a zene nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operavita operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum petri versmaraton pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik pure voice akadémia ráday utcai színházi találkozó rádió rádiójátékosok radnóti régebbi havi műsorok regnum filmszemle remény rendezők viadala rév fülöp rögvest rs9 rumini russian indie film fesztival sakknovella salgótarján shots festival sinaia sly snowman soharóza sok-szín-feszt sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról spaletta stockholm stúdió k summa summárum susotázs szabadesés szabadka szabadtéri színházak találkozója szeged székely-könyv szemes fesztivál szénakutyák szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház a város színház tv színházak éjszakája színházi törvény színházrendezői testület színlapok szívem szeret szkéné szóbanforgó szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság talált posztok tárgymutató társasjáték tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália thália nyárikert the irish coffee the pocketstones thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trapézon tüllben trefort színjátszó fesztivál újpalotai nyári játékok ütközet váci dunakanyar színház vágánybenéző valamikor van egy határ varázsfuvola városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló vízkereszti gritti volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsámbék zsolnay negyed

PROJEKTEK.

EGY NAGYOBB NAPTÁR IDE KATTINTVA.



UBI.


TARTALOM.


FACEBOOK.




TALÁLT KÉPEK.